Régi házasok módjára.
A. [anyaszült meztelenül]: Gyere kísérletezzünk a fürdőszobában!
Én: Fú, tényleg? Biztos vagy benne? Én is vetkőzzek?
Aztán pillanatokon belül kiderült, hogy nekem nem kell vetkőznöm. Csak azt kellett figyelnem, hol ereszt a zuhanykabinunk, miközben az uram zuhanyozik…
Megoldás: Két helyen is. DE HOGY EKKORA LYUKAT HOGY NEM VETTÜNK ÉSZRE???
2011. február 28., hétfő
2011. február 24., csütörtök
Csukás István: Nyár a szigeten
Pepe: Csukás István él még?
Én: Ezen én is gondolkoztam, de azt hiszem, igen. Miért?
Pepe: Esküszöm, megölöm.
Én: Miért is?
Pepe: Mert ahogy a paprikás krumpli készítését ecseteli! Csorog a nyálam!
Én: Éhes vagy? Nem vacsoráztál?
Pepe: Vacsoráztam, de ahogy ez a Csukás István leírja!!!
A GYEREK APJA, AKINEK ÉPP A BESZÉLGETÉS ELŐTT MONDTAM, HOGY ANNYIRA SZERETEM, HOGY NEM IS TUDOM SZAVAKBA ÖNTENI: Csinálhatunk hétvégén paprikás krumplit!
Pepe: HURRRÁÁ!
Én: Bográcsozni akartok február végén?
A GYEREK APJA, AKI NÉHA LASSAN KAPCSOL: Bográcsban? Ki beszél itt bográcsról?
Pepe: Hurrá! Bográcsozni fogunk a kert sarkában!
Én: Szerinted, hol főznek a gyerekek nyáron a szigeten?
A GYEREK APJA: Ja, Pepe bográcsozni biztos nem fogunk.
Én: Ezen én is gondolkoztam, de azt hiszem, igen. Miért?
Pepe: Esküszöm, megölöm.
Én: Miért is?
Pepe: Mert ahogy a paprikás krumpli készítését ecseteli! Csorog a nyálam!
Én: Éhes vagy? Nem vacsoráztál?
Pepe: Vacsoráztam, de ahogy ez a Csukás István leírja!!!
A GYEREK APJA, AKINEK ÉPP A BESZÉLGETÉS ELŐTT MONDTAM, HOGY ANNYIRA SZERETEM, HOGY NEM IS TUDOM SZAVAKBA ÖNTENI: Csinálhatunk hétvégén paprikás krumplit!
Pepe: HURRRÁÁ!
Én: Bográcsozni akartok február végén?
A GYEREK APJA, AKI NÉHA LASSAN KAPCSOL: Bográcsban? Ki beszél itt bográcsról?
Pepe: Hurrá! Bográcsozni fogunk a kert sarkában!
Én: Szerinted, hol főznek a gyerekek nyáron a szigeten?
A GYEREK APJA: Ja, Pepe bográcsozni biztos nem fogunk.
2011. február 23., szerda
Aranypénz...
Pepe újra a pénzügyi korszakát éli. Volt már egy ilyen szakasza az életének. Ötéves lehetett, amikor hetekig azzal zaklatott, hogy van-e elég pénzünk ennivalóra. Nem értem, hogy miért pont emiatt volt kibukva, hiszen mindenki tudja, utál enni Pepe. Vagyis nem utál, hanem unja az evést. Aminek eredményeképpen nagyon kevés pénzből lehet kihozni a kosztját. De elkanyarodtam…
Szóval Pepe nagyszüleinek mutogatja a régi pénzérméit. A legrégebbi darabok 1948-ból valók, a többi meg, amit az én régi pénztárcámból szedegetett össze. Régi ötvenfilléresek és ilyenek. A nagyszülei gondolom az elvártak megfelelően viselkedtek, mert Pepe feltette A KÉRDÉST.
Pepe: Van nektek aranypénzetek?
Anyósom: Igen, Pepe van.
Pepe: És nekem adjátok?
Anyósom: Igen, majd minden unoka kap egyet 18 éves korában. Az érettségire.
Pepe [kis gondolkodás után]: Én most 9 éves vagyok. Az pont fele a 18-nak. Nem kaphatnám meg azt az aranypénzt most?
Anyósom: Nem. Csak az érettségidkor kaphatod meg a pénzt.
Pepe [további kis gondolkodás után]: És mi van, ha nem tart ki addig az életetek ?
Anyósom: Majd írunk végrendeletet, és abba beleírjuk, hogy az aranypénz az unokáké. DE AKKOR IS CSAK ÉRETTSÉGIKOR FOGOD MEGKAPNI…
Szóval Pepe nagyszüleinek mutogatja a régi pénzérméit. A legrégebbi darabok 1948-ból valók, a többi meg, amit az én régi pénztárcámból szedegetett össze. Régi ötvenfilléresek és ilyenek. A nagyszülei gondolom az elvártak megfelelően viselkedtek, mert Pepe feltette A KÉRDÉST.
Pepe: Van nektek aranypénzetek?
Anyósom: Igen, Pepe van.
Pepe: És nekem adjátok?
Anyósom: Igen, majd minden unoka kap egyet 18 éves korában. Az érettségire.
