Zsebpénz II.

Pepe eddig egyszer kapott zsebpénzt. És ahogy alakulnak a dolgok, lehet, hogy ez lesz egyben az utolsó alkalom is. De most nem erről lesz szó.

Hanem arról, hogy annak ellenére, hogy tőlem 300 forintot kapott, mégis vastag a gyerek, mert repülőrajttal indult, és, most, hogy itthon is legálisan pénzezhet, biztonságosnak érezte, hogy hazahozza a nagymamájánál eldugott több ezer forintját. Amit százasokban gyűjtött az utóbbi évek során.

A fiam le is bonyolította az első beszerzését a saját pénzéből.

És ezzel párhuzamosan elkezdődött a hiszti. Hogy mit is szeretne venni a zsebpénzéből.

A helyzet egyébként is elég súlyos, mert a mai világban semmi sem teremti meg jobban a karácsonyi hangulatot, mint egy hangulatos kis karácsonyi vásár. Hangulatos kis bódékkal. Hangulatos kis csecsebecsékkel.

AZ ISKOLA ELŐTTI TÉREN.

Így alighogy magunk mögött hagytuk a rendszeres délutáni hisztiket, hogy „Mamika, vegyünk fagyit”, MERT KÉT FAGYLATOZÓ IS VAN AZ ISKOLA MELLETT, (mert a fagylaltozók bezártak november elejére! hála az égnek!), kezdődik a karácsonyi vásár hiszti. A lányok nem aprózzák el, báránybőröket néztek ki maguknak. „De ha azt nem akarod, Mamika, akkor nézd azt a még nagyobbat. Az tehénből van. Azt is megvehetjük.”

Ja, épp ajánlani akartam, hogy vigyük haza…

Hogy mit szeretne a fiam?

Egy yin & yang medált. Lánccal. Mert lehet kapni a karácsonyi vásárban. És Máténak is van. És mert a fiam nem tud ilyen lánc nélkül élni.

És megy a hiszti: „Miért nem vehet ilyen láncot magamnak. Csak 550 forint.”

Rohadt egy anya vagyok, de nem engedtem meg.

Eddig legalábbis.

De nem tudom, meddig fogok tudni ellenállni a hisztinek…

PS: Ha valaki úgy érzi, hogy összeadta a 2+2-t, akkor ki kell ábrándítanom, nem a szerelmének kell, hanem saját magának. És nem, nem tudja a fiam, hogy mi is az a yin & yang. És nem, nem magyaráztam el neki, mert inkább a fejemet verem a falba az utóbbi napokban…