(Elöljáróban le kell szögeznem, hogy ÉN elleneztem a tábort, a két nagy kifejezett kérésére írattam be őket.)
1. Fárasztó.
2. Nincs lehetőség ebéd után pihenőre. (Ma reggel megtudtam, hogy kötelező a pihenés, de ki vagyok én, hogy a kákán is csomót keressek...)
3. Piszkos a WC. „De el sem tudod képzelni, Mamika, milyen állapotban van a WC”, mondja a 8 éves gyerekem. Én: „Felül belepisilsz, alul kifolyik? Mert nekünk olyan volt az iskolában, Pepe.”
4. Gyorsúszásnál nem szabad minden karcsapásnál levegőt venni.
5. Úgy kezdődik az edzés, hogy három hosszt le kell úszni.
6. „Úszni kell, Mamika.”
7. Vizes törülközővel csapkodnak a nagyfiúk. (Ez mondjuk komoly lenne, de néhány keresztkérdés után kiderült, hogy Pepe hallotta, hogy valaki látta… stb…)
8. Nincs ismerős óvodás.
9. Sokáig tart.
10. Nincs kismedence.
11. Gyom nő a homokozóban.
12. Drága. (Mondjuk ezt nem a gyerekek kifogásolták…)
2010. június 30., szerda
2010. június 29., kedd
A nagymamám
A történet nem az enyém, de muszáj leírnom, hogy nehogy elfelejtsem, hova kellene tartanom.
A nagymamám 91 lesz idén.
Vonattal utazott Balatonra, mert nem akart senkit sem a családból sofőrködéssel terhelni. Nincs TV-nk, így nem tudom pontosan, de valami leomlott löszfal miatt a vonatról buszra kellett szállnia. A buszról meg újra vissza vonatra. Amikor leszállt a buszról, elesett és kificamította a bokáját. („Elterültem, mint egy béka”, mondta.) A dagadt bokával azért felbotorkált még a vonatra, majd leszállt, ahol le kellett szállnia, ahol már az autó várta, hogy röntgenre vigye a kórházba.
A nagymamám beült a hátsó ülésre.
Majd mit csinált?
Panaszkodni kezdett a fájdalomra? Nem.
Szidta a kommunistákat? Nem.
Elájult? Nem.
Az autót egy férfi vezette, így a nagymamám elővette a rúzst és arcpirosítót és felfrissítette a sminkjét.
És nyilván a dagadt bokáját diszkréten eldugta, de ezt már nem látta az unokatestvérem a visszapillantó tükörből…
A nagymamám 91 lesz idén.
Vonattal utazott Balatonra, mert nem akart senkit sem a családból sofőrködéssel terhelni. Nincs TV-nk, így nem tudom pontosan, de valami leomlott löszfal miatt a vonatról buszra kellett szállnia. A buszról meg újra vissza vonatra. Amikor leszállt a buszról, elesett és kificamította a bokáját. („Elterültem, mint egy béka”, mondta.) A dagadt bokával azért felbotorkált még a vonatra, majd leszállt, ahol le kellett szállnia, ahol már az autó várta, hogy röntgenre vigye a kórházba.
A nagymamám beült a hátsó ülésre.
Majd mit csinált?
Panaszkodni kezdett a fájdalomra? Nem.
Szidta a kommunistákat? Nem.
Elájult? Nem.
Az autót egy férfi vezette, így a nagymamám elővette a rúzst és arcpirosítót és felfrissítette a sminkjét.
És nyilván a dagadt bokáját diszkréten eldugta, de ezt már nem látta az unokatestvérem a visszapillantó tükörből…
2010. június 28., hétfő
Mondatok, amiket utálok hallani
1. Nézd a jó oldalát.
2. Szerencse a szerencsétlenségben.
3. Meg kell tanulni [ide jön a probléma]-val együtt élni.
4. Minden rosszban van valami jó.
5. Másoknak sokkal nehezebb.
6. Nem szívroham, csak a levegő szorult be.
7. Neked aztán mi problémád lehet?
8. Szedd már össze magad.
9. Ez semmi!
10. Szegény asszony!
2. Szerencse a szerencsétlenségben.
3. Meg kell tanulni [ide jön a probléma]-val együtt élni.
4. Minden rosszban van valami jó.
5. Másoknak sokkal nehezebb.
6. Nem szívroham, csak a levegő szorult be.
7. Neked aztán mi problémád lehet?
8. Szedd már össze magad.
9. Ez semmi!
10. Szegény asszony!
2010. június 24., csütörtök
Kellene néhány aranyrúd
És, nem, nem arra gondolok, hogy megkaptuk a függönyárajánlatot a néhány aprócska lőrésünkre. 800 ezer forint. Ennyiért már én is varrok. És azt hiszem, nem tudjátok, mit beszélek most.
Hanem arra gondolok, hogy elindulok három gyerekkel.
Vissza kell lépnünk egy kicsit és áttekinteni, hogyan működött a dolog a régi házban.
Íme:
1. Kitereltem a gyerekeket a házból.
2. Bezártam a házat, nehogy valaki besurranjon, míg a garázsban vagyunk.
3. Nyitottam a kaput, a garázsajtót és az autót.
4. Beültünk az autóba.
5. Kiálltam a garázsból az utcáról.
6. Bezárom a garázst.
7. Kinyitottam a házat, bekapcsoltam a riasztót, ami beriasztotta a házat és a garázst.
8. Bezártam a házat.
9. Bezártam a kaput.
10. Beültünk az autóba, leszúrtam a gyerekeket, hogy érezzék törődöm velük, és elhajtottunk a dolgunkra.
A férjem megígérte, hogy az új házban egyszerűbb lesz a procedúra. Mert lesz átjáró a házból a garázsba. És lesz lesznek távirányítóval működő kapuk. És így is van:
1. Bezárom a ház és a garázs közti ajtót a ház felöl, mert kulcsunk nincs még hozzá. És a garázsból nem lehet zárni ezt az ajtót.
