Az a tudományterület, ahol dolgozom egy barátságos kis sarka az univerzumnak. Nem vagyunk sokan, félszavakból is értjük egymást. És úgy értjük egymást félszavakból, hogy nem kell mindenféle furcsa rövidítést használnunk. Mert nem gond, sőt külön jó, ha mások is értenek minket.
Az elmúlt évben sikerült elbarangolnom egy nem túl távoli másik kicsi sarokban. Lényegében ugyanott vagyok még mindig, csak kicsit máshol. Csak kicsit más lapokat olvasnak itt az emberek. Csak kicsit más problémákon törik a fejüket.
Csak egy kicsit sok rövidítést használnak.
Hónapig tartott, míg megtanultam őket, pedig csomót ismertem közülük már eleve. Utána még hónapokig tartott, hogy a szövegeket folyamatosan tudjam olvasni. Hónapokig. Öregszem, na.
Íme a listám:
ELT: English Language Teaching
ESL: English as a Second Language
EFL: English as a Foreign Language
ENL: English as a Native Language
ESP: English for Specific Purposes
ELF: English as a Lingua Franca
WE: World Englishes
GE: Global English
FL: Foreign Language
L2/2L: Second Language
WTC: Willingness to Communicate
Hogy megbizonyosodjam, hogy nagy ász vagyok, és mindent tudok, végignéztem a konferencia programot, és, és, és:
ELC: Basszus ezt nem tudom!
EAP: Basszus ezt sem!!!
Mit nem tudok még???
Mindenesetre felvettem a stílust. Csak az előadásom címébe sikerült 3+1 rövidítést beletennem: ENL, ESP, ELF és a bónusz: SEM.
Gondolom, rengeteg embert fogok vonzani…
2011. május 24., kedd
2011. május 23., hétfő
Egy hónap
Bakkát nem akkor vették fel az iskolába, amikor beírattuk. Mert Pepét igen.
Bakkát nem akkor vették fel az iskolába, amikor a gyerekek 90 százalékát. Így amikor az óvodában a gyerekek egyeztetették az eredményeket, akkor Bakka csak annyit tudott mondani, hogy „nekem még nem jött meg a papír”. Amiből arra következtetett, hogy, és most idézem szó szerint, „biztos nem voltam szimpatikus a tanító néninek”. Mit mondjak???? Basszus, az én lányom. Persze nem azt válaszoltam neki, hogy biztos ÉN nem voltam szimpatikus a tanító néninek, hanem azt, hogy még sokan nem kapták meg a levelet. Ami igaz is volt.
De folytatom:
Bakkát nem akkor vették fel, amikor A. beszélt az igazgató nénivel. Mondjuk akkor nem is vehették volna fel. És akkor sem, amikor az önkormányzatot hívta fel, hogy ott is érdeklődjön, MI TART MÁR ENNYI IDEIG. Ez egyébként eredményezett néhány furcsa pillanatot, mert Bakka egyik este megkérdezte tőlem, hogy a papa elintézte-e már a felvételit a kormánynál.
Ígérte Apád, hogy beszél Orbán Viktorral?
Mert erről én nem tudok!
De folytatom:
Aztán nem is akkor vették fel Bakkát az iskolába, amikor az igazgató választással voltak elfoglalva.
És nem is akkor, amikor jött a hír, hogy a régi igazgató nénit leváltották.
És amikor jött a pletyka, hogy az új igazgató néni másodállásban kozmetikus. És akkor rákerestem az új igazgató néni és települése nevére, és a google tényleg egy kozmetikust dobott fel, aminek kicsi az esélye, lássuk be. És akkor utána jött is a hír, hogy a szülők szervezkedni kezdenek.
És amikor arra a megállapításra jutottam, hogy mégiscsak a kicsi és családias és sportolóról elnevezett iskola angolos osztályába kellett volna beíratnom Bakkát, AKKOR JÖTT MEG A PAPÍR, HOGY FELVETTÉK.
Mert valaki nagyon okos megmondta: Engedd el és megkapod.
