Március 15.

Általában nincs ellenemre a hazafias nevelés, ha az arról szól, hogy ismerjük meg a történetünket. Most mégis kicsit váratlanul ért, amikor Pepe az öklét rázva szavalta, hogy „rabok tovább nem leszünk”.

******

Az óvodában ilyenkor a fiúk eljátszanak néhány csatajelenet.

Pepe: Vicces volt, Mamika, hogy Kornél mondta délután a mamájának, hogy sajnos a magyarok kikaptak.
Én: Miért?
Pepe: Mert, mindenki tudja, hogy az első harcnál elbuktak a követeléseink.
Én [csöppet hezitálva]: Azért voltak győztes csatáink is. Nem?
Pepe: Igen, de a végső csatát elbuktuk a Habsburgok ellen.


******

Mivel nem szeretek semmit sem jobban, mint híres emberekhez dörgölőzni, elmesélem azt a családi legendát, amit a nagymamámtól hallottam, ő gondolom úgy mesélte el nekem, ahogy ő hallotta a nagymamájától [akiről egyébként Bakka a nevét kapta, de most ez nem tartozik ide]. Szóval, a történet szerint Petőfi Sándor írt egy verset a nagymamám - kijének is? – nagymamájának szüleinek. Úgy történt, hogy éppen az ősi fészekben ebédeltek (hogy pontosan hol, azzal kapcsolatosan a nagymamám bizonytalan volt, de ezt a települést említette és ezt és ezt és ezt; hogy mikor azt nem tudom és limitált történelmi ismereteim nem engedik, hogy találgassak), amikor a lány behozott egy papírdarabot, amelyen Petőfi Sándor és társai kértek bebocsátást, mert menekülőben voltak éppen az osztrákok elől (Marci ez lehet? És mikor volt???). Természetesen beengedték, vendégül látták és elbújtatták őket. Petőfi egy verssel fizetett. Sajnos a mindezidáig lappangó Petőfi kéziratot nem tudom megmutatni, mert idő közben elveszett…

Igen, érzem, hogy nem egy erős sztori, így gondoltam feltárok egy másik szálat. Felhívtam az apukámat telefonon. A papám néha jár erre, így kivételesen nem dramatizálom túl a beszélgetést, hanem úgy írom le, ahogy történt. Jó, jó, ahogy emlékszem.

Én: Szemere Bertalan hogy volt a rokonunk?
Az apukám: Ööööööööööööööö.
Én: Nem mondd, hogy ez is kamu volt.
Az apukám: De kamu volt.
Én: Nem is volt a rokonunk?
Az apukám: Nem. Úgy tudom, hogy Szemere Péter volt a rokonunk.
Én: Ki az a Szemere Péter? Most hallom ezt a nevet először! Nem Szemere Emilía?
Az apukám: Ki az a Szemere Emilía?
Én: Az egyik ükanyám. Nem?
Az apukám: Nem tudom.
Én: ???

Ez a szál is befuccsolt.

Úgy tűnik, híres ember fronton nem marad más, mint olthatatlan szerelmem Bruce Willis után…