Történt egy apróbb kis probléma. ZK kihallgatta Papikával folytatott telefonbeszélgetésemet.
PEDIG ELŐTTE KIKÜLDTEM A SZOBÁBÓL.
ZK: Miért küldtél ki a szobából?
Én [még nem sejtem a közelgő bajt]: Csak. Nem rád tartozik.
ZK [belevág a közepébe]: Tudom, hogy nincs Jézuska és a szülők hozzák az ajándékot.
Én [teljesen megdöbbenve]: Tessék?
ZK [lassan, tagolva]: Tudom, hogy nincs Jézuska és a szülők hozzák az ajándékot.
Én [még mindig megdöbbenve]: A szülők hozzák az ajándékokat?
ZK: Igen.
Én: Úgy érted, én? Én? El tudod képzelni, hogy rohangálok ajándékokért? Az én lustaságommal?
ZK [elgondolkozik]: Jó nem te, hanem Papika.
Én: Várjál csak. Azt állítod, hogy Papika a Jézuska?
ZK: Igen. Papika a Jézuska.
Nem tudom, Internet, de minél többet gondolkozom, annál logikusnak hangzik az ötlet. Papika a Jézuska. Most, hogy utána gondolok, ez sok mindent megmagyaráz…
Ki hitte volna…
2012. december 14., péntek
Az milyen?
Az milyen, amikor felhív a fiam osztályfönőke, hogy a gyerek leköpte és lekurvázta az egyik lányt az osztályban?
Csak azért nem kaptam infarktust, mert már tudtam a dologról.
Darabokra szedtem a gyereket...
2012. október 29., hétfő
Gyakorlunk!
Éjjen! Hurrá!
Megjöttek az első olyan osztályzatok/visszajelzések, amelyek nemcsak azt bizonyítják, hogy gyermekeim nem éltanulók (ami mondjuk részemről inkább csak álom, mint elvárás), de arra is felhívják a figyelmemet, hogy ideje az itthoni gyakorlásnak. Ami több ok miatt is idegőrlő.
Mondjuk, természetesen, áldozatosan bármire képes vagyok a gyerekeimért, de a plafonon vagyok, amikor ÁLLANDÓAN MEGKÉRDŐJELEZIK A TUDÁSOMAT.
ZK-val kezdünk olvasni. Egyelőre még csak a szótagoknál tartanak. Meixner-módszer. Különböző sorminták szerint kell szótagokat olvasniuk. Ezt gyakoroljuk itthon. Önbizalommal látok a feladatnak, úgy érzem, a szótag-olvasás menni fog.
MI VAN LEÍRVA: iv
MIT OLVAS ZK: it
MIT MONDOK ÉN: Nem az van odaírva.
MIT MOND ZK: De az van odaírva.
MI TÖRTÉNIK?
Hogy mi történik? ZK elkezd vitatkozni velem. De az van odaírva, hogy it. Mondom, nem. Mondja, de. Mondom, nem. Mondja, de.
És akkor, hogy győzőm meg???
Sehogy.
Bakkával írunk. Ettünk helyett lemásolja etunk. Nincsenek illúzióim, így a dupla t-t már nem is említem, de úgy gondolom, hogy az ü helyett az u-t csak bemondom.
Én: Ü-t írj.
Bakka: Ü-t írtam.
Én: Nem.
Bakka: De.
Én: Nem.
Bakka: De.
Én: Nem.
Bakka: De.
Én: Nem.
Bakka: De.
Aztán elvesztettem a türelmemet, kiabálni kezdtem. Mire Bakka igazat adott nekem. Gyorsan, de láttam rajta, hogy nem hiszi, hogy igazam van.
És hogy Pepével mi történt?
Hát, sajnos, internet, az ötödikes matek-házifeladatba alaposan belebonyolódtam…
De szerencsére apjuk is van a gyerekeknek.
Majd vele gyakorol Pepe.
Megjöttek az első olyan osztályzatok/visszajelzések, amelyek nemcsak azt bizonyítják, hogy gyermekeim nem éltanulók (ami mondjuk részemről inkább csak álom, mint elvárás), de arra is felhívják a figyelmemet, hogy ideje az itthoni gyakorlásnak. Ami több ok miatt is idegőrlő.
Mondjuk, természetesen, áldozatosan bármire képes vagyok a gyerekeimért, de a plafonon vagyok, amikor ÁLLANDÓAN MEGKÉRDŐJELEZIK A TUDÁSOMAT.
ZK-val kezdünk olvasni. Egyelőre még csak a szótagoknál tartanak. Meixner-módszer. Különböző sorminták szerint kell szótagokat olvasniuk. Ezt gyakoroljuk itthon. Önbizalommal látok a feladatnak, úgy érzem, a szótag-olvasás menni fog.
MI VAN LEÍRVA: iv
MIT OLVAS ZK: it
MIT MONDOK ÉN: Nem az van odaírva.
MIT MOND ZK: De az van odaírva.
MI TÖRTÉNIK?
Hogy mi történik? ZK elkezd vitatkozni velem. De az van odaírva, hogy it. Mondom, nem. Mondja, de. Mondom, nem. Mondja, de.
És akkor, hogy győzőm meg???
Sehogy.
Bakkával írunk. Ettünk helyett lemásolja etunk. Nincsenek illúzióim, így a dupla t-t már nem is említem, de úgy gondolom, hogy az ü helyett az u-t csak bemondom.
Én: Ü-t írj.
Bakka: Ü-t írtam.
Én: Nem.
Bakka: De.
Én: Nem.
Bakka: De.
Én: Nem.
Bakka: De.
Én: Nem.
Bakka: De.
Aztán elvesztettem a türelmemet, kiabálni kezdtem. Mire Bakka igazat adott nekem. Gyorsan, de láttam rajta, hogy nem hiszi, hogy igazam van.
És hogy Pepével mi történt?
Hát, sajnos, internet, az ötödikes matek-házifeladatba alaposan belebonyolódtam…
De szerencsére apjuk is van a gyerekeknek.
Majd vele gyakorol Pepe.
2012. szeptember 11., kedd
Lecke I.
Római egyest írtam, bár remélem nem túl sok dolgom lesz idén. A lányok tanító nénii nem igazán kíváncsiak a munkámra, így nekik nem nagyon adnak leckét. Pepe meg egyre önállóbb.
Történelemből az oral history-t tanulhatják, mert azt kérdezte, hogy milyen esküvővel, lakodalommal kapcsolatos hagyományok vannak a családban. Hát gondolkoztam, de nem jutott eszembe semmi. (Írtam már, hogy talpig feketében voltam az esküvőmön?) Az apjához zavartam, de neki sem jutott eszébe semmi.
Aztán beugrott a baba-lottó. Félig-meddig hagyomány a családban, hogy gyerek születése előtt fogadunk az időpontra és egyéb könnyen ellenőrizhető induló tulajdonságokra. Jelenleg is éppen egy fogadásban vagyunk, és már esélyeket akartam latolgatni, amikor Pepe megkérdezte, mi van a lottóval, ha nem terhes a mennyasszony.
Terhes mennyasszony? A mi családunkban?
Aztán gyorsan végigpörgettem az utolsó néhány családi esküvőt.
Nos, bár úgy láttam, hogy az öcsém felesége nem terhes, de ő az elmúlt évek kivétele. Meg természetes én. Nem voltam terhes. Pepe már hathónapos volt…
De azért úgy hiszem, megvan a családi hagyomány.
Ezek után áttértünk a következő feladatra. Mert hihetetlen morális tartásról adva tanúbizonyságot segítettem Pepének a másik feladat megoldásában is. Hogy mi volt a feladat?
Csoki papírt kellett a töri munkafüzetébe ragasztani.
Természetesen vállalkoztam, hogy megeszem a csokit…
Mert minden áldozatra képes vagyok a gyerekem érdekében.
2012. szeptember 3., hétfő
Első nap az iskolában
Mennyivel könnyebb a harmadik beiskolázni. Illetve, akarom mondani, mennyivel nehezebb. Az elsőt túlaggódtam. A másodikat túlgondoltam. A harmadiknál csak egyetlen dolog izgatott az életükben először egy iskolába járó gyerekeim esetében:
Viselkedjetek úgy, mintha kultúrált, rendezett családi háttérből jönnétek. Nincs basszamegezés, ha elbotlotok a lépcsőn!!!
És hogy milyen volt az első nap? (Mondjuk a „napot” átvitt értelemben kell érteni, mert alig több mint három órát töltöttek az iskolában, évnyitóval együtt.)
Semmi nem történt.
Bővebben?
Jó volt.
Viselkedjetek úgy, mintha kultúrált, rendezett családi háttérből jönnétek. Nincs basszamegezés, ha elbotlotok a lépcsőn!!!
És hogy milyen volt az első nap? (Mondjuk a „napot” átvitt értelemben kell érteni, mert alig több mint három órát töltöttek az iskolában, évnyitóval együtt.)
Semmi nem történt.
Bővebben?
Jó volt.
2012. július 11., szerda
Azon még csak röhögtem, amikor…
Azon még csak röhögtem, amikor az oviban az egyik műsoros délután alatt a rengeteg szülő nem fért el a csoportszobában, ezért valaki nagyon okosan kitalálta, hogy ne lapjával, hanem élével álljunk, ha értitek mire gondolok. Amikor hozzám meg a férjemhez ért a sor, akkor nevettek, hogy nekünk mindegy: állhatunk így is, úgy is: kövérek vagyunk, széltében-hosszában egy méretűek.
Mondjuk nem esett jól, hogy lekövéreztek, de még röhögtem rajta. Inkább a klausztrofóbiám vett elő, és nem a testképem. Mert annyira sokan voltunk, kis helyen.
Mondjuk így belegondolva, tényleg nem vagyok sovány. De azt sem mondanám, hogy őrülten kövér vagyok. Jó nagyon szeretem a csokit, és a szülés után többletsúlyt még nem tudtam ledolgozni (ZK 7 lesz idén. Miért kérdezitek?), de rendszeresen sportolok (futok), legtöbbször elég egészségesen eszem, úgyhogy, igen, van rajtam plusz súly, nyilván le is tudnék fogyni, de sosem lennék nádszálvékony: ilyen az alkatom. Ja, meg szeretek enni.
De ez a poén, mintha elindított volna valamit.
Pár hétre rá a korcsolyapályán éppen csatoljuk fel férjemmel a korcsolyáinkat (sport!), a gyerekek már a pályán róják a köröket, amikor egy teljesen ismeretlen nagymama megszólít minket. És nemcsak megszólít minket, hanem meg is dicsér: nagyon helyes, hogy együtt sportolunk a gyerekeinkkel.
Mit mondjak? Szerintem is helyes. Ebben egyet is értettünk.
Majd a még mindig teljesen ismeretetlen nagymama hozzátette, hogy most már csak az kellene, hogy hétfő reggelig ne együnk semmit. És akkor minden rendben lenne, mondta, miközben ránk mutatott.
Mivel az beszélgetés szombat reggel történt, enyhe pánikot éreztem a két napi nem evés miatt. Aztán a férjemre pillantottam: Jól értem? Arra céloz a néni, hogy kövérek vagyunk?
Igen, arra célzott.
Nos, ez is valamiféle mérföldkő. Amikor először kövérez le minket nyilvános helyen egy vadidegen nagymama.
Aztán? Hogy mi történt aztán?
Azt történt, hogy a gyerekkel kerékpároztam az Őrségben (mondtam, hogy rendszeresen sportolok!), és egy tavat kerestünk. Amit persze nem találtunk.
Megszólítok egy arra sétáló idősebb párt.
Nem, tó nincs a közelben. Két tó van az Őrségben, de a közelebbi is jó 20 kilométerre.
Rendben, akkor csak biciklizni fogunk.
De az ismeretlen férfi nem állta meg az utolsó szót:
„Mondjuk jót tenni a diétájának, ha elbiciklizne addig!”