Tehát ez is az én hibám volt…
Hogy egy hónapig nem tudtam elengedni azt a tervemet, hogy egy iskolába járjanak a gyerekeim…
Bakkát nem akkor vették fel az iskolába, amikor a gyerekek 90 százalékát. Így amikor az óvodában a gyerekek egyeztetették az eredményeket, akkor Bakka csak annyit tudott mondani, hogy „nekem még nem jött meg a papír”. Amiből arra következtetett, hogy, és most idézem szó szerint, „biztos nem voltam szimpatikus a tanító néninek”. Mit mondjak???? Basszus, az én lányom. Persze nem azt válaszoltam neki, hogy biztos ÉN nem voltam szimpatikus a tanító néninek, hanem azt, hogy még sokan nem kapták meg a levelet. Ami igaz is volt.
De folytatom:
Bakkát nem akkor vették fel, amikor A. beszélt az igazgató nénivel. Mondjuk akkor nem is vehették volna fel. És akkor sem, amikor az önkormányzatot hívta fel, hogy ott is érdeklődjön, MI TART MÁR ENNYI IDEIG. Ez egyébként eredményezett néhány furcsa pillanatot, mert Bakka egyik este megkérdezte tőlem, hogy a papa elintézte-e már a felvételit a kormánynál.
Ígérte Apád, hogy beszél Orbán Viktorral?
Mert erről én nem tudok!
De folytatom:
Aztán nem is akkor vették fel Bakkát az iskolába, amikor az igazgató választással voltak elfoglalva.
És nem is akkor, amikor jött a hír, hogy a régi igazgató nénit leváltották.
És amikor jött a pletyka, hogy az új igazgató néni másodállásban kozmetikus. És akkor rákerestem az új igazgató néni és települése nevére, és a google tényleg egy kozmetikust dobott fel, aminek kicsi az esélye, lássuk be. És akkor utána jött is a hír, hogy a szülők szervezkedni kezdenek.
És amikor arra a megállapításra jutottam, hogy mégiscsak a kicsi és családias és sportolóról elnevezett iskola angolos osztályába kellett volna beíratnom Bakkát, AKKOR JÖTT MEG A PAPÍR, HOGY FELVETTÉK.
Mert valaki nagyon okos megmondta: Engedd el és megkapod.
Tehát ez is az én hibám volt…
Hogy egy hónapig nem tudtam elengedni azt a tervemet, hogy egy iskolába járjanak a gyerekeim…
2011. május 17., kedd
Szolgálati közlemény és egy apróság az elefánt rügyhólyagjáról…
Szóval, úgy tűnt, hogy egy időre összeomlott a blogger. Én úgy látom, hogy bejegyzés nem veszett el, de kommentek igen. Mindegyiket olvastam! Köszönöm!
***
Vasárnap délután az autóban ZK saját dalocskájával szórakoztatta a családját.
Szinte könny gyűlt a szemembe, milyen édes a drága kis kreatívom.
Hogy mi volt a dal?
Szerencsére már nem emlékszem a szövegére, de arra igen, hogy a kakis fenék és a büdös hónalj minden versszakban és refrénben IS benne volt. És arra is emlékszem, hogy más nem igazán…
Jó sokáig tartott, míg ZK elunta magát, de egy idő után megtörtént ez. És úgy gondolta, hogy a fiúk micsodáját is belekomponálja versikéjébe.
Na, ekkor kezdődött a definíciós háború: Hogy is hívjuk a micsoda különböző részeit?
Én. Az a két golyó a micsoda mellett azok a tökök.
Pepe: Más néven hrúgyhólyag!
Lányok és én egyszerre: MICSODA?
Pepe: Hrúgyhólyag.
Én: Micsoda?
Lányok: Hrügyhólyag? Rügyhólyag?
Én: MICSODA?
Lányok: RÜGYHÓLYAG! RÜGYHÓLYAG!
Pepe: Nem rügyhólyag, hanem hrúgyhólyag. Abban van a fiúk pisije. Onnan jön ki.
Én: Pepe, nem.
Pepe: NEM? DE IGEN. AZ A HRÚGYHÓLYAG. ABBAN TÁROLÓDIK A PISI. AMI A FÜTYI VÉGÉN JÖN KI.
Én: Pepe, nem.
Pepe: NEM?
Én: Nem, a pisi a HÚGYhólyagban van. Ami a testeden BELÜL van. És ami a fiúknak ÉS A LÁNYOKNAK IS VAN. Mindenkinek van.
