2011. április 8., péntek

Óvoda és iskola

Pár hete nyílt nap volt Pepe iskolájában. Rutinos versenyzőkként már pontosan tudtuk mi a dolgunk. Először is, Bakkát apukája és anyukája is elkísérte, hogy szétválva több esélyünk legyen a kötelező feladatokat teljesíteni.

Mit mondjak? Jók voltunk, na.

Míg a szülők nagy többsége az elsős tanító nénikkel próbált beszélgetni, mi tudtuk, mi a feladat.

Papika, szépen megmosakodva, öltönyben, nyakkendőben, vitatta meg az igazgató nénivel azt a problémát, hogy bizony körzeten kívüliek vagyunk. Első és legfontosabb információkként megtudtuk, hogy az igazgató néni MÉG MINDIG EMLÉKSZIK PEPÉRE A BEÍRATKOZÁSRÓL. Jó értelemben. És nincs kifogása, hogy Pepe húga is ebbe az iskolába járjon.

Én ezalatt az ének tanító nénit kaptam el, hogy hallgassa meg Bakkát. Meghallgatta. ÉS KÉRÉS NÉLKÜL KIÁLLÍTOTTA A PAPÍRT, HOGY A LÁNYOM ALKALMAS ÉNEK-ZENEI EMELT SZÍNTŰ OKTATÁSRA. Még azt is mondta az ének tanító néni, gondolom bíztatásul, hogy Bakka hangja sokkal jobb, mint Pepéé. Mondjuk ez nem nagy szó…

Ez a papír azért volt nagyon fontos, mert a településen csak ebben az iskolában van ének-zenei emelt színtű oktatás, így körzeten kívüliség tulajdonképpen nem számít. Csak a zenei rátermettség. Amiből mint tudjuk családunknak sok van…

Miután mindezt elintéztük, a lányom mehetett volna játszani az osztályokba. De ő inkább sírdogált. Mondjuk tényleg ijesztően sok gyerek és szülő volt az iskolában…

Szerencsére második alkalommal már csak azok jöttek el, akik komolyan gondolják a dolgot. Így Bakkára termenként öt tanító néni jutott. A lányom osztott-szorzott, majd elhatározta, hogy ének osztályba írassuk. Próbáltam még nyomni a német nemzetiségi dolgot, de nem nagyon ment. Azért a nyílt nap után Bakka még gyakran gondolkozott azon, akar-e valójában iskolába járni vagy sem.

Aztán tegnap a katonás óvó nénije rászólt, hogy ne egyen olyan sokat mert el fog hízni*. Így ma az iskolai beiratkozás után Bakka megkérdezte tőlem, hogy ugye ez most azt jelenti, hogy többet nem kell oviba járnia.

Hát nem.

Mindenesetre sikerült dráma nélkül teljesítenünk a feladatot. Feltéve, ha tényleg felveszik Bakkát.

Két hét, és kiderül.

* Hatalmas önuralomról teszek tanúbizonyságot, hogy nem írok erről az óvó néniről részletesen. Pedig tudnék mit.

7 megjegyzés:

picinyszepsegekotthona írta...

nooos, ezt az óvónénit üdvözlöm, és ha lehet Bakka helyettem is rúgja bokán! Rendesen!

Virág írta...

Pedig szeretem amikor önuralom nélkül szitkozódsz! ;)

Zsuzska írta...

No, szerintem sem itt kellene önuralmat gyakorolni, csak nyomjad bátran, szeressük! :O)
A felvétel miatt pedig drukkolunk, menni fog!!!

Névtelen írta...

Csak nem Bakka-koncertre megyünk évek múlva??? :)

Dia írta...

Ne fogd vissza magad, írd csak ki magadból, ami nyomaszt.:))Kedves óvónénit csókoltatom...

bv írta...

nekem a védőnő mondta ugyanezt, kiskamasz koromban, és véletlenül sem négyszemközt. Ma is emlékszem rá, ott abban a pillanatban szerettem volna elsüllyedni szégyenemben.
Az óvónőt _mindenképpen_ érdemes lenne minimum bokán rúgni.

kicsinap írta...

Az ilyenre úgy be tudok pipulni.
Én ált. iskolában ezen szenvedtem, hogy az egyik tesitanár folyamatosan piszkált, hogy "ahová lépek fő nem terem", meg "olajfolt tör elő". Teljesen összerombolt ember lett belőlem. Aztán átkerültem a gimibe, és érdekes módon kiderült, hogy jé, én vékony vagyok! (Pedig nem fogytam közben). Most találkoztunk nemrég, a nő nem akarta elhinni, hogy én vagyok. Hogy ő ezt enm gondolta volna, hogy de hát van 3 gyerekem. Mondtam. HOgy na és? Igen. És közelebb vagyok a 40 kilóhoz, mint az 50-hez. De egy életre kikészített...
A napköziben a tanító néni az általa kövérnek ítélt gyerekeknek nem adott repetát....