2008. március 17., hétfő

Hogyan próbál Pepe rivaldafényhez jutni

Hétvégen leporoltam a digitális filmkamerámat, hogy ha már van, használjuk is. Gondoltam felveszem a gyerekek legújabb műsorát. Különböző verseket és énekeket, amit az utóbbi időben tanultak és költöttek.

Nem, nem filmbejátszás fog következni, ugyanis, fogalmam sincs, hogy kell a filmeket számítógépre áttölteni. De azt elmesélem, hogyan próbál Pepe MINDIG a figyelem középpontjában maradni.

Első felvételként megörökítjük Pepét, ahogy a Nemzeti Dalt szavalja, az óvodában készített jelmezében. Eddig nincs gond.

Egy idő után azonban Bakka is jönne, aki már be is jelentette, hogy először énekelni fog, aztán táncolni. Rendben.

Bakka készülődik, hogy előadja saját szerzeményét, aminek a címe: Dombocska.

Szövege: Dombocska, dombocska, dombocska, dom-dom-dombocska. Majd ismétlés. Újra. És Újra. Pepét kivezetjük a kamera látószögéből. Mellettem áll, figyeli a felvételt.

Bakka belekezd: Dombocska, domb-
Pepe: NEM ÍGY VAN A SZÖVEGE, BAKKA.
Bakka: DE ÍGY VAN! ÉN JÖVÖK!

Veszekedés, majd rendezzük sorainkat.

Pepe: FELVÉTEL INDUL!
Bakka újra nekiindul: Dombocska, domb-
Pepe: Bakka, ne úgy álljál.
Bakka: HAGYJÁL BÉKÉN!

Veszekedés, majd rendezzük sorainkat.

Pepe: FELVÉTEL INDUL
Bakka újra neki indul: Dombocska, domb-
Pepe [kamera elé áll]: Nem jó Bakka.
Bakka: DE JÓ!

Leszidjuk Pepét. Bakka újra kezdi:

Bakka: Dombocska, domb-
Pepe [könyörgőre fogja]: Odaállhatok melléd? Én is tudom a szövegét. Énekeljük együtt!
Bakka: NEM. ÉN AKAROM EGYEDÜL!

Pepét az apja lefogja. Bakka előadja a dalt.

A tánc azonban még hátra van!

Bakka belekezd a táncába. Pepe intenzíven figyeli a könyveket a polcon, mert így a kamera látószögébe kerül.

Bakka táncol.
Pepe: Nem kellene egy királyfi is a tánchoz, Bakka?
Bakka [felcsillanó szemmel]: DE IGEN!!!

Táncolni kezdenek körbe-körbe. Már éppen kezdünk és elérzékenyülni, hogy milyen helyesek a gyerekeink, és, hogy mennyire szeretik egymást, amikor Pepe félrelöki Bakkát felkiált: INKÁBB HASTÁNCOLNI FOGOK.

És a királyfink valóban hastáncolni kezd. Riszálja a törzsét, és furcsán mozgatja a karját és az ujjait.

Bakka persze kiborul és elzavarja Pepét.

Bakka újra bemutatja a koreográfiáját. Szerencsére nem a pörgős-forgós táncát adja elő, így nem láthatja, hogy a bátyja a háttérben hastáncol, és így ellopja tőle a rivaldafényt.

Már megint!

PS: Nem, nem tőlem tanulta. Az egyik óvónő a lelkes hastáncos…

7 megjegyzés:

arabeszk írta...

És a keresztlányom milyen műsorszámmal indult?

Daniella írta...

félve mondom, de csak a morzsi-morzsiját mutatta meg, és, hogy mit kell vele csinálni...

zsé írta...

felmerül a kérdés: és mit kell vele csinálni? és mi a morzsi-morzsi? erről még nem hallottam és biztos jó bejegyzés fog belőle születni, ahogy ZK-t ismerem... remélem fotók lesznek.

malyvacsiga írta...

Hú, vagy nagyon jól írsz, vagy nagyon klasszul zajlik az élet bnálatok, vagy mindkettő, hehehe!!!!!

A morzsi az nem szopiskendő?

Daniella írta...

malyvacsiga: köszönöm!
Morzsi az Bakka egyik télikabátjának a kapucnia... Az kell ZK-nak a boldogsághoz...

malyvacsiga írta...

ZK: :-))))))

Névtelen írta...

Halálra röhögtem magam.
És a te hibád lesz, hogy jövő héten megbukom alkotmányjogból. MERT NEM TUDOM KIKAPCSOLNI A GÉPET, MÍG VÉGIG NEM OLVASOM A BLOGOT!!!!