2010. január 29., péntek

Néhány szó a biztosításunkról

Hétfőn este a szomszéddal tárgyaltuk telefonon a síeléssel kapcsolatos eseményeket. Szeretek Ágival telefonon beszélgetni, mert nem aprózzuk el a dolgokat. Illetve pont fordítva: elaprózzuk. Ezen az estén én hívtam őt. Először a gyerekekkel tárgyalt kb. negyed órát. Aztán A.-val úgy fél órát. Majd én is átvettem egy laza fél órára. Aztán egy kicsit később még visszahívott, hogy átgondolt néhány dolgot és beszélgettünk még egy órát.

Szóval éppen Ágival csacsogunk, és már a baleset-biztosításig jutottunk, és büszkén magyarázom, hogy a biztosítással minden rendben, mert éppen indultunk, amikor eszembe jutott figyelmeztetni A.-t, aki persze elfelejtett biztosítást kötni, de indulás előtt gyorsan pótolta. És már azt magyaráztam, hogyan fog a magyar biztosító és az osztrák kórház ügyintézni, amikor jön a férjem és ingatja a fejét.

Ingatja a fejét. De nem függőlegesen, hanem vízszintesen. És mondja: Nincs. Nincs.

És akkor azt a különös képességemet vetettem be, hogy egyszerre két emberrel beszélek és Áginak rögtön tolmácsolom, amit a férjem mond: Volt biztosításunk. Csak sportbalesetre nem érvényes.

Hurrá.

Rögtön közvéleményt kutattam hármunk között: A. szerint pár száz eurónkba fog kerülni ez a kis buli. Szerintem pár ezerbe. Ági ingadozik.

Semmi gond, majd azt mondjuk, a fürdőszobában csúszott el a gyerek, nem a sípályán. Bár lehet, hogy ez nem fog bejönni, mert ez csak most jutott eszünkbe, és a kórházi leletbe egyértelműen síbaleset van.

Semmi gond, mondja a férjem, emiatt ne aggódjak. Minden rendben lesz.

Hogy mi a terve?

Hát az, hogy méltányossági alapon fog fizetni a biztosító…

Hát…

12 megjegyzés:

mimke írta...

Elvileg a síelés beletartozik az általános biztosított körbe, a snowboardozás nem...Utána kéne kérdezni, mert ezen röhögtünk amikor behozták, hogy ez meg milyen már...
Bocsi, de ennél értelmesebben most nem tudom :(

Márti írta...

mintha azt mondtad volna, hogy A. optimista:)

Névtelen írta...

Most biztos hülyeséget mondok, de nincs a gyerekekre alapból valami ilyen esetben? Nekem soha nem volt semmiféle biztosításom, de mikor eltörtem a kezem még gyerekkoromban, akkor alapból járt pár ezres..

Angela írta...

Nincs "alapból". Ha alapból van tanuló biztosítása valakinek, akkor jár pénz- de akkor sem mindenre. A tényleg elképesztően optimista, ha el tudja képzelni, hogy bármely biztosító méltányosságból fizet.

Unknown írta...

Ha van magyar egeszsgugyi biztositasotok (TB kartya), azutan jar az Europai Egeszsegbiztositasi Kartya, kis plasztikkartya. Az egesz EU-ban ervenyes baleseti ellatasra. Nem kerul plusz penzbe, a magyar TB utan jar. A kovetkezo utatok elott erdemes lenne kivaltani.

:) írta...

De kell hozzá kiegészítő sportbalesetbiztosítás, nem?

:) írta...

Talán inkább arra lehetne elindulni, hogy Ausztriában egy gyerek csak akkor biztosított, ha a szülő is az. MO-n pedig nem, mert a szülő helyett ezt átvállalja az állam. MO-n sem kell kiegészítés fizetni, ha a gyereket sportbaleset éri, talán így lehet a tb-nél méltányosságot kérni.
Persze, nem lesz egyszerű...

Fabrikák írta...

csak gratulálni tudok annak a biztosítási " ügyintézőnek " aki hallván, hogy síelni utaztok, olyan biztosítást köttetett meg veletek amire ez nem vonatkozik.Mondtam már hogy imádom a Biztosítókat?

Piszke írta...

Minden vita előbb-utóbb a szavak jelentésének megvitatásába torkollik. A "sportbaleset" józan paraszti ész szerint nem az, amikor egy ötéves gyerek elesik a sípályán a téli kirándulás alatt.
Helyetekben elvitatoznék a sportbaleset szó jelentésén a biztosítóval...

Gina írta...

Nem tudom m a mi a hatályos.De majd számolj be róla,mire számítsunk.Gyors győgyulást,és kedves ügyintézőt :)

Dittka írta...

Ha kotottetek sima, az utazasi irodaban is megkotheto baleset-betegseg poggyasz biztositast, akkor abban a sibaleset benne kell legyen, meg a snowboard is. ilyenek nincsenek benne, h kite, via ferrata, snowkite.De itt nem errol van szo...

Daniella írta...

három hónap múlva fog a számla jönni, A. azt mondta, megnézi majd mi van ráírva és az alapján dönti el, mit fog csinálni...