2010. április 20., kedd

A férjem mos

A férjem mintaférj, mint tudjuk. És igen, most panaszkodni fogok, de úgy, hogy dicsekvésnek hasson. DE NE IZGULJATOK, A VÉGÉN MINDENKI MEGKAPJA A MAGÁT.

A mindenkin most A.-t értem.

Vasárnap este hazajöttünk Sopronból.

Azon melegében kicsomagoltam és beraktam az első adag mosást. Aztán nyugovóra tértem.

A. dolgozni kezdett. Mert ilyen stréber. Hogy munka közben valami hasznosat is csináljon este 11 és éjjel 1 között, a mosásomat átrakta a szárítóba. Majd dolgozott még másfél órát, hogy a száraz ruhát elrakhassa. MONDOM, HOGY EGY ÁLLAT A FÉRJEM…

Majd, hogy segítsen, berakott még egy mosást. Nagyon halványan dereng, hogy kérdezi tőlem, sötét, világos vagy fehér holmikkal folytassa a mosást. Arra nem emlékszem, mit mondhattam, de másnap reggel próbáltam következtetni a dobban lévő ruhák alapján. Valószínű, sötétet mondhattam, mert a mosógépben volt egy csomó fekete zokni, meg Pepe sötétszürke pizsamája, meg az én sötétkék farmerom. Találtam sötétkék pólókat is. Ez így teljesen rendben lenne, ha aztán a következő ruhadarabok nem kerültek volna még elő a mosógépből:

1. A gyerek fehér-sárga csíkos pólója. MIÉRT?
2. A. fehér-világoskék ingje. MIÉRT?
3. Az én világoskék pulóverem. MIÉRT?
4. Egy szürkésfehér törölköző. MIÉRT?
5. Néhány fehér bugyim. MIÉRT? MIÉRT? MIÉRT?

Miért van, hogy egy pasi, aki egy fél gyárat elvezetget, mindent megcsinál a ház körül és a házban, törődik a gyerekeivel, NEM SZÍNVAK és szigorúan tilos mosnia, MÉGIS MOSNI AKAR?

MIÉRT???

8 megjegyzés:

martine írta...

A tiltott gyümölcs édes, bűnös zamata...:D

DE: MIT KAPOTT PEPE??????????

Virág írta...

http://viragzoltan.blogspot.com/2010/04/csaladi-szennyes.html

Mosásra SOHA nem kérném, de szerencsére ő nem is érez késztetést rá :)

Kata írta...

húú ez úgy tűnik mindenhol veszélyes terület. :o) Néha a Zénuram is mos, de olyankor félve nyitom ki a dobot, hogy mit is találok majd benne... ennél már csak a teregetési tudománya komolyabb...:o))) de egyébként meg olyan jó hogy vannak. :o)

Zsuzsi írta...

Hahó!!HAhó!HAHÓ! Ezt egy ici pici színfogó kendővel kiküszöbölhetted volna kis butus!De ajánlom hogy sose hagyd rá A.-ra hogy berakja e a gépbe vagy nem.....hihi

Névtelen írta...

tudni akarom, mi az a színfogó kendő. az én pasim hatvanadik könyörgésre is, csakazértis mosni akar, majd minden szürke lesz, és ő nem látja, hogy ez baj lenne. szóval mi ez a kendő?
j

Névtelen írta...

Az én volt férjem (de nem ezért váltunk el!!!) mikor mosásra vetemedett megkérdezte egy barátját (szintén hímnemű), hogy a sötétkék pólót és a fehér lepedőt berakhatja-e egy mosásba?

A házimunkában szintén járatlan haver értelmes és segítő szándékú válasza:

- Má' mé' ne, hisz ugyanolyan az anyaga....!!!!

De mostmár legalább tudom, hogy néz ki egy viharos-bárányfelhős égbolt mintázatú lepedő :)

Mónika

Varga-Bajusz Vera írta...

Szia!

Az én férjem mos... szerencsére..és jobban csinálja mint én...egyszer még szerelmünk hajnalán felhívott, hogy elfogyott az öblítő és nem tartom e furcsának, hogy ő erről tud. :)))nem tartottam annak, úgyhogy azóta is mos :)
csatlakozom Martine-hoz:
Mit kapott Pepe?

Évi írta...

Daniella!!
Szerintem Ti, valamelyikőtök, sebészként praktizáltok másodállásban...és azért nem árulod el, MIT KAPOTT PEPE!!!Mert a lyukas oldalú nőket akarjátok befoltozni és abból meggazdagodni...

NNNa.
A Zurad meg akkor is rendes, hogy hajnalok hajnalán ilyennel foglaltoskodik.És adj neki színfogót minden, probléma megoldva..

csók, Évi