2008. december 3., szerda

Zsebpénz I.

A férjem és én meglehetősen eltérően viszonyulunk a pénzhez. Most nem fejtem ki részletesen a különbségek történelmi és személyiségi okait, legyen elég annyi, hogy én zsugori vagyok takarékosan és megfontoltan kezelem a pénzügyeinket, míg A. szórja a pénzt sokkal lazábban költ.

Így meglepő, hogy Pepe zsebpénzével kapcsolatosan milyen sok mindenben hasonlóan látjuk a dolgokat.

Egyetértünk abban, hogy 1) egy hat éves gyereknek semmi szükség zsebpénzt adnunk; 2) ezt a zsebpénzt heti ütemezésben kellene a gyereknek adnunk (a férjem szerint hétfőként, szerintem péntekenként, de ez még most részletkérdés); 3) a zsebpénz összege heti 200 forint körül legyen; 4) a zsebpénz nem házimunkaért jár cserében, mert nem akarjuk, hogy a gyerek csak pénzért segítsen itthon; 5) még közel sem vagyunk ott, hogy a pénzt átnyújtsuk a fiamnak, de már elkezdtünk zsarolni, ha nem viselkedik rendesen, akkor ugorni fog a zsebpénz. Azt hiszem, ez helytelen viselkedés a részünkről.

Nem értünk egyet abban, hogy a gyerek mit is csináljon a pénzzel. Persze, hogy megmondjuk neki. Miért mit gondoltatok?

Szóval az én ötletem az volt, hogy kapjon Pepe heti 300 forintot, amiből 100 forintot jótékony célra kell fordítania, 100 forintot félre kell raknia, és 100 forintot elkölthet. A. szerint ez nem jó ötlet, mert a gyerek még túl fiatal ahhoz, hogy a szociális érzékenységét fejlesszük. (Bullshit, szerintem. Már ha valaki engem kérdez...) Inkább 300 forint helyett adjunk csak 200-at, amit aztán, és most szó szerint idézem a férjemet: „arra verhet el Pepe, amire csak akar.”

MENNYIRE IGAZAM VOLT A BEVEZETŐVEL. LÁTHATJÁTOK MAGATOK IS FEKETÉN-FEHÉREN.

Mit szól Pepe mindehhez?

1. Nem hisz a szerencséjének.
2. Nem akar fémpénzt, hanem papírpénzt. Mert a fém százasakon már annyira túl van. Már két éves korában is azokat gyűjtötte, hogy ne legyen ránk szorulva, ha jártunkban-keltünkben bedobós játékkal találkoztunk…
3. Mi az a beváltás, Mamika?
4. Mi az a jótékony cél, Mamika?
5. Akkor azt a 100 forintot adhatom annak az osztálytársamnak, aki egész nyarat a nagymamájánál töltötte, mert a szüleinek nyáron is dolgoznia kellett. Mert olyan szegények.

Én: PEPE MI IS DOLGOZUNK NYÁRON AZ APÁDDAL.
Pepe: Most viccelsz, Mamika, igaz?

Úgy érzem a részleteken még dolgoznunk kell…

Folyt. köv.

4 megjegyzés:

Borsneni írta...

nekem tetszik a te verziód! mi négyen vagyunk testvérek, (talán) iskoláskorunktól volt zsebpénz és bár nem volt kötelező, mindig tettünk az "éhezők" feliratú borítékba is belőle (akkor még nem folyószámlákkal operáltak a szüleink). csak jól kell felvezetni és akkor nyugodtan fejleszthető a szoc. érzékenység ilyen korban is. sőt! arra viszont nem emlékszem, hogy a kisebb tesók úgy érezték-e, hogy kimaradtak valamiből, ettől nem féltek? ja, a másik: volt zsebpénz, nem voltak tehát erre-arra-amarra csurranó huszasok-ötvenesek, be kellett osztani a meglevőt. :)

arabeszk írta...

és mit kap szegény egy százasért? a párbajkártya belefér? vagy össze kell kuporgatnia min. egyhavi adagot, hogy vehessen egy kólát a sulibüfében?

HJuice írta...

A lányom 7 éves múlt, és az iskolakezdéssel jött el a zsebpénz-korszak. Mivel ő is papírpénzre vágyott, így heti 200 Ft-ot kap, amit csak az első 2-3 héten vert el szinte azonnal, most már rákapott a gyűjtögetés ízére, viszont - igen elítélendő módon - a hitelezés lehetőségét is felismertettük vele egy rossz pillanatban, amikor valamit, amire kevés volt a pénze, aaaaannnnnyira akart... Most hol van félretett pénze, hol törleszt.

A szociális érzékenységére évek óta sikertelenül apellálok az Általad is vázolt karácsony előtti játékeltakarító hadművelet során, az a standard válasza ugyanis, hogy a szegény gyerek apukája és anyukája is dolgozzon egész nap, és akkor vehetnek neki saját játékot. :(((

Daniella írta...

Köszi szépen a beszámolót HJuice! Kiderült, hogy Pepe már ráérzett a gyűjtés izére, mert a nagymamájának már több ezer forintot összegyűjtött fémszázasokból...
SZERENCSÉRE az iskolában nincs büfé, 100 forintért kap egy kókuszos müzli szeletet, ami a kedvence...