Csendkirály

Mióta legalább egy fél számmal kisebb autóban ülünk, mint az igazán kényelmes lenne, minden egyes utazás meglehetős kitartást igényel a sofőröktőlszülőktől.

Már a beszállás előtt kezdődik a balhé. Ilyenkor jó, ha gyorsan szétválasztjuk a gyerekeket, mielőtt még agyontaposnák egymást abbéli igyekezetükben, hogy elsőként szálljanak be az autóba. MERT NYILVÁNVALÓ, HOGY MAMIKA AZT A GYEREKÉT SZERETI LEGJOBBAN, AKINEK MEGENDGEDI, HOGY ELŐSZÖR SZÁLLJON BE.

És nyilvánvaló, hogy az előbb említett tényszerű tény felülírja azt a másik tényt, hogy mivel mindhárom gyerek hátul ül, baloldalt, középen és jobboldalt, létezik egy elméleti sorrend, amely nagyban megkönnyítené a beszállást.

De nem az nem jó, mert akkor elkerülhető lenne, hogy az autóban IS megpróbálják agyontaposni egymást a testvérek.

A kisebb helyen természetesen sokkal nehezebb a birkózó feleket szétválasztani, már csak azért is, mert hárman küzdenek, és míg egyet lefogunk, addig a másik kettő röhögve tovább öli egymást.

És mindeközben persze tél van, és a gyerekek már dobálják is le magukról a sálat-sapkát-kesztyűt-kabátot, és taposnak rajtuk. (Bár ez most igazából mellékszál. Csak azoknak írom, akik szokták látni a gyerekeimet, és gondolkoznak, hogy szóljanak-e, hogy piszkos a sál-sapka-kesztyűt-kabát.)

Következő lépésként aztán jön a szülő-gyerek kötöttfogású meccs. Melynek célja, hogy a biztonsági övet rácsatoljuk a gyerekre. És mivel kicsi a hely és a gyerekülések között alig van hely, ez nem is olyan könnyű…

Aztán még el sem indítottuk a motort, a birkózásból már bokszra váltottak hátul. Bakka lekente az első pofont ZK-nak, mert a kicsi véletlenül hozzáért a bakkához. Persze ZK-t sem kell félteni, már fejbe is vágta Pepét, mert a bátyja hozzáért az ő, azaz ZK, gyereküléséhez. Pepe próbál védekezni, hogy csak a külső részéhez támaszkodott. És csak kicsit.

Pepe nem üthet, mert ő a nagy. És a nagy nem verheti a kisebbet a mi családunkban. MERT MI ILYEN PACIFISTA CSALÁD VAGYUNK!

És akkor A.-val már tudjuk, hogy megint hosszú lesz a 15 perces hazavezető utunk.

DE NEM!

Alig gurultunk ki az első piros lámpáig, Pepének támad egy ötlete: Játszunk Csendkirályosat!

A.-val fogalmunk sincs, hogy mi lehet ez a játék, de ami azt illeti, pompásan hangzik és sokat ígérő a címe.

Lehet, hogy mégis előbb fogunk hazaérni, minthogy megőrülnénk?

Még jobb, hogy a lányok is belemennek a játékba.

HURRÁ!

Papikával be is cipzárazzuk a szánkat. Mert aztgondoljuk reméljük, hogy a csendkirályozásnak az lesz a lényege, hogy mindenki csöndbe marad.

Mondjuk 8 másodpercig.

És lehet, hogy így van. Mert a gyerekek is elvégzik a szájukon a cipzárazás mozdulatát, ami jelzi, hogy terveik szerint csöndben fognak maradni.

És csönd is van. Kb. 2,5 másodpercig, amikor is:

Egyik gyerek [nagyon halk édesen suttogó hangon]: Figyeljetek! Figyeljetek!
A másik két gyerek [üvöltve, ahogy torkukon kifér]: NEM FIGYELÜNK!

És ennél viccesebb nincs is: Mókás Mamika, ugye!

ELMONDHATATLANUL!

Így erre az algoritmusra folyik a játék.

Továbbra sem tudom, hogy mi a csendkirályozás, de valami az súgja nekem, hogy a gyerekeim nem a tradicionális felfogásban játszották…