2010. január 11., hétfő

DVD-t nézünk...

Azt hiszem november lehetett, amikor az egyik bevásárlás alkalmával észrevettem a Gazdagréti Kaiser’s-ben a Sissy című filmet. Romy Schneider-rel 990 forintért jó befektetésnek tűnt. Az is volt. Legalább egy időre nemcsak általában nyúztak a lányok hercegkisasszonyos témában, hanem konkrét történelmi eseményekről beszélgethettünk. Mert nyilván minden úgy volt, ahogy a filmben történt.

A film behozta az árát: Számtalan alkalommal néztük meg. Aztán megnézték önállóan is több tucatszor.

Bakkáról tudni kell, hogy nagyon érzékenyen reagál a vizuális élményekre, és hiába kiabálunk vele, hogy „ez csak film” és „kitalált mese”, sokszor elsírja magát, ha valamitől megijed. Pepe & ZK nem ilyen: Mindent megnéznek, ami mozog a tévében… A Sissy film azonban biztonságos választásnak bizonyult, Bakka is bírja.

Mégis Karácsony táján úgy gondoltam, akármennyire be is jött Sissy a lányoknak, talál nem kellene 7893-szor is megnézniük azt.

Egy-egy ilyen örökzöldtől csak is egy újabb örökzölddel lehet a lányokat eltéríteni.

Karácsony jó alkalomnak látszott, kapnak új DVD-t, amelyet a hagyományoknak megfelelően Karácsony este családilag nézünk meg.

Hosszas tűnődés után a Csibefutamot és Némó nyomában filmeket választottam, mert bár egyiket sem láttam, de jókat olvastam róluk. Ha láttátok ezeket a műalkotásokat, tudjátok, hova fogok kilyukadni… Ha nem, olvassatok csak tovább!

Elöljáróban annyit, nekem még nem sikerült megnéznem őket.

A Csibefutammal kezdtük. Kb. az ötödik percig jutottunk, amikor is az egyik csirkét galád módon kivégzi a gazdája. Nem is mutatták a lefejezést, de Bakka kikövetkeztette, mi is történik, mert irtóra a szívére vette és sírni kezdett. Hiába mondtuk neki, hogy finom húsileves meg rántott csirke, nem használt. Pedig, aki Bakkát ismeri, tudja a hasán keresztül lehet megfogni.

Semmi gond. Megnyugtatjuk Bakkát. Rendezzük sorainkat. Berakjuk Némót. És nem telik el három perc, amikor jön a cápa, és megeszi Némó mamáját. Amit megint nem mutattak. De Bakka nem hülye. Így ezt a filmet sem néztük meg...

De nem baj, mert van Sissynk! Ma reggel csupán kétszer nézték meg a lányok. Megnézték volna harmadszor is, ha nem kelek fel, és nem térítem őket a reggeli gyurmázás útjára. Igen, elaludtam. Igen, ezért nem mentek a lányok oviba. És igen, ezért ideges rám a férjem, mert hiába hívott reggel, menjek kimenteni, mert az új iskola előtt beleragadt a sárba, nem hallottam a telefoncsörgést. Szerencsére éppen arra járt a barátnőm, akinél nemcsak vonóhorog, hanem kötél is volt.

A kérdés nem az, hogy a barátnőm csomagtartójában miért vannak ilyen holmik, amikor ő egy NŐ, hanem az, hogy esetleg lenne valami javaslatotok film-ügyben (Ide most pont kell vagy kérdőjel???)

52 megjegyzés:

Timi írta...

A Macskarisztokraták nálunk bevált például. :)

Névtelen írta...

Esetleg a Bűbáj c. film? Az is kimeríti a hercegnősködős témát, és a végén mindenki boldogan él :)

Daniella írta...

És az elején sem hal meg senki??? Mert a vége mindegy, ha az elején nem tudunk átvergődni...

szuperapu írta...

Fehérlófia, János Vitéz, Háry János nálunk a nyerő triász. A hármat együtt 1347-szer látták a lányok. Esetleg még a Végtelen történet, annak a vége jó...

Névtelen írta...

Verdák
enyhe szerelmi szál, nagy tanulság a barátságról. és a felnőtteknek szóló sok apró poén...

Maris írta...

