Az évfordulóm

Mielőtt még bárki megijedne: nincsen születésnapom. Gyereket sem szültem ezen a napon. Viszont, lehet, hogy a házassági évfordulómat kellene ünnepelnem, mert októberben volt az esküvőm, de nem emlékszem a pontos dátumra.

Zárójel:

Én: Hányadikán volt az esküvőnk?
A.: 16. December.
Én: Nem, nem, az októberi.
A.: 13.
Én: Biztos?
A.: Nem, nem. 11 vagy 12.

Egy szóval: fogalmunk sincs.

Zárójel bezárva.

Tehát ma egy éve volt a műtétem. Ez így meglehetősen komolyan hangzik, pedig csak egy apróság volt. Egy kis csavarocskát távolítottak el az emésztőrendszeremből. Alig több mint 24 órát töltöttem kórházba. (Bár megfogadtam, hogy 24 óra alatt kint leszek, de 28 lett belőle…)

Nagyon bölcsen azt mondta valaki, hogy az életünk minőségét nagyban meghatározzák a gondolataink minősége. Nos ez valóban így van. És ez az én nagy problémám. Mert fejben vagyok gyenge.

Miért csak lényegében szűntek meg a problémáim a műtét után? Mert stresszel tudom a műtét előtti tüneteket produkálni. Simán! Lazán! Kisujjamban van! (Tudom, hogy ügyes vagyok!)

Mindenesetre volt néhány olyan eset, amikor valóban fájt a hasam. Mikor A. megkérdezte, hogy mit ettem, akkor hazudnom kellett nem mertem válaszolni.

Nem mertem bevallani, hogy megettem ebédre két tál lencselevest, majd vacsorára még hármat. Vagy a 3 sport szeletet sem mondtam el, egyenként 33 gramm, amit ebéd után ettem meg. Homály fedte (eddig) azt az esetet is, amikor 2 , 3 4 darab danette csokis pudingot tüntettem el 25 perc alatt.

Nem folytatom, pedig tudnám. Azt hiszem nyilvánvaló, miről van szó. És hogy ennek semmi köze sincs a műtétemhez.

Az is világos, hogy bár meggyőződésem volt, hogy vége lesz a világnak, ez mégsem következett be. (Meglepetés!). Itt az ideje, hogy továbblépjek.

Ideje valami más miatt aggodalmaskodnom!

Pepe iskolája? Bakka óvodája? ZK egészsége? Férjem megcsal? Nincs munkám?

A lehetőségek tárháza végtelen!