A baj nem jár egyedül…

Pontosan tudom, hogy a baj (kis bé-vel, nem naggyal!) nem jár egyedül. Hármasával jár.

Azt már átvettük, hogy a születésnapomon ellopták Bécsben a táskámat. És mindent, ami egy női táskában lenni szokott, ahogy a férjem fogalmazott a rendőrnek. És azt gondoltam, hogy rendben meg van a harmadik.

Mert:

1) Mert szeptemberben A.-t behívatta a konszern hr-igazgatója, hogy hat hónappal a szerződéskötés után a havi fizetését sikerült beszorozniuk 12-vel és rájöttek, hogy akkor inkább legyen 40%-kal kevesebb a pénze. Jó mondjuk nem így mondta, de ez volt a lényeg.

2) Aztán októberben ellopták az autónkat.

3) Aztán novemberben a táskámat.

És meg van a három. Hurrá!

De nem. Valami hiba csúszhatott a számításaimba, mert ZK születésnapján besurrant három fiatalember a házunk földszintjére és elvitte A. táskáját. A laptop-jával, a fényképezőgépével, a feljegyzéseivel, a munkájával.

Onnan tudjuk, hogy hárman voltak, mert a szomszéd látta őket. És az autójukat is.

A másik szomszéd látta, ahogy egy utcával lejjebb rohantak egy fekete táskával…

A rendőrség hallani sem akart arról, hogy foglalkozzon az üggyel.

Biztosan tudom, nem vagyok rasszista! És azt is bizton állíthatom, hogy nem is akarok az lenni!

De nagyon nehéz a dolgom…

PS: Mi lenne, ha a maradék megtakarított pénzünket beleraknám egy bőröndbe, és a Dunába dobnám? Ez legalább nem járna ügyintézéssel… Vagy lehet, hogy ezzel meg volt a három??? És vége a pech-sorozatunknak?