Mit fognak gondolni rólunk?

Bekövetkezett, amitől rettegtem.

Mindent elkövettünk, hogy Pepe óvodájában ne barátkozzunk összes senkivel. Jó, a játszótéren beszélgetek az anyukákkal, már ha valaki van ott rajtunk kívül, de más semmi. A szülinapi zsúrokra is csak akkor viszem Pepét, ha kifejezetten kéri. Mondjuk, most már szólnak egymásnak a gyerekek, így már egy ideje nem tudom elsumákolni a zsúrokat. Nem akarok senkit megbántani, úgyhogy ezt most nem részletezem…

Sajnos Pepe azonban jó néhány óvodástársával összebarátkozott a két és fél év alatt. Hiába mondtam neki minden reggel, hogy ne beszélgessen senkivel. (Igen, csak viccelek!)

Szóval múlt hétfőn, legnagyobb örömünkre Botond és mamája csatlakozott hozzánk a játszótéren. Botond az egyik legjobb barátja Pepének és a kisfiú és a szülei is a normális kategóriába tartoznak, a nagyon bonyolult rendszerezésem szerint. Így csak kicsit ijedtem meg, amikor Botond és Pepe kitalálta, hogy menjenek fel játszani Botondékhoz. Botond mamája nem ájult el az ötlettől, de én udvariasan visszautasítottam a meghívást, azzal, hogy a nagymamához megyünk, nem tudok Pepéért eljönni 2 óra múlva. Pepe siránkozni kezdted. De kivételesen a teljes igazságot állítottam, így nem lehetett vitázni.

Persze nem vettem észre, hogy egy leejtő tetején állok, és hamarosan megindulok lefelé…

Ági, az anyuka: Nem baj Pepe, majd eljössz a héten valamikor máskor.
Én: Sajnos ez a hét nem jó nekünk.
Ági: Akkor jövő héten, Pepe. Hétfő jó nektek? Akkor ott is alhatsz majd.
Pepe: IGEN!
Én: Eeee-i-gen. Köszönjük a meghívást.

A lányoknak nem tetszett, hogy ők nem mehetnek. Pepének meg az, hogy csak egy este aludhat ott: Egy hétre szeretnék menni, mondta. Amikor ezt másnap reggel említettem Botond apukájának, aki már tudott az egész ügyletről, nevetett, de elég kényszeredetten.

Ugorjunk a tegnap estéhez. Csöng a telefonom:

Ági: A holnap miatt telefonálok, a fiúk nagyon be vannak sózva. Jön Pepe?
Én: Igen, nagyon szeretne.
Ági: Jó, akkor fél 4-kor elhozom őket az óviból.
Én: Köszönöm nagyon. Hat körül elhozza A. Pepét.
Ági: Nem alszik nálunk Pepe? Kedden elviszem az óviba őt is.
Én: Öööööööööööööööö. Megbeszélem Pepével. Még visszahívunk titeket.

Persze Pepe ott akart aludni. Vissza is hívta Botond mamáját: „Szia! Akkor holnap ott alszom nálatok.”

Nem tudom, hogy amikor a gyerekünk először alszik egy óvodástársánál miért kell aggódnia egy lelkiismeretes anyának, de én a következők miatt aggodalmaskodom:

1. Hogy fog a gyerekem viselkedni? Nyilván rosszul. És szégyent hoz a családjára. És mit fognak gondolni rólunk?
2. Nem néztem meg alaposan a ruháját és pizsamáját, amit csomagoltam. Biztos foltos valamelyik. Mit fognak gondolni rólunk?
3. Hiába kapnak a gyerekek havonta új fogkefét, első nap után szétrágják a szálakat és a fogkeféik, úgy néznek ki, mintha már évek óta használnánk. Az egész család. Egyet. Mit fognak gondolni rólunk?
4. Pepe bevallja, hogy otthon nem szokott vacsorát kapni. És reggelit sem. (Jó ez csak vicc.)
5. Elrabolják a gyerekemet és eladják embercsempészeknek. (Jó ez is csak vicc. Kíváncsi voltam, hogy olvassátok-e még.)
6. Pepe elmondja, hogy milyen titkos szavakat (értsd káromkodás) ismer. Mit fognak gondolni rólunk?
7. Pepének hiába tisztítottam ki tegnap este a körmét, azok újra piszkosak lettek az óvodában. Mit fognak gondolni rólunk?
8. Nem küldtem ajándékot Botondnak és testvérének. Mit fognak gondolni rólunk?
9. Pepe meggondolja magát, és mehetünk érte este. És holnap nekem kell óvodába vinni őt…