Pepe [kis gondolkodás után]: Én most 9 éves vagyok. Az pont fele a 18-nak. Nem kaphatnám meg azt az aranypénzt most?
Anyósom: Nem. Csak az érettségidkor kaphatod meg a pénzt.
Pepe [további kis gondolkodás után]: És mi van, ha nem tart ki addig az életetek ?
Anyósom: Majd írunk végrendeletet, és abba beleírjuk, hogy az aranypénz az unokáké. DE AKKOR IS CSAK ÉRETTSÉGIKOR FOGOD MEGKAPNI…
2011. február 22., kedd
Farkasszem
ZK: Játsszunk farkasszemet!
Én: Rendben!
Játszunk…
Én: Nyertem!
ZK: Nem pislogtam, csak behunytam a szememet. DE CSAK EGY KICSIT!
***
PS: Köszönöm a telefonokat és az emaileket! Majd egyszer elmesélem, mi történt. De az első kérdéseteket azért megválaszolom: Nem, nem a kommentek miatt zártam be pár napra!
PPS: ÉS A MEGJEGYZÉSEKET!!!
Én: Rendben!
Játszunk…
Én: Nyertem!
ZK: Nem pislogtam, csak behunytam a szememet. DE CSAK EGY KICSIT!
***
PS: Köszönöm a telefonokat és az emaileket! Majd egyszer elmesélem, mi történt. De az első kérdéseteket azért megválaszolom: Nem, nem a kommentek miatt zártam be pár napra!
PPS: ÉS A MEGJEGYZÉSEKET!!!
2011. február 21., hétfő
Habilitáció
Az egyik vállalásom idénre, hogy összerakom a habilitációs anyagomat.
Szorgalmas jó kislányként felmentem az internetre és utána olvastam a dolognak.
Csomó mindent be kell adni. És ezeken felül még egy habilitációs dolgozatot VAGY egy tanulmánykötetet VAGY egy monográfiát.
Most egy pillanatra tegyük félre azt a problémát, hogy mi különbség a tanulmánykötet és monográfia között, mert fogalmam sincs. Mondjuk abban biztos vagyok, hogy egyikkel sem rendelkezem, így kénytelen leszek írni egy habilitációs dolgozatot. Most tegyük félre ezt a problémát is egy pillanatra. Mert elég gyorsan rájöttem, hogy annak ellenére, hogy írni-olvasni tudó egyének tartom magamat, összekevertem az egyetemünk karjait. És nekem nem azon a karon kell habilitálnom, ahol tanítok, hanem egy másikon.
Semmi gond, elolvastam, hogy ők mit kérnek.
Ők is kérnek egy habilitációs dolgozatot VAGY egy tanulmánykötetet VAGY egy monográfiát.
Azzal a kikötéssel, hogy a habilitációs dolgozat nem lehet egyenlő a monográfiával.
Itt komolyan elakadtam.
Írtam a habilitációs referensnek. Aki mielőtt még tisztázta volna a problémát, felhívta a figyelmemet, hogy 100 000 forint az eljárás díja.
Ezen a ponton éreztem, hogy itt az ideje bevonni a férjemet is a dologba.
1. Nem tudtam elmagyarázni neki mi az a habilitáció.
2. Azt sem, hogy miért ott kell habilitálnom, ahol kell.
3. És tulajdonképpen azt sem, hogy miért akarok én habilitálni.
DE AZÉRT MEGÍGÉRTE, HOGY BEFIZET EGY KÖRRE…
Aminek őszintén örültem, mert tök jó, hogy a hobbijaimat így támogatja az uram.
És már fel is bújtattam, hogy melyik ajtót kell verni, ha nem kap semmit a pénzéért.
Hint: Nem a hálószoba ajtómat…
Szorgalmas jó kislányként felmentem az internetre és utána olvastam a dolognak.
Csomó mindent be kell adni. És ezeken felül még egy habilitációs dolgozatot VAGY egy tanulmánykötetet VAGY egy monográfiát.
Most egy pillanatra tegyük félre azt a problémát, hogy mi különbség a tanulmánykötet és monográfia között, mert fogalmam sincs. Mondjuk abban biztos vagyok, hogy egyikkel sem rendelkezem, így kénytelen leszek írni egy habilitációs dolgozatot. Most tegyük félre ezt a problémát is egy pillanatra. Mert elég gyorsan rájöttem, hogy annak ellenére, hogy írni-olvasni tudó egyének tartom magamat, összekevertem az egyetemünk karjait. És nekem nem azon a karon kell habilitálnom, ahol tanítok, hanem egy másikon.
Semmi gond, elolvastam, hogy ők mit kérnek.
Ők is kérnek egy habilitációs dolgozatot VAGY egy tanulmánykötetet VAGY egy monográfiát.
Azzal a kikötéssel, hogy a habilitációs dolgozat nem lehet egyenlő a monográfiával.
Itt komolyan elakadtam.
Írtam a habilitációs referensnek. Aki mielőtt még tisztázta volna a problémát, felhívta a figyelmemet, hogy 100 000 forint az eljárás díja.
Ezen a ponton éreztem, hogy itt az ideje bevonni a férjemet is a dologba.
1. Nem tudtam elmagyarázni neki mi az a habilitáció.
2. Azt sem, hogy miért ott kell habilitálnom, ahol kell.
3. És tulajdonképpen azt sem, hogy miért akarok én habilitálni.