Pepe: Akkor mi van a hrúgyhólyagban?
Én: Nem hrúgyhólyag, hanem tök. És sperma van benne.
Na itt aztán a három gyerek két táborra szakadt. A lányok, azt fogták, hogy rügyhólyagja mindenkinek van, így elkezdtek különböző állatneveket a rügyhólyaggal így-úgy kombinálva skandálni, így elég hamar eljutottunk a mai cím második feléhez.
Pepe a sperma szót hallotta meg, így tőle egy hosszú előadást hallhattunk a cápák két farkáról és az uszonyban található spermájáról. És arról, hogy milyen érdekes könyvek találhatók az iskolai könyvtárban.
Ha értitek, mire célzok…
***
Vasárnap délután az autóban ZK saját dalocskájával szórakoztatta a családját.
Szinte könny gyűlt a szemembe, milyen édes a drága kis kreatívom.
Hogy mi volt a dal?
Szerencsére már nem emlékszem a szövegére, de arra igen, hogy a kakis fenék és a büdös hónalj minden versszakban és refrénben IS benne volt. És arra is emlékszem, hogy más nem igazán…
Jó sokáig tartott, míg ZK elunta magát, de egy idő után megtörtént ez. És úgy gondolta, hogy a fiúk micsodáját is belekomponálja versikéjébe.
Na, ekkor kezdődött a definíciós háború: Hogy is hívjuk a micsoda különböző részeit?
Én. Az a két golyó a micsoda mellett azok a tökök.
Pepe: Más néven hrúgyhólyag!
Lányok és én egyszerre: MICSODA?
Pepe: Hrúgyhólyag.
Én: Micsoda?
Lányok: Hrügyhólyag? Rügyhólyag?
Én: MICSODA?
Lányok: RÜGYHÓLYAG! RÜGYHÓLYAG!
Pepe: Nem rügyhólyag, hanem hrúgyhólyag. Abban van a fiúk pisije. Onnan jön ki.
Én: Pepe, nem.
Pepe: NEM? DE IGEN. AZ A HRÚGYHÓLYAG. ABBAN TÁROLÓDIK A PISI. AMI A FÜTYI VÉGÉN JÖN KI.
Én: Pepe, nem.
Pepe: NEM?
Én: Nem, a pisi a HÚGYhólyagban van. Ami a testeden BELÜL van. És ami a fiúknak ÉS A LÁNYOKNAK IS VAN. Mindenkinek van.
Pepe: Akkor mi van a hrúgyhólyagban?
Én: Nem hrúgyhólyag, hanem tök. És sperma van benne.
Na itt aztán a három gyerek két táborra szakadt. A lányok, azt fogták, hogy rügyhólyagja mindenkinek van, így elkezdtek különböző állatneveket a rügyhólyaggal így-úgy kombinálva skandálni, így elég hamar eljutottunk a mai cím második feléhez.
Pepe a sperma szót hallotta meg, így tőle egy hosszú előadást hallhattunk a cápák két farkáról és az uszonyban található spermájáról. És arról, hogy milyen érdekes könyvek találhatók az iskolai könyvtárban.
Ha értitek, mire célzok…
2011. május 12., csütörtök
Szexelünk!
Igen, már megint.
A felállás ugyanaz, mint múltkor. Az uram anyaszült meztelen, én nyakig beöltözve.
És esküszöm, hogy ezt kérdezte: Hol vannak a seggmatricák?
Köpni, nyelni nem tudtam, mert 1) nem tudtam, hogy birtoklunk seggmatricákat; 2) fogalmam sem volt, hogy mire is tudnánk használni; 3) de izgalmasnak tűnt a dolog.
Aztán persze gyorsan kiderült, hogy nem seggmatricát mondott, hanem sebmatricát, és aztán az is meglehetősen gyorsan világossá vált, hogy sebtapaszra gondolt…
A felállás ugyanaz, mint múltkor. Az uram anyaszült meztelen, én nyakig beöltözve.
És esküszöm, hogy ezt kérdezte: Hol vannak a seggmatricák?
Köpni, nyelni nem tudtam, mert 1) nem tudtam, hogy birtoklunk seggmatricákat; 2) fogalmam sem volt, hogy mire is tudnánk használni; 3) de izgalmasnak tűnt a dolog.