2. Kiterelem a gyerekeket a házból.
3. Beriasztom a házat. A garázs riasztómentes.
4. Beülünk az autóba.
5. Távirányítom a kapukat. Leszúrom a gyerekeket, hogy most már tényleg kössék be magukat és elhajtunk.
Egyszerűbb lett? Igen. De lehetne még egyszerűbb is. Így hétfőn este kihívjuk a riasztós, programozza át a rendszerünket. Új kódot is adnánk magunknak, ha már kulcsot nem cseréltünk még. És aktiválnánk a lézercsapdánkat. Vagy infrasorompókat. Vagy mit. A riasztós és a férjem késő este fejezték be a munkát. Gondoltak rám, mert egygombos lett a rendszer.
A férjem: Ha elmész ezt a gombot kell megnyomni.
Én: Szuper.
A férjem: Amikor hazaérsz és behajtasz a kapun, megszakítod az infrasorompót, és ez azt jelenti, hogy 50 másodperced van bejönni a házba és kikapcsolni a riasztót.
Én: Rendben. Menni fog. [Ez azért egy kicsit nagyképű a részemről, mert az első héten egyszer sem tudtam úgy hazajönni, hogy sikerült volna kikapcsolnom a rendszert.]
A riasztós: És kifelé is, ahogy bekapcsolod [mert három óra után összetegeződtünk] a riasztót, 50 másodperced van elhagyni a házat és a kertet.
Én: 50 másodperc? Három gyerekkel? Többet nem kaphatok?
Kiderült, hogy persze, hogy kaphatok. 250 másodperc volt a maximum, amit kérhettem, de nem akartam telhetetlennek tűnni, így csak 180-at kértem.
Az eredmény:
1. Beültetem a gyerekeket az autóba. Leszúrom őket.
2. Kinyitom a garázskaput és kertkaput.
3. Bezárom a házból a garázsajtót.
4. Hangosan dobogó szívvel beriasztom a házat.
5. Bezárom a házat.
6. Gyors léptekkel megközelítem az autót. Beugrok. Újra leszúrom a gyerekeket.
7. Kapkodva kihajtok a kertből.
8. Távirányítással zárom, amit kell.
9. Fellélegzek, hogy részidőn belül maradtam.
10. Elhajtunk a dolgunkra.
Szerencsére a zsebemben van az ígéret, hogy lesz ez még egyszerűbb. Csak kell még 1-2távirányító.
Ha mindezek után, azt gondoljátok, hogy nem is értitek, miért sírok, elkényeztetett kurva vagyok, akkor teljesen igazatok van. Ha egy kicsit kreatívabbak vagytok és arra gondoltok, hogy Daniella, milyen vagyontárgyaitok vannak, amit így kell védeni, akkor megint csak azt mondom: igazatok van. Semmink nincs. És itt kanyarodtunk vissza a címhez.
Hanem arra gondolok, hogy elindulok három gyerekkel.
Vissza kell lépnünk egy kicsit és áttekinteni, hogyan működött a dolog a régi házban.
Íme:
1. Kitereltem a gyerekeket a házból.
2. Bezártam a házat, nehogy valaki besurranjon, míg a garázsban vagyunk.
3. Nyitottam a kaput, a garázsajtót és az autót.
4. Beültünk az autóba.
5. Kiálltam a garázsból az utcáról.
6. Bezárom a garázst.
7. Kinyitottam a házat, bekapcsoltam a riasztót, ami beriasztotta a házat és a garázst.
8. Bezártam a házat.
9. Bezártam a kaput.
10. Beültünk az autóba, leszúrtam a gyerekeket, hogy érezzék törődöm velük, és elhajtottunk a dolgunkra.
A férjem megígérte, hogy az új házban egyszerűbb lesz a procedúra. Mert lesz átjáró a házból a garázsba. És lesz lesznek távirányítóval működő kapuk. És így is van:
1. Bezárom a ház és a garázs közti ajtót a ház felöl, mert kulcsunk nincs még hozzá. És a garázsból nem lehet zárni ezt az ajtót.
2. Kiterelem a gyerekeket a házból.
3. Beriasztom a házat. A garázs riasztómentes.
4. Beülünk az autóba.
5. Távirányítom a kapukat. Leszúrom a gyerekeket, hogy most már tényleg kössék be magukat és elhajtunk.
Egyszerűbb lett? Igen. De lehetne még egyszerűbb is. Így hétfőn este kihívjuk a riasztós, programozza át a rendszerünket. Új kódot is adnánk magunknak, ha már kulcsot nem cseréltünk még. És aktiválnánk a lézercsapdánkat. Vagy infrasorompókat. Vagy mit. A riasztós és a férjem késő este fejezték be a munkát. Gondoltak rám, mert egygombos lett a rendszer.
A férjem: Ha elmész ezt a gombot kell megnyomni.
Én: Szuper.
A férjem: Amikor hazaérsz és behajtasz a kapun, megszakítod az infrasorompót, és ez azt jelenti, hogy 50 másodperced van bejönni a házba és kikapcsolni a riasztót.
