Nem fogjátok elhinni,

de teljesítettem az elsőt az újévi fogadalmaim közül. Illetve nem az elsőt, hanem a harmadikat.

A férjemnek sikerült elrángatnia az optikushoz, hogy csináltassunk nekem új szemüveget. Mert a régi már elég régi. A. szerint úgy 3-4 éves. Szerintem még nem volt gyerekem, amikor új volt a régi szemüvegem. Akkor 6 éves.

Többszöri nekifutásra sikerült csak időpontot egyeztetni, mert próbáltam húzni az időt. De amikor Ausztriában két szemüvegem közül a második is eltört (a pótszemüvegem eleve törött), akkor én is éreztem, hogy itt az idő.

Az első sokk akkor érte a boltban dolgozó szakembereket, amikor a megérkezésem után drámai hangon közöltem velük, hogy félek a szemvizsgálattól. A férjem röhögött csak, és nyilván valamit mutogatott a hátam mögött. A szemésznek nem fért a fejébe, hogy mitől félhetek, így a vizsgálat elején erről folyt a szó.

Szemész: Miért fél a vizsgálattól?
Én: Nem tudom. [Igazából tudom, csak nem mertem megmondani neki.]
Szemész: De nem is nyúlunk magához.
Én: Tudom.
Szemész: A fogorvostól nem fél?
Én: Nem. [Ez megint nem teljesen igaz, de tudjuk már, hogy hazudós vagyok.]
Szemész: Pedig egy fogorvosi kezelésbe bele is lehet halni. A szemvizsgálatba meg nem.

Hurrá! Pont ezt akartam tudni! Nem hiába halogatom hónapok óta a bölcsességfogam kihúzatását. (Lásd újévi fogadalmak második pontja…) AKÁR BELE IS HALHATOK. Szerencse, hogy a fogorvosom éppen szabadságon van. Így még élhetek pár hetet…

Szóval, azért félek a szemvizsgálattól, mert félek, hogy szépen lassan meg fogok vakulni. Mondjuk azt már én sem értem, hogy miért csak a vizsgálathoz kapcsolom ezt a félelmet. Gondolom, ha szépen lassan megvakulnék, azt észrevenném szemvizsgálat nélkül is. Talán úgy, hogy egyre rosszabbul látok?!

A vizsgálat után a szemész véleménye az, hogy lehet, hogy szépen lassan meg fogok vakulni, de a folyamat egészen lassú, mert az elmúlt nyolc évben egy jottányit sem változott a látásom. Bár bevallotta az orvos, hogy a szaruhártyáim már nem szüzek.

Ezt a kijelentést viszont én nem tudtam értelmezni. A férjem szerint nem kell vele törődni. Ezért optimista az én férjem! Vagy elfelejti a problémát, vagy nem törődik vele…

Ha valakinek két bekezdéssel feljebb szemet szúrt a nyolcas szám, akkor nincs egyedül. Megtalálták a régi kartonomat. 2000-es volt a dátum rajta. Igen, akkor csináltattam utoljára szemüveget.

Szemész, mint aki értékes régészeti leletet talált: És ez az a szemüveg?
Én: Igen. De múlt héten eltört az egyik szára. Újat kellett rakatni rá. Nyaralás alatt.

Ez után még csomó mindenről felvilágosított a szemész. Én beláttam, hogy tudatlanságomban teljesen rossz úton haladtak az aggodalmaim. Nem a szemizmok, hanem a kötőszöveteim miatt kellett volna aggódnom. Már ha tudnám, hogy mik azok a kötőszövetek. Aztán azt is megtudtam, hogy az, hogy évek óta alul van korrigálva a szemem, semmi összefüggésben nincs azzal, hogy nem romlik a látásom. Tökéletesre lehetne korrigálni a látásomat, akkor sem romlana jobban a szemem. Ezen komolyan elgondolkodtam. Teljesen új távlatokat nyitott az a gondolat, hogy olyan szemüvegem legyen, amivel tökéletesen látok. De nem mertem kockáztatni. Maradt az alulkorrigálás.

A keret kiválasztása jött.

Optometrista: Válasszunk valami modernebb keretet!

Mi baja lehetett a 8 éves keretemmel???

Amikor aztán rájöttünk, hogy a szemüvegem lencséje, hogy is mondjam, ÜVEGBŐL van, akkor tényleg régészként kezelték a keretet (is). Ki hallott ilyenről, hogy üvegből van a szemÜVEG?! Műanyag lencse kell!

A kereteket aztán fel kell próbálni. Szemüvegre nem lehet keretet próbálni. Szemüveg nélkül nem látok. Így nem igazán láttam, hogy mit is viselek. Egy idő után a férjem azt mondta, hogy EZ jól áll.

Levettem a keretet az orromról. Felvettem a szemüvegemet. Megnéztem a keret árát. 50 ezer forint. Lehet, hogy jól áll, de nekem nem tetszik.

Folytattuk még egy ideig.

Közben a nagyon kedves optometrista elmesélte, hogy emlékszik a 8 évvel ezelőtti szemüvegkészítésemre. Mert annyira hisztiztem. Igen, én is emlékszem, mert az optometrista ragaszkodott hozzá, hogy tökéletesre korrigáljuk a látásomat (lásd fent), amit én nem akartam.

Én: Most már nem akartad tökéletesre korrigálni.
Optometrista: Nem. Bár mindig úgy érzem, hogy meg kell ajándékozni az embereket a tökéletes látás lehetőségével.
Én: De már nem erőltetted rám!
Optometrista: Nem.
Én: Mert öregszel.

Öröm velem dolgozni!

Végül kiválasztottunk egy keretet. Az orromat a tükörhöz nyomtam, hogy lássam, mit is fogok viselni a következő 8 6 4 2 évben. Kockás a szemüveg szára. Ezt választotta a férjem. De engem nem érdekeltek a kockák.

A rövidlátásnak és az alulkorrigált szemnek határozott előnye, hogy nem látom magam jól a tükörben sem, szemüveggel sem. Lehet, hogy legközelebb tökéletesre korrigáltatom a látásomat, de csak akkor, ha a férjem befizet egy botox-kezelésre. És arctisztításra. És pórusösszehúzó-műtétre.

Már ha van az utóbbi. Ha nincs, akkor talán mégsem gond, hogy rossz a látásom…