2008. július 8., kedd

Hétfő, hogy jól kezdődjön a hét

Hajnalban valamikor A. elhúzta a csíkot. Ide. Rendes volt, mert korábban rábeszélt, hogy pénteken menjek utána és töltsünk néhány napot Angliában. Haboztam, mert nem szeretek pénzt költeni olyan frivol dolgokra, mint nyaralás. Nyaralás gyerekek nélkül. De aztán engedélyeztem, hogy megvegye a repülőjegyemet. Mondjuk arról nem volt szó, hogy az én bankkártyámmal fizesse ki az ÉN jegyemet. De mindegy. Bár, ahogy az időjárás-előrejelzést elnézem, lehet, hogy ez hiba volt.

Minden ment a maga bejáratott útján. Délelőtt mit csináljunk? Martonvásár? Két gyerek hisztizik, hogy „jaj csak azt ne”. Játszótér? Egy gyerek: „na ne”. Végül ZK mentette meg a helyzetet, amikor javasolta, hogy menjünk el fagyizni a kisboltba. Hogy a jó aztán rosszra forduljon vagy fél órát hisztizett az előbb még dicsért gyermek, mert nem a hello kitty-s a ruháját adtam rá. Pedig Bakkán is hello kitty-s szoknya-póló volt. Az persze elkerülte a figyelmét a legkisebbik lányomnak, hogy neki nincs olyan öltözéke.

Egy idő után aztán mindegy lett.

Fagyiztunk.

Délben megnéztük a Tour de France rajtját. Vali megtiltotta, hogy a bicajról írjak. „Azt a néhány embert, aki olvassa a blogodat, el fogod veszíteni”. Így legyen elég annyi, hogy annak ellenére, hogy Bakka többször is ellenkezett, hogy „ne nézzük már azt a biciklis filmet”, Pepével a rajtot ÉS a befutót is megnéztük. Jó, jó, kicsit csaltunk, mert közben lepihentek néhány órára a gyerekek és én kikapcsoltam a TV-t…

Délután játék a kertben. Homokozás. Harc. Megkérik, hogy nyissam ki az apjuk autóját nekik. Kicsit szeretnének a csomagtartóban ücsörögni. Nem, nem fognak semmihez hozzányúlni. Ki vagyok én, hogy megtagadjam apró örömeiket?

Vacsora. „Mamika, milyen finomat főztél!” (Sajtos melegszendvics volt hagymasalátával. Jó, ez kicsit túlzás. A melegszendvics mellé löktem a gyerekeknek egy kis hagymát. De felszeleteltem!)

Vacsora után elpakolok. És vállon veregetem magam, hogy milyen ügyesen levezényeltem a napot. Már csak fürdés-mese-alvás van hátra. Igaz? IGAZ???

Kipillantok az ablakon és látom, hogy az autónak ég a lámpája. Nyilván a gyerekek nem nyúltak semmihez, amíg a kocsiban játszottak.

Kiszaladok, gyorsan lekapcsolom, nehogy lemerüljön az akkumulátor. Gondoltam, megbizonyosodom, hogy minden OK, beindítom az autót.

Illetve csak beindítanám, mert nem indul.

Lemerült az akkumulátor.

A gyerekek esküsznek, hogy nem nyúltak semmihez. „Most miért kiabálsz Mamika? Mi nem csináltunk semmit!”

Aha, persze, csak nekem tollas a hátam…

Ahogy szokásom felhívom A.-t.

És megtárgyaljuk, hogy kit is örvendeztessünk meg a problémával.

Végül a barátnőmet hívom fel.

Én: Emlékszel, amikor A. Kínában volt és be akartak törni hozzánk és V. [N. férje] jött át megszerelni a zárunkat?
N.: Betörtek megint? A. hol van?
Én: Nem. Angliában. Az akkumulátor merült le.
N.: V. most ért épp haza.
Én: Szerintem akkor adj neki vacsorát először.
N.: Rendben.

Végül ma reggel jött át V. Megengedtem nekik, hogy még az egyik gyereküket elvigyék, ahová a gyereknek menni kellett.

Mert rendes vagyok.