Én: Rendben. Menni fog. [Ez azért egy kicsit nagyképű a részemről, mert az első héten egyszer sem tudtam úgy hazajönni, hogy sikerült volna kikapcsolnom a rendszert.]
A riasztós: És kifelé is, ahogy bekapcsolod [mert három óra után összetegeződtünk] a riasztót, 50 másodperced van elhagyni a házat és a kertet.
Én: 50 másodperc? Három gyerekkel? Többet nem kaphatok?
Kiderült, hogy persze, hogy kaphatok. 250 másodperc volt a maximum, amit kérhettem, de nem akartam telhetetlennek tűnni, így csak 180-at kértem.
Az eredmény:
1. Beültetem a gyerekeket az autóba. Leszúrom őket.
2. Kinyitom a garázskaput és kertkaput.
3. Bezárom a házból a garázsajtót.
4. Hangosan dobogó szívvel beriasztom a házat.
5. Bezárom a házat.
6. Gyors léptekkel megközelítem az autót. Beugrok. Újra leszúrom a gyerekeket.
7. Kapkodva kihajtok a kertből.
8. Távirányítással zárom, amit kell.
9. Fellélegzek, hogy részidőn belül maradtam.
10. Elhajtunk a dolgunkra.
Szerencsére a zsebemben van az ígéret, hogy lesz ez még egyszerűbb. Csak kell még 1-2távirányító.
Ha mindezek után, azt gondoljátok, hogy nem is értitek, miért sírok, elkényeztetett kurva vagyok, akkor teljesen igazatok van. Ha egy kicsit kreatívabbak vagytok és arra gondoltok, hogy Daniella, milyen vagyontárgyaitok vannak, amit így kell védeni, akkor megint csak azt mondom: igazatok van. Semmink nincs. És itt kanyarodtunk vissza a címhez.
2010. június 22., kedd
Kézfogás
Ez most egy hipotetikus bejegyzés, mert idén sajnos nem tudtunk megjelenni az évzárónkon. Azt írtam, hogy sajnos, de a tavalyi unalommal kevert elkeseredés után, nem nagyon bántam. És ez a bejegyzés nem is született volna meg, ha pár hete nem beszélgetek a nagynénémmel, aki mondja, hogy Boriska nagyon büszke magára, mert dicséretes ötös lett a matek jegye. És nem a dicséretnek örül, és nem is annak, hogy egyedül neki lett dicséretes ötös a matekjegye, hanem annak, hogy KEZET FOGHAT AZ IGAZGATÓ NÉNIVEL AZ ÉVZÁRÓN.
Na most én nem vagyok egy ilyen kézfogós típus, nem is igazán értem a nagy izgalmat az igazgató néni keze körül, de a tavalyi emlékek visszatértek szépen: Amikor Pepe hetekig készült a kézfogásra, mert a fiam képtelen volt szembe nézni a ténnyel, hogy csak a kitűnő tanulókkal fog kezet az igazgató. Aztán persze balhé volt, mert Pepének nem jutott se kézfogás, se jutalomkönyv. Mert a tavalyi bizonyítványa nagyon jó lett, csak szar lett.
És idén megint nagyon jó lett a bizonyítványa. A magatartás négyest leszámítva. („Kicsit elengedtem magam, Mamika.”) És a nyelvtan hármast is le kell számítanunk a kiváló bizonyítványból. („Ez hazugság, Mamika, hogy nem tudom a ly és j közötti különbséget.” Lehet, hogy EZ hazugság, de az nem, hogy Pepe bár „írása olvasható”, de egy kezemen meg tudom számolni, hogy az idei iskolaévben hány szóra tette ki megfelelően az ékezeteket. Mert a fiam, nem egy ékezetekre figyelő típus.)
DE, és itt jön a váratlan fordulat: A gyereknek nemcsak nagyon jó idén a szar bizonyítványa, hanem utolsó nap elkapták a tanító nénik, és átadták Pepének a jutalomkönyvét. Mert sokat fejlődött olvasásban. ÉS ÉN MIÉRT NEM KAPOK JUTALMAT??? És ahogy lestem Pepét, láttam, hogy nyújtja a kezét a tanító néniknek, akik nagy komolyan kezet is fogtak a fiammal. És azt hittem, nem látok jól: Mert Pepének könny gyűlt a szemébe.
Én: Pepe sírsz?
Pepe: MAMIKA, ILYENEKRŐL NEM BESZÉLÜNK.
(Így azt sem említem meg, hogy a Toy Story 3 végén végre nem csak én bőgtem a moziban. HANEM A FIAM IS. Miközben a két sokat látott, kiégett és cinikus lányom meg sem rezzent…)
És akkor el is érkeztünk a lényeghez: Ha a kisiskolásoknak ilyen fontos egy kézfogás, akkor nem lehetne, hogy a kitűnőkkel kezet fog az igazgató néni, a többiekkel, meg az igazgatóhelyettes? Vagy az osztályfőnökök? Esetleg felbérelt kézfogók?
VAGY JOBBAT TUDOK: A kitűnők maradhatnak az igazgatónál, a többieknek pedig hívhatna az iskola minden évben más celebritást, aki nem kapott jó jegyeket kisiskolás korában, de aztán remekül boldogult az életben.
