2008. augusztus 15., péntek

Leadership feedback

Beosztottjaimtól megkaptam munkámról a szokásos éves értékelésüket. Mivel az értékelés ideje a nyári szabadságokra esett, úgy érzem, jogosan védekezhetem azzal, hogy kifogásaik nem tükrözik a hétköznapok valóságát. Az értékelés döntő része 20 állítást tartalmazott, amelyek esetében hatfokú Likert skála segítségével kellett a vezetőjük munkáját (azaz az enyémet) értékelniük. Ezen kívül, természetesen, hosszabb szöveges válaszokra is lehetőség volt, amelyben a beosztottak részletesebben kifejthették véleményüket a mindennapi munkámról. Nem untatlak benneteket a számadatok ismertetésével (igen, ez azt jelenti, hogy az eleve alacsonyan lévő lécet sikerült újra levernem), de a tanulság kedvéért néhány dolgot ide másolok a szöveges véleményekből.

1. A felettesünk minden szükséges információt megad, de az információ-áramlást nagyban nehezíti, hogy sok mindent csak az utolsó pillanatban tudunk meg. Úgy érezzük, például, hogy egy hosszabb szabadság tényét, néhány nappal a megkezdendő pihenés előtt kellene közölnie velünk, hogy lélekben felkészülhessünk az előttünk álló nehézségekre élményekre. Úgy véljük, hogy a „most mindenki azonnal beül az autóban, vagy itthon marad, mert mi nyaralni megyünk” figyelmeztetés az indulás előtt 10 másodperccel nem elégséges. Szerencsére, hogy futva elértük még az induló autót…

2. Itt az ideje, hogy felettesünk tudomásul vegye, ha éhesen kezdjük meg az utazást, akkor valóban nem fogunk hasfájásra és émelygésre panaszkodni, de arra igen, hogy ÉHESEK vagyunk. (Micsoda meglepetés!) És tudjuk, hogy sokkal kitartóbbak vagyunk az elégedetlenségünk kifejezésében, mint felettesünk a panaszkodás tűrésében, így előre látható, hogy az utazást meg kell majd szakítani, hogy együnk. (Micsoda meglepetés!) Nem számít evésnek, ha felettesünk néhány mazsolát dob hátra nekünk az autóban! Fejlődésünkhöz napi ötszöri, vegyes és kiegyensúlyozott táplálkozást tartunk szükségesnek. Az utazások ideje alatt is.

3. Ha a felettesünk célul tűzi ki, hogy a legközelebbi benzinkútnál megálljunk, akkor felesleges azt mondania, hogy nem kutat, hanem csak pihenőhelyet hagytunk el. Bár belátjuk, számos téren kell még fejlődnünk, de az autópályán világosan felismerjük már a leggyakoribb benzinkutak (Shell, OMV stb…) hirdetőtábláit. Nem akarunk feleslegesen fenyegetőzni, így csak halkan állapítjuk meg, hogy mindenki jobban jár, ha megállunk…

4. Az évek során számos alkalommal bebizonyosodott, hogy felettesünkről gyakran elmondható, hogy nem hallgat meg minket aktívan. Az üveges szemmel való bámulás és a „figyelek, mondjátok” gépies ismételgetése, nem számít aktív „meghallgatásnak”. Mivel még, reményeink szerint, évekig együtt fogunk dolgoznunk, így jobb lenne, ha felettesünk aktív érdeklődést mutatna azok iránt a dolgok iránt, amik minket is érdekelnek. Robotok, kártyák, korongot, ruhák, állatok… stb.

5. A jó vezető egyik ismérve, szerintünk, hogy nem tér ki a konfliktusok elől, és próbálja azokat minél hatékonyabban megoldani. Az „azonnal hagyjátok abba a veszekedést, mert különben mindenkit agyonütök” mondat üvöltése, úgy véljük, nem tartozik a hatékony konfliktuskezelés tárházához… Elengedhetetlennek tartjuk, hogy felettesünk a konfliktuskezelő módszereit tovább fejlessze, és azokat hatékonyabban alkalmazza.

6. Felettesünk további gyenge pontja, hogy gyakran nem ért egyet beosztottjai konstruktív kritika gyakorlásának jogával. Tökéletesen érhető és józan javaslatainkat, például, hogy téli gyapjú munkaruhánkat öltsük magunkra a kánikulában, gyakran „mert azt mondtam” „mert én vagyok a főnök” megjegyzéssel söpri le az asztalról.

7. Az, hogy mi vagyunk a beosztattak, a felettes meg a felettes, nem jelenti, hogy ne legyen a felettes nyitott a beosztottak kezdeményezéseire és javaslataira. Mi a gond, azzal a védőruházat nélkül akarjuk a délutáni pihenőnket tölteni? Nem vizelnék a vendégmatracra, ha felettesünk előre nem jelentené ki, hogy „oda fogtok pisilni”. Mit mondjunk? Ha felettesünk nagyobb pszichológiai érzékkel fordulna munkája felé, ismerné az önbeteljesítő jóslat jelentőségét…

8. Ha az előre meghatározott cél egy háromórás dzsungeltúra teljesítése, akkor a felettes kötelessége a cél teljesítéséhez szükséges megfelelő eszközökkel ellátnia a beosztottjait. Dzsungeltúra: Volt nálunk szúnyogriasztó-spray? NEM. Megfelelően ruházat? NEM. Megfelelő lábbeli? NEM. A kánikulában víz? NEM. Apró harapnivaló? NEM. Iránytű? NEM. Jobb, ha újra elismételjük, hogy csak a beosztott nyomolvasó képességének és leleményességének köszönhető, hogy sűrű erdőből sikerült kijutnia a kis csapatnak…

9. Összegezve elmondhatjuk, hogy bár felettesünk sok kiváló vezetési képességgel rendelkezik, de a pihenés és nyaralás nyugodt élvezete, úgy tűnik, nem tartozik erősségei közé. Mindenesetre örömmel tapasztaljuk, hogy felettesünk határozott fejlődést mutat ezen a téren (is)…

4 megjegyzés:

noiannája írta...

még szerencse, hogy nem tudnak leváltani. MÉG nem.

kat írta...

de jót mosolyogtam:)

malyvacsiga írta...

Nagyon jó, nagyon jó, nagyon jó!!!!!!!!!!!

Tokeli írta...

hááát valami baromi jó, ahogy és amiket írsz! függő lettem a blogodtól/ra/miatt. Csak néha hiányolom! hogy nem írsz eleget:-)))