A folytatás…

A. nem szokta kommentálni az írásaimat, de tegnap este szólt, hogy nem is ott volt a történet vége, ahol én abbahagytam. És hogy írjam meg a folytatást is. Amit nem terveztem. De mivel még sosem kért tőlem ilyesmit, nem tudok neki ellenállni. Pedig ez a blog TÉNYLEG nem kívánságműsor. Mondjuk A. eltart. És a gyerekeimet is… Úgyhogy mára ez jutott:

Ott tartottunk, hogy egyedül maradtunk Pepével a szállodai szobában, mert A. kórházba vitte Bakkát. Pepe fújtatott a dühtől. Ugyanis a hegyről lefelé láttunk egy korcsolyapályát és én megígértem neki, hogy az apja visszaviszi korizni, ha van kedve hozzá. Már azt is megbeszéltük, hogy zoknival fogjuk kitömni a korcsolyám orrát, hogy Pepének is jó legyen. Persze ekkor még nem tudtam, hogy inkább arra fogom kérni A.-t, hogy Bakkát vigye a kórházba…

Szóval ott állt a fiam a szoba közepén, sportzoknival a kezében és hisztizett. Aztán én is hisztiztem egy sort, hogy lehet ilyen fiam. Miután ezt jól megbeszéltük, tennivaló után néztünk.

Nem voltunk beszarva Bakka miatt, csak be voltunk szarva, hogy mi lesz vele, így gyorsan leültünk és megcsináltuk Pepe össze házi feladatát. Három oldal matek. (Zárójelek használata. „Mamika, te tökre nem úgy adod össze a számokat, ahogy mi szoktuk. Csak ámulok.”) Két oldal olvasás. Aztán még gyakorolni kellett a szótagolást. Ami elég rosszul ment Pepének, de hamar rájöttem, hogy az egyik szabályra rosszul emlékszik. Átvettük újra az elválasztás szabályait. Aztán kidolgoztam egy kétlépésből álló tuti módszert, hogy Pepe minden szót hibátlanul el tudjon szótagolni. Ezt is begyakoroltuk.

Aztán játszottunk a világjáró társassal egy kicsit. Pepe megvert, mondjuk hagytam.

Aztán jött a telefon: „Hát el van törve a kulcscsontja.”

A. szerint a kórházban minden rendben ment. Persze a férjem imádja azokat a helyzeteket, amikor hősként szerepelhet. És most is sikerült. Mondjuk mindig pályára kell állítani, mert inkább a tettek embere, de gyorsan gondolkozni vészhelyzetben nem tud. De ez mindegy, mert én meg a szavak embere vagyunok, így jól kiegészítjük egymást. A. történetének a nagy része arról szólt, hogy mennyire jól beszél németül. „Nem értették a kislány miért nem tud németül.” „Nem értették, miért nincs osztrák biztosításunk, amikor ilyen jól beszélek németül.” Engem az érdekelt, hogy mennyibe fog ez kerülni nekünk. De a férjem biztosított róla, hogy a biztosító és a kórház majd intézi. „Emiatt végképp ne aggódj.” Aztán persze azt is megbeszéltük, hogy Bakkával minden rendben. Gyorsan fog gyógyulni.

Ezen a ponton már csak attól féltem, de nagyon, hogy fogjuk az anyukámnak ezt előadni, mert állandóan szapul minket, hogy az utazásból csak baj lehet. Minek annyit utaztatni a gyerekeket. Legbiztosabb otthon maradni. (Mondjuk ezt az érvet kicsit aláássa az a tény, hogy két hete nála égette üszkösre a lábát Pepe. A cserépkályhánál. Nem értem, hogy történhetett, mert az anyukám, hozzám hasonlóan, télen csak mérsékelten fűt. Nem hiszem, hogy olyan forró volt a kályha. Vagy lehet, hogy tényleg öregszik a mamám és már fázósabb…) Szerencsére Kati nem a nagyanyai-érzelmes énjét vette elő, hanem a röntgen-asszisztensi énjét, és nagyon megdicsért, hogy nem bokát vagy csuklót törtünk…

Bakka a kötözésről már jó adag betegöntudattal jött vissza. Vacsorázni azért még egyedül tudott, közben békésen tűrte, hogy körülugrálják. Kapott ajándékokat. És esti filmvetítést. És kapott volna még szerintem bármi mást is, de ekkor már nem kívánt mást, csak nyugovóra térni. Amit meg is tett. A szokásos pizsamájába, mert ekkor még nem tudta, hogy csak elől gombolós blúzokat fog tudni hordani egy ideig.

„Mert eltört a vállam. Melyik is?”

És: „Mamika, tényleg én vagyok az első gyerek a családban, akinek eltört egy csontja?” Mire, a még mindig morcos Pepe: „Azért ezzel nem kell annyira nagyra lenni, Bakka!”

Úgy tűnik, Pepe még nem tudja, hogy mindenki azzal van nagyra, amivel tud…

Lámpaoltás.

PS: A. megnyugtatására: A folytatás folytatása: Hogyan ápolom áldozatosan a lányomat. És a folytatás folytatásának a folytatása: Hogy derül ki, hogy még sem voltunk biztosítva.