Mert zseni vagyok!

Arról már volt szó, hogy a férjem a mosogatógéppel kavar, én meg a szárítógépbe vagyok szerelmes. Ezzel nem is lett volna baj, ha közben nem hanyagoltuk volna el a hűtőszekrényt. Vele senki sem akart kikezdeni a családból, ami valószínű kisebbségi komplexushoz vezetett nála, amiről a wikipedia a következőket írja: „It is often subconscious, and is thought to drive afflicted individuals to overcompensate, resulting either in spectacular achievement or extreme antisocial behavior, or both.”

Arra, hogy a hűtőnk antiszociális, eddig nem gondoltam, mindig azt hittem, hogy csak visszahúzódó, szeret a háttérben maradni. Az viszont, hogy hihetetlen teljesítménnyel kompenzál az biztos: hetek óta a legkisebb hőfokra van beállítva, mégis mindent megfagyaszt. Először ez vicces volt: fagyott paprika, megfagyott leves. Majd érdekes: látott már valaki fagyott tojást? Aztán idegesítő, főleg az a tudat, hogy mennyi áramot ehet meg miközben hűt, mint az őrült.

A következő lépés, hogy: keressünk szerelőt. A. tessék-lássék felhajtott néhány telefonszámot, de nem jártunk szerencsével: nem válaszoltak.

Aztán A. elutazott. (Talán már említettem…)

Ma reggel valami aztán elpattant bennem: A tömbbe fagyott joghurt nem volt sem érdekes, sem vicces. A gyerekek pláne nem találták annak, amikor rájöttek, hogy így nem tudják megenni.

Annyira bepöccentem, hogy azt gondoltam: Elmegyek veszek egy új jégszekrényt, ezt az antiszociális, túlkompenzáló egyént meg kirakom.

Aztán bevillant még valami: a szomszédunk hűtőgépszerelő!

Már járt is nálunk, és megszületett az ítélet: elrozsdásodott a hőérzékelő. Holnap hoz egy újat.

Mert zseni vagyok!