2010. január 25., hétfő

„megfogyva nem, bár törve”

Bakka hisztis. Tőlem örökölte.

A sítúra alatt is többször kezdett nyavalyogni, sírni és hisztizni.

Az étteremben kezdte, ahol megálltunk vacsorázni. Először ok nélkül hányta el magát majdnem. Majd a csúszdán érte baleset: Úgy ment le, hogy végig kopogott a feje a fémcsúszdán.

Én: Miért nem tartottad a fejed, Bakka?
Bakka: Elfelejtettem.

???

A sípályán viszont igazi vagányként viselkedett. Már az első csúszás után láttuk, hogy amit a síoktatására költöttünk, nem volt kidobott pénz.

Persze az első esésnél elsírta magát.

De aztán ráérzett a dologra. És ment mint egy őrült.

Tudom az én hibám, hogy eltört a kulcscsontja: Jobban kellett volna vigyáznom rá. Mentségemre csak azt tudom felhozni, hogy óránként és szülőkként kb. tucatszor basztattuk Bakkát, menjen lassabban. Kanyarodjon többet. ÉS HOGY FÉKEZZEN.

Többször előfordult, hogy síró Bakka várt a pálya végén a liftnél. Ahol a liftkezelő mondta, hogy a kislány fékezés nélkül rohant neki a korlátnak.

Én: Miért nem fékeztél, Bakka?
Bakka: Elfelejtettem.

Második nap már egy egész nehéz pályán síeltünk.

Tipikus utolsó csúszásos baleset volt. Illetve utolsó utáni csúszás. Mert ügyetlenségemben a liftből kiejtettem a botom, és azért kellett visszamennünk. (Mondom, hogy az én hibám volt!)

Bakka akart elsőnek visszaérni a botért. Elesett. Továbbment. Majd megint elesett. Majd sírt, hogy fáj a válla.

Persze nem vettük komolyan.

Bakka még lesíelt a hegyről. Majd a parkolóban már annyira nyavalygott, hogy elküldtem egy kört sétálni egyedül, hogy nyugodjon le. (Utólag ezért is furdalt a lelkiismeret.) Aztán aludt egyet a hüttében.

Majd este újra nyavalygott egy sort. Elküldtük az ágyba. De aztán gondoltuk, ha már úgyis levetkőzött a gyerek, megnézzük a vállát. Nos, nem volt szimmetrikusnak mondható két oldal.

Még ekkor sem gyanakodtunk, hogy eltört. Bár nem értettük, mi állhat ki a gyerek vállából. Amit, ha piszkálni kezdünk, nagyon fáj Bakkának. (Később kiderült a csont volt…)

A. azért futott egy kört a recepción, ahol megtudakolta, hova is vigyük a gyereket, ha úgy adódik, mert az volt a konszenzusos döntésünk, hogy hagyjuk aludni Bakkát, ha felébred, és még fáj neki, csak akkor visszük orvoshoz. MERT NYILVÁN A FÁRADTSÁGTÓL HISZTIZIK. Nagyon segítőkész volt a szálló tulajdonosa, mert rögtön fel hívta a kórházat. A. mondta, olyan rendesek voltak, inkább elviszi Bakkát, még ha semmi baja sincsen, ne gondoljanak hálátlannak minket.

Ez volt Bakka szerencséje, mert így csak négy óráig kellett orvosi ellátást nélkülöznie…

11 megjegyzés:

Doris írta...

"Még ekkor sem gyanakodtunk, hogy eltört. Bár nem értettük, mi állhat ki a gyerek vállából. Amit, ha piszkálni kezdünk, nagyon fáj Bakkának. (Később kiderült a csont volt…)"- Hogy ez mennyire cool! Én pont így csináltam volna!

Náncsi írta...

Uhh basszus!!!:((
Jobbulást a kicsinek!!

Zsuzsi írta...

Ez a szegény gyerek!Még jó hogy volt recepciós! :)

Névtelen írta...

Én meg itt ülök megszégyenülten,amiatt , hogy képes vagyok sz@rrá röhögni magam azon, hogy egy kisgyermeknek eltört a kulcscsontja!
Azért sokkal jobban kezeltétek, mintha pánikba estetek volna,s hozzátok a szegény gyerekre a frászt a sopánkodással :-D
JOBBULÁST BAKKÁNAK!
Pipitér

Banyuc írta...

Igen, mert állandóan nyavajognak, aztán ha bajuk van már el sem hisszük! Hülye felnőttek, hülye szülők- szegény ártatlan ( de miért nem fékezett???! ) gyerekek!
Jobbulást Bakka! Hős vagy!

martine írta...

Ajjaj!!! Úgy látom, a legkifejlettebb hipochondriában sem bízhat az ember :( Ugyanis eddig azzal nyugtattam magam, hogy hipochondernek lenni szar, megerőltető, nevetséges és ugyanakkor kegyetlenül kínzó állapot.... na de hasznos, mert a hipochonder azonnal kiszúrja a betegséget (sérülést, elváltozást, stb), amint az megjelenik. Ezek szerint csak akkor, ha még nem jelent meg :(((

Dia írta...

Juj, ez komoly...

Jobbulást Bakkának!

Judit írta...

Én is jókat vigyorogtam, pedig nálunk ugyanez történt pár hete, utolsó nap, első lesiklás, kulcscsont repedés, "elfelejtettem fékezni :("De nálunk úgy sírt, hogy a doki rögtön látta)Már túl vagyunk rajta és már újra síel :)

Daniella írta...

Pipitér, Judit: Azért is lelkiismeretfurdalásom volt, hogy csak ilyen bénán tudtam megírni Bakka kalandját, így NAGYON jól esett, amit írtatok. Köszönöm!!!

AnyabanyaÉvi írta...

Szerencse, hogy humorodnál maradtál.egyébként nyavajognak tényleg, aztán a végén mikor baj van, akkor nem hiszünk neki.Én is el szoktam küldeni, sétálni vagy bárhova, mig lehiggad...:-(((.
ha tudtad volna, hogy baj van, akkor nem teszed.De igy is rendbejön.Náluk a kulcscsont nagyon szépen összeforr!!!
Örülök, hogy azért ilyen nagyon ügyesen síelt!!!!
Jobbulást a kicsi hadisérültnek!!!

Évi

Névtelen írta...

Mielőbbi gyógyulást! Remélem azért valamilyen fájdalomdíjat kitaláltok szegény gyerkőcnek.