DE AZÉRT MEGÍGÉRTE, HOGY BEFIZET EGY KÖRRE…
Aminek őszintén örültem, mert tök jó, hogy a hobbijaimat így támogatja az uram.
És már fel is bújtattam, hogy melyik ajtót kell verni, ha nem kap semmit a pénzéért.
Hint: Nem a hálószoba ajtómat…
2011. február 18., péntek
Kálmánka élhet még egy kicsit…
Két hete volt ZK-nak egy sor orvosi kontrollja. Nagyon rutinosan kevertem a lapokat, mert mindenhová A. vitte a gyereket.
A szemésznél kezdték. A hír megnyugtató volt, a betegség nem terjedt át a szemére. Hála Istennek, kommentálta ZK a dolgot. Ebben egyetértettünk.
Következett a sebész.
Sebész, Daniella? Nem reumatológus?
Igen, sebész.
Mert november táján egy cisztát találtam ZK egészséges lábán. Ami egyáltalán nem drámai hír, kivéve persze, ha én is benne vagyok a történetben.
MERT AKKOR MINDEN NAGYON DRÁMAI LESZ.
És épp, hogy elindult a férjem egyhetes üzleti útjára, a taxi szerintem még az utcánkból sem kanyarodott ki, amikor ZK lábát simogatni kezdtem.
Majd gyorsan telefonáltam az uramnak: DAGANAT NŐTT A GYEREK LÁBÁRA.
„Baker-féle ciszta. Klasszikus. Hú, milyen szép. Gyönyörű. Klasszikus.”, mondta a denevérre emlékeztető ultrahangos orvos. „Nem kell csinálni vele semmit csinálni, csak biztonság kedvéért megmutatni az sebésznek.”
Mit csinál ilyenkor egy normális anyuka?
Hát antropomorfizálja a cisztát. A folyamat során Kálmánkának neveztük el a dudort. Kálmánka általában jól van. Sokat eszik és sokat alszik. Néha játszik. Annyira megszerettük, hogy Bakka már sóhajtozott, milyen kár, hogy neki nincs Kálmánkája. Szóval féltem, mit fog ZK ahhoz szólni, hogy a sebész ki akarja majd vágni Kálmánkát. A legnagyobb csodálkozásunkra azonban nem akarta. Mert még nem elég nagy. És nem okoz semmi panaszt. Most azon nem csodálkozunk, hogy sikerült találnunk egy olyan sebészt, aki nem akar vágni, csak örülünk…
A szemésznél kezdték. A hír megnyugtató volt, a betegség nem terjedt át a szemére. Hála Istennek, kommentálta ZK a dolgot. Ebben egyetértettünk.
Következett a sebész.
Sebész, Daniella? Nem reumatológus?
Igen, sebész.
Mert november táján egy cisztát találtam ZK egészséges lábán. Ami egyáltalán nem drámai hír, kivéve persze, ha én is benne vagyok a történetben.
MERT AKKOR MINDEN NAGYON DRÁMAI LESZ.
És épp, hogy elindult a férjem egyhetes üzleti útjára, a taxi szerintem még az utcánkból sem kanyarodott ki, amikor ZK lábát simogatni kezdtem.
Majd gyorsan telefonáltam az uramnak: DAGANAT NŐTT A GYEREK LÁBÁRA.
„Baker-féle ciszta. Klasszikus. Hú, milyen szép. Gyönyörű. Klasszikus.”, mondta a denevérre emlékeztető ultrahangos orvos. „Nem kell csinálni vele semmit csinálni, csak biztonság kedvéért megmutatni az sebésznek.”
Mit csinál ilyenkor egy normális anyuka?
Hát antropomorfizálja a cisztát. A folyamat során Kálmánkának neveztük el a dudort. Kálmánka általában jól van. Sokat eszik és sokat alszik. Néha játszik. Annyira megszerettük, hogy Bakka már sóhajtozott, milyen kár, hogy neki nincs Kálmánkája. Szóval féltem, mit fog ZK ahhoz szólni, hogy a sebész ki akarja majd vágni Kálmánkát. A legnagyobb csodálkozásunkra azonban nem akarta. Mert még nem elég nagy. És nem okoz semmi panaszt. Most azon nem csodálkozunk, hogy sikerült találnunk egy olyan sebészt, aki nem akar vágni, csak örülünk…
2011. február 16., szerda
Motiváció
Annyira hideg van a bunkerben, hogy feljövök Pepe szobájába dolgozni. Felállítom a laptopomat, és dolgozni kezdek.
A habilitációs dolgozatomat kell írnom, nem nagy az öröm, de azért csattogtatom a billentyűket.
Kicsit később felnézek. MERT VALAKIK FIGYELNEK.
Két bakugán. Az összerakható, nagy fajtából.
Maximus Helios és Maximus Dragonoid.
MIT MONDJAK?
Mozdulni sem merek, csak dolgozom szorgalmasan.
Hogy tudnak ezek nézni...
A habilitációs dolgozatomat kell írnom, nem nagy az öröm, de azért csattogtatom a billentyűket.
Kicsit később felnézek. MERT VALAKIK FIGYELNEK.
Két bakugán. Az összerakható, nagy fajtából.
