Bakka és az ő lelke…

Bakkával járunk egy játszócsoportba. Jó, kétszer voltunk eddig. De lehet, hogy Bakka nem lesz hajlandó pénteken újra menni. Miért? Kifejtem részletesen:

Elöljáróban:

1. Bakka nem egy bátor gyerek. Mondjuk nem is különösebben gyáva. Van két testvére, tehát már egy jó ideje szokja az összetűzéseket.

2. Nem vagyok egy különösebben aggódós anyuka. Amíg nem folyik vér, általában hagyom, sőt biztatom a saját gyerekeimet, hogy egymás között oldják meg a konfliktusokat. Mondjuk, arra is biztatom őket, hogy ezt ne úgy tegyék, hogy közben agyonverik egymást. És igen, az is igaz, hogy nagyon szeretném, ha a testvérek közötti kapcsolat jól alakulna, ezért naponta legalább egyszer elhagyja a számat a következő mondatok valamilyen variációja: „Testvérek vagytok. Segítsetek egymásnak. Osztozattok meg rajta. Ne bántsátok egymást.”

3. Lehet, hogy teljes álomvilágban élek, de úgy vélem, hogy a gyerekeim nem különösebben agresszívak. Igen, szoktak lökdösődni, verekedni, harcolni, de sosem (ritkán?) támadnak provokáció nélkül. [Igen, kicsit militáns a szöveg, én is érzem... Vajon mire utalhat? Agresszív az anyuka?] (Aki ismeri a gyerekeimet, és másképp látja, kérem, világosítson fel!!!)

4. Gyerektársaságban nem igazán féltem a gyerekeimet. Attól sokkal jobban tartok, hogy ők bántanak majd másokat. Leszámítva a tavaly nyaralást, amikor ZK rászállt a keresztfiamra, és minden alkalmat felhasznált, hogy aprítsa a nála kisebbet, nem is igen keveredtünk idegen gyerekekkel bajba (eddig). (A tavaly nyárért én kérek elnézést Miskó!) (Bár, most jut eszembe, hogy saját szememmel láttam, hogy a múlt héten Pepe egy kislányt lökdösött az óvodában. Persze határozottan figyelmeztettem Pepét, hagyja abba. Bár a kislány örülhet, hogy megvédtem… Hogy mit csinált a szóban forgó leányzó? Odaszaladt Pepéhez, és ölelgetni, csókolgatni kezdte. Ölelgetni és csókolgatni. Az én fiamat! Az én jelenlétemben. Úgy tűnik a kislány nem hallott még arról, hogy az anyai féltékenység mire képes…)

Mi történt?

Igazából nem is érdemelne különösebb figyelmet, hogy Bakkát egy kislány kitartóan lökdöste a játszócsoportban, ha Bakka nem töltött volna a két és fél órából, kétszer fél órát sírva emiatt. Tudjuk, hogy Bakka tud drámakirálynő lenni és felfújni eseményeket, de az óvónő látta (és én is), hogy a kislány elég durván, minden látható ok miatt jó néhányszor nekiment és meglökte a lányomat.

A kérdés, Internet, hogy mit csináljak?

1. Nyilván a kislány nem jókedvében lökdöste a lányomat, ezért az nem jöhet szóba, hogy őt vegyem elő.
2. A kislány anyukája nem tartózkodott a helyszínen, és én is elmentem egy időre (nem, nem hagytam ott a bőgő lányomat, az események lassan fejlődtek a kétségbeesésig), így az sem jöhetett szóba, hogy az anyukával tárgyaljak a dologról. Ő nem látott semmit és én sem láttam mindent.
3. Az óvónő legjobb tudása szerint kezelte a helyzetet, így őt sem akartam csesztetni.
4. Megfutamodás. Bevallom, Internet, ez volt az első reakcióm. Meneküljünk! De aztán rájöttem: Miért? Miért mi meneküljünk? Bátran szembe kell nézni az ellenséggel. Bocsánat, megint elragadtattam magamat. Nem az ellenséggel, hanem a lökdösődő kislánnyal.
5. Nyilvánvaló, hogy Bakkát kell felvérteznem valamiféle tudással, hogy kezelni tudja a hasonló helyzeteket. Nyilván fog még hasonló szituációba kerülni…

A kérdés, Internet, hogy mit csináljon Bakka?

1. Nem szeretném, hogy Bakka erőszakkal oldja meg a helyzetet, ezért azt nem akarom neki mondani, hogy hasonló esetben csapja le a támadóját. [Jó, nem így mondanám neki.] Nem akarom semmiféleképpen azt sugallni, hogy elfogadott lenne, ha visszalökne.
2. Azt sem szeretném, ha máson töltené ki mérgét, tehát, azt is nyilvánvalóvá kell tenni számára, hogy a lökdösődés nem elfogható viselkedés.
3. Azaz, határozott fellépéssel, de verbálisan kell túljutnia Bakkának a hasonló helyzeteken.

A kérdés, Internet, hogy mit mondjon Bakka? Valami olyan kell, ami

1. hatásos;
2. nem tartalmazz obszcén elemeket; és
3. rövid, hogy stresszes helyzetben is eszébe jusson Bakkának.

PS: Most, hogy újra elolvastam a szöveget, eszembe jutott, hogy Doma, a barátnőm kisfia, karddal és pajzzsal érkezett a csoportba. Legegyszerűbb lenne, ha őt kérném meg, hogy védje meg a lányomat...