2012. május 16., szerda

A tover bridzs

Pepe: Tudom már hogy leszek ötös angolból.
Én: Tényleg? És hogy?
Pepe: Szerinted?
Én: Öööö megtanulod az új szavakat?
Pepe: Nem.
Én: Együtt tanulunk a dolgozatra?
Pepe: Nem.
Én: Megveszem a tankönyvetek tanári kötetét és előre kinézzük belőle a dolgozatot?
Pepe: Nem!
Én: Nem??? Akkor nem tudom. Hogyan?
Pepe: Szorgalmi feladatokat fogok csinálni!
Én [kicsit aggódva]: Hurrá! Nagyon jó!

Aggódtam, mert csak két dolog van, amit az iskolával kapcsolatban a gyerekek lelkére kötöttem. 1) Minden körülmény között tisztelettel bánjanak a tanáraikkal*. 2) Szorgalomból csak ötösük lehet.** Azt, hogy a szülő nem segíthet a házi feladatban, azt nem.

De vissza a párbeszédhez:

Én [kicsit aggódva]: Hurrá! Nagyon jó!
Pepe: Segítesz?
Én: Persze. Miben?

Végül is aztán mégsem volt nehéz a helyzet. Nemcsak azért meg kirázok egy „poverpojnyt” (Pepe) előadást a kisujjamból, hanem azért is, mert Pepe már ki is találta, mit akar csinálni.

Pepe: A tover bridzsről fogok kiselőadást tartani.
Én: Angolul?
Pepe: Igen.

Gyorsan átfutottam, mit is tanultak idén angolból, és rájöttem, nem lehetetlen a feladat. Így a nyelvi hiányosságok [Pepe a tanult dolgokat egyáltalán nem tudta alkalmazni. Mondjuk a szavakra sem emlékezett, pedig szódolgozat volt néhány az év során…] csak a kisebbik problémát jelentették, a nagyobbik az volt, hogy a gyereknek csak halvány fogalma volt mi is az a poverponty.

Vasárnap estére megfeszített munkával össze is rakott pár slide-ot, de persze rögtön beleesett a nyelvtanulók gyakori hibájába, hogy nem azt mondta, amit tudott, hanem azt, amit gondolt és akart. Így egy laza múlt idejű passzív szerkezettel gondolta kezdeni az előadását. MERT NYILVÁNVALÓ, HOGY A HÍD TERVEZŐIVEL KELL KEZDENI.

Aztán persze alább adta. És maradtunk olyan egyszerű dolgoknál, hogy hol van a híd, meg hány éves, meg milyen színű.
Mivel, ahogy arra már fent utaltam, azt nem kötöttem a gyerekek orrára, hogy ne engedjék soha meg, hogy szüleik csinálják meg a házi feladatot***, Pepe által összegereblyézett dolgokból tényleg csak pár pillanat volt, míg megcsináltam az előadást.

Pepe: Hű, de ügyes vagy, Mamika. Látom, nem először csinálsz ilyet.
Én: Én? Hogy nem először? Ebből élek, Pepe!

Persze aztán izgatottam vártam, mit fog a tanár szólni hozzá. Hogy megdicsér-e?

Hát, nem dicsért meg, csak egy jót lökött oda…

* Saját tapasztalatból tudom, mennyire jól esik ez a tanárnak.
** Motivációkutatóként mi mást mondhatnék?
*** Igen, van, hogy megcsináljuk. Sőt múltkor amikor rohantunk, és Bakka sokat szöszölt a leckéjével, az olvasás feladatát gyorsan kiadtam Pepének…

2 megjegyzés:

Brigi írta...

Izé...
a mérnők apám középsuliban egyszer besegített műszaki rajzból...
mai napig "nem tudom", hogy lebuktam-e, de hármast kaptam.
Nem is tudom melyikünk volt jobban felháborodva, apám vagy én... azt hiszem mégis tudom. Nem én.

Daniella írta...

:-) az a baj, hogy ilyenkor sokkal jobban invesztálódunk a gyerek munkájába. úgyhogy szerintem inkább az apukád...