Maximus Helios és Maximus Dragonoid.
MIT MONDJAK?
Mozdulni sem merek, csak dolgozom szorgalmasan.
Hogy tudnak ezek nézni...
Tanító néni dilemma
Kijött a hír, amire már hónapok óta izgatottan várunk.
Kik lesznek jövőre az elsős tanító nénik.
És nagy a dilemma.
Van három tanító néni: A, B és C.
És öt szakirány (tudom, hogy ezt nem így hívják, de most nem jut eszembe a jó szó): D, E, F, G, H.
A tanító nénik közül az A-t szeretnénk.
A szakirányok közül a D és E a legjobban tetsző. Az F és G még elfogadható. A H-ba semmiképpen nem szeretnénk látni a gyereket.
A párosítások viszont így alakultak:
A=G+H
B=F
C=D+E
A dolgozószobában latolgattuk a kérdést a férjemmel, hiszen egyértelmű a probléma*. Igaz? Hogy az A-hoz a H került. De nem gond, mert ott a G is ott van. Igaz? Ami viszont a zenei osztályt jelenti.
Én: Az ének tanító néni tökön fogja szúrni magát, ha megtudja, hogy még egy gyerekünk megy az énekkarba.**
A.: HÁT CSAK SZÚRJA MAGÁT.
Ezen a ponton aztán abba kellett hagynunk a beszélgetést, mert Bakka elkezdett kiabálni kintről, hogy „akkor már a tökön szúrjuk kifejezést is használhatjuk, Mamika?”.
Mert a gyerekek hozták azt ahülye szabályt, hogy ha a fülük hallatára használunk egy csúnya szót, akkor azt már nekik is szabad használni…
Remélem azért majd az iskolában megtanítják, hogy nem szabad a szülők szobája előtt hallgatózni…
* A helyzetet még az is bonyolítja egyébként, hogy a B jelű tanító néni egy igazán dekoratív nő. És a férjem már régóta álmodozikdekoratív tanító nénikről hogy arra a szakirányra menjen lánya, amit ez a tanító néni fog vinni… De ezt a vonalat most hagyjuk. MERT MÁR VÁLASZTOTTAM NEKI NEM EGY, HANEM KÉT DEKORATÍV TANÍTÓ NÉNIT!
** Nincs kedvem belinkelni azokat a bejegyzéseket, amikben arról írok, hogy Pepe, az ének tanító néni és a Kodály-módszer nem találják egymást…
Kik lesznek jövőre az elsős tanító nénik.
És nagy a dilemma.
Van három tanító néni: A, B és C.
És öt szakirány (tudom, hogy ezt nem így hívják, de most nem jut eszembe a jó szó): D, E, F, G, H.
A tanító nénik közül az A-t szeretnénk.
A szakirányok közül a D és E a legjobban tetsző. Az F és G még elfogadható. A H-ba semmiképpen nem szeretnénk látni a gyereket.
A párosítások viszont így alakultak:
A=G+H
B=F
C=D+E
A dolgozószobában latolgattuk a kérdést a férjemmel, hiszen egyértelmű a probléma*. Igaz? Hogy az A-hoz a H került. De nem gond, mert ott a G is ott van. Igaz? Ami viszont a zenei osztályt jelenti.
Én: Az ének tanító néni tökön fogja szúrni magát, ha megtudja, hogy még egy gyerekünk megy az énekkarba.**
A.: HÁT CSAK SZÚRJA MAGÁT.
Ezen a ponton aztán abba kellett hagynunk a beszélgetést, mert Bakka elkezdett kiabálni kintről, hogy „akkor már a tökön szúrjuk kifejezést is használhatjuk, Mamika?”.
Mert a gyerekek hozták azt a
Remélem azért majd az iskolában megtanítják, hogy nem szabad a szülők szobája előtt hallgatózni…
* A helyzetet még az is bonyolítja egyébként, hogy a B jelű tanító néni egy igazán dekoratív nő. És a férjem már régóta álmodozik
** Nincs kedvem belinkelni azokat a bejegyzéseket, amikben arról írok, hogy Pepe, az ének tanító néni és a Kodály-módszer nem találják egymást…
2011. február 11., péntek
2011. február 9., szerda
Matekverseny
Pepe szeptemberben benevezte magát egy jó sok fordulós matematika versenyre.
A jó hír, hogy interneten keresztül bonyolódik a dolog, így nem kell sehová vinnem a gyereket.
A másik jó hír, hogy meg tudom oldani a példákat, nem úgy, mint a Bolyai-versenynek a példáit. Na jó, nem az összest, de, amit nem, azt A. meg tudja csinálni. Családban marad.
A harmadik jó hír, hogy öröm nézni, ahogy Pepe felelőssége teljes tudatában követi a versenyt. Letölti a feladatokat. Kinyomtatja. Megcsinálja. Feltölti. Nem dicsekvésből mondom, de öröm nézni, ahogy a példákkal foglalkozik. Ahogy egyre okosabban oldja meg a gondolkoztató feladványokat, annak ellenére, hogy az iskolában teljesen más felfogásban tanulják a matekot. Büszke vagyok rá, na.
Csak egy baj van. Az, hogy az előző bekezdés teljes egészében hazugság.
Mert a dolog a következőképpen folyik.