Mi van???
Persze csak itt "papíron" nagy a szám, ott a helyszínen a meglepetéstől szólni sem tudtam.
Aztán persze rájöttem, hogy csak egy dolgot tehetek.
Vettem egy szemes bikinit (szemmel verés ellen! értitek!) és elmentem strandolni.
Ide, ide és ide.
2012. július 10., kedd
Hétfőn ünnepeltünk!
Ezért már délelőtt pezsgőztünk. Sosem szoktunk. Mert nem szeretem a pezsgőt. A gyerekeket is bevontuk a buliba, és kaphattak igazi pezsgős pohárba egy picit az italból.
Bakka [éppen csak beledugta a nyelvét]: Fúj, ez borzasztó.
Pepe [iszik egy kortyot]: Hát, ittam már jobbat is.
ZK [lehörpinti]: Hű, ez nagyon finom! Megkaphatom a testvéreimét is?
Persze szó sem lehetett róla…
Bakka [éppen csak beledugta a nyelvét]: Fúj, ez borzasztó.
Pepe [iszik egy kortyot]: Hát, ittam már jobbat is.
ZK [lehörpinti]: Hű, ez nagyon finom! Megkaphatom a testvéreimét is?
Persze szó sem lehetett róla…
2012. június 18., hétfő
Szánalmasan elfoglalt vagyok, így megyünk tovább vulgárba…
Szóval elkészült az utolsó iskola/óvoda nap kötelező fényképe. A gyerekek már be vannak idomítva, állnak be szépen a fényképbe. És kiabálják a kötelező csííííííííízt.
De nem.
A jól értesült alsósok, már tudják, hogy nem csízt kell mondani.
Hanem: szilikon ciciiiiit.
Vagy: szexi bikiniiiiiiiiiit.
Vagy: tanga bugyiiiiiiiiiiit.
A gond csak az, hogy a tanga bugyi nem jutott eszükbe, így kanga bugyit kiabáltak.
Aminek legalább van értelme…
2012. június 11., hétfő
Meg tudom magyarázni!
Mondjuk nem sikerült előszörre, mert nem találtam szavakat. De aztán persze kiderült, honnan is idéz a gyerek.
Bakka: Mamika!
Én: Igen?
Bakka: Mit jelent, hogy téged is állva szült az a jó kurva anyád?
Bakka: Mamika!
Én: Igen?
Bakka: Mit jelent, hogy téged is állva szült az a jó kurva anyád?
2012. május 23., szerda
Cipőbolt
Utálok ruhát és cipőt vásárolni. Illetve nem utálok, csak ha az első felpróbált darab valamiért nem jó, akkor nagyon ideges leszek. És csúnyákat mondok. És általában kirohanok a boltból. Ez általában nem szokott baj lenni, csak akkor ha olyan eseményen kell megjelennem, ahol a szürke nadrág/fekete pamut póló nem jöhet szóba. Ilyenkor általában az szokott lenni, hogy a kirohanás részt a férjem a nagy testével megakadályozza. És csak akkor jöhetek ki a boltból/próbafülkéből, ha találtunk megfelelő darabot.
Úgy tűnik, hogy ZK nem örökölte ezt a tulajdonságomat. Pedig mióta valaki felvilágosította, hogy mindketten skorpiók vagyunk, keresi a közös tulajdonságainkat.
Pár hete társaival második lett az ovis olimpián. Nem voltam jelen az eseményen, nem is értem, hogy hétköznap kora délután miért nem érek rá, mindenestre azért három nagyszülőt sikerült felvonultatnunk. Elmondásukból tudom, hogy ZK nagyon szépen küzdött, többször éppen ő hozta föl a csapatot.
Így egyértelmű volt, hogy ajándékot érdemel.
Én: Mit szeretnél?
ZK: Menjünk a cipőboltba.
Én: NEM VESZEK ÚJ CIPŐT NEKED. TÖBB TUCAT CIPŐD VAN!
ZK: Tudom, hogy nem veszel semmit. Csak nézelődni.
Nos a cipőboltban töltött idő alatt csak azért nem bolondultam meg, mert az okos-telefonommal ügyesen elfoglaltam magam. ZK viszont a mennyországban érezte magát. Ült a földön és cipőket próbálgatott. És csodálta a lábát a szebbnél szebb darabokban.
Amikor végre beleegyezett, hogy induljunk, „viszlát szép cipők” felkiáltással búcsúzott a 25-30-as szekciótól.
És láttam, hogy a legszebbet meg is simogatta.
Úgy tűnik, hogy ZK nem örökölte ezt a tulajdonságomat. Pedig mióta valaki felvilágosította, hogy mindketten skorpiók vagyunk, keresi a közös tulajdonságainkat.
Pár hete társaival második lett az ovis olimpián. Nem voltam jelen az eseményen, nem is értem, hogy hétköznap kora délután miért nem érek rá, mindenestre azért három nagyszülőt sikerült felvonultatnunk. Elmondásukból tudom, hogy ZK nagyon szépen küzdött, többször éppen ő hozta föl a csapatot.
Így egyértelmű volt, hogy ajándékot érdemel.
Én: Mit szeretnél?
ZK: Menjünk a cipőboltba.
Én: NEM VESZEK ÚJ CIPŐT NEKED. TÖBB TUCAT CIPŐD VAN!
ZK: Tudom, hogy nem veszel semmit. Csak nézelődni.
Nos a cipőboltban töltött idő alatt csak azért nem bolondultam meg, mert az okos-telefonommal ügyesen elfoglaltam magam. ZK viszont a mennyországban érezte magát. Ült a földön és cipőket próbálgatott. És csodálta a lábát a szebbnél szebb darabokban.
Amikor végre beleegyezett, hogy induljunk, „viszlát szép cipők” felkiáltással búcsúzott a 25-30-as szekciótól.
És láttam, hogy a legszebbet meg is simogatta.
2012. május 16., szerda
Mire figyeljünk, ha a gyerek házi feladatának elkészítésére vállalkozunk?
Persze csak, ha nem akarjuk, hogy a tanárok is észrevegyék. Ha pont az a cél, hogy a tanár lássa, hogy milyen ügyesek vagyunk, akkor hajrá, mindent bele!
1. Jó tudni, hogy miért is nem akarja megcsinálni a leckét. Ha azért, mert nem ért valamit, akkor hosszú távon jobban járunk, ha megpróbáljuk elmagyarázni neki. Rövid távon mondjuk ez a megoldás észveszejtő lehet…
2. Ha nem akarunk jó néhány évre házifeladat-rabszolgák lenni, akkor jó tisztázni a gyerekkel, hogy a házi feladat alapértelmezésben a gyerek feladata. És csak vészhelyzetben csinálhatjuk meg neki.
3. Jó, ha tudjuk, hogy hol tartanak, mit tanultak, hogy olyan információt ne tartalmazzon a házi feladat, amiből nyilvánvalóvá válik, hogy nem a gyerek csinálta.
4. Ne írjunk közvetlenül bele a gyerek könyvébe és füzetéből. Másoltassuk le inkább vele az előre leírt megoldásokat. Színezős és összekötős feladatokat viszont mehetnek. [Bár egyszer A. beleírt Pepe matek könyvébe. És szerintünk nem vette észre a tanító néni. Mondjuk a balkezes férjem jobb kézzel oldotta meg a feladatot. MERT ILYEN RAVASZ!]
5. Hiába múlhat egy házi feladaton mondjuk egy év végi osztályzat, ne a csillagos ötös legyen a cél. A túl jó munka gyanús. A laza ötös alá-t célozzuk meg.
6. A kiselőadás a feladat, akkor jó ha elpróbáljuk otthon, vagy legalábbis bizonyosodjuk meg róla, hogy tudja-e a gyerek, mi van az előadásban.
7. A fentieket tartsuk titokban, mert úgy tűnik, hogy az elvárt norma az az, hogy a gyerek mindig önállóan és nagyon ügyesen, gyorsan, szépen és hiba nélkül készíti el a házi feladatait. Ja, és mindig a legnagyobb örömmel!
Mit hagytam még ki?
1. Jó tudni, hogy miért is nem akarja megcsinálni a leckét. Ha azért, mert nem ért valamit, akkor hosszú távon jobban járunk, ha megpróbáljuk elmagyarázni neki. Rövid távon mondjuk ez a megoldás észveszejtő lehet…
2. Ha nem akarunk jó néhány évre házifeladat-rabszolgák lenni, akkor jó tisztázni a gyerekkel, hogy a házi feladat alapértelmezésben a gyerek feladata. És csak vészhelyzetben csinálhatjuk meg neki.
3. Jó, ha tudjuk, hogy hol tartanak, mit tanultak, hogy olyan információt ne tartalmazzon a házi feladat, amiből nyilvánvalóvá válik, hogy nem a gyerek csinálta.
4. Ne írjunk közvetlenül bele a gyerek könyvébe és füzetéből. Másoltassuk le inkább vele az előre leírt megoldásokat. Színezős és összekötős feladatokat viszont mehetnek. [Bár egyszer A. beleírt Pepe matek könyvébe. És szerintünk nem vette észre a tanító néni. Mondjuk a balkezes férjem jobb kézzel oldotta meg a feladatot. MERT ILYEN RAVASZ!]
5. Hiába múlhat egy házi feladaton mondjuk egy év végi osztályzat, ne a csillagos ötös legyen a cél. A túl jó munka gyanús. A laza ötös alá-t célozzuk meg.
6. A kiselőadás a feladat, akkor jó ha elpróbáljuk otthon, vagy legalábbis bizonyosodjuk meg róla, hogy tudja-e a gyerek, mi van az előadásban.
Mit hagytam még ki?
A tover bridzs
Pepe: Tudom már hogy leszek ötös angolból.
Én: Tényleg? És hogy?
Pepe: Szerinted?
Én: Öööö megtanulod az új szavakat?
Pepe: Nem.
Én: Együtt tanulunk a dolgozatra?
Pepe: Nem.
Én: Megveszem a tankönyvetek tanári kötetét és előre kinézzük belőle a dolgozatot?
Pepe: Nem!
Én: Nem??? Akkor nem tudom. Hogyan?
Pepe: Szorgalmi feladatokat fogok csinálni!
Én [kicsit aggódva]: Hurrá! Nagyon jó!
Aggódtam, mert csak két dolog van, amit az iskolával kapcsolatban a gyerekek lelkére kötöttem. 1) Minden körülmény között tisztelettel bánjanak a tanáraikkal*. 2) Szorgalomból csak ötösük lehet.** Azt, hogy a szülő nem segíthet a házi feladatban, azt nem.
De vissza a párbeszédhez:
Én [kicsit aggódva]: Hurrá! Nagyon jó!
Pepe: Segítesz?
Én: Persze. Miben?
Végül is aztán mégsem volt nehéz a helyzet. Nemcsak azért meg kirázok egy „poverpojnyt” (Pepe) előadást a kisujjamból, hanem azért is, mert Pepe már ki is találta, mit akar csinálni.
Pepe: A tover bridzsről fogok kiselőadást tartani.
Én: Angolul?
Pepe: Igen.
Gyorsan átfutottam, mit is tanultak idén angolból, és rájöttem, nem lehetetlen a feladat. Így a nyelvi hiányosságok [Pepe a tanult dolgokat egyáltalán nem tudta alkalmazni. Mondjuk a szavakra sem emlékezett, pedig szódolgozat volt néhány az év során…] csak a kisebbik problémát jelentették, a nagyobbik az volt, hogy a gyereknek csak halvány fogalma volt mi is az a poverponty.
Vasárnap estére megfeszített munkával össze is rakott pár slide-ot, de persze rögtön beleesett a nyelvtanulók gyakori hibájába, hogy nem azt mondta, amit tudott, hanem azt, amit gondolt és akart. Így egy laza múlt idejű passzív szerkezettel gondolta kezdeni az előadását. MERT NYILVÁNVALÓ, HOGY A HÍD TERVEZŐIVEL KELL KEZDENI.
