Élménybeszámoló IV.

Mert voltunk az Aprópoliszon is.

Elutazásunk előtt magamba szálltam, és elhatároztam, hogy most aztán mindent sort végig fogok állni és udvarias magyarként viselkedem, nehogy megint szó érje a ház elejét.

Mit mondjak? Szerintetek sikerült?

Így nem igazán izgatott a hatalmas tömeg az Akropoliszon, mert annak ellenére, hogy az Athénben élő barátaink állítása szerint ők még tömeget nem láttak ott, valójában rengetegen voltak azon a délelőttön, amikor mi is ott jártunk, de tudtam: legyen, aminek lennie kell, én a soromat kivárom. (Előző nap délután is jártunk a hegyen, akkor valóban sokkal kevesebben voltak, de bemenni nem is lehetett, mert már zárva volt az erődítmény…) Szóval mindingolom az own businessemet, ami nagyjából az volt, hogy kapaszkodtam a nekem kiutalt két gyerekbe, mert tudtam, ha elvesztem őket, nehéz lesz rájuk találnom, amikor, ahogy a tömeg sodort magával, egy pasas a kezembe nyomott egy darab papírt. Nem vettem a fáradtságot, hogy elolvassam, hanem rögtön továbbadtam ZK-nak, aki már nyafogott, hogy a) ő miért nem kapott olyat, amilyet én; b) adjam neki oda; c) mikor érünk oda. Aztán a férjem is nyafogni kezdett, hogy mit is kaptunk. Hogy rövidre zárjam a dolgot, miután vettük a fáradtságot, hogy megnézzük, mit is van a papíron, kiderült, hogy a pasas valószínűleg egy tourguide lehetett, aki azt hitte, hogy én is a csoportjába tartozom, mert egy 12 eurós belépőjegyet nyomott a kezembe.

Így nemcsak várakoznom nem kellett, de még fizetnem sem.

Mert igen, nem vittem vissza a jegyet.

ÚGYIS OLYAN SOK VOLT NEKI…

Upsz.

Bocsika.