A Fehérlófia, az nem jó, mert "édes fiam, én most megdöglöm - azzal megdöglött" :-D

Etus írta...

Bajkeverő majom - abszolut nyero nalunk. na jo, nem hercegnos. de a majom cuki benne, es olyan rosszcsont mint Bakka es ZK :)
na es persze Mary Poppins... kihagyhatatlan! :)

zafiram írta...

Nálunk a Verdát nem merte a fiam megnézni. Pontosabban pár jelenet után ki kellett kapcsolni. Ami abszolút biztos befutó lehet: Mary Poppins,ha még megkapható vhol, mert én TV-ből vettem fel. A Disney-k közül amit már régóta néznek, pedig a szűrő nálunk sem túl nagy lyukú: Robin Hood és Hamupipőke. A legújabb felfedezés a Pettson és Findusz, de a Tesz-vesz város is mindig bejön. Ha esetleg izgalomra vágytok: Miss Mallardot ajánlom. Agatha Christie kicsiknek!

Névtelen írta...

Flushed away? vagy valami ilyesmi. ott nem hal meg senki, csak lehuzzak a vecen az egeret. De tuleli :)

es a Ratatouille? magyarul lecso? ha jol emlekszem, ott se hal meg senki viszont finomakat foznek! es szerelmi szal is van.

Nils Holgerssonné

mazsolacsata írta...

Mazsola és Tádé? :)

zso írta...

Mary Poppinsra innen is egy szavazat, bár én utálom, világból ki lehet kergetni, de ők imádják. Szeleburdi család, égigérő fű, szaffi

arabeszk írta...

Sissy 2. és 3. része? Vagy a házassága már szomorú volt?
+Muzsika hangja. Te is élveznéd azokat a cuki drindliket.
Sabrina - a klasszikus verzió AH-el, az már majdnem hercegnős

gneke írta...

Macskarisztokraták nagyon bejött, lányomnál természetesen a Hello Kittyk, bár elviselni ezt a nyávogós alaphangot ..na de nem te nézed ugye. A Mary Poppinst is mostanában néztük, a Tündér Lalát is imádja a lányom. De ovisként a Mazsola és Tádé, Futrinka utca, Dörmögőék kalandjai volt a kedvenc- bár ezek rövid epizódokból állnak, nem egybefüggő film. De ha szeretik a zenét, akkor Gryllusék Maszkabálja "rongyosra" lett nézve, így farsangi időszak idején igen aktuális.
Én meg épp a Sissit hiányolom, néhány éven keresztül nem volt Karácsony nélküle, mármint a tv-ben, most hogy szívesen megnézetném a lányommal nem adják.

Névtelen írta...

Csingiling (TinkerBell). Semmi erőszak, némi humor, tündérek. Majdnem hercegnős. (Mi családilag imádtuk.)

Chipmunk-19 írta...

Teljesen megértem Bakkát. Harmincévesen is képes vagyok félni a leggagyibb filmeken is. Nincs gyerekem, így soha nem is tudom mit szóljak hozzá ehhez a bloghoz, pedig rendszeresen olvasom, és így nem is tudom mi az, amit lehet ajánlani ilyen korú gyerkőcöknek. De van egy kilencéves kis barátnőm és neki pár pár éve is nagyon bejött a Billy Elliot. És szerintem a Szeretet Szimfóniája is nagyon kedves film.

Chipmunk-19 írta...

és pont kell.

Náncsi írta...

én egyszer megvettem a gyerekeimnek a "pelenkás bajkeverőt", betettem a lejátszóba és kiballagtam kávézni a barátnőmmel, mivel odabentről érdekes hangok hallatszottak berohantam.. de későn.. az a film bizony szexel kezdődött, és mivel később végig néztem, rá kellett jönnöm, hogy a film többi része is néhol ugyan vicces, de időnként brutális és olyan szex jelenetek vannak benne, hogy simán megérdemelné a 18as karikát..
gondoltam, nézzenek csak szentek életét.. a Pió atyáról szóló film első 10 percén én megijedtem..
most a kicsik Pettson és Findust néznek.. sztem a macska drogozik...

Daniella írta...

Mary Poppins, jaj de jó öltet! Gondolom, nem lehet kapni. Ahogy a Muzsika hangjait sem... (Pont a héten kerestem ez utobbit és azt mondták, hogy kivonták a forgalomból.) Verdákon már túl vagyunk. Nagy megható történet. Én sírtam, amikor az autós túrán összejöttek... Lecsót is láttuk.