Aztán persze alább adta. És maradtunk olyan egyszerű dolgoknál, hogy hol van a híd, meg hány éves, meg milyen színű.
Mivel, ahogy arra már fent utaltam, azt nem kötöttem a gyerekek orrára, hogy ne engedjék soha meg, hogy szüleik csinálják meg a házi feladatot***, Pepe által összegereblyézett dolgokból tényleg csak pár pillanat volt, míg megcsináltam az előadást.
Pepe: Hű, de ügyes vagy, Mamika. Látom, nem először csinálsz ilyet.
Én: Én? Hogy nem először? Ebből élek, Pepe!
Persze aztán izgatottam vártam, mit fog a tanár szólni hozzá. Hogy megdicsér-e?
Hát, nem dicsért meg, csak egy jót lökött oda…
* Saját tapasztalatból tudom, mennyire jól esik ez a tanárnak.
** Motivációkutatóként mi mást mondhatnék?
*** Igen, van, hogy megcsináljuk. Sőt múltkor amikor rohantunk, és Bakka sokat szöszölt a leckéjével, az olvasás feladatát gyorsan kiadtam Pepének…
Én: Tényleg? És hogy?
Pepe: Szerinted?
Én: Öööö megtanulod az új szavakat?
Pepe: Nem.
Én: Együtt tanulunk a dolgozatra?
Pepe: Nem.
Én: Megveszem a tankönyvetek tanári kötetét és előre kinézzük belőle a dolgozatot?
Pepe: Nem!
Én: Nem??? Akkor nem tudom. Hogyan?
Pepe: Szorgalmi feladatokat fogok csinálni!
Én [kicsit aggódva]: Hurrá! Nagyon jó!
Aggódtam, mert csak két dolog van, amit az iskolával kapcsolatban a gyerekek lelkére kötöttem. 1) Minden körülmény között tisztelettel bánjanak a tanáraikkal*. 2) Szorgalomból csak ötösük lehet.** Azt, hogy a szülő nem segíthet a házi feladatban, azt nem.
De vissza a párbeszédhez:
Én [kicsit aggódva]: Hurrá! Nagyon jó!
Pepe: Segítesz?
Én: Persze. Miben?
Végül is aztán mégsem volt nehéz a helyzet. Nemcsak azért meg kirázok egy „poverpojnyt” (Pepe) előadást a kisujjamból, hanem azért is, mert Pepe már ki is találta, mit akar csinálni.
Pepe: A tover bridzsről fogok kiselőadást tartani.
Én: Angolul?
Pepe: Igen.
Gyorsan átfutottam, mit is tanultak idén angolból, és rájöttem, nem lehetetlen a feladat. Így a nyelvi hiányosságok [Pepe a tanult dolgokat egyáltalán nem tudta alkalmazni. Mondjuk a szavakra sem emlékezett, pedig szódolgozat volt néhány az év során…] csak a kisebbik problémát jelentették, a nagyobbik az volt, hogy a gyereknek csak halvány fogalma volt mi is az a poverponty.
Vasárnap estére megfeszített munkával össze is rakott pár slide-ot, de persze rögtön beleesett a nyelvtanulók gyakori hibájába, hogy nem azt mondta, amit tudott, hanem azt, amit gondolt és akart. Így egy laza múlt idejű passzív szerkezettel gondolta kezdeni az előadását. MERT NYILVÁNVALÓ, HOGY A HÍD TERVEZŐIVEL KELL KEZDENI.
Aztán persze alább adta. És maradtunk olyan egyszerű dolgoknál, hogy hol van a híd, meg hány éves, meg milyen színű.
Mivel, ahogy arra már fent utaltam, azt nem kötöttem a gyerekek orrára, hogy ne engedjék soha meg, hogy szüleik csinálják meg a házi feladatot***, Pepe által összegereblyézett dolgokból tényleg csak pár pillanat volt, míg megcsináltam az előadást.
Pepe: Hű, de ügyes vagy, Mamika. Látom, nem először csinálsz ilyet.
Én: Én? Hogy nem először? Ebből élek, Pepe!
Persze aztán izgatottam vártam, mit fog a tanár szólni hozzá. Hogy megdicsér-e?
Hát, nem dicsért meg, csak egy jót lökött oda…
* Saját tapasztalatból tudom, mennyire jól esik ez a tanárnak.
** Motivációkutatóként mi mást mondhatnék?
*** Igen, van, hogy megcsináljuk. Sőt múltkor amikor rohantunk, és Bakka sokat szöszölt a leckéjével, az olvasás feladatát gyorsan kiadtam Pepének…
2012. május 2., szerda
Eljött az én időm?
Az ovis szülőnapi-ünnepség miatt kicsit feszült a helyzet itthon. A. nem tudja olyan egyszerűen megoldani, hogy kedd este 5-kor itthon legyen. De szerencsére egy kisebb hisztivel meg tudtam győzni: Idén az apukák is mondanak verset a gyereküknek, csak nem hiányozhat róla! Aztán tegnap jött a hír, hogy lehet, hogy nem is kedden lesz az ünnepség, hanem csütörtökön. Na erre már végképp kibukott a férjem, akinek repülőjegyet, szállodai szobát, megbeszélések sorozatát kell a héten igazítani az ünnepséghez. Hogy konstruktív legyek, megint összeveszt
Én: Tök fontos nekem és ZK-nak is.
A. [emelt hangon]: MEGMONDTAM, HOGY OTT LESZEK. ELSŐ SZÁMÚ FELADAT A JÖVŐ HÉTRE.
Én: Jó, jó. Rendben van. Szeretlek. Imádlak. Sosem hagynálak el, tudod csak Bruce Willis* miatt.
A.: Akkor most kellene valamit csinálnod, mert most van Magyarországon.
Én: IGEN TUDOM. DE MIT???
DE MIT???
* Benne van a nem létező házassági szerződésünkben, hogy Bruce Willis miatt elhagyhatom a férjemet és a gyerekeimet. Bár lehet, hogy lekéstem róla, most, hogy Lucia a szomszédja lesz…
PS: És akkor még nem is tudta, hogy lehet, hogy a csütörtök péntek lesz.
PPS: Azt, hogy megtanulta-e a versét, még nem mertem megkérdezni.
Én: Tök fontos nekem és ZK-nak is.
A. [emelt hangon]: MEGMONDTAM, HOGY OTT LESZEK. ELSŐ SZÁMÚ FELADAT A JÖVŐ HÉTRE.
Én: Jó, jó. Rendben van. Szeretlek. Imádlak. Sosem hagynálak el, tudod csak Bruce Willis* miatt.
A.: Akkor most kellene valamit csinálnod, mert most van Magyarországon.
Én: IGEN TUDOM. DE MIT???
DE MIT???
* Benne van a nem létező házassági szerződésünkben, hogy Bruce Willis miatt elhagyhatom a férjemet és a gyerekeimet. Bár lehet, hogy lekéstem róla, most, hogy Lucia a szomszédja lesz…
PS: És akkor még nem is tudta, hogy lehet, hogy a csütörtök péntek lesz.
PPS: Azt, hogy megtanulta-e a versét, még nem mertem megkérdezni.
2012. április 10., kedd
A bejegyzés, amelyben úgy teszek, mintha még blogolnék…
Három jó hírünk van mára:
1. ZK-t felvették az iskolába. 1.b-s lesz, mint idén a nővére. Sajnos a legjobb barátnőjéről és a férjéről* még nincs hír.
2. ZK hivatalosan is átlépte a hathónapos gyógyszermentes időszakot, így, ha vissza is a jön a JIA, akkor már új betegségként kell kezelni.
3. ZK cisztája eltűnőben van. Nagyon kell keresni a térdében, ha érezni akarjuk, ami szintén klassz változás a hatalmas púphoz képest, ami még pár hete ott éktelenkedett a lábán.
* ZK férje, nem a barátnőé. És tudom, hogy még kicsi, hogy TÉNYLEG férjhez menjen, de én már összeboronáltam őket.
1. ZK-t felvették az iskolába. 1.b-s lesz, mint idén a nővére. Sajnos a legjobb barátnőjéről és a férjéről* még nincs hír.
2. ZK hivatalosan is átlépte a hathónapos gyógyszermentes időszakot, így, ha vissza is a jön a JIA, akkor már új betegségként kell kezelni.
3. ZK cisztája eltűnőben van. Nagyon kell keresni a térdében, ha érezni akarjuk, ami szintén klassz változás a hatalmas púphoz képest, ami még pár hete ott éktelenkedett a lábán.
* ZK férje, nem a barátnőé. És tudom, hogy még kicsi, hogy TÉNYLEG férjhez menjen, de én már összeboronáltam őket.
2012. március 21., szerda
Pepe 10 éves lesz hamarosan
Ő már szerintem az órákat számolja. Mi meg azon tűnődünk, mi is lehetne számára a legmegfelelőbb ajándék.
Pár hónapja Pepének új órát illesztett az órarendbe: számítástechnikát. Ennek eredményeképpen elkezdett érdeklődni a számítógépek iránt.
És elkezdett bóklászni az interneten is. Nem szóltam még neki, hogy vissza tudjuk nézni, hogy miket nézeget az információs szuperstrádán, mert elég egyértelmű a dolog.
Számítástechnika órára való készül ürügyén ugyanis plants vs. zombies játékot játszik. Órákon át.
Aztán hétvégén az okos-telefonomon is keresgélt dolgokat.
Vajon mi lehet az? Tegnap reggel a google history-m így nézett ki:
people
facebook
maggie mason
helikopter kamerával
helikopter
helikopteres játékok
kamerás helikopter
kamerás helikopter 31990 forintert
blogspot
pályi andrás
Egyrészt megnyugodtam, hogy egyelőre nem pucér néniket nézeget. Másrészt, meg azt hiszem arra a kérdésre is választ kaptunk, hogy mit is szeretne a gyerek születésnapjára...
Pár hónapja Pepének új órát illesztett az órarendbe: számítástechnikát. Ennek eredményeképpen elkezdett érdeklődni a számítógépek iránt.
És elkezdett bóklászni az interneten is. Nem szóltam még neki, hogy vissza tudjuk nézni, hogy miket nézeget az információs szuperstrádán, mert elég egyértelmű a dolog.
Számítástechnika órára való készül ürügyén ugyanis plants vs. zombies játékot játszik. Órákon át.
Aztán hétvégén az okos-telefonomon is keresgélt dolgokat.
Vajon mi lehet az? Tegnap reggel a google history-m így nézett ki:
people
maggie mason
helikopter kamerával
helikopter
helikopteres játékok
kamerás helikopter
kamerás helikopter 31990 forintert
blogspot
pályi andrás
Egyrészt megnyugodtam, hogy egyelőre nem pucér néniket nézeget. Másrészt, meg azt hiszem arra a kérdésre is választ kaptunk, hogy mit is szeretne a gyerek születésnapjára...
2012. március 14., szerda
Itt az ideje, hogy a szerda délután már hétvége legyen…
Én: És mi volt az ünnepségen?
Bakka: A hatodikosok csinálták.
Én: Miről szólt?
Bakka: Hát egy hatodikos fiú volt az apuka, egy hatodikos lány az anyuka. Volt egy gyerekük. Nem igazi. Csak egy plüss. És akkor az apukának el kellett mennie a csatába. És két osztálytársam elsírta magát, mert lehet, hogy az apuka [itt Bakka jelzi a levegőben az idézőjeleket] meg fog halni a csatába'. És akkor jött az apuka apukája. Nem az eredeti apuka, hanem annak az apukája. És két tábor volt. És az egyik táborba átment egy küldött. [Itt Bakka megáll a mesélésben.]
Én: És?
Bakka: Utána már csak arra emlékszem, hogy megyek fel a lépcsőn.