Albert Einsteinre gondolok hirtelen, aki még beszélni sem tudott, nemhogy írni vagy olvasni. (Jó, lehet, hogy számolni igen.) De ha ez túl komplikált, biztos találunk valami Nobel-díjas fizikust, akinek nincs jobb dolga ilyenkor nyár elején…
Na most én nem vagyok egy ilyen kézfogós típus, nem is igazán értem a nagy izgalmat az igazgató néni keze körül, de a tavalyi emlékek visszatértek szépen: Amikor Pepe hetekig készült a kézfogásra, mert a fiam képtelen volt szembe nézni a ténnyel, hogy csak a kitűnő tanulókkal fog kezet az igazgató. Aztán persze balhé volt, mert Pepének nem jutott se kézfogás, se jutalomkönyv. Mert a tavalyi bizonyítványa nagyon jó lett, csak szar lett.
És idén megint nagyon jó lett a bizonyítványa. A magatartás négyest leszámítva. („Kicsit elengedtem magam, Mamika.”) És a nyelvtan hármast is le kell számítanunk a kiváló bizonyítványból. („Ez hazugság, Mamika, hogy nem tudom a ly és j közötti különbséget.” Lehet, hogy EZ hazugság, de az nem, hogy Pepe bár „írása olvasható”, de egy kezemen meg tudom számolni, hogy az idei iskolaévben hány szóra tette ki megfelelően az ékezeteket. Mert a fiam, nem egy ékezetekre figyelő típus.)
DE, és itt jön a váratlan fordulat: A gyereknek nemcsak nagyon jó idén a szar bizonyítványa, hanem utolsó nap elkapták a tanító nénik, és átadták Pepének a jutalomkönyvét. Mert sokat fejlődött olvasásban. ÉS ÉN MIÉRT NEM KAPOK JUTALMAT??? És ahogy lestem Pepét, láttam, hogy nyújtja a kezét a tanító néniknek, akik nagy komolyan kezet is fogtak a fiammal. És azt hittem, nem látok jól: Mert Pepének könny gyűlt a szemébe.
Én: Pepe sírsz?
Pepe: MAMIKA, ILYENEKRŐL NEM BESZÉLÜNK.
(Így azt sem említem meg, hogy a Toy Story 3 végén végre nem csak én bőgtem a moziban. HANEM A FIAM IS. Miközben a két sokat látott, kiégett és cinikus lányom meg sem rezzent…)
És akkor el is érkeztünk a lényeghez: Ha a kisiskolásoknak ilyen fontos egy kézfogás, akkor nem lehetne, hogy a kitűnőkkel kezet fog az igazgató néni, a többiekkel, meg az igazgatóhelyettes? Vagy az osztályfőnökök? Esetleg felbérelt kézfogók?
VAGY JOBBAT TUDOK: A kitűnők maradhatnak az igazgatónál, a többieknek pedig hívhatna az iskola minden évben más celebritást, aki nem kapott jó jegyeket kisiskolás korában, de aztán remekül boldogult az életben.
Albert Einsteinre gondolok hirtelen, aki még beszélni sem tudott, nemhogy írni vagy olvasni. (Jó, lehet, hogy számolni igen.) De ha ez túl komplikált, biztos találunk valami Nobel-díjas fizikust, akinek nincs jobb dolga ilyenkor nyár elején…
2010. június 21., hétfő
Kiderül, hogy jól neveljük a gyerekeinket
Helyszín vendégség. A gyerekek már ott rontják a levegőt, mi csak később érkezünk. A vendéglátóink viszont szeretnének felkészülni.
Vendéglátók: A papátok sört vagy bort szokott otthon inni?
Bakka: A mi papánk csak szúrós vizet iszik otthon.
ÉS MILYEN IGAZ.
Vendéglátók: A papátok sört vagy bort szokott otthon inni?
Bakka: A mi papánk csak szúrós vizet iszik otthon.
ÉS MILYEN IGAZ.
2010. június 19., szombat
Jobban alakulnak a dolgok, mint vártam...
Harry Potter után szabadon a gyerekeim beköltöztek a lépcső alatti kuckóba. Mert "ott akarunk lakni, Mamika" és "ott is fogunk aludni, Mamika" és ZK: "legalább nem téged foglak zavarni éjszakánként, hanem a testvéreimet".
Azaz lesz hálószobám, dolgozószobám, könyvtárszobám és még egy szobám, amit hirtelen nem is tudom, mire fogok használni...
Az alvást már illuszrálni is tudom:
Azaz lesz hálószobám, dolgozószobám, könyvtárszobám és még egy szobám, amit hirtelen nem is tudom, mire fogok használni...
Az alvást már illuszrálni is tudom:
2010. június 17., csütörtök
Bakka úszóbemutója
Pepe úszástanulása főleg abból állt, hogy szapultuk az edzőket, hogy kínosan vigyáznak arra, ne tanuljanak meg úszni a gyerekek és a szülők fizessenek. Így nagyon örültünk, amikor Bakka mondta, a haladók csoportjába került.
Másrészt Pepe „enyhén” túlozni szokott: Amikor azt meséli, hogy őrült tempóban átúszta a medencét 200-szor, akkor azt kell hallani, hogy a vízbeugrás utána három tempóval még nem fuldoklik látványosan. Csak diszkréten.
Így ma délelőtt le.voltam.nyűgözve. Bakka úszóbemutatóján.
Összefoglalom.
Bakka mondta: A haladók csoportjába kerültem.
Mi tapasztaltuk: Bakka a haladók csoportjában úszik.
Bakka mondta: Nem kell már karúszó nekem.
Mi tapasztaltuk: Bakkának nem kell karúszó, karika és semmi más segédeszköz sem.
Bakka mondta: Tudok pillangózni, Mamika.
