Fasza ez az év! Mikor is lesz vége?

Úgy kezdődött, hogy tegnap Bakka közölte, biciklizni szeretne menni a Margitszigetre. Mivel Bakka a legkevésbé sportos gyerekünk, és sosem akart eddig biciklizni, csak enni meg aludni, örömmel egyeztünk bele a dologba.

Ez úgy dél körül történt. A súlyos döntés után rögvest délutáni aludni tértünk. Mentségemre szolgáljon, hogy Bakkával az élen.

Mire felébredtünk már sötét volt, de ha Bakka biciklizni szeretne menni, akkor biciklizni megyünk: „Öltözzetek, gyerekek!”

Mióta egyedül öltözik Pepe, Bakka és ZK is, mindig egy élmény az összeállításuk. Tegnap is az volt.

Mert biciklizéshez öltöztek.

Mintha június lenne.

Csak kicsit kellett üvöltözni velük, hogy téli cuccot vegyenek. És kabátot. Sapkát. Sálat. És kesztyűt. Bár Pepe szerint lehetetlenség kesztyűben biciklizni.

A. bepakolta a bringákat az autó csomagtartójába. Autóba ültünk. Majd hallgattuk fél óráig, hogyan éneklik a gyerekek a M.Á.K. Balatoni Nyál című számát.

Hurrá, megérkeztünk!

Ahogy A. kipakolta a bicikliket az autóból, több kerekpározással kapcsolatos probléma is felmerült.

Bakka: Mamika, sötét van! FÉLEK!
ZK: Mamika, nem akarok biciklizni!
Pepe: Mamika, kesztyűben nem tudok fékezni! EZ ÉLETVESZÉLYES ÍGY!

További problémát jelentett, hogy a gyerekek nőhettek egy csöppet a legutolsó biciklizés óta, mert mindegyik úgy ült kerékpárján, mint majom a köszörűkövön. Így Papika is problémázhatott egy sort: Nem hoztam szerszámokat! Nem tudom megemelni az üléseket.

A sötét Margitsziget nagyon hangulatos, még akkor is, ha gyerekeket kell bicikliztetni. Nekem rögtön Nádas Péter: Párhuzamos történetek második kötete jutott eszembe. Szóltam is A.-nak, vigyázzon nehogy elkapja egy pasi, és berántsa a bokorba. A férjem megnyugtatott, hogy kis korában gyakran kellett vízilabdaedzés előtt futniuk a sötét Margitszigeten, és senki nem rántotta sehová már akkor sem…

Szó mi szó megszenvedtük az egyórás biciklizést.

Visszafelé ZK-t már tolni kellett. Bakka nyafogott. Pepe el-eltűnt a szemünk elől.

De azért jól szórakoztunk…

Nem tudom, hogy a biciklizés tette meg a hatását, vagy a gyógyszer hiánya, de ZK éjjel háromszor ébredt sírva, hogy fáj a lába.

Ma reggelre meg már ketten voltunk a családban, akik nem tudtak kikelni az ágyból: Én a lumbágóm, ZK a fájós lába miatt.

Persze szombat reggel nem volt elérhető közelségben gyermekreumára specializálódott orvos, így csak a rokonokkal tudtunk beszélni, akik állítják, hogy A) vagy pszichoszomatikus tüneteket produkál a lány; vagy B) eset áll fent: a betegségétől teljesen független izomfájdalma van.

A tanács: Adjak neki placebót.

Nem egyszerű az utasítást betartani, mert eddig pici kék tablettákat szedett a gyerek. És nincsen itthon kicsi kék placebo tablettám.

Arra gondoltam, adok helyette szőlőcukrot.

De aztán rájöttem ez nem lesz jó megoldás. Mert az édesszájú ZK, biztos szimulálni kezd, csak hadd kapjon még abból a finom gyógyszerből. És az is biztos, hogy elterjeszti testvérei között, milyen finom az új orvosság.

És egynél több beteg és/vagy szimuláló gyerekre percileg nincs szükségem…