Én: Tessék?
Bakka: Se kép se hang. Csak arra emlékszem, hogy megyek fel a lépcsőn.
Úgy tűnik a lányom elaludhatott az ünnepség alatt.
Mondjuk jobb, mintha sírt volna…
Bakka: A hatodikosok csinálták.
Én: Miről szólt?
Bakka: Hát egy hatodikos fiú volt az apuka, egy hatodikos lány az anyuka. Volt egy gyerekük. Nem igazi. Csak egy plüss. És akkor az apukának el kellett mennie a csatába. És két osztálytársam elsírta magát, mert lehet, hogy az apuka [itt Bakka jelzi a levegőben az idézőjeleket] meg fog halni a csatába'. És akkor jött az apuka apukája. Nem az eredeti apuka, hanem annak az apukája. És két tábor volt. És az egyik táborba átment egy küldött. [Itt Bakka megáll a mesélésben.]
Én: És?
Bakka: Utána már csak arra emlékszem, hogy megyek fel a lépcsőn.
Én: Tessék?
Bakka: Se kép se hang. Csak arra emlékszem, hogy megyek fel a lépcsőn.
Úgy tűnik a lányom elaludhatott az ünnepség alatt.
Mondjuk jobb, mintha sírt volna…
2012. március 13., kedd
Nőnek a gyerekek…
Csomó minden miatt nagyon jó, hogy nőnek a gyerekek.
Mert tudják már magukat szórakoztatni:
Szombat este, amikor már megnéztünk a férjemmel a hálószobánkba zárkózva jó csomó Modern Family részt, két Mad Men részt és a Die Hard 4. részét is:
Én: Szerinted rendben vannak a gyerekek?
Férjem: Kaptak reggelit, ebédet ÉS VACSORÁT is. Nagy bajuk nem lehet.
Nem is volt, de hogy mit csináltak, azt nem tudjuk…
***
De az is lehet, hogy junkiek lesznek!
Tegnap este, amikor Bakka nem érezte jól magát, elég volt annyit mondanom neki, hogy vegyen ki egy gyógyszert a gyógyszeres dobozból. Aztán persze eszembe jutott, hogy bár Bakka nagyon ügyesen olvas, de azért jobb, ha utána küldtem Pepét, segítsen a gyógyszer nevét elolvasni. A gyógyszer hatására Bakka két perc alatt jobban lett. Pepe viszont rosszabbul. Neki is kell gyógyszer.
***
De már önállóak!
És amikor ZK éjszaka hányt, akkor fel sem keltem. Csak kikiabáltam neki, hogy mosson fogat.
És tök büszke voltam, mert visszakiabált, hogy minden rendben a WC-be hányt.
És akkor visszakiabáltam, hogy húzza le a WC-t ÉS mosson fogat.
És aludtam tovább.
Aztán reggel amikor szemüveg nélkül kibotorkáltam a fürdőszobába és ráültem a WC-re, akkor már tudtam, hogy a lehúzás mellé azt is kiabálnom kellett volna, hogy az ülőkét is törölje le.
Mert reggelre már rászáradtad.
Mert tudják már magukat szórakoztatni:
Szombat este, amikor már megnéztünk a férjemmel a hálószobánkba zárkózva jó csomó Modern Family részt, két Mad Men részt és a Die Hard 4. részét is:
Én: Szerinted rendben vannak a gyerekek?
Férjem: Kaptak reggelit, ebédet ÉS VACSORÁT is. Nagy bajuk nem lehet.
Nem is volt, de hogy mit csináltak, azt nem tudjuk…
***
De az is lehet, hogy junkiek lesznek!
Tegnap este, amikor Bakka nem érezte jól magát, elég volt annyit mondanom neki, hogy vegyen ki egy gyógyszert a gyógyszeres dobozból. Aztán persze eszembe jutott, hogy bár Bakka nagyon ügyesen olvas, de azért jobb, ha utána küldtem Pepét, segítsen a gyógyszer nevét elolvasni. A gyógyszer hatására Bakka két perc alatt jobban lett. Pepe viszont rosszabbul. Neki is kell gyógyszer.
***
De már önállóak!
És amikor ZK éjszaka hányt, akkor fel sem keltem. Csak kikiabáltam neki, hogy mosson fogat.
És tök büszke voltam, mert visszakiabált, hogy minden rendben a WC-be hányt.
És akkor visszakiabáltam, hogy húzza le a WC-t ÉS mosson fogat.
És aludtam tovább.
Aztán reggel amikor szemüveg nélkül kibotorkáltam a fürdőszobába és ráültem a WC-re, akkor már tudtam, hogy a lehúzás mellé azt is kiabálnom kellett volna, hogy az ülőkét is törölje le.
Mert reggelre már rászáradtad.
2012. március 7., szerda
A következő dolgok miatt aggódom aktívan…
Aktívan, azt jelenti, hogy nincs a napnak órája, hogy ne gondolnék az adott problémára.
1. Jön a Gyámügy és/vagy a Gyerekjóléti Szolgálat. Az optimista férjem szerint ez csak üres fenyegetőzés volt az önkormányzat részéről, de én azt mondom, ha üres is a fenyegetőzés, akkor is jogos alapon idegeskedem emiatt. Illetve, ha tényleg csak üresen fenyegetőztek, akkor szólhatnának, mikortól sztornó a dolog.
2. ZK beiskolázása. A tavalyi Bakkával kapcsolatos fiaskó után, rákészültünk a dologra. Minket nem érhet meglepetés. A beiratkozás még hetekkel arrébb van, de a cirkusz már február közepe óta zajlik. Lásd például előző pont. Vagy az a tény, hogy még nincs is beiratkozás, de már a második tanító nénit kapjuk. Néhány óráig azt gondoltam, meg tudom oldani, hogy a három gyerek két iskolába járjon, annak ellenére, hogy A. külföldön dolgozik. Tudok én egyszerre két helyen is lenni. Nem gond. De aztán lebeszéltem magamat erről a megoldásról. Marad a B-terv. Utolsó vérig tartó küzdelem. Mondjuk remélem, nem mi fogunk vérezni…
3. A habilitációm. Jött egy levél az egyetemről, hogy harmadik bírálót jelöltek ki. Nos, tudjuk, mit jelent a harmadik bíráló: Az egyik korábbi elkaszálta a munkámat. Időközben kiderült, hogy csak az adminisztrátor akarhatja a halálomat, mert a kétértelmű fogalmazás azt takarja, hogy az egyik bíráló nem vállalta a feladatot. Újabb izgalom: Nagy baj, ha az új bíráló cikkeinek a címét sem értem?! Miről fogunk beszélgetni???
4. Jön a tavasz. Miért ok ez aggodalomra? Mert beindultak a hangos szomszédok. Főleg egy család van, akiket láthatatlanul is utálok. Mondjuk a hangjukat ismerem, mert este 8-tól 11-ig a kertben üvöltöznek. A terv? Hát nem is tudom. Bombát dobok a házukra? Vagy kiküldöm este a saját gyerekeimet a kertbe játszani?
5. Tanulmánykötet. Beleegyeztem, hogy társulok egy Szingapúrban élő kutatóval, hogy szerkesztünk együtt egy kötetet. Csak azért egyeztem bele, mert már régóta szeretnék elutazni Szingapúrba. De a kötetet nem fogom tudni megcsinálni. Visszamondani már nem lehet. Izgulni viszont teljesen hasztalan tökéletesen jól lehet emiatt is.
6. Ki lesz Pepe új osztályfőnöke? Melyik osztálytársai maradnak? Sokan mennek el? Az összes jó tanuló? MI LESZ A FIAM JÖVŐJÉVEL?
7. Pepe elsőáldozása. Tavaly egy utazás miatt lecsúsztunk a dologról, idén mindenképpen mennénk. Gond? Nem találom a gyerek misenaplóját. Amit a pap bácsinak le kell majd adni. Mondjuk az igazi probléma nem az, hogy nem találom a misenaplót, hanem az, hogy nem vezetjük. Mondjuk még ez sem lenne baj, csak a múlt héten váratlanul elkapott a hittant tanító néni az iskolában. Nem voltam felkészülve mentálisan a találkozásra és, nos, erre nem vagyok büszke, de hirtelen nem jutott eszembe más, mint hogy azt hazudjam, hogy meg van a misenapló és nemcsak megvan, hanem minden rendben is van vele… Az már biztos, hogy én a pokol tüzén fogok megégni, de a gyerekemet még megmenteném…
8. Tegnap előtt ZK véletlenül kirúgta a derekamat. Én feküdtem, a gyerek ugrott. És úgy tűnik, hogy az egyébként sem túl stabil porckorongom is mozdult. Azóta nemcsak lehajolni nem tudok, de ma reggel zoknit és cipőt venni sem sikerült rendesen. Már mindenféle gyógyszert összeettem, de mozogni még mindig csak nagyon nehezen tudok. Bár percileg ez izgat a legkevésbé. Lásd fentieket…
1. Jön a Gyámügy és/vagy a Gyerekjóléti Szolgálat. Az optimista férjem szerint ez csak üres fenyegetőzés volt az önkormányzat részéről, de én azt mondom, ha üres is a fenyegetőzés, akkor is jogos alapon idegeskedem emiatt. Illetve, ha tényleg csak üresen fenyegetőztek, akkor szólhatnának, mikortól sztornó a dolog.
2. ZK beiskolázása. A tavalyi Bakkával kapcsolatos fiaskó után, rákészültünk a dologra. Minket nem érhet meglepetés. A beiratkozás még hetekkel arrébb van, de a cirkusz már február közepe óta zajlik. Lásd például előző pont. Vagy az a tény, hogy még nincs is beiratkozás, de már a második tanító nénit kapjuk. Néhány óráig azt gondoltam, meg tudom oldani, hogy a három gyerek két iskolába járjon, annak ellenére, hogy A. külföldön dolgozik. Tudok én egyszerre két helyen is lenni. Nem gond. De aztán lebeszéltem magamat erről a megoldásról. Marad a B-terv. Utolsó vérig tartó küzdelem. Mondjuk remélem, nem mi fogunk vérezni…
3. A habilitációm. Jött egy levél az egyetemről, hogy harmadik bírálót jelöltek ki. Nos, tudjuk, mit jelent a harmadik bíráló: Az egyik korábbi elkaszálta a munkámat. Időközben kiderült, hogy csak az adminisztrátor akarhatja a halálomat, mert a kétértelmű fogalmazás azt takarja, hogy az egyik bíráló nem vállalta a feladatot. Újabb izgalom: Nagy baj, ha az új bíráló cikkeinek a címét sem értem?! Miről fogunk beszélgetni???
4. Jön a tavasz. Miért ok ez aggodalomra? Mert beindultak a hangos szomszédok. Főleg egy család van, akiket láthatatlanul is utálok. Mondjuk a hangjukat ismerem, mert este 8-tól 11-ig a kertben üvöltöznek. A terv? Hát nem is tudom. Bombát dobok a házukra? Vagy kiküldöm este a saját gyerekeimet a kertbe játszani?
5. Tanulmánykötet. Beleegyeztem, hogy társulok egy Szingapúrban élő kutatóval, hogy szerkesztünk együtt egy kötetet. Csak azért egyeztem bele, mert már régóta szeretnék elutazni Szingapúrba. De a kötetet nem fogom tudni megcsinálni. Visszamondani már nem lehet. Izgulni viszont teljesen hasztalan tökéletesen jól lehet emiatt is.
6. Ki lesz Pepe új osztályfőnöke? Melyik osztálytársai maradnak? Sokan mennek el? Az összes jó tanuló? MI LESZ A FIAM JÖVŐJÉVEL?
