Úgy tűnik, nem nagy érdeklődésre tarthat számot, hogy azon nyavalygok, hogy idén is el kell mennem síelni, így inkább leírom, hogyan fogtam a minap betörőt.
Vagy nem.
Azért, hogy paranoiámat megértsétek, ide írom bevezetésként, milyen támadásokkal kellett az elmúlt hét évben szembenéznünk.
1. Besurranó tolvajok. Kétszer.
2. Ideköltözésünk után pár héttel egy néni becsöngetett, hogy a kertünkben lévő öntöttvas-virágtartót szívesen átvenné, ha neki adnánk. Mondtam, hogy szívesen neki adnám, de nem a miénk, hanem az előző lakóé. Valószínű nem ez volt a jó válasz, mert éjszaka visszajöttek, kibontották a kerítést és ellopták a virágtartót.
3. Autófeltörés. Nem a miénket, hanem az egyik vendégünkét. Hurrá! Elvitték a szervizkönyvét. Miért, ha arra volt szükségük?
4. Késő este halljuk, hogy valaki kaparászik az ajtónál. Felgyújtjuk a villanyt, hogy elzavarjuk a szemtelen macskát. Másnap vesszük észre, hogy ügyes macska volt, mert a zárat is szétszedte. Kívülről. Kitűnő!
Szóval az a vicc a családban, hogy nálunk úgy kell aludni, hogy az egyik szemünk mindig nyitva van. Nem olyan fárasztó, feltéve, ha az éjszaka közepén megcseréljük a szemeinket. Ha értitek, mire célzok…
Szóval mindig izgulok, hogy betörnek, míg alszunk.
A legutóbbi eset a rózsaszín hányás éjszakáján történt. A. jó egy órát szórakozott azzal, hogy kitisztítsa az ágyunkat, így én ZK mellé bújtam be aludni. (Mostanában csak rám tapadva hajlandó aludni… De ez egy másik történet.)
Éjjel közepén félálomban hallom, hogy jövés-menés van a házban.
Rögtön összerakom magam az ijedtségtől. Mozdulni sem merek. Gondolom, A. felébred, majd ő megvédi a családját.
A jövés-menés után, hatalmas dörrenést hallok.
Erre már tényleg összeszarom magam, és elhatározom, hogy felkelek és felébresztem A.-t is.
Átmegyek a hálószobánkban. A. alszik.
Persze tudhattam volna! Alszik, mint a bunda. Vészhelyzetben sosem lehet számítani a férjemre!
Felköltöm. Nem mondhatom, hogy elönti a boldogság mámora, mert már túl van a hányás eltakarításán, és nyilván pihenne is egy sort.
Én [kellőképpen izgatott és ideges hangon]: Hallottad a dörrenést? Betörők vannak lent. Leejtették a TV-t.
A férjem [kellőképpen álmosan]: Már voltam kint. A reluxa takarása esett le.
Már volt kint? Ennyi idő telt el, míg átértem a szomszéd szobából? Lehet, hogy közben elaludtam? A reluxa takaróléce? Amit pár napja ragasztott fel a férjem? Aki műszaki egyetemet végzett? Mit tanult ott?
Mindegy, még mindig nem vagyok elég nyugodt, hogy belemenjek a „minek jártál műszaki egyetemre, ha egy szöget sem tudsz a falba beverni” alapvitánk reluxa-szerelésre módosított változatára, így inkább:
Én: DE JÁRKÁLNAK LENT. VAN VALAKI A HÁZBAN.
A férjem [lassan tagoltan, mint apa a hülye gyerekének]: Pockom, ÉN VOLTAM KINT WC-n. És véletlenül pont utána esett le a reluxa. Minden rendben van. Menj vissza nyugodtan aludni.
Upsz, bocsánat…
Öröm velem élni!
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
9 megjegyzés:
Hm... És a mi környékünk állítólag félelmetes... Ehhez képest már kétszer mentünk el úgy reggel az iskolába, hogy nem találtam a kulcsom Ákosnak köszönhetően, és közel egy órára nyitva hagytuk a bejárati ajtót (kulcs híján az autózás is felejtős volt ugyebár).
Igaz, hogy Zsófi alig egy hetet járt újra iskolába, és már megint tetves (mer' ez egy ilyen környék...), de a közbiztonságra nincs panasz.
