A helyesírásról. Újra.

Egész hétvégén ordibáltamgyakoroltunk Pepével. Mert kedden helyesírás dolgozata volt. Így volt alkalmam végigböngészni a harmadik osztályos nyelvtankönyvben található tollbamondások szövegeit.

Egy élmény volt.

Minden elismerésem a tankönyv íróié. Mert zseniálisan állítanak össze olyan szövegeket, amelyek 1) olyan nyelvtani szerkezeteket tartalmaznak, amit a gyerekek még nem tanultak; 2) olyan szavakat, amiket a gyerekek sosem használnak; 3) olyan mondatokat, amiket szerintem ember nem mondott még ki.

És akkor arra gondoltam, hogy ezekből a mondatokból lehetne egy jó blogbejegyzés.

Példa 1: „Napszállat után a kas népe fáradtan tér nyugovóra.”

Mai napig nem tudom, hogy a napszállat egy archaikus forma, vagy elírás.

Példa 2: „A tér közepén messzire magaslik a millenniumi emlékmű.”

Tuti megbuknék nyelvtanból… Ötször kellett ellenőriznem, hogy jól másoltam-e le a millenniumi szót.

És akkor eljutottam a következő szövegig:

„Pirivel szeretek játszani. Ő a szomszédék kislánya.”

Ez már valami olyasmi, amit én megfelelőnek gondolok. Leszámítva a Piri nevet. Mert a dédnagymamám Piri volt, és úgy tudom, hogy Darnyi Tamás egyik gyerekét is Piroskának hívják, bár lehet, hogy képzelődöm, de ez a Piri dolog manapság nem olyan gyakori. Fogják tudni a gyerekek, hogy ez egy lánynév?

És akkor eljutok a szöveg utolsó mondatáig. És azt gondolom, na itt van a blogbejegyzésem! Mert a kétsoros szöveg így fejeződik be: „Sárika [a másik szomszéd kislány] szőke, kék szemű, és mindig izgatja magát.”

És mivel nekem már automatizálódott az olvasásom, és rápillantással olvasok, először azt gondolom, hogy tévedtem.

Mert egy harmadikos tankönyvben nem lehet ilyen szöveg, hogy Sárika a szomszédban izgatja magát.

És elolvasom újra. És újra.

És valóban igazam volt, nem izgatja magát. Hanem igazgatja magát.

Igazgatja magát.

És ezen egyszerűen nem tudok túllépni. Hogy így fejeződik be a tollbamondás, hogy „és mindig igazgatja magát.”

Igazgatja magát.

Miért???