Daniella írta...

náncsi: Lehet, hogy a macska drogozik, de Pettsonnal simán összebutoroznék...

Névtelen írta...

Babe, a kismalac. és rengeteg japán anime, na ne ezekre a rettenet mangákra asszociálj, van számtalan tündéri és kedves darab, mint a Totoro, és, ha egy kicsit nagyobbak lesznek pl a Csihiro szellemországban kötelező darab.

a bűbájra nagyon szívesen átinvitállak Titeket a hétvégén, majd hívlak, h egyeztessünk.

zsé

Daniella írta...

zsé: a tesódnak szülinapja lesz szombat. nálad alhatnak a gyerekek???

Márti írta...

Én is nagy Sissy rajongó voltam, vagyok. Mind a három részt látták a lányok?:)A családom szintén hasonló problémákkal küzdött, nálam a Váratlan utazás jött be.

Strugamano írta...

A Mary Poppins jubileumi kiadás még biztos fellelhető valahol, mi egy éve vettük meg. Nagy kedvenc. A muzsika hangját csak feliratos változatban tudtam beszerezni. Viszont több -garantáltan erőszakmentes- klasszikus mesefilmet is kiadtak újra dvd-n. Ezek között érdemes csemegézni. Mi nagyon szeretjük a Tündér Lalát, A palacsintás királyt, A kisfiú meg az oroszlánokat, a Bob herceget...

Névtelen írta...

Égig érő fű, nálam nagy kedvenc. Túl a sövényen? Illetve Madagaszkár. - Bár lehet hogy ezek már megvoltak.

Ildikó

Névtelen írta...

Daniella ne aggódj!
A húgom és én 34587-szer néztük meg a Sissy mindhárom részét. Amikor pedig nem azt néztük, akkor Sissy-t játszottunk. Igazából nem emlékszem, hogy mi hozott le a szerről, talán csak kinőttem, mindenesetre mára kevéssé jellemző a hercegnős stílus. ..
További alternatíva a Gumimacik!

üdv,
kata

Névtelen írta...

A kisvakond nadrágja, Malac a pácban, Micimackó (a klasszikus), Misi mókus kalandjai

utána esetleg Malac a pácban

óvónéni írta...

Szilaj, Pata-csata, Kutyaszálló. Ezekben emlékeim szerint nem hal meg senki :)

mariann írta...

Az én kislanyom a Micimackón is sírt,amikor beszorult a Nyuszinál:)
Nekem megvan a Mary Poppins,szinkronosan,de én úgy toltottem le.
Nem tudom,hogy viszonyulsz az ilyesmihez,ha így is jó neked,akkor elkuldom a linket.Vagy kiírom,és elkuldom,ha megadod a címedet az e-mail címemre.

odianya írta...

Daniella!
Vígasztaljon, hogy Bakka nem biztos, hogy kinövi ezt...én 31 évesen képtelen vagyok állatos filmet nézni, mert bőgök rajtuk...szóval Oroszlánkirályt semmi esetre sem!!!! Csingiling lehet, ogy nyerő lenne nálatok is:)

Zsófi írta...

Szaffi, A kis hableány, Pocahontas, csak hogy a legjobbakat említsem és a Mulan is nagyon jó!!
Oroszlánkirály (bár abban közepén meghal Szimba apja) és a Marry Poppins nekem is nagy kedvenc volt!:)

Egy ideje már olvaslak néha kikapok mert mindig a film legizgalmasabb részébe röhögök bele! Csak így tovább!

:) írta...

:)
Astrid Lindgren...minden mennyisegben.
Ne Pippivel kezdj!

Dius írta...

Verdákra tőlem is egy szavazat, bár nem tudom, Bakka bírná e, hogy Villám-mal ki akarnak tolni.
Muzsika hangja??
Tucatjával olcsóbb 1-2 (tizenkét gyerekes családról szól, csupa móka és kacagás, bár fennáll a veszélye, hogy eltanulják az "okosságokat")
Mazsola és Tádé nálunk is menő.
És a Bűbáj is aranyos tényleg. :)

Pelikán írta...

