2010. április 21., szerda

Tegnap leszúrást kaptam, mert nem írtam arról a blogban, hogy…

És ezért most beszámolok a hetemről. Legalábbis arról, ami eddig történt.

1. Kiderült, hogy gond lesz a bankhitellel. Egy egyébként teljesen előrelátható dolog miatt, most kitalálta a bank, hogy inkább csak telekárban hiteleznek. Először megijedtem, mert borsóagyammal azt gondoltam, hogy ez X millió/5 forint lesz. De nem! Adnak hitelt, csak nagyjából két forinttal kevesebbet, mint kértünk. Ez csak azt bizonyítja, amit már korábban mondtam: Vettünk egy jó telket. Egy barlanggal és egy sufnival. A különbözet tényleg elenyésző, de legalább megtapasztalhatjuk, milyen futárpostával szerződést módosítani. Mert az eladóink már Amerikában vannak. Vagy bejön A. optimista várakozása és egyedi elbírálás alapján megkapjuk a teljes kért összeget.

2. Hétfő délelőtt ZK-val voltunk kontrollon. Végre sikerült egy jobb pillanatában elkapnom az orvost és rendesen beszélni vele. Bár amit hallani akartam, nem volt hajlandó kimondani. Mindenesetre a gyógyszerek dolgoznak.

3. Ugyanaznap délután magamat is elvonszoltam az orvoshoz. Porckorongsérvesedés. A jó hír, már van MR-re időpontom. Mondjuk csak jövő hétre, és egy vagyonért. De ZK nagyon élvezi, hogy az én gyógyszerem is világoskék.

4. Megbüntettek a rendőrök. 10 000 forintnyi bírságot kell befizetnem sárgacsekken. Narancssárgán mentem át. Először fel akart a két rendőr jelenteni: 50000 forint bírság, 4 büntetőpont, 3-6 hónap jogosítvány elvétel. Aztán sírtam, mint az záporeső, és mondtam, hogy kórházból jövök a gyerekkel. Ami technikailag igaz volt, csak gyakorlatilag nem. Ezentúl már a sárgánál lassítani fogok. Becsületszavamra. Így nyilván csak napok kérdése, hogy valaki hátulról ledurrantson…

5. Ugyanaznap éjszaka A. a BAH-csomópontnál „elbambult” (ő mondta így) és nekiment egy járdaszigetnek. Defekt. Jó dühös lehetett, mert otthagyta az autót és taxival hazajött.

6. Ma hajnalban 2-kor kelt A. (vagy az még éjjel?), hogy ott legyen Münchenben a 9 órás megbeszélésén. Mert a hamu miatt autóval ment. Már elindulhatott volna tegnap délután, de nem akart egyedül hagyni a gyerekekkel estére. MONDOM, HOGY GAZEMBER.

7. Más nem jut most eszembe…

8 megjegyzés:

:) írta...

Ezen a sárgán (narancssárgán) átmenetelen nagyon be tudok dühödni... Ugyanis MO-n nem villog a zöld, mielőtt váltani fog a lámpa. Ausztriában olyan szépen ki lehet számítani, hogy négyszer villant a zöld, és aki a sárgán megy át, az magára vessen. Na de itt én már fékeztem úgy, hogy majdnem frászt kaptam, mert lámpára pillantok, zöld, mire odaérek és felpillantok, hát sárga... mindjárt piros!
Ha engem ilyenkor rendőr megállítana, hát lehet, hogy elborulna az agyam.
Győrben pedig a piros lámpákhoz visszaszámlálót szereltek fel, hogy ne aggódjanak a várakozók, mindjárt lehet gázt adni... azt hiszem, ez az ország valahol nagyon beteg.
Bocs, csak ilyent olvasva elönt a méreg.

Pillanyu írta...

Én úgy tanultam, hogy baleset elkerülése végett simán át lehet menni a sárgán. Konkrétan, ha úgy ítéled meg, hogy a mögötted jövő autós a seggedben fog kikötni. Ilyenkor azt kell mondani, hogy úgy ítélted meg. Kivéve, ha nem jött mögötted senki...

neveletlen írta...

engem úgy érdekelnének bizalmas infók a házról, esetleg kép...
ilyen volt, ilyen lesz..

Pötipite írta...

Mynona! Ha jól emlékszem,Győrben( ás Veszprémben, és még más dunántúli városban) a zöldnél is visszaszámlál,hogy lásd,meddig zöld.Tehát van ebben jó is,csak meg kell látni azt az oldalát is.;-)

Freemam írta...

És további képes infókat is szívesen vennénk a barlangról, ha és amennyiben kiderül, végre a tiétek lesz jó?

tyttoke írta...

Most már semmi kétségem, hogy a férjeink állandóan egy gépen utaznak Münchenbe, csak nem tudnak róla. Az enyém már kedd este elindult vonattal, hogy elérje a szerda reggeli megbeszélést, aztán este indult vissza, ma reggel érkezett, egyenesen melóba ment az állomásról. Lassan már csak hétvégén látjuk.
Mehettek volna együtt is, felváltva vezetve még alhattak is volna :-)

csakBea írta...

Én novemberben kaptam egy mai időpontot MR-re, reggel voltam. Viszont ingyen volt.

:) írta...

Pötipite, a zöld visszaszámlálóról nem tudok, vagy csak nem figyeltem -a pirosnál állva tűnt fel a dolog -, de azt hiszem ez is egy épületes marhaság... azt hogyan figyeli meg az ember zöld lámpán áthajtva, már messziről, hogy még mennyi ideig mutat zöldet? Mondjuk 100-200 méterről? Mire meglátnám (hacsak nem alaposan fókuszálva figyelem vezetés közben, veszélyeztetve az előttem haladót), addigra odaérek, akkor meg már mindegy... pont felnézek, megtalálom, hogy jaj, még 2 másodperc?
Nálunk mindent agyonbonyolítanak. Elég lett volna egy négyszer villogó zöld lámpa...
A pirosnál várakozás visszaszámlálóval meg tiszta Forma 1 rajt-élmény...haha