Mi tapasztaltuk: Bakka tud pillangózni. És háton úszni. És gyorsan úszni.
Bakka: Nagyon elfáradok az edzésen a sok úszástól.
Mi tapasztaltuk: Bakka nagyon elfárad az edzésen, mert tényleg egyik hosszt ússza a másik után.
Utólag kérünk elnézést az úszóoktatóinktól!!!
Másrészt Pepe „enyhén” túlozni szokott: Amikor azt meséli, hogy őrült tempóban átúszta a medencét 200-szor, akkor azt kell hallani, hogy a vízbeugrás utána három tempóval még nem fuldoklik látványosan. Csak diszkréten.
Így ma délelőtt le.voltam.nyűgözve. Bakka úszóbemutatóján.
Összefoglalom.
Bakka mondta: A haladók csoportjába kerültem.
Mi tapasztaltuk: Bakka a haladók csoportjában úszik.
Bakka mondta: Nem kell már karúszó nekem.
Mi tapasztaltuk: Bakkának nem kell karúszó, karika és semmi más segédeszköz sem.
Bakka mondta: Tudok pillangózni, Mamika.
Mi tapasztaltuk: Bakka tud pillangózni. És háton úszni. És gyorsan úszni.
Bakka: Nagyon elfáradok az edzésen a sok úszástól.
Mi tapasztaltuk: Bakka nagyon elfárad az edzésen, mert tényleg egyik hosszt ússza a másik után.
Utólag kérünk elnézést az úszóoktatóinktól!!!
2010. június 16., szerda
Döntések...
El kell döntenünk, milyen ágyakat vegyünk, hova rakjuk a lányok polcait, milyen legyen az új konyha, lebontsuk-e Pepe szobájában a szekrényt, hová milyen függönyt akarunk, milyen színeket hozzunk a házba, mikor és hova menjünk nyaralni, és, hogy A. elfogadja-e a müncheni állást, amit ma hivatalosan is felkínáltak neki...
És, ha igen, mi legyen a házzal, az állásommal és a különböző betegségeinkkel...
grrrrrrrrrrrrrrrrrr
És, ha igen, mi legyen a házzal, az állásommal és a különböző betegségeinkkel...
grrrrrrrrrrrrrrrrrr
2010. június 15., kedd
Háztartási gépek
Péntek óta lakunk a nekünk-új-házban. A gyerekek kérdezték, hogy most már hívhatjuk otthonnak? Hívhatjuk. Azaz péntek óta otthon lakunk.
Őrülten igyekeztem jó benyomást tenni a beépített háztartási gépeinkre. És azt hiszem, minden jól ment. Leszámítva, hogy a hütőszekrény a jégkockáival terrorizál. A fagyasztót már ki sem merem nyitni. Illetve, hogy a bojler, vagy mi, az életemre tört. Többször is. Mert hatalmasakat robbant. Felhívtuk a szakember öcsemet. A tanácsa az volt, hogy szokjuk meg. Ha nem írok többet, akkor nem sikerült...
Őrülten igyekeztem jó benyomást tenni a beépített háztartási gépeinkre. És azt hiszem, minden jól ment. Leszámítva, hogy a hütőszekrény a jégkockáival terrorizál. A fagyasztót már ki sem merem nyitni. Illetve, hogy a bojler, vagy mi, az életemre tört. Többször is. Mert hatalmasakat robbant. Felhívtuk a szakember öcsemet. A tanácsa az volt, hogy szokjuk meg. Ha nem írok többet, akkor nem sikerült...
2010. június 14., hétfő
A bejegyzés, amelyben feladom liberális nevelési elveimet
Én: Bakka kérsz mozzarellát a spagettihez?
Bakka: Ja.
Én: Helytelen válasz.
Bakka: Igen.
Én: Ez sem jó.
Bakka: Igen, kérek szépen, Mamika.
Én: Még ez sem jó.
Bakka: Igen, kérek szépen, asszonyom.
Én: Itt van, parancsolj.
Bakka: Ja.
Én: Helytelen válasz.
Bakka: Igen.
Én: Ez sem jó.
Bakka: Igen, kérek szépen, Mamika.
Én: Még ez sem jó.
Bakka: Igen, kérek szépen, asszonyom.
Én: Itt van, parancsolj.
2010. június 8., kedd
Bakka, a szerény
Pepe és ZK a harácsoló típus nálunk. (ZK, tegnap délelőtt: „Bakkának sokkal több ékszere van, mint nekem. Veszel nekem ékszert?”) Ők, akik folyamatosan figyelik, hogy kinek van többje, mint nekik.
Bakka sokkal visszafogottabb. Így nem csodálkoztam, amikor tegnap bemondta a születésnapi kívánságát: Egy bikinit szeretnék, Mamika.
Megígértem. Ha már Pepe születésnapjára annyit költöttem, akkor legalább Bakkánál spórolok egy kicsit. Az átlag még így is nagyon magas.
Aztán ma Bakka feltárta a születésnapi kívánságának a második részét is: Sosem kaptam még wellness-hétvégét. Egy wellness-hétvégét szeretnék. Egy tíznapos wellness-hétvégét.
Mit is mondhatnék?
ÉN IS, BAKKA. ÉN IS!
Bakka sokkal visszafogottabb. Így nem csodálkoztam, amikor tegnap bemondta a születésnapi kívánságát: Egy bikinit szeretnék, Mamika.
Megígértem. Ha már Pepe születésnapjára annyit költöttem, akkor legalább Bakkánál spórolok egy kicsit. Az átlag még így is nagyon magas.
