2010. június 7., hétfő

Q & A

Egy dolog biztos: ma nem leszek koherens.

De néhány kérdés felmerült útközben:

1. Tényleg simán zajlott a kiköltözés?

Végül is, igen, simán. Bár még a holmink nagy része ott van a garázsba gyömöszölve. Ami a részleteket illeti, a kijelölt átadási napra nem érkezett meg a vevőink utolsó vételárrésze, mert a bankjuk nem utalt, mert nem volt tiszta a tulajdoni lapunk. Mit kiderült az ELMÜ tette magát széljegyzetre, a tudtunkon kívül, mert a vezetékük, amin az áram megy a házba, a (logikusan) telkünkön keresztül fut. Ennek eredményekképpen úgy adtuk át a házunkat, hogy csak 40%-a volt kifizetve. A maradék 60%-ra még két napot kellett várnunk. Picit izgultunk, bár az ügyvéd mondta, ne izguljunk, legfeljebb perlünk… A kiköltözés két hete volt, azóta az anyósoméknál csövezünk.

2. Mit kapott Pepe születésnapjára?

Egy Nintendo DS-t. Ez az első születésnapi ajándéka, amivel mennyiséget játszik, így bár továbbra is szégyellem magamat, hogy képernyőt vettem a gyereknek, de ezt a szégyent elnyomja az öröm, hogy tulajdonképpen szabadidőt vásároltam magamnak.

3. Mikor van időm olvasni?

Hát amikor a képernyő neveli a gyerekeket. Viccen kívül, nagyon sokszor felmerül a kérdés, hogy erre-vagy-arra mikor van időm. Mivel nem szoktam dicsekedni, nagyon kevés ember tudja azt a jó tulajdonságomat, hogy rettentő jól tudok bánni az időmmel: nagyon jól beosztom, nagyon hatékonyan dolgozom, sosem folyik ki idő (és pénz, ha már itt tartunk, de érzem, hogy ez már sok) a kezem közül. Persze az is sokat segít, hogy semmiért sem kell megdolgoznom, mindent készen kapok és a férjem mindent a fenekem alá tesz. :-)

4. Miért nem lehet fehér szandált kapni a városba?

A. húgának szombaton lesz az esküvője. A lányoknak megvettük a ruhákat. Kicsi kavarodás volt, mert ők mennyasszonyi ruhát akartak, így kellett egy kis idő, hogy a virágos nyári ruhákra rábeszéljük őket. Mindenesetre kiegészítőként fehér szandál kellene. Lehet kapni? Nem, nem lehet kapni. Legalábbis az ő méretükben. Átmeneti méret, mondja a cipőboltban a csaj. Hogy a 26 és a 31 miért átmeneti méret, nem tudom.

5. Miért?

Szabó Magda: Drága Kumacs! c. könyvét tegnap éjjel kiolvastam. Nyilvánvaló volt számomra, hogy Szabó Magda örököse(i?) ki fogják seperni a fiókokat, hogy pénzt csináljanak. Úgy érzem, szemétség volt ilyen magánjellegű leveleket közreadni. Persze ezt csak az egyik felem gondolta így, a másik felem, kíváncsian olvasta, hogyan néz a tévében éjszakáként pornót az idős írónő…

8 megjegyzés:

martine írta...

1.: Ha jól emlékszem, a gyerekeitek nagyon szeretnek ott lenni, úgyhogy ez jó hír.

2.: Jajmiafranclehetazanintendods?

3.: Na, ezért nagyon, mocskosul, állatira, hú, de nagyon, most aztán igazán IRIGYKEDEM RÁD. Az időbeosztásért. Olvasni jut időm nekem is, mert arra hat éves korom óta mindig jut... csak cserébe halmokban áll idehaza minden, mióta az eszemet tudom :(

4.: Hát, talán úgy értette az eladó, hogy senki sem ekkora lábbal születik és a többségnek ennél nagyobbra nő felnőttkorára? Így aztán felesleges is gyártani. Legutóbbi tapasztalatom gyerekcipő/szandál ügyben (32es lány és 35ös fiú): a kislányoknak való szandálok minimum 80%-a magassarkú, és/vagy kurvás, rossz minőségű, ronda és ránézésre nem bír ki többet egy hétnél. A maradék 20%-ot részben rejtegetik, részben drága. Fiú csak edzőcipőben jár, esetleg műanyag lakkban. A fiúszandálokkal kb. elégedett vagyok, bár a nyárkezdési segélyt bevezettetném...

5.: Megveszem.

gneke írta...

1. sejtettem...
2. köszönjük! bár már megszoktam az oldalamon a lyukat, jól is áll
3. szerintem 3 gyerek mellett (már egy mellett is) nagyon megtanulja az ember beosztani a szabadidejét.
4. kopogós cipő??? Deichmann, Zara, H&M
5. Szabó Magda könyveit imádom, erről a regényről épp ma olvastam, de teljesen felcsigáztál ezzel a pár sorral;)

Zsuzska írta...

A többieket nem ismétlem, de a regényt én is megrendelem, már holnap!

Anais írta...

Daniella, NAGYON KÖSZI, hogy elárultad! :-)

Anita írta...

http://www.siestacipo.hu/product.php?productid=17286&cat=0&page=1

csak 26-osban van nekik, és ezenkívül még 2 féle fehér. Nem olcsó, de adnak 10 % kedvezményt, ha rám hivatkozol.

mynona írta...

http://www.topsport.hu/index.php?cat=29&meret=40&nem=&gyarto=&id_termek=108931

Itt van nagyobban is. :)

ancsa írta...

cipő: kínai, sokféle és már elég jók, van olyan, mint ta deichman.

Sziranszki írta...

Köszi, köszi, köszi! A lyukat sajnos visszafoltozni már nem tudom, de legalább kaptunk néhány infót!
Fehér szandált??? Még feketét sem! Mi is esküvőre kerestük, 26-os méretben, az egész várost bejártuk - gyerekkel ketten - végül kínaiban találtunk egy darabot!! Rá is vetettük magunkat azonnal!