Már szeptemberben kiderült, hogy sikerült Pepét egy elég kemény iskolába beíratnom. Az első pillanattól kezdve rendszeres a számonkérés: dolgozatok formájában. Az első, írás, dolgozata szeptember végén 77% lett. Erős közepes. A négyes alsó határa. (Mivel osztályozni nem szabad, nem négyesnek hívták, hanem jól megfeleltnek…) A tanító néni kedvesen megnyugtatott, hogy ne izguljak, csak azok a gyerekek tudták ezt a dolgozatot jól megírni, akik tudnak már olvasni… A matekkal vigasztalódhattam, mert az a dolgozat már jobban sikerült: 90% lett (két hibával), sajnos az már négyes. 91% az ötös határa.
Eleget izgultam életemben dolgozatok és vizsgák miatt, gondoltam, jót teszek a gyerekkel, ha ezeket a parákat nem nevelem belé, így nem is nagyon kommentáltam a dolgozatokat.
Pepét azonban szétveti a versenyszellem.
Olvasni továbbra sem tud, de sikerült azokat a teszteléshez szükséges készségeket elsajátítania, amelyek lehetővé tették, hogy decemberben az írás, a matek ÉS a környezet dolgozata is tökéletesen sikerült. 100%.
Én is elégedett voltam, bár most sem ajnároztam a gyereket: lásd fent.
A múlt héten újabb háromfordulós dolgozatírásra került sor: környezet, írás és matek.
Egyelőre csak a környezet-tesztet kapta vissza a gyerek. Rendes volt a tanító néni, mert a 90,8%-ot 91-re kerekítette és így ötös lett.
Átnéztem, hogy mit is csinált Pepe.
Én: Pepe, hogy vesztettél ennyi százalékot. Csak fél pont levonást kaptál!
Pepe: A másik oldalon is volt egy feladat.
Én: Ja. [nézem, nézem] Pepe, itt mit kellett csinálni?
Pepe: A bal kezemet lerajzolni.
Én: … [Itt éppen nem kommentálom, hogy balkezes gyereknek miért nem a jobb kezét kell lerajzolnia…] És ezzel most mi a gond?
Pepe: Először a jobb kezemet rajzoltam le.
Én: Igen, de azt kiradíroztad és lerajzoltad a balt. Ez most miért nem jó?
Pepe [forgatja a szemét]: Mamika!
Én: Mi van? MI A ROSSZ EZEN? MIÉRT KAPTÁL PONTLEVONÁST?
Pepe [továbbra is forgatja a szemét]: MAMIKA! Nem látod?
Én: Nem, mit?
Pepe: Csak négy ujjat rajzoltam magamnak.
Én: Ja…
Ha négyujjú lenne a gyerek, akkor most lenne egy második tökéletes környezetdolgozatunk…
Mindenesetre, Pepe elégedett: „Így is ötös lett. Nem kell aggódni, Mamika!”
Azt hiszem, meg kellene fogadnom a fiam tanácsát…
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
8 megjegyzés:
A mi iskolánkban ugyanez a helyzet, ami a számonkérést, meg az értékelést illeti. A százalékos határok keményebbek, mint az egyetemen...
Mi környezetből azon csúsztunk el, hogy a büdös kölke képes volt őszi munkának jelölni a disznótort, illetve hasznos elfoglaltságnak az óra alatti ásítozást (ő a képet egyszerűen tanítási óraként értelmezte) - felháborító!
De télleg nem kell figyelni ezeket a százalékokat, elvileg a gyereknek nem is kéne tudni róla, mert az értékelés a szülőnek és nem a gyereknek szól, hogy tudjuk mire figyeljünk oda.
Ja, és a négyujjú gyerek is gyerek ám:)
Persze, jó lenne nem figyelni, csakhogy
1. minket még anno erre treníroztak
2. nálunk a tanítónő közli velük, mi hányas osztályzatot ér...
És ahogy az igazgatónőnk mondta, szívesen eltekintenének az értékeléstől, meg a dolgozattal való számonkéréstől, de míg a gyerek jövője nagyrészt még mindig egyetlen napi teljesítményén (érettségin-felvételin-államvizsgán) múlik, sajnos erre kell készülni... Utálatos dolog szerintem is, és pláne bosszantó, mikor látom, hogy figyelmetlenségből hibázott (nem kötött össze két betűt pl.), vagy a szomszédja győzte meg arról, hogy hülyeséget írt, és ezért kiradírozta a jót, de sajnos még mindig ezekre a számonkérésekre épül a magyar közoktatás, az egész éves munka, a kreativitás nem igazán számít. :(((
Jaj, hát ők még alsósok, még nagyon sok idő telik el, amíg jön a felvételi, és a többi értelmetlen marhaság. Egyelőre hadd szeressen rajzolni, szeressen olvasni, szeressen meg írni, aztán majd jön a gyomrozás. Vagy nem. Ha megszereti az iskolát, nem kell majd gyomrozni, hogy teljesítsen. A magyar közoktatás (meg a román is, mert én azt ismerem) le van szarva.
ÉN olyannyira egyetértek Veled, hogy egy hónapja még azt fontolgattam, amíg itt lakunk, magántanuló lesz a gyerekem - épp azért, hogy szeressen továbbra is írni, olvasni, pláne rajzolni, na és hogy ne utáljon tanulni, ne felejtsen el kérdezni. De aztán megfutamodtunk, és próbálok abban bízni, hogy kihasználhatjuk a közoktatás előnyeit, és lesz elég energiánk, bölcsességünk, hogy kezeljük a hátrányait. Például ezt a százalékoktól parázást.
Látom a fejlődést amúgy: reggelente már nem stresszelem magunkat azzal, hogy "Jaj, nem érünk be 45-re!", hiszen az óra úgyis csak egészkor kezdődik. :)
:):):)
Hihihi. Még jó, hogy ilyen tudatosan figyelsz rá, hogy nem helyezel nyomást a gyerekre az iskolai teljesítményével kapcsolatban :-)
Pelikán: jó, tudom, tudom...
Pepe egyébként jó helyen van, és ő is úgy érzi, hogy megtalálja a számítását, így ezek csak apróságok...
Megjegyzés küldése