Aztán persze gyorsan kiderült, hogy nem seggmatricát mondott, hanem sebmatricát, és aztán az is meglehetősen gyorsan világossá vált, hogy sebtapaszra gondolt…
2011. május 11., szerda
Mert annyira fegyelmezett vagyok…
Elhatároztam, hogy nem leszek az a típusú ember, aki ki van szolgáltatva az érzelmeinek.
Hahahaha.
Konkrétabban, olyan ember, akitől csak akkor lehet kérni valamit, ha jókedvében van. És ezért érdemes napokig, hetekig várni, és figyelni, milyen is a hangulata.
Sejtettem, hogy gond lehet, mert a fiam szájából már sokszor elhangzott az „akkor inkább most nem is kérek semmit” mondat. Amire én általában visszaugattam, hogy ezt jó ötletnek tartom.
Ma reggel éppen a WC-n ültem, amikor ZK rám tört.
ZK: Ehetünk fagyit reggelire?
Én [gondolkodás nélkül, mert nem gondolkodni szoktam a WC-n]: Ehettek fagyit reggelire.
ZK: Tessék? Nem?
Én: ZK, ehettek fagyit reggelire.
ZK el. 15 másodperc múlva, Bakka érkezik.
Bakka: ZK azt állítja, hogy azt mondtad, hogy ehetünk fagyit reggelire. Ez igaz, vagy ZK hazudik?
Én: Igaz, ehettek fagyit reggelire.
Bakka: Tessék?
Én: Ehettek fagyit reggelire.
Közben ZK is visszaérkezett. És elkezdenek egyes szám harmadik személyben beszélni rólam. AMIT IMÁDOK.
ZK: Na, mit mondott?
Bakka [még mindig hitetlenkedve]: Azt, hogy ehetünk fagyit reggelire.
És a két lány már távolodik, de a hangjukat még hallom.
ZK: Akkor nagyon jókedvében lehet ma reggel.
Bakka: Igen, biztos jókedvű.
Lányok?!
Ha jókedvemben lettem volna, akkor biztos joghurtot kaptok cukrozatlan zabpehellyel ésreszelt almával…
Hahahaha.
Konkrétabban, olyan ember, akitől csak akkor lehet kérni valamit, ha jókedvében van. És ezért érdemes napokig, hetekig várni, és figyelni, milyen is a hangulata.
Sejtettem, hogy gond lehet, mert a fiam szájából már sokszor elhangzott az „akkor inkább most nem is kérek semmit” mondat. Amire én általában visszaugattam, hogy ezt jó ötletnek tartom.
Ma reggel éppen a WC-n ültem, amikor ZK rám tört.
ZK: Ehetünk fagyit reggelire?
Én [gondolkodás nélkül, mert nem gondolkodni szoktam a WC-n]: Ehettek fagyit reggelire.
ZK: Tessék? Nem?
Én: ZK, ehettek fagyit reggelire.
ZK el. 15 másodperc múlva, Bakka érkezik.
Bakka: ZK azt állítja, hogy azt mondtad, hogy ehetünk fagyit reggelire. Ez igaz, vagy ZK hazudik?
Én: Igaz, ehettek fagyit reggelire.
Bakka: Tessék?
Én: Ehettek fagyit reggelire.
Közben ZK is visszaérkezett. És elkezdenek egyes szám harmadik személyben beszélni rólam. AMIT IMÁDOK.
ZK: Na, mit mondott?
Bakka [még mindig hitetlenkedve]: Azt, hogy ehetünk fagyit reggelire.
És a két lány már távolodik, de a hangjukat még hallom.
ZK: Akkor nagyon jókedvében lehet ma reggel.
Bakka: Igen, biztos jókedvű.
Lányok?!
Ha jókedvemben lettem volna, akkor biztos joghurtot kaptok cukrozatlan zabpehellyel és
2011. május 10., kedd
Jó hír-rossz hír…
Nem akarom különösebben zártnak bemutatni magamat, de tény és való, hogy nem vagyok az a típus, aki az első szóra ugrik, ha arról van szó, hogy külföldre utazhat.
Bocs.