7. Pepe elsőáldozása. Tavaly egy utazás miatt lecsúsztunk a dologról, idén mindenképpen mennénk. Gond? Nem találom a gyerek misenaplóját. Amit a pap bácsinak le kell majd adni. Mondjuk az igazi probléma nem az, hogy nem találom a misenaplót, hanem az, hogy nem vezetjük. Mondjuk még ez sem lenne baj, csak a múlt héten váratlanul elkapott a hittant tanító néni az iskolában. Nem voltam felkészülve mentálisan a találkozásra és, nos, erre nem vagyok büszke, de hirtelen nem jutott eszembe más, mint hogy azt hazudjam, hogy meg van a misenapló és nemcsak megvan, hanem minden rendben is van vele… Az már biztos, hogy én a pokol tüzén fogok megégni, de a gyerekemet még megmenteném…
8. Tegnap előtt ZK véletlenül kirúgta a derekamat. Én feküdtem, a gyerek ugrott. És úgy tűnik, hogy az egyébként sem túl stabil porckorongom is mozdult. Azóta nemcsak lehajolni nem tudok, de ma reggel zoknit és cipőt venni sem sikerült rendesen. Már mindenféle gyógyszert összeettem, de mozogni még mindig csak nagyon nehezen tudok. Bár percileg ez izgat a legkevésbé. Lásd fentieket…
2012. február 29., szerda
Ez is valami…
Pepe: Ma úgy jársz, nevetsz és beszélsz, Mamika, mintha legalább öt évvel lennél fiatalabb.
2012. február 15., szerda
Így múlik el a világ dicsősége…
Kezdődött a gyomorvírussal. Nem, nem is azzal kezdődött. Hanem azzal, hogy szeptemberben az egyik kislány kitalálta a középsőcsoportban, hogy a judo nem is fiús sport. És hogy ő is akarna judózni járni. Erre persze az én lányom is dobta azt a meggyőződését, hogy a judo nem neki való.
De milyen ruhába menjek, judózni, Mamika?, kérdezte ZK.
Hogy milyenben? Hát judó-ruhában. És előkapartam Pepe egyik kinőtt ruháját.
ZK felpróbálta. És nagyon tetszhetett magának, mert azóta judózik.
Aztán pár hete bejelentette, hogy a versenyre is jelentkezett. Pepe kicsit csodálkozott, mert ő egyszer sem mehetett versenyre. Mert nem vitettek el, Mamika. Hát most elviszünk, mondtam. És a két gyerek olyan lelkesen készült a versenyre, hogy rám is átragadt az izgalmuk. Csak Bakka és a férjem forgatta a szemét, mert szombaton reggel fél 8-kor kezdődött mérlegeléssel a verseny. És ők nem akarnak ilyen korán kelni.
Mondjuk ebben egyetértettünk.
Aztán mégis nagyon korán keltünk. Mert Pepe hányt egy nagyot. Az előszobában. És a fürdőszobában.
De nem baj, mégis akar menni a versenyre.
El is vittem volna, de a gyerek nem volt szállítható állapotban. Szegénynek elindult a hasa is.
De nem baj, ZK azért megy a versenyre.
Rendben is lett volna a dolog, ha nem jut eszembe, hogy a judo-felszerelését az óvodában felejtettem.
Sírás és vádaskodás. (Nem, nem én sírtam, nem én vádaskodtam.)
Aztán szerencsére eszembe jutott, hogy van Pepének még kinőtt judo-ruhája. Pont ZK mérete volt. A lányom fel is próbálta. És hogy mi történt utána? Hogy miért nem ment el mégsem a versenyre?
MERT A NADRÁG TÚL BŐ VOLT.
Nem mondom, hogy nem fontos a megfelelő felszerelés, de hiába idegeskedett a lányom, hogy úgy néz ki a nadrágban, mint egy cirkuszi bohóc, én csak egy hisztis hatévest láttam ezen a szombat hajnalon, bohócot, sajnos, nem…
De milyen ruhába menjek, judózni, Mamika?, kérdezte ZK.
Hogy milyenben? Hát judó-ruhában. És előkapartam Pepe egyik kinőtt ruháját.
ZK felpróbálta. És nagyon tetszhetett magának, mert azóta judózik.
Aztán pár hete bejelentette, hogy a versenyre is jelentkezett. Pepe kicsit csodálkozott, mert ő egyszer sem mehetett versenyre. Mert nem vitettek el, Mamika. Hát most elviszünk, mondtam. És a két gyerek olyan lelkesen készült a versenyre, hogy rám is átragadt az izgalmuk. Csak Bakka és a férjem forgatta a szemét, mert szombaton reggel fél 8-kor kezdődött mérlegeléssel a verseny. És ők nem akarnak ilyen korán kelni.
Mondjuk ebben egyetértettünk.
Aztán mégis nagyon korán keltünk. Mert Pepe hányt egy nagyot. Az előszobában. És a fürdőszobában.
De nem baj, mégis akar menni a versenyre.
El is vittem volna, de a gyerek nem volt szállítható állapotban. Szegénynek elindult a hasa is.
De nem baj, ZK azért megy a versenyre.
Rendben is lett volna a dolog, ha nem jut eszembe, hogy a judo-felszerelését az óvodában felejtettem.
Sírás és vádaskodás. (Nem, nem én sírtam, nem én vádaskodtam.)
Aztán szerencsére eszembe jutott, hogy van Pepének még kinőtt judo-ruhája. Pont ZK mérete volt. A lányom fel is próbálta. És hogy mi történt utána? Hogy miért nem ment el mégsem a versenyre?
MERT A NADRÁG TÚL BŐ VOLT.
Nem mondom, hogy nem fontos a megfelelő felszerelés, de hiába idegeskedett a lányom, hogy úgy néz ki a nadrágban, mint egy cirkuszi bohóc, én csak egy hisztis hatévest láttam ezen a szombat hajnalon, bohócot, sajnos, nem…
2012. február 10., péntek
Hideg van…
De nem panaszkodom, mert mindenki jól bírja*. Sőt vannak közvetlen családtagjaim, akik még boldogok is. MERT TUDNAK SZÁNKÓZNI.
Kiskoromban többször gondoltam szánkózás közben arra, mennyire unatkozhat az anyukám otthon. Hát nem biztos. Én legalábbis teljesen jól érzem magam bent a melegben. Illetve az ablakból nagyon jó szórakozás a gyerekeket nézni. Van egy használhatatlan meredek rész a kertünkben, ott csúszkálnak a lányok-fiúk. A lányok nem a hosszabb részén mennek le a dombon, hanem keresztbe bele a sövénybe. Hát az nagyon vicces.
Egyébként csak azt akartam írni, hogy nem gondoltam, lesz olyan pillanat, amikor várom, hogy kezdődjön a félév. De volt. Mindenféle gyerekes barter-ügyletbe bonyolódtam az utóbbi időben. Aminek az lett az eredménye, hogy múlt héten minden délután volt nálunk vendéggyerek. Általában több is. Hétfőn én viszem Pepe egyik barátját judóra. Aztán elhoztam a két szomszédgyereket, meg az én hármamat, míg szülői van. Kedden ZK egyik ovis barátja volt nálunk, később átjött a testvére is vacsorázni. Anyukával jót beszélgettem, mondjuk. Szerdán megint a judós kisfiú jött. Csütörtökön aztán megint a judós kisfiú a tesójával**. Pénteken gondoltam arra, jó lenne egyetemista korú „gyerekekkel” is beszélgetni.
De aztán elkaptam ZK-Pepe gyomorvírusát, így aztán sztornó volt ez az egész érzés.
De ma már jól vagyok. És elkezdtem mosni. Bakka nadrágjában a következő kézzel írt feljegyzést találtam (nem a lányom kézírása): Hogy-születik-meg-alo-bizonyára-nem-mindig-ugyan-ojan-akiscsiko-minta-anyuka.
És rajzok is voltak.
Tök jó, hogy ilyen érdekes dolgokat tanul a lányom az iskolában.
És hogy ilyen jól írnak az elsősök már.
* KIVÉVE NÉHÁNYAN. Kazán, kapu, autó titeket nézlek!!!
** Nyilvánvaló, hogy akarok valamit ettől a családtól, de az még legyen titok, mit.
Kiskoromban többször gondoltam szánkózás közben arra, mennyire unatkozhat az anyukám otthon. Hát nem biztos. Én legalábbis teljesen jól érzem magam bent a melegben. Illetve az ablakból nagyon jó szórakozás a gyerekeket nézni. Van egy használhatatlan meredek rész a kertünkben, ott csúszkálnak a lányok-fiúk. A lányok nem a hosszabb részén mennek le a dombon, hanem keresztbe bele a sövénybe. Hát az nagyon vicces.
Egyébként csak azt akartam írni, hogy nem gondoltam, lesz olyan pillanat, amikor várom, hogy kezdődjön a félév. De volt. Mindenféle gyerekes barter-ügyletbe bonyolódtam az utóbbi időben. Aminek az lett az eredménye, hogy múlt héten minden délután volt nálunk vendéggyerek. Általában több is. Hétfőn én viszem Pepe egyik barátját judóra. Aztán elhoztam a két szomszédgyereket, meg az én hármamat, míg szülői van. Kedden ZK egyik ovis barátja volt nálunk, később átjött a testvére is vacsorázni. Anyukával jót beszélgettem, mondjuk. Szerdán megint a judós kisfiú jött. Csütörtökön aztán megint a judós kisfiú a tesójával**. Pénteken gondoltam arra, jó lenne egyetemista korú „gyerekekkel” is beszélgetni.
De aztán elkaptam ZK-Pepe gyomorvírusát, így aztán sztornó volt ez az egész érzés.
De ma már jól vagyok. És elkezdtem mosni. Bakka nadrágjában a következő kézzel írt feljegyzést találtam (nem a lányom kézírása): Hogy-születik-meg-alo-bizonyára-nem-mindig-ugyan-ojan-akiscsiko-minta-anyuka.
És rajzok is voltak.
Tök jó, hogy ilyen érdekes dolgokat tanul a lányom az iskolában.
És hogy ilyen jól írnak az elsősök már.
* KIVÉVE NÉHÁNYAN. Kazán, kapu, autó titeket nézlek!!!
** Nyilvánvaló, hogy akarok valamit ettől a családtól, de az még legyen titok, mit.
2012. február 3., péntek
Bögrés tokányt? Valaki?
Úgy kezdtem a hétfőt, hogy jó háziasszonyként elpakoltam minden (a mosogatógép által) tisztára mosott tányért. Ez azért bizonyult meggondolatlanul rossz döntésnek, mert estére a tányérokat tartó szerkény MÁSIK ajtaja is tönkrement. Az EGYIK ajtó már régóta nyithatatlan, de a másikat még boldogan használtuk. Értelemszerűen nem tudtam tányérokkal teríteni vacsorához. Ennek a váratlan fordulatnak eredményeképpen a gyerekeknek bögrében tálaltam fel a zöldborsós tokányt. Sírtak-ríttak. Aztán elmeséltem, hogy voltunk már olyan étteremben, ahol pezsgőspohárból ettük a gulyáslevest. Na, ettől megnyugodtak. Sznobok…
***
Végül is nem publikáltam a 40. születésnapomra írottakat. Még dolgozom rajta… A lényeg a lényeg, hogy nyilvánvaló módon a férjemnek elege van belőlem és kínhalált szán számomra. Igen, futógépet ajándékozott nekem. Mondjuk először tökre örültem neki. Aztán elkezdtem használni. De a gond, ami felmerült az az, hogy RÁZ a gép. Szép alattomosan feltölt elektromossággal, és amikor pulzus akarok mérni, akkor szép alattomosan megráz. A férjem először nem hitte el a dolgot. De aztán empirikusan bizonyítottam. Aztán felhívta a szervizt. Persze nem hallottak még ilyen problémáról. De csak azt tudják elképzelni, hogy az öltözékem miatt van. A férjem erre gondolkozott egy kicsit, és úgy döntött, hogy szerkeszt valamilyen ööö szerkezetet, amivel le tud földelni futás közben. Mondjuk elektromossággal kapcsolatos tudása elég korlátozott, így lassan halad a munkával. De úgy érzem, mindegy is, hogy halad, mert ha meg akarom cáfolni a szerviz hipotézisét, annak egyetlen érvényes és megbízható módja van: Meztelenül kell kipróbálnom a futógépemet.