Remélem, nem kiabáltam el.
ezek igenis rémes dolgok. egyik szemedet se húnyd le.
Daniella,
A férjem szerint szakmát tévesztettem és a Pentagon-ban kellene worst case scenario specialist-ként dolgoznom, szerintem is a legjobbak közt lennék, de szerintem Te is... Nálunk az esti para abból áll, hogy mit csinálnánk, ha éjjel bekapcsolna a riasztó, mert ugye, ha lent van vki, akkor nem hallod a riasztótól. Hogyha a blogod kívánságműsorként működne, szívesen olvasnám néhány változatodat erre a találó kérdésre. Nekem jó sok ötletem van... Világ sötétbenfélői egyesüljetek.
Áramot a kilincsbe? Ha kiteszel egy figyelmeztető táblát, nem köthetnek bele.
Én a mai napig hülyét kapok a kertes házban. Tavaly tavasszal meg voltam győződve, hogy padlásszörnyünk van. Pedig csak egy fenyő volt, hozzáfújta a szél a tetőhöz. Minden éjjel, órákon át. A léptek hallásáról és a nemlétező ajtónyitogatásról nem is beszélve. Betörőnk még szerencsére nem volt...
Nem tudjátok milyen jól estek ezek az üzenetek!!! Köszönöm!
Ne haragudj, de egyszerűen imádom a humorodat, olvaslak és nagyon jó kedvem lesz.
Hasonló "paranoid" "beleképzelésekkel" küszködök. Bár ha néha a félelemtől elhaló hangomat meghallaná a párom, több kellemetlenségtől is megkímélné magát és persze bennünket is.Írországból hazaköltözésünk másnapján éjszaka betörtek
hozzánk, no nem a házba, "csak" a garázsba, mondom az uramnak, te veszettül ugat a szomszéd kutyája, nézd már meg mi van, erre ő, paranoid vagyok - már megint - . Fél óra múlva csönget a rendőrség, a szomszéd jelentette, hogy nálunk 5-6 fős csapat szép nyugodtan, kényelmesen kitolta a motorunkat a garázsból, miközben ő félve bár de ezt végignézte, s csak aztán kért segítséget. A párom pedig ellazulva nézte végig a Macskanő című rémséget.
Az utcánkban hetente törnek be, ált. az emeletes házak a célpontok. Előtte több napig figyelik a háziak szokásait és amikor akár csupán 20 percre marad magányos a kis lak, lecsapnak. Velünk szemben úgy hatoltak be, hogy a háziak otthon szunyókáltak. A rend őrei pontosan tudják melyik galeri a ludas, van ujjlenyomat stb, mégis a hülye tetten érést szajkózzák. Hát amikor a párom éjszakás, nem fekszem le csak amikor már a szomszéd kopog(ikerház), hogy furcsa morgó, dörgedelmes hangot hallanak irányunkból, ez úgy hajnali 1-2 óra körül szokott bekövetkezni, így már csak 4-5 órát kell rémületben eltöltenem.Ilyenkor a bejáratokat eltorlaszolom ( riasztónk nincs )ha valaki bejönne, mindenképpen elbukjon. Tovább nem merem gondolni, mi lenne ha... Lényeg halálfélelmem van. Általában ilyenkor az összes csatorna szellemes műsorral "támogat". Hát így állok én 38 évesen két gyerekkel a sötétséggel.
Remélem nem voltam TÚÚLL hosszú?!
Nyugodalmas Jó Éjszakát Kívánok!!
Csigaház
Névtelen: annyira értem miről írsz!!!!
Kutyát kellett volna venni, nem madarakat. Két dobermant.
Én is hozzád járok már egy ideje röhögni, karácsony estéjén kezdődött a dolog, amikor a családom csendben vacsorázott a konyhában, én meg itt könnyeztem a nevetéstől a gép előtt :-)). A sötétbenfélős bejegyzésed mindent vitt, én is baromira félek egyedül a sötétben, mondjuk gyerekekkel is, csak akkor vagyok nyugodt, ha itthon van a férjem. Ha nincs, akkor inkább nem is alszom, csak ha már világosodik :-)). Mondjuk még nem törtek be, de már mindenféle esetre van a fejemben egy forgatókönyv, nem vagyok normális :-)).
Megjegyzés küldése