Szóval a jó hír, hogy a héten kaptam egy levelet, amiben egy konferenciára hívnak meg. Ebben még nem sok újdonság van, mert rengeteg körlevelet kapok konferencia meghívásokkal. De ez a levél személyre szóló volt. Keynote Speaker-nek hívtak meg. Ami először történik meg velem. És őszintén szólva nagyon jó érzés, és nemcsak azért, mert ilyenkor az ember összes költségét állják. Hanem mert, hiú vagyok, na.
A rossz hír?
Az első rossz hír, hogy a konferencia a 40 éves születésnapomra esik. Mivel továbbra is utálok előadni, valahogy nem tudom elképzelni magamat, hogy a születésnapomon plenáris előadást tartok, úgy 250 embernek. Persze a férjem, rögtön felhívta a figyelmemet, hogy szigorúan véve nem a születésnapomra esik a konferencia, hanem utána egy nappal, de mivel soknapos ünneplést szeretnék, így a születésnapomon van a konferencia és kész.
A másik rossz hír, hogy…
Nyilván valahol el kell kezdeni a dolgot, és tulajdonképpen nem meglepő, hogy nem a szakmám legfontosabb kongresszusán kértek fel előadás tartására. De akkor is. Nem látom magamat, ahogy november közepén Turku, Finnországba utaznom. Bár egy pillanatig azt hittem, hogy Turku Helsinki finn neve, de aztán a térképen megnéztem, és kiderült, hogy Turku nem Helsinki finn neve, hanem egy város Helsinkitől északra…
Egy szó mint száz, ha nincs ellene kifogásotok, akkor a születésnapomra hivatkozva lemondom ezt a lehetőséget…
Bocs.
Szóval a jó hír, hogy a héten kaptam egy levelet, amiben egy konferenciára hívnak meg. Ebben még nem sok újdonság van, mert rengeteg körlevelet kapok konferencia meghívásokkal. De ez a levél személyre szóló volt. Keynote Speaker-nek hívtak meg. Ami először történik meg velem. És őszintén szólva nagyon jó érzés, és nemcsak azért, mert ilyenkor az ember összes költségét állják. Hanem mert, hiú vagyok, na.
A rossz hír?
Az első rossz hír, hogy a konferencia a 40 éves születésnapomra esik. Mivel továbbra is utálok előadni, valahogy nem tudom elképzelni magamat, hogy a születésnapomon plenáris előadást tartok, úgy 250 embernek. Persze a férjem, rögtön felhívta a figyelmemet, hogy szigorúan véve nem a születésnapomra esik a konferencia, hanem utána egy nappal, de mivel soknapos ünneplést szeretnék, így a születésnapomon van a konferencia és kész.
A másik rossz hír, hogy…
Nyilván valahol el kell kezdeni a dolgot, és tulajdonképpen nem meglepő, hogy nem a szakmám legfontosabb kongresszusán kértek fel előadás tartására. De akkor is. Nem látom magamat, ahogy november közepén Turku, Finnországba utaznom. Bár egy pillanatig azt hittem, hogy Turku Helsinki finn neve, de aztán a térképen megnéztem, és kiderült, hogy Turku nem Helsinki finn neve, hanem egy város Helsinkitől északra…
Egy szó mint száz, ha nincs ellene kifogásotok, akkor a születésnapomra hivatkozva lemondom ezt a lehetőséget…
2011. május 3., kedd
A nap, amikor Bakka nem kapott reggelit
Papika kitett magáért. Úgy gondolta, jó apaként nem engedheti reggeli nélkül oviba a lányokat. ZK-val nem volt gond: minden reggel ugyanazt az ételt nem eszi meg.
Bakka viszont nyitott volt az evés témára. Hallottam, hogy megbeszélik, mit szeretne enni.
Papika: Mit kérsz reggelire?
Bakka: Szendvicset.
Papika: Kalácsot vagy kenyeret?
Bakka: Kalácsot.
Papika: Simán vagy pirítva?
Bakka: Pirítva.
Papika: Vajjal vagy vaj nélkül?
Bakka: Vajjal.
Papika: Szalámival, sajttal vagy májkrémmel?
Bakka: Szalámival.
Azt hiszem, nem mondhatjuk, hogy nem beszélték át a témát.
Kisvártatva azt hallom, hogy Papika kiabált Bakkával.
