Yin és Yang nyaklánc

Az utolsó rész. Hála az égnek!

Jól kevertem a kártyáimat, így pénteken az apjuk ment a két nagyért. Míg én itthon ZK-val édesen aludtam szorgalmasan takarítottam.

Amikor szállnak ki az autóból, láttam rögtön, hogy Papika feje kicsit nagyobb a szokásos péntek délutáninál, és azt is láttam, hogy a fiam szemei kisírtak.

DE AZT IS, HOGY VALAMI FITYEG PEPE NYAKÁBAN.

…

De csütörtök estétől kell kezdenem.

Az egész este egy nagy vitával telt, mert, hogy könnyítsen az iskola a pénztárcánkon, a tanító nénik hazaküldték az értesítést, hogy pénteken Luca- vásár lesz a suliban. A gyerek csak annyi pénzt vigyen be, amennyit el is költhet, szólt a szigorú tanári utasítás.

Nyilván mi nem figyeltünk oda, hogy mi is ez a vásár, de így utólag az derült ki, hogy az osztályok csinálnak mindenféle apróságot, amit aztán a gyerekek megvesznek egymás között. Nyilván osztálypénz lesz belőle. Meg talán tanítják a gyerekeket pénzt kezelni?

Nem tudom, de nem is ez a lényeg most.

A lényeg az volt csütörtök este, hogy fogalmunk sem volt, mennyi pénzt küldjünk az iskolába a gyerekkel. Én 1000 ft gondoltam, A. 500-at. Így felhívtuk a referenciacsoportként működő barátnőmet, akinek a lánya másodikos ugyanabban az iskolában, hogy adjon utasítást, mennyi pénzt is vigyen Pepe a suliba.

500 forintot.

Rendben. Legyen annyi.

Pepe viszont nem volt boldog. Nagyon nem volt boldog a döntéssel. MERT A YIN és YANG nyaklánc eleve 550 ft. Ha ő csak 500 forintot kap, akkor 1) nem tud semmit sem venni a Luca-vásáron; viszont 2) A NYAKLÁNCOT SEM TUDJA MEGVENNI, MERT AZ TÖBBE KERÜL, MINT AMENNYI PÉNZT KAPOTT.

Szó-szót követett, nem akarok senkit jobban untatni, mint amennyire feltétlenül szükséges, a fiam kisírt még 350 forintot az apjától.

Az előre megbeszélt terv az volt, hogy 300 forintból vesz valamit az iskolai vásáron, a többiből pedig megvásárolja magának a láncot.

Ez volt a terv.

A valóság viszont az lett, hogy péntek délután 3 órakor a gyerek egy fillér nélkül jött ki az iskolából, mert elverte az összes pénzt a Luca-vásáron.*

A férjem olyan apróságot nem vesz észre, hogy bőgve jön a gyerek ki az iskolából. Így csak a parkolóban tűnt fel neki, hogy valami nincs rendben. Pepe vázolta a helyzetet. Mire a férjem, és most a saját szavait idézem: „Megszántam, de nagyon.”**

Rögtön adott Pepének pénzt, aki végre megvehette magának a láncot.

És mi lezárhatjuk a témát. VÉGRE.

Tanulság, több is van.

1. Azt hiszem ez volt az első és utolsó alkalom, amikor beleszóltam, mit is vesz a gyerek a zsebpénzén. Mert ezt cirkuszt nem csinálom végig még egyszer.

2. Ha kábítószert vesz, legfeljebb én is belövöm magamat.

3. Tisztán látszik, hogy a következetlen szülőknek igazán ambiciózus gyerekük lesz. Aki tudja, hogy ki kell tartania, és akkor eléri, amit akar. Inkább előbb, mint utóbb…

* Valójában annyira helyes volt, mindenkinek vett valami ajándékot. A lányok nyakláncokat kaptak. Mi pedig gyertyatartót. És könyvjelzőt. Aztán vett olyan tárgyakat is, amit a barátai osztályában csináltak. Így lett Borikától karácsonyi poháralátétünk. És ez is olyan kedves volt tőle…

** Most abba ne menjünk bele, hogy én vagyok a fejben-gyenge a családban, mégis én tudtam napokig ellenállni a hisztinek, a férjem meg pár pillanat alatt összeroppant. Mert a teljes igazsághoz hozzátartozik, hogy pénteken én is megvettem volna a láncot, ha kell, ha nem kell a fiamnak. A terv szerint, ha nem akarta volna felvenni, akkor a torkán nyomom le. Upsz. Ezt kimondtam hangosan?

MERT ELEGEM VOLT A CIRKUSZBÓL.

Most jobb.