1. Év elején a versenyfelhívás alapján bejelöltem a naptáramban a feladatok kiírási és beadási napjait.
2. Amikor megjelenik az újabb feladatsor, fél napot szarakodom, hogy megtaláljam a fiam belépési kódját és jelszavát. Amit az üzenő füzetébe jegyzett fel, és amely füzet nem szokott hazajönni. Pedig biztos csendes és szófogadó. És nyilván nem is eszik sokat.
3. Megvan a jelszó, letöltöm a feladatokat és kinyomtatom.
4. Jó titkárnőként a fiam íróasztalára helyezem a papírlapot.
5. Elkezdem cseszegetni a gyereket, hogy csinálja meg a példákat.
6. A gyerek sír-rí, metaforikus értelemben, hogy nem tudja.
7. Beosztom neki a feladatokat úgy, hogy egy napra maximum két példa jusson.
8. A tíz példából kb. az első ötöt tudja Pepe segítség nélkül megcsinálni.
9. Ötből általában kettő megoldását találja meg helyesen.
10. A rosszakat megbeszéljük és kijavítjuk.
11. A második ötből kb. kettőt tudok Pepének elmagyarázni úgy, hogy megértse és meg tudja csinálni. De a procedúra alatt több könny folyik, mint szeretném.,
12. A maradék ötből 3-4-et megcsinál a gyerek az apjával.
13. A maradékot az apja csinálja meg.
14. A határidő előtt feltöltöm a feladatokat az internetre.
15. Izgatottan várom az eredményeket. (Első szám egyes személyben.)
Mint tudjuk, annak ellenére, hogy az ország jó adófizetője igyekszem lenni, morális kérdésekben nem vagyok teljesen megbízható. Mert, igen, semmi kifogást nem találok abban, hogy a gyerek helyett tulajdonképpen én veszek részt a matematika versenyen, bár jobban örültem volna, ha gyerek nem nevezi be magát. Legfeljebb majd nem adom oda a gyereknek a díjat, amit év végén nyertünk.
Illetve, nyernénk.
Mert az első fordulóban csúnyán elnéztem egy feladatot. A második fordulóban A. hibázott egyet. A harmadikban meg nem vettem észre, hogy a gyerek nem jól oldotta meg a sárkányos példát. A negyedik forduló hibátlanul sikerült. Igaz, hogy a megoldásokat ellenőriztettem az apósommal is. Több szem, többet lát alapon.
Az ötödik forduló?
Nos, azzal három napja küzdünk.
És vészesen közeleg a határidő…
A jó hír, hogy interneten keresztül bonyolódik a dolog, így nem kell sehová vinnem a gyereket.
A másik jó hír, hogy meg tudom oldani a példákat, nem úgy, mint a Bolyai-versenynek a példáit. Na jó, nem az összest, de, amit nem, azt A. meg tudja csinálni. Családban marad.
A harmadik jó hír, hogy öröm nézni, ahogy Pepe felelőssége teljes tudatában követi a versenyt. Letölti a feladatokat. Kinyomtatja. Megcsinálja. Feltölti. Nem dicsekvésből mondom, de öröm nézni, ahogy a példákkal foglalkozik. Ahogy egyre okosabban oldja meg a gondolkoztató feladványokat, annak ellenére, hogy az iskolában teljesen más felfogásban tanulják a matekot. Büszke vagyok rá, na.
Csak egy baj van. Az, hogy az előző bekezdés teljes egészében hazugság.
Mert a dolog a következőképpen folyik.
1. Év elején a versenyfelhívás alapján bejelöltem a naptáramban a feladatok kiírási és beadási napjait.
2. Amikor megjelenik az újabb feladatsor, fél napot szarakodom, hogy megtaláljam a fiam belépési kódját és jelszavát. Amit az üzenő füzetébe jegyzett fel, és amely füzet nem szokott hazajönni. Pedig biztos csendes és szófogadó. És nyilván nem is eszik sokat.
3. Megvan a jelszó, letöltöm a feladatokat és kinyomtatom.
4. Jó titkárnőként a fiam íróasztalára helyezem a papírlapot.
5. Elkezdem cseszegetni a gyereket, hogy csinálja meg a példákat.
6. A gyerek sír-rí, metaforikus értelemben, hogy nem tudja.
7. Beosztom neki a feladatokat úgy, hogy egy napra maximum két példa jusson.
8. A tíz példából kb. az első ötöt tudja Pepe segítség nélkül megcsinálni.
9. Ötből általában kettő megoldását találja meg helyesen.
10. A rosszakat megbeszéljük és kijavítjuk.
11. A második ötből kb. kettőt tudok Pepének elmagyarázni úgy, hogy megértse és meg tudja csinálni. De a procedúra alatt több könny folyik, mint szeretném.,
12. A maradék ötből 3-4-et megcsinál a gyerek az apjával.
13. A maradékot az apja csinálja meg.
14. A határidő előtt feltöltöm a feladatokat az internetre.
15. Izgatottan várom az eredményeket. (Első szám egyes személyben.)
Mint tudjuk, annak ellenére, hogy az ország jó adófizetője igyekszem lenni, morális kérdésekben nem vagyok teljesen megbízható. Mert, igen, semmi kifogást nem találok abban, hogy a gyerek helyett tulajdonképpen én veszek részt a matematika versenyen, bár jobban örültem volna, ha gyerek nem nevezi be magát. Legfeljebb majd nem adom oda a gyereknek a díjat, amit év végén nyert
Illetve, nyernénk.
