ZK-val kettesben

A múlt hét fejleménye volt, hogy, kis túlzással állíthatom, életében először maradtam kettesben több órára ZK-val. Tanulságos volt. Mindkettőnk számára. Pepének ilyen idős korában már volt egy testvére, így az élmény többszörösen is újdonságként hatott. Bár, amikor egy anyukának viccesen panaszkodtam az óvodában, ZK milyen nehezen viseli testvérei eltűnését, akkor segítőkészen mondta nekem: „Bölcsődébe kellett volna íratni, akkor nem lenne gond vele.”

Na, igen. Nem tudtam, mi hiányzik még nekünk!

Három órát töltöttünk kettesben itthon.

Az első félóra elég lassan telt, mert ZK vinnyogva hisztizve vette tudomásul, hogy testvérei távoztak itthonról.

Aztán a lányom megéhezett. Nem voltam résen, így önállóan kezdte a hűtő tartalmát kirámolni. Így egy ideig takarítóst játszottunk.

Már jobb kedvében volt, elfogadta a javaslatomat, hogy főzzünk tejberizst. Véletlenül barnarizzsel kezdtük meg a procedúrát, azaz ez is eltartott egy ideig. ZK-nak nem volt jobb dolga, nézte hogyan fő a rizs.

El is telt az első másfél óra. Plusz öt perc, amíg bevágott két tányérral az életből.

Elpakoltunk a konyhában. 5 perc. Beraktunk egy mosást. 5 perc. Lemostunk két ablakot. 10 perc. Felporszívóztuk a gyerekszobát. 5 perc.

Ezek után ZK magamra hagyott. Fogalmam sincs miért.

Mivel életében nem játszott még egyedül, kicsit zavartan bevonult a gyerekszobába. Építetett egy várat. 5 perc.

Majd rájött, testvérei kincsei elérhetőek számára. Azokkal is szórakozott 10 percet, de aztán érdekesebb szórakozást talált: elővett minden olyan játékot, ami több mint két darabból állt és azokat terítette a gyerekszobába. Fogalmam sincs, ki és mikor fog rendet rakni…

Fél 11-kor szóltam, indulunk Bakkáért. Versenyt futottunk az autóig és boldogan ugrottunk be.

Majd másfél órát vártunk az óvodánál.

Csöppet korán érkeztünk…