***
Mindig úgy szeretek magamra gondolni, mint egy végtelenül toleráns és széles látókörűközépkorú nőcire, aki mindent megtesz a gyerekeiért és mindenben támogatja őket. Éppen ezért magam is meglepődtem, mennyire kétségbe estem a gyerekek jelmezével kapcsolatos családi megbeszélésen. A szokásos ki-mit-tervez kérdésre a következő válaszok születettek. ZK: Hastáncosnő. Bakka: Arab táncosnő. Pepe (a 10 éves fiam!!!): Spanyol táncosnő. Hogy mit csináltam? Lerohantam a játékboltba és vettem neki vámpírjelmezt…
Különben is? Farsang? Február 3-án? Nem korai ez?
***
Végül is nem publikáltam a 40. születésnapomra írottakat. Még dolgozom rajta… A lényeg a lényeg, hogy nyilvánvaló módon a férjemnek elege van belőlem és kínhalált szán számomra. Igen, futógépet ajándékozott nekem. Mondjuk először tökre örültem neki. Aztán elkezdtem használni. De a gond, ami felmerült az az, hogy RÁZ a gép. Szép alattomosan feltölt elektromossággal, és amikor pulzus akarok mérni, akkor szép alattomosan megráz. A férjem először nem hitte el a dolgot. De aztán empirikusan bizonyítottam. Aztán felhívta a szervizt. Persze nem hallottak még ilyen problémáról. De csak azt tudják elképzelni, hogy az öltözékem miatt van. A férjem erre gondolkozott egy kicsit, és úgy döntött, hogy szerkeszt valamilyen ööö szerkezetet, amivel le tud földelni futás közben. Mondjuk elektromossággal kapcsolatos tudása elég korlátozott, így lassan halad a munkával. De úgy érzem, mindegy is, hogy halad, mert ha meg akarom cáfolni a szerviz hipotézisét, annak egyetlen érvényes és megbízható módja van: Meztelenül kell kipróbálnom a futógépemet.
***
Mindig úgy szeretek magamra gondolni, mint egy végtelenül toleráns és széles látókörű
Különben is? Farsang? Február 3-án? Nem korai ez?
2012. január 27., péntek
WTF?
1. Új útlevél kellett Pepének. Elmentünk csináltatni. Lefényképezték. Kifizettük. MAJD KISLÁNYNAK NÉZTÉK A FIAMAT.
2. A két lány arról beszélget, hogy melyik barátjuk milyen nagy házban lakik. Kiderült, hogy MINDENKI nagyobb házban lakik, mint mi. Ami tényszerű tévedés egyébként, de mindegy, ezen még nem buktam ki. Azon viszont igen, amikor legnagyobb lányom száján a következő mondat jött ki: „Annyira béna, hogy ti csak egy csöppnyi házat tudtatok összehozni nekünk.”
3. Nagyon gyakran (mondjuk ez relatív, mert eleve ritkán álmodom, úgyhogy talán helyesebb lenne azt írni, hogy többször) álmodom azt, hogy tudok repülni. És repülők. Eleinte nehezen ment az álmomban, de aztán egyre jobb lettem. Nagyon jó érzés repülni. A hétvégén aztán felmásztunk a Lillafüredi Kastélyszálló egyik tornyába. Jó magasan voltunk. És mit éreztem? Hogy igen, ez a repülés dolog menne a valóságban is. Mondjuk volt annyi eszem, hogy nem próbáltam ki.
4. A héten a záróvizsgán két embert is megbuktattam. Akit tanítottam már tudja, mennyire abszurd és ritka helyzet ez. Ennek ellenére nem azzal magyarázom ezt, hogy egy mosolygós hóhér volt a bizottság elnöke. Hanem azzal, hogy pofátlanul készületlenül jönnek a diákok vizsgázni. 12 tételt kellene megtanulniuk, kb. olyan szinten, hogy 5 percet tudjanak folyamatosan beszélni a témáról. Tudom, rettenetesen magas a BA követelményünk. De basszus, a tétel címét sem tudták megmagyarázni.
5. Reggel kéri a lányom (fedje homály, hogy melyik), hogy adjam ki neki a ruhát. Én: De hát ott van a kezedben! Ő: Igen, ezt add ki. Mit tehettem volna? Elvettem tőle, aztán visszaadtam neki, hogy ezt vedd fel.
6. Ugyanez a leányzó szerint elviselhetetlen minőségbeli különbségek vannak a különböző cégek által gyártott csokis párnácskák között. Ami itthon van az ehetetlen.
7. A nyúl szétrágta az internet vezetéket. És a telefonzsinórt. Az újat is. És tök marketing nyúl, mert a vendégeknek édes, de ránk meg morog és ugat.
8. Az apukám nem válaszol az e-mailemre, pedig tudom, hogy életben van.
2. A két lány arról beszélget, hogy melyik barátjuk milyen nagy házban lakik. Kiderült, hogy MINDENKI nagyobb házban lakik, mint mi. Ami tényszerű tévedés egyébként, de mindegy, ezen még nem buktam ki. Azon viszont igen, amikor legnagyobb lányom száján a következő mondat jött ki: „Annyira béna, hogy ti csak egy csöppnyi házat tudtatok összehozni nekünk.”
3. Nagyon gyakran (mondjuk ez relatív, mert eleve ritkán álmodom, úgyhogy talán helyesebb lenne azt írni, hogy többször) álmodom azt, hogy tudok repülni. És repülők. Eleinte nehezen ment az álmomban, de aztán egyre jobb lettem. Nagyon jó érzés repülni. A hétvégén aztán felmásztunk a Lillafüredi Kastélyszálló egyik tornyába. Jó magasan voltunk. És mit éreztem? Hogy igen, ez a repülés dolog menne a valóságban is. Mondjuk volt annyi eszem, hogy nem próbáltam ki.
4. A héten a záróvizsgán két embert is megbuktattam. Akit tanítottam már tudja, mennyire abszurd és ritka helyzet ez. Ennek ellenére nem azzal magyarázom ezt, hogy egy mosolygós hóhér volt a bizottság elnöke. Hanem azzal, hogy pofátlanul készületlenül jönnek a diákok vizsgázni. 12 tételt kellene megtanulniuk, kb. olyan szinten, hogy 5 percet tudjanak folyamatosan beszélni a témáról. Tudom, rettenetesen magas a BA követelményünk. De basszus, a tétel címét sem tudták megmagyarázni.
5. Reggel kéri a lányom (fedje homály, hogy melyik), hogy adjam ki neki a ruhát. Én: De hát ott van a kezedben! Ő: Igen, ezt add ki. Mit tehettem volna? Elvettem tőle, aztán visszaadtam neki, hogy ezt vedd fel.
6. Ugyanez a leányzó szerint elviselhetetlen minőségbeli különbségek vannak a különböző cégek által gyártott csokis párnácskák között. Ami itthon van az ehetetlen.
7. A nyúl szétrágta az internet vezetéket. És a telefonzsinórt. Az újat is. És tök marketing nyúl, mert a vendégeknek édes, de ránk meg morog és ugat.
8. Az apukám nem válaszol az e-mailemre, pedig tudom, hogy életben van.
2012. január 19., csütörtök
Blog-dolgok
Nem az van, hogy nem akarok blogolni már, hanem az, hogy az összes agysejtemet lefoglalja az a nagyon ambiciózus terv, hogy megtanulom a dinamikus modellezés csínját-bínját. Mivel képességeim erősen korlátozottak, nagyon lassan tudok haladni. Miután konzultáltam egyik régi professzorommal, kicsit egyszerűsödött a helyzet, mert ő azt javasolta, hogy ne a modellezéssel kezdjük, hanem határozzuk meg azokat az állapot tereket, amelyekben dolgozni akarunk, majd készítsük dinamikus klasztereket és rajzoljunk trajektóriákat.
Ja, és volt Markov-lánc is!!!
Nem, én sem értettem, mit beszél. Szerencsére, előre gondoltam, hogy ez lesz a helyzet, így egy nagyon okos kollégámmal felvértezve mentem el a találkozóra. Ő azt állítja, érti miről van szó. Megnyugodtam. Főleg, amikor elhatároztuk, hogy biztos, ami biztos adatgyűjtéssel kezdünk. Azt legalább tudom, mi…
Mondjuk, amiatt még szorongok, hogy belátható időn belül szereznem kell egy olyan programot, amivel fogok tudni ötdimenziós trajektóriákat rajzolni…
Szóval a blog-dolgok:
1. Nem, nincs szó a bolt bezárásáról. De azt hiszem, türelmesebbnek kell lennetek. A cél, hogy idén elérjem az 1000. bejegyzést, ami ilyen tempóban, elég nehéz lesz. (900 valamennyinél tartunk.)
2. Maradnak a történetek, de továbbra sem lesz self-branding (nincs vele gond!), meg nem fogok semmit árulni (nincs vele gond! Bár ahogy így belegondolok, a csoportdinamika könyvünkre ráférne egy kis reklám…), meg igyekszem majd a szart sem nagyon keverni.
3. Belenéztem a héten a statisztikákban, és, bár nagyon szép csökkenő a tendencia, de még mindig nem elég alacsony a látogatottság, hogy visszahozzam a gyerekekről a fotókat. De szerintem el fogunk jutni idén oda is.
4. Annak ellenére, hogy még mindig erősen dobog a szívem, amikor meglátom, hogy megjegyzést fűz valaki egy bejegyzésemre, egyre kevesebbszer válaszolok. Tudom, ez bunkóság, igyekszem, majd ezen is dolgozni.
5. Tudom, hogy ezek a napló-szerű blogok akkor érdekesek, ha jó sok szar dolog történik az ember életében, de ennek ellenére egy unalmas évet kértem. Bocs.
Azt hiszem, akkor ennyi.
És most áttérünk a második napirendi pontra.
A férjem a héten betöltötte a 38. életévét. Nagyon jó hír számomra, hogy édesen szexisen öregszik. Családilag vittük el vacsorázni a Pest Budába. Nagyon jót ettünk, és szerencsére aztán állta az uram a saját számláját. Is. És a miénket is.
Ami miatt a témát felhozom az, hogy felsoroljam, mit kapott meglepetésre. A gyerekeket nem kényszerítem, hogy ajándékokat csináljanak, de tudom, hogy szeretnek ajándékozni, így taktikusan négy csomagba osztottam az ajándékokat. Kapott könyvet, kávés csészéket és polar órát a szülinapos. Ez utóbbi azért, mert nagyon úgy tűnik, öregkorára mérnökből sportolóvá szeretné átképezni magát A.
Hétfőn reggel történt meg az ajándék átadás-átvétel. Részemről le is zártam az ügyet, így számomra is meglepetés volt, hogy este a két nagy saját ajándékkal állt elő. Bakka egy könyvjelzőt barkácsolt az iskolában ajándéknak, amire nagyon szépen ráírta, hogy boldog születésnapot, meg, hogy kitől kinek. Persze írni még nem tud, így elmondhatjuk, hogy több osztálytárs keze is benne van a munkában.
Pepe hű volt önmagához. Semmit sem csinált, úgy gondolta, hogy lehengerlő személyiségénél úgy sincs jobb ajándék. Ennek megfelelően egy viccel ajándékozta meg az apját születésnapjára. Amit a következőkben össze is foglalok:
Se keze, se lába, ordítással jön világra. Mi az?
ZK-val az esőcseppre tippeltünk, nem tudom, miért is, a lányom meggyőzött. Pedig a megoldás a fing volt.
