Annyira elkeseredtem az útlevelem miatt, hogy szombat délelőtt munkába menekültem. Délután aztán egy nagyot kirándultunk, hogy bizonyítsuk, akkor is tudjuk élvezni az életet, ha az nem úgy alakul, ahogy mi szeretnénk. Bár ezt az emlékeztetőt a lányok nem kapták meg, így nekik sikerült három órán keresztül hisztizni, hogy egy lépést sem akarnak tovább jönni.
Este határtalan érettségről téve tanúbizonyságot, ISMÉT nem kezdte senki sem vádolni a másikat, hogy biztos ő vesztette el az útlevelemet. De azért volt jelölt bűnbakra, mert a lányok szobáját ÚJRA darabjaira szedtük szét. Mert biztos ők játszottak az útlevelemmel…
A terv az volt, hogy vasárnap reggel mi nyitjuk az okmányirodát.
Ami végül is kudarcba fulladt, mert hajnalban a férjem, félálomban megvilágosodott, kiugrott az ágyból, majd hangos kiáltással felébresztett.
Mivel nem tegnap házasodtunk össze, és a problémák kezdenek felszínre kerülni, először azt hittem, megint kifogás van az ellen, ahogy alszom. Mert állítólag töfögök álmomban.
MONDJA EZT EGY HANGOSAN HORKOLÓ…
De nem, most nem töfögtem. (ÉS SOSEM SZOKTAM TÖFÖGNI, DE EZ MOST MELLÉKES…)
A második reakcióm az volt, hogy basszus elaludtam. Elkésünk az okmányirodából.
De nem, nem aludtunk el, mert még nem volt 7 óra.
Csak az útlevelem került elő. A férjem egyik öltönyének a zsebéből.
Nyilvánvaló, fogalmunk sincs, hogy került oda.
A nagy örömködés után aztán meg kellett ígérnem a férjemnek, nem fogom többet emlegetni azt a véleményemet, hogy ez az incidens (IS) bizonyítja, hogy korlátozni akarja a személyes szabadságomat*, így ezt most sem említettem. Helyette inkább megosztom veletek az időről szerzett tapasztalatainkat.
Nem tudtuk eldönteni mi is a jobb, éjszaka vagy napközben autózzunk-e. Mert éjszaka alszanak a gyerekek, kevesebb a forgalom, de sötétben fáradtan vezetni meglehetősen balesetveszélyes. Napközben biztonságosabb a vezetés, de nagyobb a forgalom és, ha nem alszik a gyerek könnyebben megy az ember idegeire.
Végül is mindkét verziót kipróbáltuk.
És igen, ha ébren vannak a gyerekek, akkor az háromszor annyinak tűnik. Ha alszanak akkor pedig, harmadannyinak. Így odafelé 30 órát mentünk, visszafelé pedig 38-at. Pedig mindkét esetben csak 18 órányi vezetést mutatott az óra…
* For the record: A férjem állítja, nem akarja korlátozni a szabadságomat. Arra a kérdésemre, hogy tudat alatt sem akarja korlátozni, már persze nem tudott válaszolni…
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
11 megjegyzés:
Az öcséd is "töfög" amikor alszik....de én szeretem benne még ezt is!!!!!:):):)
DE ANGÉLA ÉN NEM TÖFÖGÖK!!!
Kerhetnenk egy hangfelvetelt a tofogesrol? Meg a szot sem ismerem...
A GPS-ek nem szoktak pisilni es nem tartanak pihenot sem. Nem ehesek, nem battyog elottuk senki, es nem kerulnek dugoba.
Ezek szerint gyerekei sincsenek!
Nem baj, családban marad!!!!!!
Ja, csatlakozom, mi az isten az a töfögés???
Legalább meglett az a fránya okmány :) Amúgy meg csatlakozom: mi az a töfögés?
Gyerekekkel való utazásról: nyáron negyven fokban utaztunk (igaz csak országon belülre, bő 300 km-t csak oda és u.annyit vissza, mindezt egyetlen nap alatt)kora reggel indultunk (álmosak voltak ugyan, de nem, nem aludtak), délelőtt állatkert-mustra, majd hazafelé étterem (pizza helyett, mert az állítólag nem volt főtt kajarendeléssel aminek a felét sem ették meg), balcsiparton vízbe lógatott láb-áztatás (rutinos lévén a fürdőrucik itthon maradtak), és olyan du. 6 fele értünk haza. Köszönjük, túléltük :)
hát a töfögés az az, amikor az jön ki a szádból ha megpróbalod a töf töf szocskat csukott szajjal, a nyelv mozgatasa nelkül az orrodon at kimondani.
egyebkent lehet hogy csak egy k-t kell mondani hatul torokbol az orron át ki.
szerintem legalabbis.
Naugyemegmondtam, hogy nézz be A. kispárnája alá :)
18 óra... (ja, bocs 30 és 38 :D) Én a 3 órás úttól is kikészültem 3 gyerekkel...
Útlevéltől függetlenül ugye lesz IV. rész is?
a legegyszerűbb lenne egy hangfelvétel a töfögésről.
Én sem tudom, mi az a töfögés, de azt már igen, hogy hogy van angolul. :-))
Megjegyzés küldése