2010. június 22., kedd

Kézfogás

Ez most egy hipotetikus bejegyzés, mert idén sajnos nem tudtunk megjelenni az évzárónkon. Azt írtam, hogy sajnos, de a tavalyi unalommal kevert elkeseredés után, nem nagyon bántam. És ez a bejegyzés nem is született volna meg, ha pár hete nem beszélgetek a nagynénémmel, aki mondja, hogy Boriska nagyon büszke magára, mert dicséretes ötös lett a matek jegye. És nem a dicséretnek örül, és nem is annak, hogy egyedül neki lett dicséretes ötös a matekjegye, hanem annak, hogy KEZET FOGHAT AZ IGAZGATÓ NÉNIVEL AZ ÉVZÁRÓN.

Na most én nem vagyok egy ilyen kézfogós típus, nem is igazán értem a nagy izgalmat az igazgató néni keze körül, de a tavalyi emlékek visszatértek szépen: Amikor Pepe hetekig készült a kézfogásra, mert a fiam képtelen volt szembe nézni a ténnyel, hogy csak a kitűnő tanulókkal fog kezet az igazgató. Aztán persze balhé volt, mert Pepének nem jutott se kézfogás, se jutalomkönyv. Mert a tavalyi bizonyítványa nagyon jó lett, csak szar lett.

És idén megint nagyon jó lett a bizonyítványa. A magatartás négyest leszámítva. („Kicsit elengedtem magam, Mamika.”) És a nyelvtan hármast is le kell számítanunk a kiváló bizonyítványból. („Ez hazugság, Mamika, hogy nem tudom a ly és j közötti különbséget.” Lehet, hogy EZ hazugság, de az nem, hogy Pepe bár „írása olvasható”, de egy kezemen meg tudom számolni, hogy az idei iskolaévben hány szóra tette ki megfelelően az ékezeteket. Mert a fiam, nem egy ékezetekre figyelő típus.)

DE, és itt jön a váratlan fordulat: A gyereknek nemcsak nagyon jó idén a szar bizonyítványa, hanem utolsó nap elkapták a tanító nénik, és átadták Pepének a jutalomkönyvét. Mert sokat fejlődött olvasásban. ÉS ÉN MIÉRT NEM KAPOK JUTALMAT??? És ahogy lestem Pepét, láttam, hogy nyújtja a kezét a tanító néniknek, akik nagy komolyan kezet is fogtak a fiammal. És azt hittem, nem látok jól: Mert Pepének könny gyűlt a szemébe.

Én: Pepe sírsz?
Pepe: MAMIKA, ILYENEKRŐL NEM BESZÉLÜNK.

(Így azt sem említem meg, hogy a Toy Story 3 végén végre nem csak én bőgtem a moziban. HANEM A FIAM IS. Miközben a két sokat látott, kiégett és cinikus lányom meg sem rezzent…)

És akkor el is érkeztünk a lényeghez: Ha a kisiskolásoknak ilyen fontos egy kézfogás, akkor nem lehetne, hogy a kitűnőkkel kezet fog az igazgató néni, a többiekkel, meg az igazgatóhelyettes? Vagy az osztályfőnökök? Esetleg felbérelt kézfogók?

VAGY JOBBAT TUDOK: A kitűnők maradhatnak az igazgatónál, a többieknek pedig hívhatna az iskola minden évben más celebritást, aki nem kapott jó jegyeket kisiskolás korában, de aztán remekül boldogult az életben.

Albert Einsteinre gondolok hirtelen, aki még beszélni sem tudott, nemhogy írni vagy olvasni. (Jó, lehet, hogy számolni igen.) De ha ez túl komplikált, biztos találunk valami Nobel-díjas fizikust, akinek nincs jobb dolga ilyenkor nyár elején…

9 megjegyzés:

gneke írta...

Pár órával vagyunk az első évzáró előtt...eszembe sem jutott kézfogást gyakorolni. Himnusz szövegét gyakoroljuk, az biztos lesz.
("anya, nem kell énekelni tudni csak a szövegét!!!)
Gratulálok Pepének, itt és most virtuálisan kezet fogok én is vele:-)

á írta...

jaj, ezt a kézfogás körüli cécót én nem értem. nálunk is ez a divat, bár nálunk az igazgatónő ragaszkodik a példás magatartáshoz is, nemcsak a kitűnő eredményekhez. így történik, hogy B fiam a változó magatartásával és a kitűnő bizijével, valamint számos versenyen elért első helyezésével soha nem foghat kezet vele.
hab a tortán, hogy az osztályfőnöktől ugyan mindig kap könyvet, de mindig hozzá is teszik, hogyha jövőre az igazgatótól akarja kapni, akkor változtatni kell a magatartásán. hát ne változtasson, az én fiam ilyen, kicsit (értsd: nagyon) impulzív, de ez a személyisége, azon meg nem kellene változtatni.

egyébként az egész évzáróban az a jó, hogy onnatól már tuti szünet van.

motymoty írta...

:) De édes. Tényleg intézményesíteni kellene a kézfogást, ha ekkora örömet okoz!

Zsuzska írta...

Nobel-díjas ötlet! :O)

HJuice írta...

Tiszta gáz, mert az én lányom ma délelőtt olyan blazírt képpel vette át a jutalomkönyvet az igazgatónőtől, és ollllyan leereszkedően fogott vele kezet, mint... hm... mint tavaly az osztályfőnökével... Akkor a puszi elől kimondottan elhátrált. :)))
Bár ha így belegondolok, azért én is tudnék neveket, akiktől szívesen venne egy gratulációt, szóval talán nem vele van a baj. :)

HJuice írta...

Azóta eszembe jutott, hogy a hétvégén Farkas Bertalannal is kezet fogott a lányom, és tőle is bezsebelt egy jutalomkönyvet, de az se hatotta meg. Ezek szerint tipikus lány: kiégett, cinikus... :D
Viszont egy öntörvényű, de érzékeny férfi a nők álma!!!

Eta írta...

Én mindig úgy adom át a bizit, hogy kezet fogok a kölkekkel.(ofő) És azt gondoltam, hogy tkp. mindegy ez nekik. Ám amikor beteg voltam és más adta át nekik, reklamáltak, hogy hiányzott a kézfogás meg a hozzáfűzött biztatás-dicséret. 17 éves nagy lovak. Ki gondolná!

martine írta...

Szerintem ünnepélyes a kézfogás és komoly meg jó. Még el is könnyesedek, mikor a kisfiammal kezet fognak ilyen-olyan alkalmakkor, pld évzáró, bizonyítvány, stb. Bár könnyesedésben asszem, alulmúlom az átlagot, idén az ovis ballagás napján reggel a feldíszített lufik látványa volt rám totál könnyfakasztó hatással. Gondolatban elnézést kérek mindazoktól, akiken tízen-huszonévesként halálra röhögtem magam néhány, amúgy indokolt könnycseppjük miatt.

arabeszk írta...

Mit mondjak, Daniella, nem csak a gyerekeknek fontos. A héten Párizsban az éves céges meetingen a legnagyobb nagy-nagy főnök kb. 150 ember előtt megköszönte, hogy pont 10 éve csatlakoztam a céghez, kezet fogott, sőt, még puszit is adott és én is teljesen meg voltam hatva.