Tökéletes ajándék volt.
Végül, de nem utolsó sorban beszámolok a nyúlról.
A héten újabb hosszabbítót rágott szét. A hosszabbító a férjem szakterülete, így ő kezelte a problémát. Legnagyobb meglepetésemre nem azt mondta, hogy bazd meg nyúl minek kellett szétrágnod a hosszabbítót, hanem azt, hogy nyuszi-muszi, de butácska vagy, hát meg is halhattál volna.
Hát itt tartunk…
Ja, és volt Markov-lánc is!!!
Nem, én sem értettem, mit beszél. Szerencsére, előre gondoltam, hogy ez lesz a helyzet, így egy nagyon okos kollégámmal felvértezve mentem el a találkozóra. Ő azt állítja, érti miről van szó. Megnyugodtam. Főleg, amikor elhatároztuk, hogy biztos, ami biztos adatgyűjtéssel kezdünk. Azt legalább tudom, mi…
Mondjuk, amiatt még szorongok, hogy belátható időn belül szereznem kell egy olyan programot, amivel fogok tudni ötdimenziós trajektóriákat rajzolni…
Szóval a blog-dolgok:
1. Nem, nincs szó a bolt bezárásáról. De azt hiszem, türelmesebbnek kell lennetek. A cél, hogy idén elérjem az 1000. bejegyzést, ami ilyen tempóban, elég nehéz lesz. (900 valamennyinél tartunk.)
2. Maradnak a történetek, de továbbra sem lesz self-branding (nincs vele gond!), meg nem fogok semmit árulni (nincs vele gond! Bár ahogy így belegondolok, a csoportdinamika könyvünkre ráférne egy kis reklám…), meg igyekszem majd a szart sem nagyon keverni.
3. Belenéztem a héten a statisztikákban, és, bár nagyon szép csökkenő a tendencia, de még mindig nem elég alacsony a látogatottság, hogy visszahozzam a gyerekekről a fotókat. De szerintem el fogunk jutni idén oda is.
4. Annak ellenére, hogy még mindig erősen dobog a szívem, amikor meglátom, hogy megjegyzést fűz valaki egy bejegyzésemre, egyre kevesebbszer válaszolok. Tudom, ez bunkóság, igyekszem, majd ezen is dolgozni.
5. Tudom, hogy ezek a napló-szerű blogok akkor érdekesek, ha jó sok szar dolog történik az ember életében, de ennek ellenére egy unalmas évet kértem. Bocs.
Azt hiszem, akkor ennyi.
És most áttérünk a második napirendi pontra.
A férjem a héten betöltötte a 38. életévét. Nagyon jó hír számomra, hogy édesen szexisen öregszik. Családilag vittük el vacsorázni a Pest Budába. Nagyon jót ettünk, és szerencsére aztán állta az uram a saját számláját. Is. És a miénket is.
Ami miatt a témát felhozom az, hogy felsoroljam, mit kapott meglepetésre. A gyerekeket nem kényszerítem, hogy ajándékokat csináljanak, de tudom, hogy szeretnek ajándékozni, így taktikusan négy csomagba osztottam az ajándékokat. Kapott könyvet, kávés csészéket és polar órát a szülinapos. Ez utóbbi azért, mert nagyon úgy tűnik, öregkorára mérnökből sportolóvá szeretné átképezni magát A.
Hétfőn reggel történt meg az ajándék átadás-átvétel. Részemről le is zártam az ügyet, így számomra is meglepetés volt, hogy este a két nagy saját ajándékkal állt elő. Bakka egy könyvjelzőt barkácsolt az iskolában ajándéknak, amire nagyon szépen ráírta, hogy boldog születésnapot, meg, hogy kitől kinek. Persze írni még nem tud, így elmondhatjuk, hogy több osztálytárs keze is benne van a munkában.
Pepe hű volt önmagához. Semmit sem csinált, úgy gondolta, hogy lehengerlő személyiségénél úgy sincs jobb ajándék. Ennek megfelelően egy viccel ajándékozta meg az apját születésnapjára. Amit a következőkben össze is foglalok:
Se keze, se lába, ordítással jön világra. Mi az?
ZK-val az esőcseppre tippeltünk, nem tudom, miért is, a lányom meggyőzött. Pedig a megoldás a fing volt.
Tökéletes ajándék volt.
Végül, de nem utolsó sorban beszámolok a nyúlról.
A héten újabb hosszabbítót rágott szét. A hosszabbító a férjem szakterülete, így ő kezelte a problémát. Legnagyobb meglepetésemre nem azt mondta, hogy bazd meg nyúl minek kellett szétrágnod a hosszabbítót, hanem azt, hogy nyuszi-muszi, de butácska vagy, hát meg is halhattál volna.
Hát itt tartunk…
2012. január 9., hétfő
Még hogy nem az életre nevel az iskola?
Mikulás-kupa volt decemberben a helyi uszodában. Pepe három számban lett tökéletesen utolsó. Már azt sem mondhatom, hogy elegánsan fuldoklik úszás helyett. Csak fuldoklik. Bakka viszont fél tucat magán-úszásóra hatására gyönyörűen úszik. Nagyon jó helyezést ért volna el 25 méteres hátúszásban, ha félpályánál nem állt volna le és nézett volna körül, mennyi van még hátra. Egyébként az edzője ragaszkodott hozzá, hogy induljon a versenyen. Mert hogy az edzésen olyan kényelmes szokott lenni Bakka. És kíváncsi volt rá, hogy versenyhelyzetre hogyan reagál. Nos, azt hiszem, elmondhatjuk, hogy a versenyhelyzetre IS kényelmesen reagál a lányom.
Ezt az egészet meg azért írtam le, hogy elmondhassam Pepe heti edzésprogramjába változása állt be, mert őt is elküldtem Bakkával úszni. Ennek eredményeképpen viszont Pepe szerdánként itthon készíti el a házi feladatát. Így múlt szerdán láttam, hogy pecázós feladatok segítségével kezdték gyűrni a kombinatorikát.
Hű, mondom, kombinatorika. A kedvencem.
Pepe két perc alatt végzett a leckével. Majd beybladezni kezdett.
Hogy nem tudjátok mi az a bayblade?
Tekintsétek magatokat szerencsésnek!
Egy kis fémvacak ez a bayblade, ami pörgetni kell és harcolni vele. A kulcs, hogy egy vacak mennyi ideig tud pörögni. Legalábbis Pepe szerint.
És ahogy játszani kezdett, én kiabáltam is: Menjél le a pincébe pörgetni, mert nagyon hangos.
Pepe nem engedelmeskedett. Szó szót követett. És kiderült, hogy a fiam nem játszik, hanem tudományos munkát végez.
Ügyesen kiszámolta, hogy a rendelkezésére álló készletből hányféleképpen tud bayblade harcosokat összerakni (3x3x2 volt a megoldása), majd mindegyiket egyesével megpörgette és a pörgési időket ügyesen feljegyezte egy kis papírra. Mert kiakarta deríteni, melyik kombináció pörög a legtovább.
Miután ellenőriztem, hogy jól kombinált-e (jól), előugrott belőle a statisztikus és felvilágosítottam a fiamat, hogy egy mérés nem mérés, legalább háromszor pörgessen vackokként. És hogy másodpercbe jegyezze fel az eredményeket. És hogy excel-be vagy spss-be rögzítsük az adatokat, hogy tudjunk t-tesztet vagy varianca-analízist készíteni.
Hogy a fiam mit csinált?
Lemenekült pörgetni a pincébe.
Úgyhogy végül is elértem, amit eredetileg akartam.
Ezt az egészet meg azért írtam le, hogy elmondhassam Pepe heti edzésprogramjába változása állt be, mert őt is elküldtem Bakkával úszni. Ennek eredményeképpen viszont Pepe szerdánként itthon készíti el a házi feladatát. Így múlt szerdán láttam, hogy pecázós feladatok segítségével kezdték gyűrni a kombinatorikát.
Hű, mondom, kombinatorika. A kedvencem.
Pepe két perc alatt végzett a leckével. Majd beybladezni kezdett.
Hogy nem tudjátok mi az a bayblade?
Tekintsétek magatokat szerencsésnek!
Egy kis fémvacak ez a bayblade, ami pörgetni kell és harcolni vele. A kulcs, hogy egy vacak mennyi ideig tud pörögni. Legalábbis Pepe szerint.
És ahogy játszani kezdett, én kiabáltam is: Menjél le a pincébe pörgetni, mert nagyon hangos.
Pepe nem engedelmeskedett. Szó szót követett. És kiderült, hogy a fiam nem játszik, hanem tudományos munkát végez.
Ügyesen kiszámolta, hogy a rendelkezésére álló készletből hányféleképpen tud bayblade harcosokat összerakni (3x3x2 volt a megoldása), majd mindegyiket egyesével megpörgette és a pörgési időket ügyesen feljegyezte egy kis papírra. Mert kiakarta deríteni, melyik kombináció pörög a legtovább.
Miután ellenőriztem, hogy jól kombinált-e (jól), előugrott belőle a statisztikus és felvilágosítottam a fiamat, hogy egy mérés nem mérés, legalább háromszor pörgessen vackokként. És hogy másodpercbe jegyezze fel az eredményeket. És hogy excel-be vagy spss-be rögzítsük az adatokat, hogy tudjunk t-tesztet vagy varianca-analízist készíteni.
Hogy a fiam mit csinált?
Lemenekült pörgetni a pincébe.
Úgyhogy végül is elértem, amit eredetileg akartam.
2012. január 6., péntek
Elmaradt bejegyzések
Karácsony előtti hetekben állandóan mondogattam a gyerekeknek, ha nem lesznek jók, nem fognak semmit kapni. Persze ettől egyáltalán nem viselkedtek jobban. Aztán ZK ki is fejtette: „Mamika, nekem a Jézuska még sosem okozott csalódást, szerintem idén sem fog.”
Mit mondhattam erre?
Olyat, ami nem hangzik még az én számból sem túlságosan fenyegetőnek.
***
Hogyan öljük meg a férjünket Karácsonykor? Ajándékozzunk neki görkorcsolyát!
Karácsonykor sokszor bajban vagyok, mit is kapjon az uram. Nem könnyű ajándékot venni. A munkájához nem kell semmi. A hobbijaihoz nem értek. De idén elég egyszerű volt: Kapott mozdonyos legót és görkorcsolyát. Ez utóbbit több ok is motiválta. Egyrészt az én Jézuska-levelemben volt görkorcsolya, és gondoltam, ha A.-nak is van, együtt görkorcsolyázhat a család. Milyen idilli lesz. Másrészt, fiatal korában A. nagy görkorcsolyás volt. Nagyon sokat korizott és nagyon jól. A gimibe is görkorival járt.
És igazam is lett. A görkorcsolyáknak örült a legjobban. 24-én este még nem próbálta ki, a gyerekekre kellett figyelnie, akik a havas kertben bicikliztek, de 25-én reggel pizsamában ment ki görkorizni a teraszunkra. Kicsit gyakorolt, aztán hívott, hogy nézzem meg a tudományát.
Szerintem nem az elmúlt évek száma, és nem is a felszedett kilók tömege, hanem a teraszunk burkolata okozta, hogy a második kanyarban egy hatalmasat esett. Maga az esés is nagyon félelmetes volt, tudjátok, amikor lassított felvételben látjátok az eseményeket, de a helyzetet súlyosbította, hogy esés közben a fejét beverte a betonfalba.
Elterült. Csukott szemmel feküdt, amikor fölé értem.
Én: Jól vagy?
Ő csak intett, hogy nem.
Én: Fel tudsz kelni?
Ő csak intett, hogy nem.
Én: Hívjak mentőt?
Ő csak intett, hogy nem.
Én: Később jobban leszel?
ÉS VÉGRE IGENT INTETT.
És így is lett. Felkászálódott. És csak pár napig fájt a feje.