Nalunk a Szezam utca a fo kedvenc...

Kiddy írta...

Disney-féle Hófehérkét ne, nekem a banya arcától rémálmaim voltak (kellett nekem ötévesen a mozi második sorában nézni, ugye...)
Amit szintén nem ajánlok, az a Charlie - minden kutya a mennybe megy (jut?), mert az nagyon könnyezős.
A Bűbáj viszont nagyon jó, az utolsó film volt, amit moziban láttam, két éve. Nevetős, vicces, igaz, banya is van benne, de ha jól emlékszem, nem hal meg benne senki, KI NE HAGYJÁTOK!
Hercegnők: Hamupipőke 1-2-3, Csipkerózsika, A kis hableány (ne az animét, mert abban meghal, válaszd a Disney-t!)?
Baromi tanácstalan vagyok, én Alvin és a mókusokon, Csipet Csapaton meg Kacsameséken szocializálódtam. =)

Névtelen írta...

A Végtelen történetet nem javasolnám, emlékszem, hogy hisztiznem kellett a moziban, mert féltem. Pontosan nem emlékszem mindenre belőle, de rossz élményként maradt meg.

wildshyccu írta...

A Szaffiban elveszik a kislány, ha az nem gond, akkor semmi baj... Ahogy végiggondoltam az összes mesét, majdnem mindben van halál, bőgés..és bőgtem az összesen, de hát, ilyen vagyok:D Volt? abban sem hal meg senki...Én a titokzatos Aranyvárosokon nőttem fel, de azt sajna nem adják,...meg a szivárványos macik...még sorozatnak a Juharfalva lakói volt olyan szolidabb.

Pillanyu írta...

L'ecsó, Wall-e, Mézengúz, Shrek, Micimackó.

Ha jól emlékszem ezekbe nem hal meg senki az elején. ;)

Vica írta...

Én is a Sissi sorozaton nőttem fel...annyiszor láttam, hogy volt egy időszak, amikor elromlott a videó, ha betettem a filmet (azért rendületlenül próbálkoztam mindig a megcsináltatás után). Szóval én is ajánlom a Sissi - A fiatal császárné és a Sissi - Sorsdöntő évek, avagy a 2. és 3. részt is. Na és szintén Romy Schneider és nagyon szerettem: Egy királynő leányévei...bár ezt még nem láttam sehol dvd-n.

gia írta...

Mégegy szavazat japán animékre, a Totoro annyira bevált 3 és 5 éveseknél,hogy Totoro babákat is kellett szerezni, és eleinte japánul is szívesen elnézték (most már van szinkronos). Nem tudom, linkek mennek-e, de ha igen, nézd meg ezt a kis részletet: http://www.youtube.com/watch?v=bBvEHJOUbjk

Vacskamati írta...

Én a Tündér Lalában mindig kirohantam, ha Áter Pater jött, úgy féltem tőle. A Hófehérkét még hangjátékban sem bírtam meghallgatni.. :D A Csihirót meg még felnőttként is félelmetesnek találom, meg nem mutatnám a gyerekeimnek, az biztos. Walt Disneyből nálunk is a Hamupipőke, Csingiling és a Robin Hood az, ami megkapta az ötcsillagot erőszakmentességből (igaz, a lányom időnként jajgatott, mikor a gonosz mostoha bezárta Hamupipőkét a toronyba.. :D), a többi bukott.. :D

Pocak írta...

Hát nem tudom, a bűbájban is belelökik a lányt a kútba az elején... Amúgy tényleg aranyos.
Én is a sissi 2-3 és muzsika hangjai-ra szavaznék.

trixibea írta...

Tinkerbell- most jelent meg a 2. rész is DVD-n, mind a kettő bejött, még a felnőtteknek is!!! Szép tündérek.... :)

A Madagaszkár2 elején elrabolják a kisoroszlán Alexet, szal az annyira nem jó rész, utána már mehet....
A fiam nagy Verda rajongó, már vannak rövidfilmek is, neki az a tuti!

Névtelen írta...

a Szaffit en is imadtam, de nem eleg, hogy az arviz elsodorja a kisbaba Szaffit, Jonas is uldogel egy sort az apja halalos agyanal...

Nalunk az egyszer volt hol nem volt az elet-et neztek maratonban orakig, napokig, hetekig, 3-12 eves korig egy emberkent.

