2010. április 28., szerda

Kellene egy sátor a könyvtáramnak...

Már az első pillanattól kezdve tudom, hogy ha a mi vevőink akkor akarnak költözni, amikor kifizették a házat és nem mondjuk 1 hónappal később, és ha a mi eladóink csak akkor adják át a kulcsot a nekünk-új házhoz, ha kifizettük az árát, és azt is tudtuk, hogy a kettő között valamennyi idő el fog telni, mert az ő utolsó részletük a mi utolsó előtti részletünk, ha értitek mire célzok, AKKOR lesz valamennyi idő, amikor nem lesz tető a fejünk felett. Szóval ezt tudom, több mint egy hónapja, mégis csak tegnap este pánikoltam először, hogy ez azt jelenti, hogy valamennyi ideig, értsd: 2-4 hét, NEM LESZ HOL LAKNUNK.

A férjem nem egy ideges típus: Persze nem is idegeskedett, mert ő már tudta, amit én nem, hogy a szülei kislakásában felmondtak a bérlők. Szerencsére tegnap este közölte ezt velem.

Az, hogy arra céloztam, hogy szóban forgó lakás kicsi, az úgy módosítja a pánikot, hogy NEKÜNK lesz hol meghúznunk magunkat, csak a holmink megy majd a híd alá…

13 megjegyzés:

ViAn írta...

A gyerekeidet ismerve imádni fogják, ha a sátrat nekik ajánlod fel arra az egy hónapra! :)

Mackómama írta...

Daniella,

most komolyan: felnőtt emberek vagytok! Miért nem kérsz segítséget hitel, lakás, részletek, jog stb ügyben???
A mi ügyvédünk így intézte:
reggel 8 óra: X Bankban megkaptuk a pénz, 9 óra: X Bankban (értsd: u.abban a bankban - hja, itt mi voltunk a vevők, itt már mi diktáltunk!) már aláírt végleges szerződésünk volt, mert 10 (!!) perc alatt átment a 3 bankszlán a pénz.
Közben anyukám fogadta a költőztetőket, akik még 10 órakor sem voltak képesek érdemben elkezdeni a felpakolást, csak a fejüket vakarták.
No de házisárkány (it's me) rendett tett, elkezdtek dógózni.
No stressz (na jó, csak csökkentett dózisban) és minden klappolt.
Az egész csak jó szervezés kérdése. Szerintem.

Acsarka írta...

Ha megunod a férjed nekem adod?:-)

arabeszk írta...

gyerekeket valami vidéki táborba, a kislakásba a könyveket, Ti meg kettesben valami soproni wellnessbe

Dani papa írta...

raktárbérlés? pl: http://euroministorage.hu/, vagy barmi mas, csak ez tok jo rugalmas

Angiii írta...

Hozzánk áthozhatsz dolgokat, van hely h tároljuk!!!Szívesen segítünk!!Sőőőt, még a gyerekekre is vigyázunk..puszi

Pelikán írta...

És ha télig hajléktalanok lesztek mind az öten, legalább lesz mivel fűteni...

lopede írta...

És mit kapott Pepe a szülinapjára? :)

noiannája írta...

ez, úgy látszik, családi. noi, mondd el daniellának, hogy lehet kibírni. (nem lehet.)

iditta írta...

de most tényleg, még mindig nem árulod el, h mi volt az a szülinapi ajándék?!?!
komment-társaim: felhívást intézek Hozzátok: írjuk be minden bejegyzéshez a kérdést, egyszer majdcsak megkapjuk a választ is!

Viv írta...

Én szívesen adok a könyveknek menedékjogot. :)

Strugamano írta...

Mi is be tudunk fogadni jópár ládát, akár hónapokra is. Szólj, ha segítség kell!

Daniella írta...

Köszönöm! Megjegyeztem a neveket!