Aztán ma Bakka feltárta a születésnapi kívánságának a második részét is: Sosem kaptam még wellness-hétvégét. Egy wellness-hétvégét szeretnék. Egy tíznapos wellness-hétvégét.
Mit is mondhatnék?
ÉN IS, BAKKA. ÉN IS!
2010. június 7., hétfő
Q & A
Egy dolog biztos: ma nem leszek koherens.
De néhány kérdés felmerült útközben:
1. Tényleg simán zajlott a kiköltözés?
Végül is, igen, simán. Bár még a holmink nagy része ott van a garázsba gyömöszölve. Ami a részleteket illeti, a kijelölt átadási napra nem érkezett meg a vevőink utolsó vételárrésze, mert a bankjuk nem utalt, mert nem volt tiszta a tulajdoni lapunk. Mit kiderült az ELMÜ tette magát széljegyzetre, a tudtunkon kívül, mert a vezetékük, amin az áram megy a házba, a (logikusan) telkünkön keresztül fut. Ennek eredményekképpen úgy adtuk át a házunkat, hogy csak 40%-a volt kifizetve. A maradék 60%-ra még két napot kellett várnunk. Picit izgultunk, bár az ügyvéd mondta, ne izguljunk, legfeljebb perlünk… A kiköltözés két hete volt, azóta az anyósoméknál csövezünk.
2. Mit kapott Pepe születésnapjára?
Egy Nintendo DS-t. Ez az első születésnapi ajándéka, amivel mennyiséget játszik, így bár továbbra is szégyellem magamat, hogy képernyőt vettem a gyereknek, de ezt a szégyent elnyomja az öröm, hogy tulajdonképpen szabadidőt vásároltam magamnak.
3. Mikor van időm olvasni?
Hát amikor a képernyő neveli a gyerekeket. Viccen kívül, nagyon sokszor felmerül a kérdés, hogy erre-vagy-arra mikor van időm. Mivel nem szoktam dicsekedni, nagyon kevés ember tudja azt a jó tulajdonságomat, hogy rettentő jól tudok bánni az időmmel: nagyon jól beosztom, nagyon hatékonyan dolgozom, sosem folyik ki idő (és pénz, ha már itt tartunk, de érzem, hogy ez már sok) a kezem közül. Persze az is sokat segít, hogy semmiért sem kell megdolgoznom, mindent készen kapok és a férjem mindent a fenekem alá tesz. :-)
4. Miért nem lehet fehér szandált kapni a városba?
A. húgának szombaton lesz az esküvője. A lányoknak megvettük a ruhákat. Kicsi kavarodás volt, mert ők mennyasszonyi ruhát akartak, így kellett egy kis idő, hogy a virágos nyári ruhákra rábeszéljük őket. Mindenesetre kiegészítőként fehér szandál kellene. Lehet kapni? Nem, nem lehet kapni. Legalábbis az ő méretükben. Átmeneti méret, mondja a cipőboltban a csaj. Hogy a 26 és a 31 miért átmeneti méret, nem tudom.
5. Miért?
Szabó Magda: Drága Kumacs! c. könyvét tegnap éjjel kiolvastam. Nyilvánvaló volt számomra, hogy Szabó Magda örököse(i?) ki fogják seperni a fiókokat, hogy pénzt csináljanak. Úgy érzem, szemétség volt ilyen magánjellegű leveleket közreadni. Persze ezt csak az egyik felem gondolta így, a másik felem, kíváncsian olvasta, hogyan néz a tévében éjszakáként pornót az idős írónő…
De néhány kérdés felmerült útközben:
1. Tényleg simán zajlott a kiköltözés?
Végül is, igen, simán. Bár még a holmink nagy része ott van a garázsba gyömöszölve. Ami a részleteket illeti, a kijelölt átadási napra nem érkezett meg a vevőink utolsó vételárrésze, mert a bankjuk nem utalt, mert nem volt tiszta a tulajdoni lapunk. Mit kiderült az ELMÜ tette magát széljegyzetre, a tudtunkon kívül, mert a vezetékük, amin az áram megy a házba, a (logikusan) telkünkön keresztül fut. Ennek eredményekképpen úgy adtuk át a házunkat, hogy csak 40%-a volt kifizetve. A maradék 60%-ra még két napot kellett várnunk. Picit izgultunk, bár az ügyvéd mondta, ne izguljunk, legfeljebb perlünk… A kiköltözés két hete volt, azóta az anyósoméknál csövezünk.
2. Mit kapott Pepe születésnapjára?
Egy Nintendo DS-t. Ez az első születésnapi ajándéka, amivel mennyiséget játszik, így bár továbbra is szégyellem magamat, hogy képernyőt vettem a gyereknek, de ezt a szégyent elnyomja az öröm, hogy tulajdonképpen szabadidőt vásároltam magamnak.
