Élménybeszámoló II.

Indulás. Ami magunkhoz képest is hektikusan indult.

Ott tartottunk, hogy néhány órával az indulás előtt elárultam a lányoknak hová megyünk. Akkor még úgy terveztem, kb. három óra múlva fogunk indulni.

Az összes holminkat bepakoltuk.

A gyerekek megvacsoráztak és éppen indultak zuhanyozni, hogy tisztán ülhessenek be az autóba.

Papika már egy órája aludt, mert ő rá akart pihenni az egész éjszakai vezetésre.

Én az utolsó dolgokat szedtem össze. Úgymint az útleveleinket.

Amiből csak négyet találtam meg a helyén a konyhaszekrényben. (Most ne menjünk bele, miért ott tárolom őket. Még nem költöztem be teljesen…)

Semmi gond. Nyilván becsúszott a rengeteg papír közé.

Nos, hiába fogadtam meg, hogy hagyom az uramat aludni este nyolcig, kénytelen voltam felébreszteni, hogy nincs meg az útlevelem.

De megvan, mondta, a konyhaszekrényben van.

Ő is ellenőrizte. Nem volt ott.

Körülbelül két óra hosszat kerestünk hisztérikusan az „útipapírt”, ami közben a következő dolgokat tudtam meg:

1. A. dugdosta az alsónadrágjai között a lányom kiscsoportos rajzdossziéját, amit hónapok óta kerestem, elkeseredetten, mert az összes gyerek összes óvodai rajzát archiválom. Pont a legkisebbiké veszett el. És pont a kiscsoport. De nem, megvannak!
2. Az üres utazótáskáink zsebében is tárolunk dolgokat. Bár nem tudunk róla. És nem az útlevelemet, hanem Bakka elveszett(nek hitt) születésnapi ajándékát.
3. Románia és Bulgária is EU-tag. Bár Schengenhez még nem csatlakoztak.
4. 700 kilométerrel hosszabb az út arra Athénig.
5. Nem akarok 1500 km helyett 2200-at menni.
6. Ancona felé is lehet útlevél nélkül Görögországba menni. Csak egy idő után kompra kell szállni.
7. Nem akarok komppal utazni.
8. Hétvégén is van ügyfélfogadás az okmányirodában.
9. Szombaton október 23 van. Nincs nyitva az okmányiroda.
10. Vasárnap reggel 8-kor viszont már mehetünk.
11. Vasárnap nem működnek azok a gépek, amikkel az útleveleket nyomják. Legkorábban hétfőn kaphatom meg az úti okmányomat.
12. Annak a cégnek a vezetője, akinek a gépei nyomják az útlevelet két kapcsolatnyira van tőlem.
13. Igen, lehet róla szó, hogy hétfőn reggel az én útlevelem legyen az első, amit kinyomtatnak.
13+1. És megtanultam azt is, milyen érzés, amikor a család egy emberként sírja álomba magát. (Bár szerintem a férjem titokban megkönnyebbült, nem kell egész éjjel vezetni, hanem aludhat egy jót a saját ágyában...)

Mert indulni nem indultunk sehová ezen a péntek estén…