2008. december 20., szombat

Avalon

Autóvásárláskor a nőkkel szoktak viccelődni, hogy őket csak az érdekli, milyen színű az autó.

Igen, engem ez érdekel. Mert ez a fontos. Vagy nem?

Amikor az előző nekünk-új autónkat vettük, akkor csak egy kérésem volt: ne legyen piros színű. (Lehet, hogy nem így mondtam, hanem úgy, hogy „A.! Haza ne merj állítani egy piros autóval, mert nem fogok bele ülni!”)

Nem, nincs semmi bajom a piros autókkal. Csak bosszantani akartam a férjemet.

Szóval akkoriban az autóvásárlás miatt kicsit bizonytalanok voltunk (értsd: hónapokig nem tudtunk dönteni), és a férjem rákapott arra, hogy fűtől-fától kölcsönkérje egy-két napra az autóját kipróbálásra. Akkoriban történt, hogy egyik pénteken egy pirosas-bordó színű autóval állított haza. A hároméves Pepe nagyon kiborult: „Papika, megmondta Mami, hogy ne gyere haza piros autóval. Ebből nagy baj lesz…”

Nem, nem lett nagy baj. Sőt annyira megtetszett a típus, hogy később valóban olyat vettünk.

Jó nem pirosat, hanem ezüst-szürkét. Amit később elloptak. Bár azt hiszem, ezt már említettem. Néhányszor.

Szokás szerint ismét teljesen bizonytalanok voltunk, mit is vásároljunk. Több márkának a típusait gondoltuk végig, de aztán valaki mindig lebeszélt az aktuális választásunkról. A választást a megvalósítás részletei tették még bonyolultabbá, amiről, ha akarnék sem tudnék írni, mert nem nagyon figyeltem, miről beszélt a férjem az elmúlt egy hónapban. Mindenesetre kiadtam az utasítást: Nehogy piros legyen!

Történetünk szempontjából most egyébként is elég annyi, hogy a férjem végül kikötött a „pocakos családapák sportos álmánál”. Amiről nem volt ideje senkinek sem lebeszélni minket, mert annyira felgyorsultak az események. És kb. két hete A. kapott egy nagyon jó ajánlatot. Nagyon-nagyon jó ajánlatot. Hülyék-lettünk-volna-elpasszolni-annyira-jó ajánlatot. Illetve kettőt.

Gyorsan kellett dönteni és cselekedni. Amiben alapjáraton sem vagyunk jók. [Micsoda nyelvi lelemény!]

A két autó nagyjából egyforma volt.

Leszámítva a színüket. Az egyik aranymetál volt. Nem szeretnék senkit kiábrándítani, de nem olyan emberek vagyunk, akik szívesen bezsúfolódnak egy aranymetál színű autóban.

Így maradt az avalon színű. Avalon. Milyen szín lehet ez?

Nem mintha szín szerint választanánk autót…

Nem baj, az avalon csak jobb lehet, mint az aranymetál. Nem???

Különben is az Internet-en biztos fent van a színminta.

Nem volt.

Így a férjem megrendelte az avalon színű autót. Gondoltam, van elég baja, nem cseszegetem, kivételesen. De most ő volt az, aki nem bírta a nyomást, hogy úgy vesz egy autót, nem tudja milyen színű. Így pár napra rá [azért nem siette el a dolgot…] bement egy márkakereskedésbe. És közölte az első szembejövő emberrel, hogy azonnal mutasson neki egy avalon színű autót. Mutatott. Megnézte. Majd felhívott: „Nincs baj, Pockom. Szürkés-kékes. Kékesen-szürke. Nem rossz szín, ne izgulj.” Nem mintha izgultam volna, mert az aranymetálnál minden csak jobb lehet. Igaz?

Tegnap este megjött az autó.

Sötét volt már. Így elsőre megállapítottam, hogy ez az avalon szín nem is olyan rossz. Legalábbis, ha koromsötét van.

Ma reggel aztán kimentem világosban is megtekinteni a járművet.

Hogy milyen szín az avalon?

Nehéz meghatározni.

Én talán azt mondanám, ha lenne kék színű hányás, azt bátran hívhatnánk avalonnak…

De most már késő…

PS: Sötétben TÉNYLEG nem rossz!
PPS: Igen, igazából is egy elkényeztetett ribanc vagyok, nem csak megjátszom magam!
PPPS: Ez most tényleg egy fantázia név, ugye? Vagy van valami kultúr(ipar)történeti alapismeret, amiről most tanúbizonyságot tettem, hogy fogalmam sincs???

15 megjegyzés:

napközis írta...

én azt gondolom nem irigylem a te férjedet:):)
az avalonnál még a piros is jobb, de az aranyban igazad van ritka ronda. Na de milyen a márkája arról nem írtál.

Daniella írta...

nem sok ember irigyli a férjemet, ez így van. A saját anyám azt mondta, ha válnék, akkor azután ő inkább A.-val barátkozna...

napközis írta...

hmmm... gondolom csak viccelt

Névtelen írta...

Avalon, amint a mondák kékesszürke ködéből előbukkan, valami ilyesmi járhatott a kreatív eszében. Off: hát állat lesz-e?

Daniella írta...

félek, hogy nem.

Daniella írta...

anna: :-) megnéztem a wikin, valami almás sziget artúrnál.

Daniella írta...

madár lesz, bár a barátnőm már leszúrt, hogy nagyon amatőr döntés...

napközis írta...

madár? jaj ne az annyira gázos állat. Koszol, hangos, tolla van, allergén és buta. Igaz van amelyik szép és előnye, hogy elég nyitva felejteni az ablakot, nem kell elaltatni.

Daniella írta...

igen, tudom... DE MÁR KÉSŐN SZÓLTÁL!

napközis írta...

ne feledd az ablak kilincs ott van megoldásnak bármikor:) és a szabadság érzete, nem pedig valami rossz gondolat fog vezérelni:)

noi írta...

mert nem tudják, hogy nálatok nincs kilincs az ablakon! sosem fogsz megszabadulni tőle! én meg annyira szerettem volna piros autót, de sajnos a mienk is szürke lett, mint minden autó az elmúlt néhány évben. (örülök, hogy most próbálnak újítani kék hányással, legalább a ti autótokat majd föl lehet ismerni).

Névtelen írta...

Ilyesmi?

http://www.expressz.hu/auto/szemelygepjarmu/showAdvert12042315.html

Szerintem tökjó! =)
(Én sem ülnék piros autóba, szerencsére Apafejé fehér. Az sem tetszett először, mondjuk, de hát ő volt meg neki hamarabb.)

Daniella írta...

Majd kilincs nélkül oldjuk meg, ha kell.
Kiddy :-)

Pelikán írta...

Fajdalom Daniella, a ferjem is egybol tudta, hogy milyen szin ez a misztikus avalon(pedig total nem automagus). Egyetlen megjegyzese volt, minden elozmeny ismerete nelkul, "na Avalon szinu kocsit tuti nem fognak lopni..." :-) Minden uromen van egy kis orom...

Daniella írta...

tegnap amikor ültünk az autóban, egyszer csak megszólal a férjem: Legalább nem fogják ellopni.
Legalábbis a színe miatt nem...