Ez történt a héten. Eddig.

Dörrenést hallottátok?

Mi estünk pofára.

Csúnyán elbíztuk magunkat, na.

Hétfőn már eleve kicsit sokkos állapotban voltam, mert egy jó nevű budai gimnáziumban gyűjtöttünk adatokat, és a kilencedikesek befaltak reggelire. Majd rágás után kiköptek.

Szóval dél éppen elmúlt, amikor telefonált az egyik ismerős anyuka, hogy most fejeződött be az iskolák közti egyeztetés a felvételiről, és a körzetes kislányát, Bakka legjobb barátnőjét, nem vették fel abba az iskolába, ahová Bakkával is jelentkeztünk.

Rögtön pánik üzemmódba kapcsoltam.

Hívtam a férjemet, aki persze nem volt hajlandóak pánikolni velem. Várjunk addig, míg megjön a hivatalos értesítés.

Jó várjunk.

Aztán a következő félórában még kb. hatszor hívtam fel az uramat, hogy mi lesz, ha szegény középső gyerekünket nem fogjuk tudni beiskolázni. Így A. jobbnak látta, ha csinál valamit. Mert a délután további részében még szeretett volna dolgozni. Pepe tanító nénijét hívta fel, hogy nézzen utána, mi van Bakkával. A tanító néni utána nézett, és fél 4-kor jelentette nekem, hogy Bakka a kérdőjelesek közül az elutasítottak közé került. Nagyon szerették volna felvenni, de nincs hely.

Mit mondjak? Erre a hírre már a férjem is hajlandó volt velem pánikolni, aminek eredményeképpen a hétfő délutánt és estét őrült telefonálgatással töltöttük.

Mert B-terv nem volt. Mert annyira biztosak voltunk, hogy testvér-gyerekként felveszik Bakkát az iskolába, hogy más iskolát és tanító nénit meg sem néztünk.

Rövid idő alatt három olyan iskolát is találtunk, ahol szívesen látnák Bakkát. Ez megnyugtató volt. LESZÁMÍTVA AZT A TÉNYT, HOGY HA BAKKA NEM ODA FOG JÁRNI, AHOVÁ PEPE, AKKOR JÖVŐRE HÁROM HELYRE HORDHATOM A GYEREKEKET. DE EZ RENDBEN VAN, JOBB DOLGOM ÚGY SINCS.

Szóval miután meg volt az alternatív iskola, elhatároztuk, hogy kemény harcba szállunk Bakkáért.

Első lépésként egy fellebbezést kellett megfogalmaznunk. Így a hétfő éjszakát sem vad szex-szel töltöttük…

Második lépésként jól összevesztünk, hogy milyen is egy jó fellebbezés. Én egy hosszú novellában gondolkodtam, aminek az elolvasása utána szem nem marad szárazon. A férjem viszont úgy gondolta, hogy egy egyoldalas elegáns érvelő esszét fogunk írni. Végül ő győzött. Meg is írta. Én egy kicsit pofoztam rajta, mert nem mindegyik bekezdés kezdődött topic sentence-szel. És volt gond a kohézióval és a koherenciával is. Ami szerény képességeimből telt, azt beleadtam.

Aztán még edzettünk a másnapi beszélgetésre az igazgatóval. Először brainstormingoltunk, hogy milyen érvek jöhetnek szóba. Aztán a férjem kihúzta az összest, amelyek 1) hazugságok voltak; 2) fenyegetőztek, vagy 3) korrumpáltak.

MERT A FÉRJEM ÚRIEMBER.

Kedd reggel 8 órakor a férjem, a fellebbezéssel együtt, a repülőtér helyett az iskola igazgatójánál ült. „Hallottam, hogy hallotta”, mondta az igazgató néni. „Igen, hallottam”, mondta a férjem. Aztán kedvesen elbeszélgettek kocsmába és sufniba bejelentett gyerekekről, meg rossz körzetesítésről és a felvételi rendszer egyéb hibáiról.

A fellebbezésre, bár a munkát nagyon dicsérte az igazgató néni, és azóta már hívott is minket valaki, hogy adjuk oda nekik elolvasásra, mert azt mondta az igazgató néni, hogy nagyon jól sikerült, egyelőre nem volt szükség. Mert kiderült, hogy van az igazgató néninek terve, hogyan vegye fel a kimaradt 9 (!!!) testvér-gyereket.

Ma délelőtt aztán jött az újabb, még-mindig-nem-hivatalos, hír. Bakka rajta van az osztályfőnöke listáján.

MIT MONDJAK?

Annyira remegett a kezem, hogy nem tudtam a telefont felvenni, amikor a férjem hívott.

A JÓ HÍR?

Ez a hiszti kifejezetten jó volt háromnapos rapid fogyókúrának…