Mert az első fordulóban csúnyán elnéztem egy feladatot. A második fordulóban A. hibázott egyet. A harmadikban meg nem vettem észre, hogy a gyerek nem jól oldotta meg a sárkányos példát. A negyedik forduló hibátlanul sikerült. Igaz, hogy a megoldásokat ellenőriztettem az apósommal is. Több szem, többet lát alapon.
Az ötödik forduló?
Nos, azzal három napja küzdünk.
És vészesen közeleg a határidő…
2011. február 7., hétfő
A PECH
Ezt most tényleg nem értem!
És valóban nem értem. Nemcsak megjátszom a naivat.
Ott tartottunk, hogy pár éve A. papája befizetett a fia nevében (nem helyette!) egy nagyon nagy összegű illetéktételt, amit a fiacskája pár évvel ezelőtt elfelejtett bevallani.
Így évek óta erősen pluszban van A. számlája az adóhivatalnál.
Ennek egyik legnagyobb előnye, hogy évek óta nem hívták be adategyeztetésre, pedig előtte minden évben édesen ment a szexi kis papírjaival…
A hátránya, hogy évek óta szorongunk, hogy nem baj-e ez. Illetve, csak én szorongok, mert a szorongás az én feladatom a családban. És nagyon jól is csinálom. (Bár, mint tudjuk, távol áll tőlem a dicsekvés.)
A másik szál, hogy, mint ahogy részletesen írtam róla, tavaly eladtuk a cipődoboz méretű házunkat és vettünk egy nagyobbat.
Aki már vett lakást vagy házat, azt tudhatja, hogy az ügynek van illeték vonzata. És bár az újból le lehet vonni a régi árát, de még így is sok-sok pénzt kell fizetnünk az APEH-nek.
Na most, A. úgy gondolta, hogy az APEH számláján lévő plusz pénzt, ami egyébként valamivel kevesebb, mint amit kellene fizetnünk, azt majd felhasználjuk erre a célra.
Be is ment a helyi fiókba. Ezt nem részletezem, mert nem akarom sokat ismételni magamat, a lényeg a lényeg, hogy nagy örömmel jött haza, hogy sínen van a dolog.
És nagyon megkönnyebbültünk.
Pár hétre aztán jött egy levél a központból, amiből arra következtettünk, hogy még sincs minden a sínen, mert oda is behívták A.-t.
Oda is bement.
Ott is sínre tette a dolgokat. Ami azt jelentette, hogy a pluszként jelenlévő befizetésből kifizette az ő illeték részét, majd mivel nem lehetett az én számlámra közvetlenül átutaltatni a maradék pénzt, így azt visszautaltatta magának. Hogy majd abból befizetjük az én illeték részemet. És a fennmaradó összegre, ami még mindig több havi fizetésemet teszi ki, majd kérünk részletfizetést.
Én már azon is fennakadtam, hogy miért nem tud az APEH egyik számlájáról a másikra egy gombnyomásnyival utalni, de nem tud. Ez mondjuk, A.-t először nem idegesítette, de amikor azért kezdtem szekálni, hogy ha megjön a pénz, akkor biztos el fogja szórni, ahelyett, hogy az én részemet is befizetné, és akkor én mehetek az adósok börtönében, már ő is értette, hogy egyszerűbben, gyorsabban és olcsóbban is meg lehetett volna oldani a dolgot. Mert, hogy is mondjam, nem talált viccesnek a férjem…
Megjött a pénz. A. rögtön (és pánikszerűen) átutalta az én APEH-számlámra. Majd rögtön megírta a kérelmet, hogy a fennmaradó egyharmadnyi részre részletfizetést kérjen a számomra. MERT ILYEN RENDES A FÉRJEM.
Lassan a végére érünk, mert múlt héten megjött az APEH-től a válaszlevél.
Biztos beleegyeztek a részletfizetésbe, mondta az optimista férjem.
Hahahaha.
Először is nem is egy levél jött, hanem kettő.
Az első levélben tudomásomra hozzák, hogy a fizetési kedvezményem kérelmének ügyének határidejét meghosszabbították. A második levél 11 oldal. Ami a kérelmem elbírálásához szükséges adatlapot tartalmazza. 5 oldal rizsa. 6 oldal meg egy nagyon alapos kérdőív, ahol a jövedelmi viszonyaimról kell NAGYON részletesen beszámolnom. Hogy az alapján megítéljék, jogos vagyok-e a részletfizetésre.
És itt jön a kérdésem: Nem lehetett volna egy egyszerű képeslappal válaszolni? Amin ennyi állt volna: Kedves, Daniella, örülünk, hogy az összes kétharmadát rögtön befizette, a többit is várjuk. Szeretettel… stb… Miután egy gombnyomással meggyőződtek arról, hogy nincsenek vállalkozásaim és a egyhavi fizetésem… lásd fent… És örülhettek volna a nevemben is, hogy találtam egy balekot, aki eltart engem és a három gyerekemet.
