2010. október 21., csütörtök

Miért várom, hogy felnőjenek a gyerekek?

Néhány napja a nagynénémmel beszélgettem, aki körülbelül azt mondta, hogy addig örüljek, míg kicsik a gyerekek, mert addig érzem, hogy szükség van rám.

És az jelenti a öregséget, ha már nincs szükség az emberre.

Legalábbis a nagynéném szerint. Aki mindig rohan, mert annyi helyen van szükség rá.

Én: Ezt pont te mondod?
Nagynéném: Igen.
Én: És milyen érzés, ha nincs szükség az emberre?
Nagynéném [röhögve]: Ezt majd a halálom előtt úgy 5 perccel kérdezd meg.

Tudom, hogy van üres-fészek szindróma, meg, hogy karácsonyhoz jól illik a kisgyerek, meg, hogy az öreg házasok nemhogy nem szexelnek, de még nem is beszélgetnek, de percileg csak arra tudok gondolni, hogy milyen jó lesz, ha felnőnek a gyerekek, mert akkor…

1. Nem kell senkitől megkérdeznem, hogy mosott-e kezet ebéd előtt. Bár már rutinból a férjemet is meg szoktam kérdezni.
2. Hogy kitörölte a fenekét kakilás után. Sőt, nem is kell már senkinek a fenekét törölnöm. Legalábbis remélem. És hallgatóznom, hogy lehúzták-e a WC-t, és, hogy utána van-e vízcsobogás, ami a kézmosást jelenti. ÉS IGEN, MÁR A.-t IS FIGYELEM.
3. Nem kell minden hidegebb reggel 578-szor megkérdeznem: Sál?Sapka?Kesztyű?
4. Nem kell többet virslit vásárolnom. Sőt, párizsit sem.
5. Az autóban hallgathatunk híreket. És nem kell valami „rockosabbat” [ZK] berakni.
6. Nem kell a gyerekek állandó civakodását hallgatnom. Mondjuk remélem nem azért, mert már nem beszélnek egymással…
7. Nem rántja ki tőből a karomat senki naponta minimum egyszer.
8. Házi feladat! Hogy felejthettem el! Nem kell senkivel [Pepe!] házi feladat miatt veszekednem. És nem kell senkivel helyesírást gyakorolnom!
9. Nem kell naponta 342-ször elnézést kérnem vadidegenektől, mert a gyerek le-vagy átgázolt valakin. Már megint.
10. Nem kell azon a fizikai jelenségen töprengenem, hogy miért van az, hogy a szomszéd szobából én tisztán hallom a gyereket, de én hiába kiabálok, az én hangom nem terjed arrafelé.

És a legjobban az bosszant, hogy tudom, ezek a legszebb éveim. És ezekre fogok könnyes szemmel visszaemlékezni. CSAK AKKOR MIÉRT NEM TUDOM ÉLVEZNI ŐKET???

PS: Ez volt a bonyolult módja annak, hogy elmondjam, itt az ideje őszi szünetnek… És kivételesen most lesz egy kis blogszünet is. De jól fogunk viselkedni. Ha értitek, mire célzok.

5 megjegyzés:

Csimotanya írta...

Szia!Régóta olvasgatlak, nagyon jól írsz...ez az írásod most "csak" azért ütött szíven, mert én éppen a 13 éves kamaszommal küzdök...és visszasírom amikor még a kicsi kisfiam volt...és a lányaim kamaszkorától még jobban félek...
szóval örök igazság...Kis gyerek kis gond, nagy gyerek nagy gond:)

Daniella írta...

kamaszkor? én még tagadom, hogy az létezik...
ha egyetlen tulajdonságomat meg tudnám változtazni, akkor nem a türelmetlenség lenne, vagy a kicsinyesség, vagy a rossz helyesírás, hanem az, hogy tudjak élni a mának. Ne a múlton rágodjak, vagy a jövőn töprengjek...

Mackómama írta...

Daniella,

kifelejtetted az étkezések körüli ramazurit...
azért az egy külön "mise", lásd be :-)

Névtelen írta...

Ne legyen blogszünet, úgy szeretem :) !
Puszi: Juci (gyermektelen olvasód)

Thea írta...

Jó pihenést kívánok!