2008. október 2., csütörtök

Mákos tészta

Nyílt titok: a sikereim nagy részét annak köszönhetem, hogy nevetségesen alacsonyra teszem a lécet. És aztán alatta bújok át…

De ez nem zavar.

A gyerekek a nagymamához akarnak költözni, mert ott jobb? Rajta!

A te kerted szebb? Nem gond! Büszke vagyok rád!

Tisztább a lakásod? És? Én is nagyon igyekszem…

De egy dolog nem hagy nyugodni:

Akárhogy is igyekszem, az üzemi konyhát nem bírom lenyomni.

„Mamika, olyan finom volt ma az ebéd az óvodában. Ilyet te sosem tudnál csinálni.” „Képzeld, Mamika, az iskolában ha nem akarjuk megenni, akkor nem kell megenni.” „Nem mondom, hogy a tiéd rossz volt, mert nem volt rossz, sőt finomnak is mondható, de az iskolai, az sokkal jobb.”

Azt hiszem világos, mire gondolok.

Nem vagyok egy konyhatündér, ezt elismerem. De azért nem főzök túl rosszul. És nagyon igyekszem. Ezért nem tudok azon túllépni, hogy az autó hátuljából kiadagolt étel (jó túlzok, mert nyilván felmelegítik a konyhában tálalás előtt a gyerekeknek) jobban ízlik a hálátlan kis dögöknek az édes kis porontyaimnak, akik életem értelmét jelentik a gyerekeimnek, mint amit én rakok eléjük.

Példa:

Múlt héten halállevest húslevest és mákos tésztát vacsoráztunk. Most ne vitassuk meg, miért rossz ez a vacsora menü, mert tudom, hogy rossz, de, ahogy a fiam mondja, „percileg” nem ez a lényeg. A húslevest megették gond nélkül. Pepe és ZK nem hitt a szemének, amikor a mákos tésztát eléjük tettem. Nem merték megkérdezni, féltek eltűnik a ritka látomás: Vacsorára cukros tésztát ehetünk? Nem kellett semmit mondanom. Tömték magukba. Bakka viszont „sós-szájú”, így nem fogadta kitörő örömmel a dolgot. Nem kért a tésztából. A lányom már túl volt két tál levesen, nem erőltettem a dolgot. Egyébként is annyit eszik! Mindig fellélegzünk, amikor feláll az asztaltól és kijelenti, jóllakott: „Hurrá, ma sem durrant szét a lányunk!”

Azért megkérdeztem, odaadhatom-e az ő adagját a húgának. Ez mindig egy alaposan megfontolandó probléma, mert lehet, hogy ő tele van, és neki személy szerint nem kell, de ha az alternatíva, hogy a testvére kapja, akkor kérne mégis még egy esélyt az ügy átgondolására. Meggondolta magát, mégis betömi a kérdéses fogást. Csakhogy ne kapja a húga.

De nem. Bakkának úgy sem kellett a mákos tészta, hogy tudta, ZK kapja meg azt.

Egészen addig, míg a kicsi nem kezdte el enni az ő részét.

Bakka: Mégis kérek mákos tésztát.
Én: Nem kapsz. Most mondtad, hogy nem szereted. Hogy odaadhatom ZK-nak.
Bakka: Nem, nem. Kérek. Szeretem. Kérek.
Én: Azt mondtad egy perce, hogy nem szereted.
Bakka: DE SZERETEM. KÉREK SZÉPEN.
ZK: Szépen kérte, Mamika, adjál neki!

Kitálaltam Bakkának egy újabb adag mákos tésztát. Elé tettem. Bakka rá nézett és kijelentette: „Nem szeretem, Mamika.”

Tudjátok, vannak olyan szülők, akik nem engedik felállni a gyereket az asztaltól, amíg nem ette meg, ami a tányérjába van. És, ha nem eszi meg, akkor megkapja másnap reggel. És másnap délben. És másnap este. Mi nagyon lenézzük ezt az elvet. Mert a gyerek annyit egyen, amennyit kíván. Nem rég tudtam meg, már biztatni sem szabad. Ha a gyerek azt mondja elég, akkor elég. Ő érzi, mennyi ételre van szüksége.

Mindezek ennek ellenére kicsúszott a számon: „Nem állhatsz fel, amíg nem eszed meg.”

Majd elvonultam, hogy egy kicsit verjem a fejem a fürdőszoba falába.

Pepe elbeszéléséből tudom, mi történt ez után az asztalnál. Bakka először a testvéreit próbálta rábeszélni, egyék meg az ő adagját, de ők már csurig voltak. Aztán a lányom befeküdt az asztal alá, szenvedni.

Aztán kegyet gyakorolt és megette a tészta nagy részét. Amikor azt mondta, jóllakott, megengedtem, hogy elhagyja a terepet.

Mindez a múlt héten történt.

Hogy mi történt tegnap?

Az egész az én hibám. Miért kell mániákusan kérdezgetem a gyerekeimet, mit ettek az óvodában-iskolában?

Pepe: Képzeld, a sportkörösök egyedül ehettek! Persze én levest nem ettem csak mákos tésztát. De abból kétszer kértem.
Bakka, az áruló: Igen, Mamika, mákos tészta volt. Nyami-nyami. Olyan finom volt.

Szerencsére az utolsó szavakat már nem hallottam, mert a cukrászda mellett vertem a fejem a falba…

4 megjegyzés:

Kiddy írta...

=D=D=D Kééész! Nagyon bírom a gyerekeidet!
(Nagyon jó ez a téma, este előveszem.)

Bakka, az ÁRULÓ... =D

pookah írta...

eddig vártam, hogy G megtanuljon beszélni... most elkezdtem félni ugyanettől! :D

kíváncsi írta...

Jaj,de ismerős...! Már a legnagyobbam megkezdte az edzésemet azzal, hogy anya, mikor főzöl már olyan finomat, mint a konyhás nénik?
Pedig én is igyekszem ám! ;-)))
(és a lakásom se tisztább, mint a tiéd ;-D)

Daniella írta...

ha még a konyhás néni főzné, de ő csak melegíti...
hát, igen, káosz van, mióta mindhárom beszél...