Na most, két dologban azért biztosak lehetünk. Apénzügyi asszisztensem férjem, nem fogja kitölteni a kérdőívet. Hogy, én miért nem? HAHAHA. És a másik, hogy be fogjuk fizetni az illeték hátralévő részét is… Valamikor...
És valóban nem értem. Nemcsak megjátszom a naivat.
Ott tartottunk, hogy pár éve A. papája befizetett a fia nevében (nem helyette!) egy nagyon nagy összegű illetéktételt, amit a fiacskája pár évvel ezelőtt elfelejtett bevallani.
Így évek óta erősen pluszban van A. számlája az adóhivatalnál.
Ennek egyik legnagyobb előnye, hogy évek óta nem hívták be adategyeztetésre, pedig előtte minden évben édesen ment a szexi kis papírjaival…
A hátránya, hogy évek óta szorongunk, hogy nem baj-e ez. Illetve, csak én szorongok, mert a szorongás az én feladatom a családban. És nagyon jól is csinálom. (Bár, mint tudjuk, távol áll tőlem a dicsekvés.)
A másik szál, hogy, mint ahogy részletesen írtam róla, tavaly eladtuk a cipődoboz méretű házunkat és vettünk egy nagyobbat.
Aki már vett lakást vagy házat, azt tudhatja, hogy az ügynek van illeték vonzata. És bár az újból le lehet vonni a régi árát, de még így is sok-sok pénzt kell fizetnünk az APEH-nek.
Na most, A. úgy gondolta, hogy az APEH számláján lévő plusz pénzt, ami egyébként valamivel kevesebb, mint amit kellene fizetnünk, azt majd felhasználjuk erre a célra.
Be is ment a helyi fiókba. Ezt nem részletezem, mert nem akarom sokat ismételni magamat, a lényeg a lényeg, hogy nagy örömmel jött haza, hogy sínen van a dolog.
És nagyon megkönnyebbültünk.
Pár hétre aztán jött egy levél a központból, amiből arra következtettünk, hogy még sincs minden a sínen, mert oda is behívták A.-t.
Oda is bement.
Ott is sínre tette a dolgokat. Ami azt jelentette, hogy a pluszként jelenlévő befizetésből kifizette az ő illeték részét, majd mivel nem lehetett az én számlámra közvetlenül átutaltatni a maradék pénzt, így azt visszautaltatta magának. Hogy majd abból befizetjük az én illeték részemet. És a fennmaradó összegre, ami még mindig több havi fizetésemet teszi ki, majd kérünk részletfizetést.
Én már azon is fennakadtam, hogy miért nem tud az APEH egyik számlájáról a másikra egy gombnyomásnyival utalni, de nem tud. Ez mondjuk, A.-t először nem idegesítette, de amikor azért kezdtem szekálni, hogy ha megjön a pénz, akkor biztos el fogja szórni, ahelyett, hogy az én részemet is befizetné, és akkor én mehetek az adósok börtönében, már ő is értette, hogy egyszerűbben, gyorsabban és olcsóbban is meg lehetett volna oldani a dolgot. Mert, hogy is mondjam, nem talált viccesnek a férjem…
Megjött a pénz. A. rögtön (és pánikszerűen) átutalta az én APEH-számlámra. Majd rögtön megírta a kérelmet, hogy a fennmaradó egyharmadnyi részre részletfizetést kérjen a számomra. MERT ILYEN RENDES A FÉRJEM.
Lassan a végére érünk, mert múlt héten megjött az APEH-től a válaszlevél.
Biztos beleegyeztek a részletfizetésbe, mondta az optimista férjem.
Hahahaha.
Először is nem is egy levél jött, hanem kettő.
Az első levélben tudomásomra hozzák, hogy a fizetési kedvezményem kérelmének ügyének határidejét meghosszabbították. A második levél 11 oldal. Ami a kérelmem elbírálásához szükséges adatlapot tartalmazza. 5 oldal rizsa. 6 oldal meg egy nagyon alapos kérdőív, ahol a jövedelmi viszonyaimról kell NAGYON részletesen beszámolnom. Hogy az alapján megítéljék, jogos vagyok-e a részletfizetésre.
És itt jön a kérdésem: Nem lehetett volna egy egyszerű képeslappal válaszolni? Amin ennyi állt volna: Kedves, Daniella, örülünk, hogy az összes kétharmadát rögtön befizette, a többit is várjuk. Szeretettel… stb… Miután egy gombnyomással meggyőződtek arról, hogy nincsenek vállalkozásaim és a egyhavi fizetésem… lásd fent… És örülhettek volna a nevemben is, hogy találtam egy balekot, aki eltart engem és a három gyerekemet.
Na most, két dologban azért biztosak lehetünk. A
2011. február 4., péntek
Kommentekről
Bevallom, visszavette a blogírási kedvemet a tavalyi nyári sorbanállási cécó körül kialakult vita. Igen, ilyen lassan dolgozom fel a dolgot… És nem, nem akarok róla beszélni. Mert igen, nagyon rosszul estek a negatív megjegyzések.
És akkor itt jön a merész váltás.
Minden évben tervezem, hogy írok egy vicces posztot arról, milyen pályázatokkal bírnak nyerni sok milliót bölcsésztudományokkal foglalkozók. Ami nekem úgy tűnik, hogy „elolvasok-néhány-könyvet-gondolkodom-róluk” kutatás, annak miért kell 40 milliós OTKA pályázat? Nem tudná a vezető kutató a könyvtárból kivenni azt a könyvet? És elmondani egy kávé mellett a két kutatótársának a dolgot?