V. kitolta az autót a kertünkből az utcára, majd beindította.

Igazi hősként viselkedett!

Én meg titokban irigylem N.-t és V.-t: Ilyen barátokkal, mint mi, már ellenségekre sincs szükségük…

2008. július 7., hétfő

Anakin Skywalker

Anakin Skywalker hajvágás előtt:

És után:

Nyári randomata I.

Bakka másodszor teszi velünk, hogy szépen felöltöztetjük, és elindulunk valahová vele (és a testvéreivel), majd egy idő után, szokása szerint, kecsesen fellebbenti a ruháját, amikor észrevesszük, hogy, basszus, basszus, megint elfelejtettünk bugyit adni rá…

A lányok (és Pepe is) szeretik itthon anyaszült meztelen múlatni az időt. Kicsit szorongani szoktam mindenféle alulról támadó fertőzés miatt, de a gyerekek nem osztják ezt az aggodalmamat. Bár néha beadják a derekukat és felvesznek egy papucsot (nem a lábra gondoltam, amikor „alulról”-t írtam) vagy egy órát.

ZK: Bakka megütött a karjával!
Én: Heccelted?
ZK: Igen.
Én: ZK AKKOR MIRŐL BESZÉLÜNK???

Tegnap rádumáltam a férjemet, hogy készítse el az egyik kedvenc ételemet. Szívesen megtette, így csúsztatott palacsintát ettünk. Már sütötte a tésztát, amikor rájöttem, hogy ilyenkor nyáron ideális étel nyers tojást ennünk. Szalmonellába bele lehet halni? — kérdeztem az uramat. Azt mondta, hogy ez csak egy kis gyomorfertőzés, nem kell izgulni miatta. Remélem igaza, van.

Klassz a kis medencénk a teraszon. Jól mutat. Mondjuk, a gyerekek nem fürdenek benne. Így vizet sem cseréltem benne egy ideje. Egész kis önálló ökoszisztémánk van. Bár fogalmam sincs, hogy a sárga színű slejm az alján él vagy hal [haha]. Klassz!

Hívjatok csak „lángfejnek”. Ahányszor futni megyek a férjemmel, edzés után órákig lángol a fejem. Különösen szép leszek tőle. „Mamika miért vagy ilyen vörös?” Nagy büszkeségemre viszont sikerült körbefutnunk a Margitszigetet. Örültem, hogy 40 percen belül teljesítettük. (Amit, ha a maratoni időre vetítek, akkor az testvérek között is 8 óra. Úgy tűnik, ebben az életemben nem fogom a világcsúcs időt fenyegetni…) Aztán kiderült, hogy A. elnézte az óráját és 43 perc volt. Nem tudom, hogy mi szánalmasabb az eredmény vagy a büszkeségem… (Vagy, hogy a férjem nem tudja a mutatós órát leolvasni…)

Pepe a második hetét töltötte itthon. Nem tudom, hogy az óvodában mit csinált, sosem panaszkodtak rá az óvónők, de én az idegösszeroppanás szélén vagyok. Ez a gyerek ÁLLANDÓAN beszél. És nem úgy, hogy magának magyaráz, motyog vagy magában beszél, hanem VELEM próbál beszélgetni. Igyekszem jó anya lenni, de sem a bionicle-készlete sem a Ben Ten figurái nem tudnak hosszú ideig lekötni. Ha tíz év múlva panaszkodom, hogy a fiam nem hajlandó szóba állni velem, akkor kérlek, figyelmeztessetek, hogy volt idő, amikor én sem…

A másik dolog, amiről az óvónők elfelejtettek tájékoztatni, hogy Pepe enni kezdett. De nem úgy, hogy eszik valamennyit abból, amit szeret, hanem úgy, hogy BÁRMIT rakok elé, megeszi. És kér még. És egy kis gyümölcsöt is. Igaz Pepe tegnap fürdés előtt, tudjátok, amikor a férfiak a testüket szokták nézegetik, megjegyezte, hogy itt az ideje, hogy fogyókúrázzon. Mindenesetre, így már a három gyerekből csak egy (ZK) él levegőn. Így azt a pénzt, amit a pelenkán megspóroltam, azt most az élelmiszeren elvesztem…

