A mai bejegyzés elmarad Pepe judo-vizsgája miatt, ami több mint két óráig tartott.
Én: Pepe, majd megbolondultam, annyira untam magamat.
Pepe: Igen, láttam rajtad, Mamika.
És utána még vigasztalhattam a bőgő gyereket, aki nem kapta meg azt az övet, amit szeretett volna…
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
8 megjegyzés:
Pocsék érzés lehetett!Sosem értettem miért kell osztogatni érméket, okleveleket ennyi idős gyerekeknek..egy életre elrontják a kedvüket..
PUSZILOM!
De hát hogy lehet olyan vizsgára engedni, amin nem fog átmenni?! A férjem tanított aikido-t gyerekeknek is (igaz, ámérikában), és ott ilyen nem volt.
de legalább jó sokba volt, gondolom. legközelebb fagyizni vidd inkább. üdvözlöm a judo bácsit :)
Még mindig megvan Tamás bácsi? Hogy lehet unatkozni, ha egyszer két órán át bámulhatod?
Ha Tamás bácsi volt, akkor én sem értem... Kifejezetten jó a szemnek :))
Ó, ez eszembe juttatja a második karate-vizsgámat... én sem kaptam meg azt az övet... és nagyon magam alatt voltam.
NA, jó, de már péntek este van...
énszerintem a judo verseny sem lehet rosszabb, mint a sakkverseny, ahová be sem mehetsz nézni, bár ez talán kíméletes, mert úgysem érted, mit csinálnak a pepita terítőn a vicces bábok, meg az úszóversenynél sem, ahol csak akkor van nyert ügyed, ha pontosan tudod, milyen színű úszósapkát kell figyelned kétszáz méterről, és akkor drukkolsz mind a pirosaknak, mert valamelyik közülük a tiéd. a tájfutásba bele sem merek gondolni...
Megjegyzés küldése