De aztán egyszer sem jutottam hozzá, hogy a saját fészkembe szarjak.
Évek óta először aztán idén mi is nyertünk. Sajnos nem sok száz milliót. Meg nem is én vagyok a témavezető, csak egy kis porszem a gépezetben…
De azért megállapítottam, hogy mégsem olyan rossz a rendszer.
Aztán ma jött a belső körlevél a dékántól, ami elítéli a filozófusokkal kapcsolatos pályázati hisztit.
Csak marginálisan érdekel a dolog.
És akkor miért írsz róla, Daniella?
Mert így végződik a levél:
Meggyőződésünk, hogy ezek a folyamatok ellentétesek a humán tudományok és az egész magyar tudományosság érdekeivel, mert valljuk, hogy "a tudósokról mint tudósokról csak tudósok ítélhetnek" (Immanuel Kant).
Ekkora hülyeséget rég olvastam!
De ez nem fog visszatartani attól, hogy a negatív kommenteket ezentúl csak publikációs listával együtt fogom elfogadni…
És akkor itt jön a merész váltás.
Minden évben tervezem, hogy írok egy vicces posztot arról, milyen pályázatokkal bírnak nyerni sok milliót bölcsésztudományokkal foglalkozók. Ami nekem úgy tűnik, hogy „elolvasok-néhány-könyvet-gondolkodom-róluk” kutatás, annak miért kell 40 milliós OTKA pályázat? Nem tudná a vezető kutató a könyvtárból kivenni azt a könyvet? És elmondani egy kávé mellett a két kutatótársának a dolgot?
De aztán egyszer sem jutottam hozzá, hogy a saját fészkembe szarjak.
Évek óta először aztán idén mi is nyertünk. Sajnos nem sok száz milliót. Meg nem is én vagyok a témavezető, csak egy kis porszem a gépezetben…
De azért megállapítottam, hogy mégsem olyan rossz a rendszer.
Aztán ma jött a belső körlevél a dékántól, ami elítéli a filozófusokkal kapcsolatos pályázati hisztit.
Csak marginálisan érdekel a dolog.
És akkor miért írsz róla, Daniella?
Mert így végződik a levél:
Meggyőződésünk, hogy ezek a folyamatok ellentétesek a humán tudományok és az egész magyar tudományosság érdekeivel, mert valljuk, hogy "a tudósokról mint tudósokról csak tudósok ítélhetnek" (Immanuel Kant).
Ekkora hülyeséget rég olvastam!
De ez nem fog visszatartani attól, hogy a negatív kommenteket ezentúl csak publikációs listával együtt fogom elfogadni…
2011. február 2., szerda
Csak megvan Japán…
Szóval kiválasztottam egy szép szál legényt, hogy a DNS állományunkat közösen soksorosítsuk…
Persze a terv nem jött össze.
Mert a fiam törpe lett.
A lányom viszont NAGY. (Bakka)
Ez rajtam kívül csak Pepét idegesíti. Mert nem esik jól neki, amikor kérdezik tőle, hogy jár-e már iskolába. Főleg miután a 2 évvel fiatalabb húgától megkérdezik, hogy hányadikos. Az anyukám szerint persze ez csak azért van, mert hülyék az emberek. És emlékezzek vissza, amikor a talpig rózsaszínbe öltöztetett ZK-ról megkérdezték, hogy kisfiú-e.
Mondjuk, lehet, hogy a gond ott van, hogy Bakka eszik, Pepe meg nem. Bár lehetséges, hogy ez nem ok, hanem okozat…
De az tény, hogy Bakka kevés dologra tud olyan odaadóan koncentrálni, mint az evésre. Ha utánagondolok, semmire sem…
Íme a példa:
Bakka: Hol van Papika?
Én: Japánban.
Bakka: Japán? Az Kína másik neve?
Én: Nem igazán. Kína az Kína. Japán pedig Japán.
Bakka: Japán? Ott esznek szusit?
Persze a terv nem jött össze.
Mert a fiam törpe lett.
A lányom viszont NAGY. (Bakka)
Ez rajtam kívül csak Pepét idegesíti. Mert nem esik jól neki, amikor kérdezik tőle, hogy jár-e már iskolába. Főleg miután a 2 évvel fiatalabb húgától megkérdezik, hogy hányadikos. Az anyukám szerint persze ez csak azért van, mert hülyék az emberek. És emlékezzek vissza, amikor a talpig rózsaszínbe öltöztetett ZK-ról megkérdezték, hogy kisfiú-e.
Mondjuk, lehet, hogy a gond ott van, hogy Bakka eszik, Pepe meg nem. Bár lehetséges, hogy ez nem ok, hanem okozat…
De az tény, hogy Bakka kevés dologra tud olyan odaadóan koncentrálni, mint az evésre. Ha utánagondolok, semmire sem…
Íme a példa:
Bakka: Hol van Papika?
Én: Japánban.
Bakka: Japán? Az Kína másik neve?
Én: Nem igazán. Kína az Kína. Japán pedig Japán.
Bakka: Japán? Ott esznek szusit?
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)