Amikor a cipésznek lyukas a cipője…

Tegnap ezt olvastam Pepe üzenő füzetében:

Kedves Szülők!
Kérem ellenőrizzék Pepe angol felszerelését és házi feladatát, mert rendszeres hiányai vannak.

Tisztelettel, aláírás, dátum.

Első lépésként leszúrtam a gyereket. Hogy érezze, törődünk vele.
Második lépésként elgondolkoztam, hogy lehet felszerelés hiánya, amikor az angol füzete és könyve sosem jön haza.
Harmadik lépésként tovább gondolkoztam, hogy lehet házi feladat hiánya amikor a házi feladatokat rendszeresen ellenőrzöm, kikérdezem . Mindig megcsinálják az iskolában és nekem semmi dolgom ezzel.

Aztán persze rájöttem. Pénteken van az angolórájuk. Pénteken viszont nincs tanulóóra az iskolában, mert hétvégére sosem kapnak a gyerekek házi feladatot. Csak arra tudok gondolni, hogy ezt az angoltanárnak elfelejtették megmondani. Illetve a gyerekem fejéből véletlenül kiesett az a tény, hogy péntekként szoktak kapni leckét angolból. Mert én minden pénteken megkérdezem, hogy van-e lecke/pótolnivaló a hétvégére. És csak a legritkább esetben van valami. És az sosem angol. Amiből az következik, hogy bár nem tudom hányszor kaphatott Pepe pénteken angolból leckét, azt biztosan állíthatom, hogy abból egyet sem csinált meg. Szeptember óta.

Mondjuk, jó, hogy kiderült. Jobb később, mint soha.

Válaszoltam a tanító néninek. És együttműködésemről biztosítottam.

Aztán megnéztük Pepével az aktuális leckét. Úgy gondolom, hogy a tanító néni nem gondolhatta komolyan, hogy akarja, hogy én megnézzem angolból a leckét. Pepe szavait idézem: „Látod, Mamika, ezért utálok veled leckét csinálni. Mert két perc alatt tök ideges leszel.”

Teljesen igaza volt a fiamnak.

Úgyhogy, szerintem mindenkinek jobb, ha itthon diszkréten kezeljük a lecke dolgot…