2008. november 20., csütörtök

Sejtettem, hogy gond lesz, mert

nekem nincs néhány tucat szabad agysejtem, hogy foglalkozzak az üggyel.

A fiam iskolai ebédjéről van szó.

Nem tudom, hogy hallottátok-e a hatalmas örömordítást az évnyitónkon. Nem? Azt hittem, az egész ország összerezzent, mert úgy tapsoltak, kiabáltak, nevetettek a gyerekek.

Miért is?

Mert november 17-e óta ebédkor három menü közül választhatnak. Hurrá!

Pepe nem egy nagyevő. De ahogy esténként zabál, gyümölcsöt, zöldséget, amit elé teszek, amit a testvérei tányérjáról el tud szedni, arra következtetek, hogy nem igen ehet az iskolában.

Októberben el is felejtettük befizetni. Na, akkor megjött egy időre az étvágya. Aztán pótoltuk a hiányosságot…

Novemberi ebédbefizetés előtt néhány nappal kaptunk egy táblázatot a novemberi menüsorokkal.

A feladatunk egyszerű volt.

Napokra bontva be kellett jelölnünk, mit is akar majd a gyerek enni.

Válasszam ki három étel közül. Hogy három hét múlva délben mihez lesz kedve a gyereknek. Olyan ételek közül, amiket sosem főztem még. Amikor a gyerek véleménye néha az alatt az idő alatt képes megváltozni, hogy elkészítenem a kért ételt. És valóban kérte, de már nem. Vagy inkább mégis mást kér.

Szóval a férjemre toltam a dolgot. Ő legjobb tudása szerint kitöltötte az űrlapot. [Nem, nem beszéltük meg Pepével a dolgot. Hogy miért nem? Mert annyit beszél a gyerek, hogy nem nagyon merünk témákat felvetni itthon. Hanem örülünk, ha egy kicsi szünetet tart.] Aztán A. bevitte az iskolába az űrlapot és az ebédpénzt. Aztán a gazdasági osztályon megdicsérték, hogy hibátlanul töltötte ki. Kevés szülőnek sikerült. A férjem rendes és bevallotta: Neki is nehezen ment.

Szóval hétfő óta három menü közül választHATnának a gyerekek, ha a szüleik három héttel ezelőtt nem jelölték volna meg, hogy aznap mit is kell ennie a gyereküknek.

És persze megint én járok rosszul.

Pepe: Mamika, holnap mit fogok ebédre kapni? Mit rendeltetek nekem?
Én: EZT MEG MOST HONNAN IS KELLENE TUDNOM?

Nem, tudom, ki hogy van vele, de nálunk, a napköziben nem így volt…

***

Bonusz mellékszál, mert a héten egyet ellustálkodtam:

Hétvégén elutaztunk A.-val kettesben, és az átmeneti időben a nagyszülők (férjem szülei) nevelték a gyerekeinket. Minden este telefonon jelentették a fejleményeket.

A. Mamája: Képzeljétek, ma fel kellett köszöntenünk ZK-t.
A. [megrökönyödve]: De csak pénteken lesz a születésnapja.
A. Mamája: Igen, de a szekrényben megtalálták a lányok az elrejtett ajándékokat.

A. csak ettől rökönyödött meg igazán: „Az én gyerekkoromban sem az anyám, sem az apám szekrényébe nem nyúlhattunk be. Soha. Soha sem. Az olyan terület volt, ahová nem mehettünk. Most meg ott játszanak a lányok?”

Csak ismételni tudom magamat: Nálunk a napköziben nem így volt!

***

Összefoglalás: Csak röhögtem azon az anyukán (talán NoNo volt?), aki azt mondta, hogy lefénymásolták a menüsort, és otthon kirakták az üzenőfalra. Hogy tudják, hogy mit is fog enni a gyerek.

Úgy érzem, nem kellett volna röhögnöm. Mert nekünk is kell egy üzenőfal.

A.? Itt vagy még?

2 megjegyzés:

noiannája írta...

ez a fránya demokrácia!

NoNo írta...

Nem, nem én voltam, de nálunk elég jól működik. Bár a lányom szerintem mindenevő, csak sok legyen. :)