Látom, hogy ott az asztalon a májkrémes pirítós kalács. Először azt hittem, hogy rosszul hallottam a szalámit.
De nem.
Mire elkészült a szendvics, Bakka meggondolta magát. Inkább mégis májkrémet enne, nem szalámit.
Papika leszedve a szendvicsről a szalámit és rárakta a májkrémet.
Aztán Bakka közölte, hogy a májkrém az rendben van, de nem pirítva és nem kalácsot kér a májkrém alá.
Na, ekkor kezdte Papikánk az asztalt csapkodni. És megtagadott mindenféle további együttműködést.
Bakka pedig az óvodában reggelizett.
Legalábbis ezt feltételezem, mert a szendvicsét én ettem meg…
Bakka viszont nyitott volt az evés témára. Hallottam, hogy megbeszélik, mit szeretne enni.
Papika: Mit kérsz reggelire?
Bakka: Szendvicset.
Papika: Kalácsot vagy kenyeret?
Bakka: Kalácsot.
Papika: Simán vagy pirítva?
Bakka: Pirítva.
Papika: Vajjal vagy vaj nélkül?
Bakka: Vajjal.
Papika: Szalámival, sajttal vagy májkrémmel?
Bakka: Szalámival.
Azt hiszem, nem mondhatjuk, hogy nem beszélték át a témát.
Kisvártatva azt hallom, hogy Papika kiabált Bakkával.
Látom, hogy ott az asztalon a májkrémes pirítós kalács. Először azt hittem, hogy rosszul hallottam a szalámit.
De nem.
Mire elkészült a szendvics, Bakka meggondolta magát. Inkább mégis májkrémet enne, nem szalámit.
Papika leszedve a szendvicsről a szalámit és rárakta a májkrémet.
Aztán Bakka közölte, hogy a májkrém az rendben van, de nem pirítva és nem kalácsot kér a májkrém alá.
Na, ekkor kezdte Papikánk az asztalt csapkodni. És megtagadott mindenféle további együttműködést.
Bakka pedig az óvodában reggelizett.
Legalábbis ezt feltételezem, mert a szendvicsét én ettem meg…
2011. május 2., hétfő
The Royal Wedding
Ha a populáris kultúráról van szó, akkor én az Egyesült Államokat figyelem. Ott tanultam angolul, azt az országot ismerem valamennyire. És végül is a people.com az honlap, amit mindennap ellenőrzök.
Így sok mindent tudok az Egyesült Államokról.
Rengeteg hasznos dolgot.
És most nemcsak olyan felületes dolgokról beszélek, hogy Angelina Jolie gyerekeinek a neve, mert azt nyilván mindenki tudja. De én tudok Katie Couric pályafutásáról és a nála 20 évvel fiatalabb pasijáról. Tudom, hogy mit ettek Reese Witherspoon esküvői vacsoráján. Hogy mi van Charlie Sheen első és második feleségével. És a csajaival. Milyen csizmát hord Arnold Schwarzenegger.
Azt hiszem érthető a dolog.
Amivel folytatni akarom az az, hogy Nagy-Britanniáról* jóval kevesebbet tudok. Annak ellenére, hogy angol szakot végeztem. Mert a két félév töri, amit tanultunk az nem sok mindenre volt elég. És az az háromszor tíz perc amit Angliában töltöttem, az szintén szinte semmi…
Így nagy hiányosságaim vannak. Minden téren.**
Ennek ellenére komolyan rákattantam a királyi esküvőre.
Először az volt a tervem, hogy a lányokat itthon tartom, és együtt nézzük meg a királyi esküvőt. Aztán kiderült, hogy pénteken majálisoznak az oviban, így letettem a dologról. Inkább fussanak zsákban, mint itthon a kanapén fetrengjünk. Aztán az is kiderült, hogy az esküvő nem 10 és 11 között lesz délelőtt, amikor ráértem volna figyelemmel kísérni, hanem 11 után kezdődik. Semmi gond. Majd belenézek, ahogy jövök-megyek. Mert nálunk a péntek délután a legdurvább.
Délután aztán a barátnőm-kollégámmal, míg a zsúrozó gyerekekre vártunk, sikerült fel is dolgoznunk az élményt.
Hogy milyen szép volt a mennyasszony.
Hogy milyen kopasz volt a vőlegény.
