Hol van a matricám? Hol???

Szeptember eleje óta készültek a gyerekek a futóversenyre. Tornaórán. Sportkörön. Háziversenyen. Az üzenőfüzetben megkaptuk az … üzenetet: a részvétel kötelező. Futóverseny után a gyerekek hazamehetnek.

Remek ötletnek tartottam. Rendesen be is segítettem az iskolának. Lelkesen magyaráztam Pepének miért is jó sport a futás. (Szavakkal nevelünk, nem jó példával…) Érveim a következő három csoportba voltak sorolhatók:

1. Bárhol lehet űzni.
2. Nem kell hozzá drága felszerelés.
3. Nagyon egészséges.

Minden remekül ment. Matricát kaphatnak, akik indulnak.

Mondjuk ezzel már nem értettem egyet. Miért kell külső motivációs eszközökkel buzdítani a gyerekeket, amikor úgyis szívesen futnak?

Aztán megjött a rémhír:

Extra matricát kaphat az a gyerek, akinek MINDKÉT SZÜLŐJE fut a versenyen.

Hurrá!

Szombat reggel félálomba hallottam, ömlik az eső.

Én: Pepe, nekem a matricánál egy kicsit több motivációra lenne szükségem, hogy ebben az időben fussak a versenyedet.
Pepe: Jó, Mamika, ha helyezést érsz el, akkor…
Én: Pepe, nem akarlak elkeseríteni, de elég kicsi az esélye, hogy én bármilyen futóversenyen helyezést érjek el.
Pepe: Hát, nem tudom, Mamika.

Természetesen (khm, khm) egy kis ömlő eső nem tarthat vissza minket attól, hogy a rajtvonalhoz álljunk.

A futást azonban megelőzte a nevezési procedúra. Már az megdöbbentett, nem futhatok a férjemmel együtt. Mert ő férfi. Én meg nő vagyok. Miután ezen túltettem magam az is feltűnt, két női kategória van: senior és … nem senior. Így kicsit orvosolnom kellett az életkoromat, hogy ne senior kategóriában kelljen rajthoz állnom.

Gyenge kezdőként nem biztosítottunk felügyeletet a gyerek részére, míg a szülei futnak. De úgy gondoltam, mivel 15 perces eltéréssel indították a férfiakat és nőket, A.-nak nem fog gondot okozni ömlő esőben negyed óra alatt visszaérni a 3 kilométeres versenyről.

Nem ért vissza. (De sikerült a remek 34. helyezést megszereznie. Hogy hányan indultak? Körülbelül 40-en...)

Mindegy, rajthoz álltam én is. Rögtön megbántam, hogy nem a senior kategóriába raktam magam. Volt néhány maratonista és triatlonista anyuka. Csak abban reménykedtem, talán a másfél kilométeres távon majd eltaktikázzák magukat.

Persze, ahogy a versenyzászló jelezte az indulást, rögtön elrohantak. Ezzel nem is lett volna baj, ha én nem a rajttal háttal állok. És észreveszem, hogy elindultak. Mire észbe kaptam, a mezőny már elhúzott.

Semmi gond, majd utolérem őket.

Vagy nem???

Kb. 300 méter után meg kellett állnom lihegni. Csöppet gyorsan futnak a … versenyzők.

Sebaj, átállok a sétáló anyukák csoportjába. Legalább tudunk egy kicsit beszélgetni.

Aztán a célnál azért futni kezdtem. Jól is tettem, mert így sikerült a remek 16. helyet megszereznem. A 20-ból.

Pepe gond nélkül lefutotta a saját 600 méterét.

Ha nem tekintjük gondnak, hogy halálfélelme volt a rajtnál a hatalmas tülekedéstől.
Vagy, hogy agyon ázott. Pedig volt rajta esőkabát.
Vagy, hogy egy olajfolton egy hatalmasat esett.

A család teljesítette a kihívást.

Csak azt nem tudom, hol vannak a matricáink, mert Pepe nem kapott semmit. Azt hiszem, életemben először beírok az üzenőfüzetbe!

Hol van a matricám?

Mert ami jár, az jár!