Környezettudatos nevelés, avagy az óvodai papírgyűjtés örömei

Sok mindennel vádolhatnak felnőtt korukban gyerekeim, de azzal nem, hogy nem fektettem elég hangsúly a szelektív hulladékgyűjtésre. Mindenféle szemetet külön gyűjtünk, majd együtt visszük el a hulladékgyűjtő szigetre, vagy az elektromos hulladékgyűjtő ponthoz, esetleg valamelyik Zöldudvarba.

(Persze tavalyelőtt, amikor egy forgatócsoport volt az oviban és Pepe nyilatkozott műanyag palackjaink sorsáról, csak az apukáját említette: Papikával mindig külön dobjuk be – mondta, de ez egyáltalán nem így van! Legtöbbször én viszem el!)

Helyzetünket nehezíti, hogy újságot nem olvasunk. A.-nak nincs ideje rá, én meg Internet-függő vagyok. Minek újság egy Internet-függőnek? Ami felesleges papír mégis összegyűlik, az a papírkonténerbe kerül az utcánk végén.

Így mindig nehéz helyzetben vagyunk az óvodai papírgyűjtéskor szeptemberben. Amikor Pepe kiscsoportos volt, megelégedtünk a minimum 10 kilóval. (Ez könnyen is ment a Vogue szeptemberi megaszámával szinte az egész kvótát teljesítettük.) 10 kiló kellett ugyanis ahhoz, hogy a gyerek egy kis ajándékláncot kapjon. Ez ment, elég egyszerűen. Az is jó ötletnek tűnt, amikor tavaly A. unokatestvére mondta, hogy csomó kidobandó magazinja van, el is vittük mind. 100 kiló fölé kerültünk, ami azt jelentette, hogy a szüreti bálon a család kapott egy dicsérő oklevelet. (Igen, a család és nem a gyerek, mert az óvodánk családot is nevel!) Pepe majd szétrobbant a büszkeségtől, hogy szólították a nevét.

És itt el is érkeztünk a probléma: hogy lesz idén 100 kiló felett papírunk?

Egyelőre nem aggódunk, hiszen gondos és előrelátó anyukaként, már augusztus óta külön gyűjtöm, kötözöm, stószolom a reklámújságokat. Sőt A.-nak is szóltam, hogy a munkahelyén is gyűjtse a papírt, mert ha így folytatjuk nem fogunk oklevelet kapni. Pepe apukája különösen gondos, így munkaidőben viszi a hulladékpapírt az óvodába két egész nappal a papírgyűjtés vége előtt. Azért nem reggel a gyerekkel együtt, mert Pepe megint beteg, így ő itthon van. De a papírnak gyűlnie kell!

Hogy kezdjek a történek vége felé haladni: Persze erőfeszítéseink ellenére nem sikerült a 100 kilót elérnünk. Néhány kiló hiányzott. Ez az a pont, ahol összevesztem a férjemmel. Szerintem ugyanis nem elfogadható, hogy a gyerek ne kapjon oklevelet, ha az örömöt szerez neki. És igenis hozhatott volna egy kicsit több papírt a munkahelyéről. A. szerint pedig a gyerek fogja fel, hogy a szülei idén „csak” ennyi papírt tudtak összeszedni. Egyébként is egész évben szelektíven gyűjtjük a papírt, ami fontosabb sokkal és így szép teljesítmény ennyi újságot bevinni az óvodába. Különben sem fog belehalni Pepe, ha nem kap oklevelet. Lehet, hogy ott sem lesz az ünnepségen, mert beteg.

Itt tört ki a veszekedés, mert semmi sem neveli a gyereket környezettudatosabb életre, mint hogy a szülei azon vitatkoznak, hogy ki menjen a szomszédba régi újságért kuncsorogni.

PS: Természetesen a történet teljes egészében a képzeletem szüleménye. Semmiféle problémát nem jelentett nekünk 100 kilónyi régi újságot bevinni az óvodába. Csak azt nem tudom, ha jövőre két gyerek lesz óvodás, hogyan fogjuk a 200 kilós kvótát hozni...

PS2: Gyenge kezdők vagyunk! Most mondta A., hogy Pepének van olyan csoporttársai, akinek a szülei 1044 kg újságpapírt hoztak be!