2010. november 15., hétfő

Csodálkozom, bár nem is tudom, miért…

Irtó fontos dologról lesz szó ma. A szűkebb családunk fogkrémhasználati szokásairól.

Onnan kezdem, hogy jó néhány éve, A. elment valami idő-menedzselési tanfolyamra.

Nem én fizettem be, hanem a munkahelye, bár én is profitálhattam volna belőle, de… ezt most hagyjuk.

Szóval már nem emlékszem pontosan a sztorira, de a férjem röhögve mesélte a tanfolyam után, hogy szóba került a fogkrémkupak-probléma.

Gondolom mindenkinek ismerős a sokszor emlegetett példa, mely arról szól, hogy a házaspárok milyen hülyeségeken tudnak veszekedni. És itt jön a kupak példa, hogy azon is veszekednek, ki hogy bánik a fogkrémes tubus kupakjával.

És akkor jelentkezni kellett azoknak, akik sosem veszekedtek még ezen a házastársukkal.

És a férjem büszkén feltette a kezét, hogy ő még soha életében nem veszekedett a feleségével a fogkrémes kupakon.

Persze, mert MI még nem jutottunk el addig: Mert MI már azon is összevesztünk, hogy MILYEN fogkrémet használjunk.

15 év alatt nem tudtunk egyetlen olyan fogkrém márkát sem találni, amelyik mindkettőnknek megfelelő lenne.

Azt hiszem, hogy itt én vagyok a szűk keresztmetszet, mert egyetlen gyógynövényes fogkrémet vagyok hajlandó használni, ami A.-nak nem jött be. (Meg is tudom indokolni, szigorúan tudományos alapon, hogy miért, de ez most a történet szempontjából lényegtelen…)

Így külön fogkrémen vagyunk.

Azt gondoltam viszont naivan, hogy a gyerekek majd használnak közös fogkrémet. És akkor az öt-emberre-háromféle-fogkrém javít az arányon.

De persze a gyerekeink sem tudnak megegyezni fogkrémügyben. És egyik sem hajlandó a másik fogkrémjével érinteni a fogkeféjét.

Így igen, öten ötféle fogkrémet használunk.

Normális ez???

14 megjegyzés:

muzli írta...

Mi csak hárman vagyunk, de háromfélét használunk. Ebből kiindulva úgy gondolom, hogy igen, ez így rendben van még akkor is, ha iszonyú macerás. :o))

o írta...

nálunk pedig hárman négyfélét, mert én egyedül kétfélét használok, fogorvosi javaslatra (mindegyikben más az összetevő, nem szabad egyel túlterhelni a fogakat)

mary írta...

Hm. Anyám azt mesélte nemrég, hogy ők még, ha jó emlékszem, sóval mostak fogat.
Szóval IGEN, teljesen normális :D

BB írta...

Szerintem teljesen rendben van a dolog. Fagyiból sem mindenkinek ugyanaz a kedvence.

Ani írta...

Szerintem is rendben van, és szívből kívánom, hogy ennél komolyabb "vitás kérdés" ne is legyen a családotokban. :-))

(mi Férjjel ugyan egy félét használunk, de a Lányunk 12 fogához két különböző fogkrémet vettünk + Mamánál egy harmadik, és 5 különböző fogkeféje van.)

Névtelen írta...

Nálunk is mindenkinek van külön fogkrémje. Meg samponja, meg balzsamja, meg mindenféle kencéje. Legalább ilyen apróságok miatt ne ütközzünk. Szóval remélem, hogy normális.

Virág írta...

Hat kisebb tesóm van, nagyon rezgeted a lécet a sztorikkal, de még nem verted le, edzett vagyok :)

Lepkevár írta...

Ha ez megnyugtat, nálunk is ugyanez a helyzet. Igaz, a legkisebb még nem él vele, így egyelőre "csak" 4 fajta van...

Picúr írta...

Nálunk 1 házaspár (azaz kettő fő), 2 fogkefe, 1 fajta fogkrém, a kupakos probléma nem tudom, mi lehet. Ja, és én meggyőztem arról is, hogy a végén nyomja a tubust.
Attól tartok, mi nem vagyunk normálisak...

engie írta...

Szerintem is normális, bár mi mindannyian egyfajta fogkrémet használunk :) Lehet mi jöttünk a Marsról?

aarkus írta...

Négyen négyfélét. Váltogatva, de ketten soha nem egyszerre....

Névtelen írta...

4-en háromfélét, a legkisebb meg még fognélküli... miért ne? :)

Olga írta...

Mi bezzeg fogkeféből is egyet használunk mind a négyen!

Amaranta írta...

igen!