3. Mikor van időm olvasni?
Hát amikor a képernyő neveli a gyerekeket. Viccen kívül, nagyon sokszor felmerül a kérdés, hogy erre-vagy-arra mikor van időm. Mivel nem szoktam dicsekedni, nagyon kevés ember tudja azt a jó tulajdonságomat, hogy rettentő jól tudok bánni az időmmel: nagyon jól beosztom, nagyon hatékonyan dolgozom, sosem folyik ki idő (és pénz, ha már itt tartunk, de érzem, hogy ez már sok) a kezem közül. Persze az is sokat segít, hogy semmiért sem kell megdolgoznom, mindent készen kapok és a férjem mindent a fenekem alá tesz. :-)
4. Miért nem lehet fehér szandált kapni a városba?
A. húgának szombaton lesz az esküvője. A lányoknak megvettük a ruhákat. Kicsi kavarodás volt, mert ők mennyasszonyi ruhát akartak, így kellett egy kis idő, hogy a virágos nyári ruhákra rábeszéljük őket. Mindenesetre kiegészítőként fehér szandál kellene. Lehet kapni? Nem, nem lehet kapni. Legalábbis az ő méretükben. Átmeneti méret, mondja a cipőboltban a csaj. Hogy a 26 és a 31 miért átmeneti méret, nem tudom.
5. Miért?
Szabó Magda: Drága Kumacs! c. könyvét tegnap éjjel kiolvastam. Nyilvánvaló volt számomra, hogy Szabó Magda örököse(i?) ki fogják seperni a fiókokat, hogy pénzt csináljanak. Úgy érzem, szemétség volt ilyen magánjellegű leveleket közreadni. Persze ezt csak az egyik felem gondolta így, a másik felem, kíváncsian olvasta, hogyan néz a tévében éjszakáként pornót az idős írónő…
2010. június 4., péntek
Kodolányi János: Julianus barát
Ott hagytam abba az olvasónaplómat, hogy pokolian szenvedek Kemény Zsigmond Zord idők c. regényével. Akkor nem írtam, hogy már előre rettegek a sorban következő történelmi regénytől, Julianus baráttól. De rettegtem. És amikor kinyitottam és az első oldalon ilyen mondatot találtam: „Tengörök vagynak s a tengörökön sárkányok és röttentő kélgyók sürögnek.”, akkor már nem csak megrettentem, hanem újra kellett magamat pelenkáznom. Hogy fogom ezt 400 oldalon bírni? Amikor nem történik semmi már csak megy a barátunk Keletre?
Hogy bírtam?
Nagyon jól. Mert ez a könyv érdekes és olvasmányos. De nagyon.
A gond csak az volt, hogy a könyv végére érve Julianus barát még el sem indult Keletre. És így kiderült, hogy az anyukám könyvtárában csak az első kötet van meg.
S bár nem néztem utána a történelmi háttérnek, ahogy az az öcsém megtette, mondjuk ő egy alapos mérnök, nem egy felületes bölcsész, de ÉN elmentem beiratkoztam a könyvtárba és kivettem a második részt is.
Remélem az is legalább olyan jó lesz mint az első és végre elindulunk Keletnek...
Hogy bírtam?
Nagyon jól. Mert ez a könyv érdekes és olvasmányos. De nagyon.
A gond csak az volt, hogy a könyv végére érve Julianus barát még el sem indult Keletre. És így kiderült, hogy az anyukám könyvtárában csak az első kötet van meg.
S bár nem néztem utána a történelmi háttérnek, ahogy az az öcsém megtette, mondjuk ő egy alapos mérnök, nem egy felületes bölcsész, de ÉN elmentem beiratkoztam a könyvtárba és kivettem a második részt is.
Remélem az is legalább olyan jó lesz mint az első és végre elindulunk Keletnek...
2010. június 3., csütörtök
80
80, az évek száma, amilyen idősnek érzem magam.
Onnan tudom, mert most olvastam Jókai Anna: Ne félj könyvét. AMI K.JÓ VOLT. (Könyvön ennyit még nem bőgtem. De Pepe szerint az ilyesmiről nem beszélünk. Így azt sem mondhatom el, hogy megnéztem vele az Avatart* és mindketten bőgtünk a végén.) Máriát 55 éves korától kísérjük haláláig. Már 80 felé közeledett, amikor arra a szintre jutott, hogy azonosulni tudtam vele.
Reggelente, amikor felébredek, az első dolog, amit számba veszek, hogy melyik testrészem mennyire fáj. Aztán szépen lassan kikászálódom az ágyból. A kulcsszó a LASSAN.
Így most megfogadom, ha végre stabilizálódik, aminek stabilizálódnia kell, akkor sosem fogom természetesnek venni, hogy tudok fájdalom nélkül: sétálni, ágyból-kádból-autóból kiszállni, lehajolni, mosogatni, fogat mosni.
A lehajlást talán ki is kellene venni a listából, mert azt el sem tudom képzelni, hogy még egyszer életemben nyújtott térddel meg fogom tudni fogni a bokámat.
Én: Az volt a feladat, hogy hajoljak előre és fogjam meg a bokámat. Miközben nyújtva marad a térdem. Te ezt meg tudod csinálni?
A férjem: Kb. 20 éve nem tudom kinyújtani a térdemet, úgyhogy ki van zárva.
Hát így vagyunk, öregesen.
* Előtte teljes pánikban voltam, hogyan fogom a derekammal végigülni a két és fél órát. Nem volt gond, mert a zsákban, amit becipeltem a moziterembe benne volt az ékpárnám és a McKenzie párnám. Mondom, hogy öregasszony lettem…
Onnan tudom, mert most olvastam Jókai Anna: Ne félj könyvét. AMI K.JÓ VOLT. (Könyvön ennyit még nem bőgtem. De Pepe szerint az ilyesmiről nem beszélünk. Így azt sem mondhatom el, hogy megnéztem vele az Avatart* és mindketten bőgtünk a végén.) Máriát 55 éves korától kísérjük haláláig. Már 80 felé közeledett, amikor arra a szintre jutott, hogy azonosulni tudtam vele.