Pár napja kérdeztem a férjemet, hogy mikor is panaszkodtam utoljára a „rossz egészségemre”. Azt mondta, hogy maga is meglepődik, hogy azt kell válaszolnia, nem emlékszik. Ezen aztán csodálkoztunk is egy sort. Nos, befejezhetjük a csodálkozást, mert szombat délelőtt miközben a medencénk élővilágát menedzseltem, meghúztam a derekamat. Vagy derékszögben közlekedem, vagy az ágyon fetrengek. Az utóbbi lehetőséget választottam, miközben szépen megiszogattam a lejárt gyerek panadolokat és nurofeneket. Persze arról nem mondtam le, hogy ne számoljak be mindegy egyes hátammal és derekammal kapcsolatos érzésemről és benyomásomról. Azt hiszem ennek is köszönhető, hogy a férjem ma hajnalban fütyörészve indult újabb külföldi kiküldetésére…

2008. július 4., péntek

Bakka hava

Július Bakka hónapja. Itt egy újabb kép róla. Éppen, véletlenül, eszik. Látjátok a transzot a szemében?


Nem tudom, hogy legális-e egy 4 éves kislánynak ennyit enni. De annyira jóízűen tud fogyasztani, hogy nincs szívem korlátozni az élelmiszeradagját.

Fog még fogyókúrázni eleget életében…

Én: Hány kukoricát főzzek?
A.: Én nem vagyok éhes. Egyet sem.
Én: És a gyerekeknek?
A.: Egyet, talán.

Megfőztem mind az ötöt. Előtte félbe törtem őket, hogy többnek látszódjanak.

Bakka 6 felet evett meg, ami testvérek között is 3 egész.

Ízlett neki.

És ez csak az uzsonnája volt. Tudjátok az az étkezés, ami az ebéd és a vacsora között van…

2008. július 3., csütörtök

Miss July


Azért ragyog ennyire, mert az apja fényképezi.

Bakka elég jól gazdálkodott a génkészletével, amit átnyújtottunk neki a fogamzás pillanatában, mert rám hasonlít, annak ellenére, hogy én egy nagyfenekű bamba kisgyerek voltam.

Lehet, hogy elfogult vagyok, de meg kell említenem, hogy a szépségéhez bájosságához nem társul kellemes belső, mert Bakka az utóbbi időben állandóan nyávog és hisztizik. Akkor is ha nincs oka rá, csak azt akarja megkérdezni, hogy felkelt-e már a Nap.

Csöppet nehéz.

Mondjuk javára kell írnom, hogy Pepével ellentétben nem beszél állandóan, és ZK-val ellentétben nem bánja, ha néhány másodpercre másfél méternél távolabb megyek tőle...

Hogy van a mondás?

A változatosság gyönyörködtet?!

2008. július 2., szerda

Gion Nándor: Aranyat talált

„Azelőtt soha nem járt Budapesten, sőt egyetlen igazi nagyvárosban sem, de bízott saját leleményességében, biztos volt benne, hogy a magas házak között is gyorsan feltalálja magát.”

Mindig habzsolom a könyveket. Szeretek gyorsan olvasni, még akkor is, ha ezért néha (vagy gyakran) átsiklok fontos részeken, jelentéseken és élményeken. Aztán pár hónap múlva már nem is emlékszem, hogy mit is olvastam, csak azt, hogy jó volt.

Ez a könyv azonban megakadta a torkomon.

A Második Világháború után járunk, az „aranyat talált” cím többek között (?) a lebombázott városban romeltakarítást végzők lehetőségeire utal.

De aztán a történet nagyon zavaros lesz.

Rojtos Gallai István kém lesz. Vagy ügynök. Vagy kettős ügynök. Vagy álügynök. Hogy kinek kémkedik és miért az szintén nagyon zavaros. Ami azért is furcsa, mert a főhősünk az a típusú ember, aki mindig minden helyzetben feltalálja magát. Megmenekül. Több lesz a kalandok után.

Annyira zavart, hogy nem értem a történetet, hogy Valinak, akitől a könyvet kaptam kölcsön (az Apukájáé különben a kötet. Nagyon vigyáztam rá!) és akinek köszönöm az élményt, mondtam, hogy „nekem ez az egész ügynök história nagyon zavaros”.