Nils Holgersonné

zsül írta...

rajzfilm: Babar (királyi család), Nils Holgersson
filmben lányoknak: Váratlan utazás (lehet, h 1-2 év múlva?) nekünk abszolut kedvenc volt

Névtelen írta...

hajnali egykor eszembe jutott, hogy nem tetszenének-e a gyerekeknek az olyan klasszikusok, mint Hyppolit vagy a Bob herceg. Vagy ez már másik korosztály?

Ildikó

Cserny Timi Pookah írta...

anyám mondta rám egyszer, h "te az elképzeltet magadban megfilmesíted, a megfilmesítettet valóságként érzékeled - csoda h bőgsz mindenen vagy félsz tőle?"
üzenem Bakkának szeretettel, h üdv a klubban :)

kikocs írta...

A Macskarisztokratákat nyugodt szívvel, de szerintem iszonyú, egészen ki bírtam borulni tőle, mindenesetre a gyerekek imádják.
A muzsika hangjai nekem is nagy szerelmem egyébként, de nem sikerült magyarul hozzájutni.
És ami nálunk most a legnyerőbb: a kicsi kocsi. Herbie abszolút belopta magát a gyerekeim szívébe. Nem gondoltam volna, hogy 42 éves a kicsi kocsi... Mindenesetre abszolút nem jár pórul egy jó sem benne :) Egyenlőre a kalandjait nézzük, de már itt figyel mind a hat rész a gépen :) YouTube-on tudsz nézni belőle, angolul teljes filmek is vannak fenn.

youdit írta...

Szió,

ha A muzsika hangjából feliratos is megfelel, az kapható. Sajnos a dalokat nem fordították le, de így is elragadó...

http://www.xpress.hu/dvd/film.asp?FILMAZ=721&VID=066-23623174-77991437652424701

Tucatjával olcsóbb tényleg nem fogja leverni a lécet, de a Pocahontas 1. (bár én imádom) eléggé szomorú. Barba Papa, Babar, Vízipók, Rémusz bácsi kaphatók még? Váratlan utazást biztos fogják majd szeretni a lányok, addig is, nézzetek körül a most divatos rajzfilmek között: Madagaszkár, Kung Fu Panda. Félve jegyzem meg, hogy nálunk Scooby és Hannah Montana tud menni ébredéstől áramkimaradásig és természetesen Bakugan filmekre is vadásznunk kell...

Névtelen írta...

A Bűbájban senki nem hal meg az elején sem :) És nagyon hercegnős, állatoknak dalolós, elején mese, majd film... a gonosz mostoha ármánykodik benne, de nem tud ártani senkinek :)(közben pedig anyuka is legeltetheti szemeit ;))

Daniella írta...

miért vannak benne jó pasik? Jó fenekűek, úgy értem...

hordosv írta...

Nálunk majdnem minden film kiesett a fiam rostáján, ma is úgy néz filmet, hogy közben percenként bizonygatom, hogy minden jóra fordul, ne aggódjon.

Nálunk menő volt: Vuk( minden halál ellenére ki tudja miért)

Egyszervolt hol nem volt az élet sorozat( azóta a gyerek profin tudja a fehérvérsejtek tudományos nevét(is)

Csingiling és a Csingiling és az elveszett kincs szuper, tanulság, tündérek minden jóra fordul és nekem tényleg tetszett.

Az őserdő hőse- ez nem rajzolt és nagyon vicces

Tesz-vesz város minden mennyiségben jöhet

Erdő kapitánya!!! üldözési jelenet ugyan van, de legyőzik a gonoszt és nincs halál- magyar, Dargay

érdekes, de a fiam a Dargay rajzfilmektől nem félt kicsinek sem, a Szaffit és a hetedik testvért is ezerszer néztük, bár ez utóbbiban a kutyust kidobják az út szélére. Halál nincs, és már az elején kiderül, hogy a kiskutya végül megmenekül.

Sok sikert a válogatáshoz.

Magdaléha írta...

A Csipkerózsikától /disney/ retteg a két nagy gyerekem. A boszorkányt Demónának hívják, és rendes patás ördögök szolgálnak neki.
Ha jól olvastam nem írta senki a Toy story 1-2-t az nálunk nagy kedvenc.