Szépírás és verekedés

A tanító nénik elégedetlensége két téma körül csoportosul.

1. A gyerekem nem ír szépen.

Nem, Pepe, nem tud még írni, de a vonalakat csúnyán húzza. Kihúzza a négyzethálóból. Kimegy a vonalon kívülre. Az én véleményem? Tényleg rettenetesen ronda, ahogy a vonalakat húzogatja. De mintha valahol láttam volna hasonlóan csúnya írásképet. Hol is? Megvan! A bevásárlólistán. Amin a hét elején a férjem összeírta, mit kell vásárolnom.

Nem irigylem a tanító néniket. A férjem génjei ellen nehéz küzdeni.


2. A gyerekem verekszik.

Természetesen az én ártatlan, minden agressziótól mentes gyerekem, soha életében nem verekedett még. Soha nem támadna senkire. Sosem kezdene verekedést. (Igen, teljesen reálisan szemlélem Pepe viselkedését!)

Vicces, de a tanító néni meg is erősített. Az osztály két legnagyobb gyereke verte Pepét.

Pepe szavaival: „11 fős tömegverekedésbe keveredtem. 10-en engem ütöttek. Már a könnyem is kicsordult a sok ütéstől.”

Hogy kezdődött?

Pepe: „Mentem szépen a sorban, amikor hátulról belém bokszolt valaki.”

Tanító néni: „Ha még egyszer verekedés lesz, akkor intőt fogtok kapni.”

Nem adok egy hetet sem az intőig.

Hogy miért?

Megint a fiamat idézem: „Ha egy fiú egy ujjal is hozzányúl egy lányhoz, akkor a lány rögtön megy árulkodni. Ha egy fiú verekszik egy másikkal, akkor nem mennek árulkodni, hanem addig harcolnak, míg az egyik fel nem adja.”

Hurrá!