Olvasónapló: 2010 tavasz

Nincs szándékomban senkit sem megsérteni, de csöppet morcos vagyok.

Amikor elhatároztam, hogy elolvasom a 303 legjobb magyar regényt, azt gondoltam, jó élményt fogok magamnak szerezni. Mert úgy hittem, ezek a regények, ööö, jók lesznek. Bár, most, hogy elolvasom újra a könyv címét, észre kell vennem, hogy nincs benne az, ööö, JÓ szó.

Benedek István Aranyketrecével kezdtem. Szerintem elég gáz ez a könyv és utáltam, hogy szörnyen körkörösen szerkesztett: 500 oldal helyett 200 kellett volna. Amikor elkezdtem egy vasárnapi ebédnél szidni a könyvet Vali rögtön felszisszent, de hiszen ez az apukám kedvenc könyve. Majd az öcsém is közölte, hogy az Ő kedvenc könyve is ez. (És van egy tippem, hogy az apukámé is, de ezt majd akkor válik el, ha jön az emailje.) Mondjuk az öcsémet megértem, mert róla ír Benedek István: „Kezdem a sort Kilincsrázó Ervinnel. Ez a szimpatikus értelmes fiatalember szépen induló karrierjét kénytelen volt derékba törni elhatalmasodó kényszerei miatt. Az a kényszerképzet gyötri, hogy talán nem csukta be az ajtót. Természetesen tudja, hogy becsukta, de ez nem segít rajta. Hónapokig járt hozzám kezelésre, nem derült ki semmiféle kórokozó gyerekkori sérülés – igaz nem is gyógyult meg. Kezelés után mindig kikísértem s magam csuktam be mögötte az ajtót, mert ez kissé megkönnyítette a távozását.” (pp. 394-395).

Németh László: Égető Eszter következett. Na ez legalább egy pontosan szerkesztett regény, csak vontatott és unalmas.

Zilahy Lajos: Halálos tavasz. Annyira felejthető, hogy már el is felejtettem.

Simonffy András: Kompország katonái. Nem is tudom, mit vártam, hiszen benne van a katona a címben, de azért ennyi katonára ÉS csak katonára nem számítottam. Végül is nem lett volna rossz, ha egy csöppet is érdekelne a második világháború körüli aprómunka. (Jellemző, hogy egy zseniális rész van, szerintem, a könyvben, ahol az anyukája háborús naplóját idézte a szerző. Na azt elolvasgattam volna akárhány oldalon át. Ja, a Tartsay Vilmos rész is érdekes volt, de ez teljesen személyes okokból. Szia, NoNo!)

Passuth László: Ravennában temetik Rómát. Baljós sejtésem beigazolódott: Egy unalmas történelmi regény. Egy ideig írtam a különböző kószáló népek jellemzéseit, de a turcilingek és herulok után leálltam. Nem érdekel, na.

Czakó Gábor: Iskolavár. BLA.

Németh László: Iszony. Ahogy NL írja: „Az Iszony-t, kis túlzással úgy húzták ki belőlem”. Miattam nem kellett volna…

Percileg Kemény Zsigmond Zord idők című regényét olvasom. Lehet, hogy bele fogok dögleni, annyira nehézkesen haladunk az író meg én. Felmerül a kérdés, miért nem dobom a sutba. Sajnos nem úgy van huzalozva az agyam, hogy egy elkezdett könyvet félbe tudjak hagyni. Mondjuk, sírnom kell a gondolatra, hogy még két Kemény regény hátra van.

Hülye a terv, na…