De még életben van!
***
Nem sok szó esett nyulunkról. Nagyon ügyesen beilleszkedett a családunkban. És a kezdeti nehézségek után, már el is tudjuk látni élelemmel. Gyerekkori olvasmányélményeinkből „táplálkozva” próbáltunk adni neki répát, retket, zellert, de egyiket sem ette. Karácsonyra aztán kapott egy nagy fej salátát, és azt szépen megette. Úgyhogy azóta szemlátomást szépen gyarapszik. Sajnos viszont az ok, amiért a gyerekek nyulat kaptak, nem vált be. Ők simogatni, babusgatni akarják. De a nyúl ezt nem nagyon tűri. Kicsit több mint egy hónap alatt sikerült eljutnunk odáig, hogy a nyúl morog és karmol, ha a gyerekek kézbe akarják venni. Ha meg kiengedik őt, akkor nem tudják befogni. Mert az nemcsak a mesebeli nyúlra igaz, hogy gyors. És hogy cikkcakkban fut. Nagyon vicces, ahogy ugrál vagy ahogy két lábon állva kémleli mi is lehet a TV alatti dobozban. És ami még jobb, édesen a nyúl WC-be végzi a dolgát.
Egy szó, mint száz, megszerettem. Olyan okos, ahogy a könyveimet nézegeti! Az anyukám már negyedik unokájának kezeli, és amikor pakolja ki a gyerekeknek szánt ajándékokat, mindenkinek azt, amit legjobban szeret, akkor nekem szokta adni a zacskó retek levelet, mert anyukám ügyesen megfigyelte, hogy a nyuszika azt nagyon szereti.
És a nyuszikánk olyan ügyes, hogy egy mozdulattal fel tudta borítani a karácsonyfánkat. Mert ügyesen észrevette, melyik a fát tartó szerkezet kiengedő gombja. És arra ügyesen ráugrott.
Egy élmény!
Mit mondhattam erre?
Olyat, ami nem hangzik még az én számból sem túlságosan fenyegetőnek.
***
Hogyan öljük meg a férjünket Karácsonykor? Ajándékozzunk neki görkorcsolyát!
Karácsonykor sokszor bajban vagyok, mit is kapjon az uram. Nem könnyű ajándékot venni. A munkájához nem kell semmi. A hobbijaihoz nem értek. De idén elég egyszerű volt: Kapott mozdonyos legót és görkorcsolyát. Ez utóbbit több ok is motiválta. Egyrészt az én Jézuska-levelemben volt görkorcsolya, és gondoltam, ha A.-nak is van, együtt görkorcsolyázhat a család. Milyen idilli lesz. Másrészt, fiatal korában A. nagy görkorcsolyás volt. Nagyon sokat korizott és nagyon jól. A gimibe is görkorival járt.
És igazam is lett. A görkorcsolyáknak örült a legjobban. 24-én este még nem próbálta ki, a gyerekekre kellett figyelnie, akik a havas kertben bicikliztek, de 25-én reggel pizsamában ment ki görkorizni a teraszunkra. Kicsit gyakorolt, aztán hívott, hogy nézzem meg a tudományát.
Szerintem nem az elmúlt évek száma, és nem is a felszedett kilók tömege, hanem a teraszunk burkolata okozta, hogy a második kanyarban egy hatalmasat esett. Maga az esés is nagyon félelmetes volt, tudjátok, amikor lassított felvételben látjátok az eseményeket, de a helyzetet súlyosbította, hogy esés közben a fejét beverte a betonfalba.
Elterült. Csukott szemmel feküdt, amikor fölé értem.
Én: Jól vagy?
Ő csak intett, hogy nem.
Én: Fel tudsz kelni?
Ő csak intett, hogy nem.
Én: Hívjak mentőt?
Ő csak intett, hogy nem.
Én: Később jobban leszel?
ÉS VÉGRE IGENT INTETT.
És így is lett. Felkászálódott. És csak pár napig fájt a feje.
De még életben van!
***
Nem sok szó esett nyulunkról. Nagyon ügyesen beilleszkedett a családunkban. És a kezdeti nehézségek után, már el is tudjuk látni élelemmel. Gyerekkori olvasmányélményeinkből „táplálkozva” próbáltunk adni neki répát, retket, zellert, de egyiket sem ette. Karácsonyra aztán kapott egy nagy fej salátát, és azt szépen megette. Úgyhogy azóta szemlátomást szépen gyarapszik. Sajnos viszont az ok, amiért a gyerekek nyulat kaptak, nem vált be. Ők simogatni, babusgatni akarják. De a nyúl ezt nem nagyon tűri. Kicsit több mint egy hónap alatt sikerült eljutnunk odáig, hogy a nyúl morog és karmol, ha a gyerekek kézbe akarják venni. Ha meg kiengedik őt, akkor nem tudják befogni. Mert az nemcsak a mesebeli nyúlra igaz, hogy gyors. És hogy cikkcakkban fut. Nagyon vicces, ahogy ugrál vagy ahogy két lábon állva kémleli mi is lehet a TV alatti dobozban. És ami még jobb, édesen a nyúl WC-be végzi a dolgát.
Egy szó, mint száz, megszerettem. Olyan okos, ahogy a könyveimet nézegeti! Az anyukám már negyedik unokájának kezeli, és amikor pakolja ki a gyerekeknek szánt ajándékokat, mindenkinek azt, amit legjobban szeret, akkor nekem szokta adni a zacskó retek levelet, mert anyukám ügyesen megfigyelte, hogy a nyuszika azt nagyon szereti.
És a nyuszikánk olyan ügyes, hogy egy mozdulattal fel tudta borítani a karácsonyfánkat. Mert ügyesen észrevette, melyik a fát tartó szerkezet kiengedő gombja. És arra ügyesen ráugrott.
Egy élmény!
2012. január 4., szerda
Táskák II.
Valójában egy igazi női táskáról lesz szó. Csak a tegnapi címet elhamarkodtam.
A gyerekek biciklit kaptak a Jézuskától. Pepe biciklijén dupla váltó volt. Bakka biciklijén egy kosár volt. ZK biciklijén egy kistáska. Ez már eleve jól mutatja a különböző igényeket a bicikli design területén a fiú és lány nemű gyermekeink között. De most nem ez a téma, hanem az, hogy ZK legjobban a bicikliről levehető kistáskának örült. Amivel aztán rögtön el is vonult.
Használatba vette.
Karácsony három napja alatt nem is tűnt fel nagyon a táska. Volt elég csillogó dolog, ami elterelje a figyelmemet.
Amikor 27-én útnak indultunk, feltűnt, hogy ZK ölében ott a táska, és úgy szorongatja, mint a rosszul látó öreg nénik, akiknek a táska fogantyúja adja a külvilággal szemben a biztonságot. (Lásd a gyerek anyját az első ülésen…)
Bécsben Magritte kiállításra ítéltem a családomat. Kiszállásnál rá is szólok ZK-ra, hagyja az autóban a táskáját.
ZK: Nem hagyhatom itt.
Én: Miért is nem?
ZK: Mert az egész életem benne van.
Hát, súlyra lehet, hogy stimmel…
Tegnap aztán kipakoltam, lássam, mi van a táskában. Íme a lista:
1. fényképezőgép (Igazi, mert a kért játék-fényképezőgép dupla árban volt. Mikor kibontotta a csomagot, ZK így kommentálta: „Tudtam, hogy Pepe lusta lesz beírni a levélbe, hogy JÁTÉK.”)
2. kézkrém (Grapefruit illat. Bodyshop leárazás.)
3. parfüm (Zara)
4. cukortasakok (hotelből csórta a gyerek)
5. zsebkendő (piszkos)
6. hajgumik
7. ceruza, hegyező, füzet (Wienerwald reklámajándék)
8. mobiltelefon (ZK: A mama régi telefonja, de nincs benne telefonálási kártya. De lehet rajta játszani, nézd.)
9. filctollak
10. lufi
11. múzeumbelépő (müncheni Vadászmúzeum)
12. hajcsatok
13. hajráf
14. morzsi
Szóval ezt hurcoljuk Karácsony óta. Pénz nem volt nála, mert igazi nő. De azért szeretjük. És a biciklinek is örült.
Egy picit.
A gyerekek biciklit kaptak a Jézuskától. Pepe biciklijén dupla váltó volt. Bakka biciklijén egy kosár volt. ZK biciklijén egy kistáska. Ez már eleve jól mutatja a különböző igényeket a bicikli design területén a fiú és lány nemű gyermekeink között. De most nem ez a téma, hanem az, hogy ZK legjobban a bicikliről levehető kistáskának örült. Amivel aztán rögtön el is vonult.
Használatba vette.
Karácsony három napja alatt nem is tűnt fel nagyon a táska. Volt elég csillogó dolog, ami elterelje a figyelmemet.
Amikor 27-én útnak indultunk, feltűnt, hogy ZK ölében ott a táska, és úgy szorongatja, mint a rosszul látó öreg nénik, akiknek a táska fogantyúja adja a külvilággal szemben a biztonságot. (Lásd a gyerek anyját az első ülésen…)
Bécsben Magritte kiállításra ítéltem a családomat. Kiszállásnál rá is szólok ZK-ra, hagyja az autóban a táskáját.
ZK: Nem hagyhatom itt.
Én: Miért is nem?
ZK: Mert az egész életem benne van.
Hát, súlyra lehet, hogy stimmel…
Tegnap aztán kipakoltam, lássam, mi van a táskában. Íme a lista:
1. fényképezőgép (Igazi, mert a kért játék-fényképezőgép dupla árban volt. Mikor kibontotta a csomagot, ZK így kommentálta: „Tudtam, hogy Pepe lusta lesz beírni a levélbe, hogy JÁTÉK.”)
2. kézkrém (Grapefruit illat. Bodyshop leárazás.)
3. parfüm (Zara)
4. cukortasakok (hotelből csórta a gyerek)
5. zsebkendő (piszkos)
6. hajgumik
7. ceruza, hegyező, füzet (Wienerwald reklámajándék)
8. mobiltelefon (ZK: A mama régi telefonja, de nincs benne telefonálási kártya. De lehet rajta játszani, nézd.)
9. filctollak
10. lufi
11. múzeumbelépő (müncheni Vadászmúzeum)
12. hajcsatok
13. hajráf
14. morzsi
Szóval ezt hurcoljuk Karácsony óta. Pénz nem volt nála, mert igazi nő. De azért szeretjük. És a biciklinek is örült.
Egy picit.
2012. január 3., kedd
Táskák I.
Nyolc darab táska sorakozott az ajtó mellett ma reggel:
1. Pepe iskolatáskája.
2. Pepe tornazsákja.
3. Pepe úszás holmija.
4. Bakka iskolatáskája.
5. Bakka tornazsákja.ű
6. Bakka úszás holmija.
7. ZK ovis váltóruháját tartalmazó katicás hátizsák.
8. ZK judozsákja.
Egy zsák, mint száz, beindult az új szezon.
BUÉK!
(Az iskolatáskákon és a katicás hátizsákon kívül mindegyik decathlonos kishátizsák. Különböző színekben. Most azon tűnődöm itthon magányosan, hogy a megfelelő színekben vajon a megfelelő holmi került-e.)
1. Pepe iskolatáskája.
2. Pepe tornazsákja.
3. Pepe úszás holmija.
4. Bakka iskolatáskája.
5. Bakka tornazsákja.ű
6. Bakka úszás holmija.
7. ZK ovis váltóruháját tartalmazó katicás hátizsák.
8. ZK judozsákja.
Egy zsák, mint száz, beindult az új szezon.
BUÉK!
(Az iskolatáskákon és a katicás hátizsákon kívül mindegyik decathlonos kishátizsák. Különböző színekben. Most azon tűnődöm itthon magányosan, hogy a megfelelő színekben vajon a megfelelő holmi került-e.)
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)