Mire mit mondott Vali?

Hogy neki is. Ő sem értette.

És hogy szerinte ez direkt van így. Hogy Gion Nándor érzékeltesse a zavaros időket, a kiszolgáltatottságot.

Hm. Hm. Hm.

Szerintetek így van?

2008. július 1., kedd

Nyár, víz, medence

Azt hiszem, hogy megtaláltam a kulcsot a gyerekeim tökéletes nyár-élményéhez: kánikula és víz. (Pepe: Jó lenne, ha én irányítanám az időjárást. Én: Nekem mondod, Pepe?!)

A férjem nem volt hajlandó egy hatalmas lyukat ásni a kertben, hogy legyen saját tavunk, így elhatároztam, hogy veszek egy „kicsit” nagyobb felfújható műanyagmedencét (ez egy szó?). Mivel tudjuk, hogy egyik gyerek sem tud (még) úszni, nem akartam nagyon nagyot. Végül egy 3X1,5 métereset vettem nekik, 11 ezer forintért. Nagyon örültek neki, hogy a téglalapforma lehetővé teszi, hogy „ússzanak” benne, bár annak nem, hogy nem engedek 15 centinél több vizet a szerkezetbe. (Igen, tudom, hogy ennyi vízbe is bele lehet fulladni. Nem hagyom őket felügyeletlenül…)

Szóval szerdán megvettük a gyerekekkel a medencét. Hazahoztuk. Felfújtam mindkét levegőkamrát. (Így hívják, amit fel kell fújni?) Ez így lazán hangzik, de közben meghaltam. A karizmaim nem erre teremtetettek. És a derekam sem.

A gyerekek elkezdték feltölteni. Mindenki boldog volt kb. 3 percig, amíg nem derült ki, hogy az egyik légkamra ereszt. De nagyon: felfújom, leereszt. Felfújom, leereszt. A kádban folytatjuk a fürdést… Próbálom nem meghallani a nyávogást és vinnyogást…

Csütörtökön A. elzavarom a boltba, hogy vigye vissza a medencét. Visszaviszi. Minden gond nélkül kicserélik.

Péntek. Valival Debrecenbe utazunk, hogy megnézzük az Aba-Novák kiállítást a MODEM-ben. Nagyon-nagyon jó volt, meg is hosszabbította a múzeum vezetése a tárlatot, aki még odaér, annak nagyon ajánlom, bár most nem erről van szó, hanem a műanyag medencénkről. Szóval hazafelé a vonaton felhívom a férjemet, jól ment-e a gyerekek oltatása. (Igen, rátoltam az orvosi látogatást, míg én a barátnőmmel szórakozom… Miért?)

A.: Minden rendben volt.
Én: Felfújtátok az új medencét?
A.: Igen.
Én: Örültek a gyerekek?
A.: Igen.
Én: Fürdenek.
A.: Igen. Tudod mit mondott Bakka?
Én: Nem.
A.: Hogy ő vágta ki az előző medencét.
Én: TESSÉK?
A.: Azt mondta, hogy belevágott. De csak egy kicsit.
Én: Remélem megdicsérted!
A.: Igen, mondtam neki, hogy nagyon dicséretes, hogy bevallja.
Én: Szuper. Nem akarom, hogy hazug kis disznók legyenek a gyerekek.
A.: Azért azt is mondtam neki, ha lehetséges, máskor ne csináljon ilyet.

Az igazsághoz tartozik, hogy valószínű az én hibám, mert tényleg volt a medence mellett egy olló, amit lusta voltam elrakni, de úgy gondoltam, hogy végig az ollón tartottam a szememet. Vagy mégsem?

És a kérdés: Visszavittük a szétvágott, vizes medencét, amit nem is kellett volna kicserélnie a boltnak, de mégis kaptunk egy újat helyette.

Mit csináljunk?

Figyelembe véve a tényt, hogy a második medence is ereszt.

Egy kicsit.

Mégis csak jobb lett volna, ha egy hatalmas lyukat ásatok a férjemmel a kertben, hogy legyen saját tavunk…