Hogy Harry mennyire nem hasonlít az apjára. Illetve, lehet, hogy az apjára hasonlít csak Charles-ra nem.
Aztán persze magasabb szintre emelkedtünk.
És megbeszéltük, mennyire nem ismertük az esküvőn megjelent celebritásokat. David és Viktoria Beckham-et és Elton John-t bírtam felismerni. Más senkit. És hogy ez milyen ciki. Hogy se a miniszterelnököt, se a minisztereket, se London polgármesterét sem tudnám azonosítani. Se a királyi család tagjait. Jó a királynőt igen. De már azt sem tudtam, hogy négy gyereke van.
Durva nagyon, na. Így aztán le is vontam a tanulságot. Sokkal gyakrabban kell olvasnom a Hello! magazint…
* Azon is hosszan töprengenem kellett, hogy Angliát, Egyesült Királyságot vagy Nagy-Britanniát akarok itt írni.
** Arról már nem is szólok, hogy a skót kollégám beszédét a mai napig képtelen vagyok megérteni. Ami nem túl nagy gond, leszámítva a tanszéki értekezletet. Szerencsére sok kollégám kedvesen és szívesen fordít nekem.
Így sok mindent tudok az Egyesült Államokról.
Rengeteg hasznos dolgot.
És most nemcsak olyan felületes dolgokról beszélek, hogy Angelina Jolie gyerekeinek a neve, mert azt nyilván mindenki tudja. De én tudok Katie Couric pályafutásáról és a nála 20 évvel fiatalabb pasijáról. Tudom, hogy mit ettek Reese Witherspoon esküvői vacsoráján. Hogy mi van Charlie Sheen első és második feleségével. És a csajaival. Milyen csizmát hord Arnold Schwarzenegger.
Azt hiszem érthető a dolog.
Amivel folytatni akarom az az, hogy Nagy-Britanniáról* jóval kevesebbet tudok. Annak ellenére, hogy angol szakot végeztem. Mert a két félév töri, amit tanultunk az nem sok mindenre volt elég. És az az háromszor tíz perc amit Angliában töltöttem, az szintén szinte semmi…
Így nagy hiányosságaim vannak. Minden téren.**
Ennek ellenére komolyan rákattantam a királyi esküvőre.
Először az volt a tervem, hogy a lányokat itthon tartom, és együtt nézzük meg a királyi esküvőt. Aztán kiderült, hogy pénteken majálisoznak az oviban, így letettem a dologról. Inkább fussanak zsákban, mint itthon a kanapén fetrengjünk. Aztán az is kiderült, hogy az esküvő nem 10 és 11 között lesz délelőtt, amikor ráértem volna figyelemmel kísérni, hanem 11 után kezdődik. Semmi gond. Majd belenézek, ahogy jövök-megyek. Mert nálunk a péntek délután a legdurvább.
Délután aztán a barátnőm-kollégámmal, míg a zsúrozó gyerekekre vártunk, sikerült fel is dolgoznunk az élményt.
Hogy milyen szép volt a mennyasszony.
Hogy milyen kopasz volt a vőlegény.
Hogy Harry mennyire nem hasonlít az apjára. Illetve, lehet, hogy az apjára hasonlít csak Charles-ra nem.
Aztán persze magasabb szintre emelkedtünk.
És megbeszéltük, mennyire nem ismertük az esküvőn megjelent celebritásokat. David és Viktoria Beckham-et és Elton John-t bírtam felismerni. Más senkit. És hogy ez milyen ciki. Hogy se a miniszterelnököt, se a minisztereket, se London polgármesterét sem tudnám azonosítani. Se a királyi család tagjait. Jó a királynőt igen. De már azt sem tudtam, hogy négy gyereke van.
Durva nagyon, na. Így aztán le is vontam a tanulságot. Sokkal gyakrabban kell olvasnom a Hello! magazint…
* Azon is hosszan töprengenem kellett, hogy Angliát, Egyesült Királyságot vagy Nagy-Britanniát akarok itt írni.
** Arról már nem is szólok, hogy a skót kollégám beszédét a mai napig képtelen vagyok megérteni. Ami nem túl nagy gond, leszámítva a tanszéki értekezletet. Szerencsére sok kollégám kedvesen és szívesen fordít nekem.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)