2011. május 23., hétfő

Egy hónap

Bakkát nem akkor vették fel az iskolába, amikor beírattuk. Mert Pepét igen.

Bakkát nem akkor vették fel az iskolába, amikor a gyerekek 90 százalékát. Így amikor az óvodában a gyerekek egyeztetették az eredményeket, akkor Bakka csak annyit tudott mondani, hogy „nekem még nem jött meg a papír”. Amiből arra következtetett, hogy, és most idézem szó szerint, „biztos nem voltam szimpatikus a tanító néninek”. Mit mondjak???? Basszus, az én lányom. Persze nem azt válaszoltam neki, hogy biztos ÉN nem voltam szimpatikus a tanító néninek, hanem azt, hogy még sokan nem kapták meg a levelet. Ami igaz is volt.

De folytatom:

Bakkát nem akkor vették fel, amikor A. beszélt az igazgató nénivel. Mondjuk akkor nem is vehették volna fel. És akkor sem, amikor az önkormányzatot hívta fel, hogy ott is érdeklődjön, MI TART MÁR ENNYI IDEIG. Ez egyébként eredményezett néhány furcsa pillanatot, mert Bakka egyik este megkérdezte tőlem, hogy a papa elintézte-e már a felvételit a kormánynál.

Ígérte Apád, hogy beszél Orbán Viktorral?

Mert erről én nem tudok!

De folytatom:

Aztán nem is akkor vették fel Bakkát az iskolába, amikor az igazgató választással voltak elfoglalva.

És nem is akkor, amikor jött a hír, hogy a régi igazgató nénit leváltották.

És amikor jött a pletyka, hogy az új igazgató néni másodállásban kozmetikus. És akkor rákerestem az új igazgató néni és települése nevére, és a google tényleg egy kozmetikust dobott fel, aminek kicsi az esélye, lássuk be. És akkor utána jött is a hír, hogy a szülők szervezkedni kezdenek.

És amikor arra a megállapításra jutottam, hogy mégiscsak a kicsi és családias és sportolóról elnevezett iskola angolos osztályába kellett volna beíratnom Bakkát, AKKOR JÖTT MEG A PAPÍR, HOGY FELVETTÉK.

Mert valaki nagyon okos megmondta: Engedd el és megkapod.

Tehát ez is az én hibám volt…

Hogy egy hónapig nem tudtam elengedni azt a tervemet, hogy egy iskolába járjanak a gyerekeim…

6 megjegyzés:

kikocs írta...

Azért ez nem egy nagyravágyó terv... De a lényeg a lényeg.
És szegény Bakka a kis lelkével :( Az enyém lány is ilyen, ő az ovit élte meg így, mert nem volt hely...

martine írta...

Remélem, degeszre etted magad mogyorós csokival, hogy csupa pattanás legyen az arcod, és már kértél időpontot az új kozmetikusodhoz egy közeli településen, hogy ZK helye biztosított legyen a következő aktuális beíratáskor :)

Névtelen írta...

Martine - fujjj :P :D

Mármint a bejegyzés :P

Daniella írta...

martine: engem így nyár elején a tartós szőrtelenítés jobban érdekel, de az új igazgató néni nem volt ott a rendkivüli szülői értekezleten, így nem tudtam a különböző módszerek előnyeiről és hátrányairól érdeklődni...

Névtelen írta...

Nyilván, ugyebár hivatástudat is van a világon, nem hagyhatja ott kialakult törzsvendéggárdát a nyomasztóan és állandóan növekvő szőr terrorjától való fenyegetettségnek kiszolgáltatva - természettudományos tény, hogy a gyerek lassabban nő, mint a szőr, amiből egyenesen következik, hogy a szülők jobban ráérnek várni :D

Névtelen írta...

az előző tőlem: martine kijelentkezett helyettem valaki :)