Reggelente, amikor felébredek, az első dolog, amit számba veszek, hogy melyik testrészem mennyire fáj. Aztán szépen lassan kikászálódom az ágyból. A kulcsszó a LASSAN.
Így most megfogadom, ha végre stabilizálódik, aminek stabilizálódnia kell, akkor sosem fogom természetesnek venni, hogy tudok fájdalom nélkül: sétálni, ágyból-kádból-autóból kiszállni, lehajolni, mosogatni, fogat mosni.
A lehajlást talán ki is kellene venni a listából, mert azt el sem tudom képzelni, hogy még egyszer életemben nyújtott térddel meg fogom tudni fogni a bokámat.
Én: Az volt a feladat, hogy hajoljak előre és fogjam meg a bokámat. Miközben nyújtva marad a térdem. Te ezt meg tudod csinálni?
A férjem: Kb. 20 éve nem tudom kinyújtani a térdemet, úgyhogy ki van zárva.
Hát így vagyunk, öregesen.
* Előtte teljes pánikban voltam, hogyan fogom a derekammal végigülni a két és fél órát. Nem volt gond, mert a zsákban, amit becipeltem a moziterembe benne volt az ékpárnám és a McKenzie párnám. Mondom, hogy öregasszony lettem…
2010. június 2., szerda
Az új és közös ellenség!
Meg van az új ellenség. Már nincs pofám újra belinkelni a mosogatógépes történetemet. De a mosogatógépet már nem utálom, mert már nem az enyém. Ezért az új ellenség. Részletezem.
Van néhány dolog, amiben a férjemmel gyökeresen ellentétes a véleményünk. Az ő elképzelése szerint egy hűtőszekrény akkor jó, ha tele van élelemmel. Főleg kolbásszal. Én azt szeretem, ha a hűtőszekrény szellős. Szeretem a friss dolgokat.
Amikor az új házba először beléptünk és megláttuk a házzal együtt jövő jégszekrényt, én rögtön elborzadtam.
Én: Nincs pofám kitolni az utcára. Azt gondoltam, felteszem a vaterára. 5000 forintért.
Barátnőm: Ne hülyéskedj, egy ilyen hűtőszekrény legalább fél millió forint.
A férjem persze boldog a hatalmas batárral, mert egy amerikai típusú, kétszárnyas, jégkockát csináló masinával van dolgunk.
A férjem: Nem tehetjük ki, mert ki van vágva a helye a konyhabútorban. Egy kisebb hűtő nem nézne jól ki a helyén.
Végül kompromisszumot kötöttünk: Jövőre kapok új konyhabútort ÉS új hűtőszekrényt.
Mert tudom, hogy kell a férjemmel tárgyalni.
Látszólag más téma: Tegnap vonultak fel a festők, hogy megkezdjék az új házban a munkálatokat. Az egyetem felé tartottam, amikor jött az sms A.-tól: „Ahogy tudsz, hívjál.”
Tudtam, hogy baj lehet, mert a férjem nem szokott ilyen szövegeket küldözgetni.
Felhívtam: Minden rendben a házzal. Átnéztek mindent. A festők el is kezdtek dolgozni. Majd mellékesen azt is hozzátette, hogy az alsó szinten beáztunk.
Még nem fizettük ki a teljes vételárat, így nyilvánvaló, hogy az eladóinké a probléma. Akik Amerikában vannak már. Semmi gond, feltárjuk a problémát és referálunk nekik.
Annak ellenére, hogy nálunk napok óta esik az eső, a beázott álmennyezet-paneleken kívül minden csontszáraz a házban. A külső-belső falak. A fa. (Igen, faházat vettünk.) A beázás tehát nem be. Mert úgy tűnik, nem kintről jött a víz.
DE AKKOR HONNAN?
A beázás felett a hűtőszekrény van. Aminek külön vízvezetéke van. Ne kérdezzétek, miért, én sem értem. És nem is érdekel. A lényeg, hogy (az optimista verzió szerint) a hűtőszekrény áztatja az alsó szintet.
Amiért a férjemnél is kiesett a gép a pikszisből. A férjem is utálja. Ezért a közös ellenség! Akinek most már tényleg mennie kell!!!
PS.: És nem, nem én babráltam a csövekkel!
Van néhány dolog, amiben a férjemmel gyökeresen ellentétes a véleményünk. Az ő elképzelése szerint egy hűtőszekrény akkor jó, ha tele van élelemmel. Főleg kolbásszal. Én azt szeretem, ha a hűtőszekrény szellős. Szeretem a friss dolgokat.
Amikor az új házba először beléptünk és megláttuk a házzal együtt jövő jégszekrényt, én rögtön elborzadtam.
Én: Nincs pofám kitolni az utcára. Azt gondoltam, felteszem a vaterára. 5000 forintért.
Barátnőm: Ne hülyéskedj, egy ilyen hűtőszekrény legalább fél millió forint.
A férjem persze boldog a hatalmas batárral, mert egy amerikai típusú, kétszárnyas, jégkockát csináló masinával van dolgunk.
A férjem: Nem tehetjük ki, mert ki van vágva a helye a konyhabútorban. Egy kisebb hűtő nem nézne jól ki a helyén.
Végül kompromisszumot kötöttünk: Jövőre kapok új konyhabútort ÉS új hűtőszekrényt.
Mert tudom, hogy kell a férjemmel tárgyalni.
Látszólag más téma: Tegnap vonultak fel a festők, hogy megkezdjék az új házban a munkálatokat. Az egyetem felé tartottam, amikor jött az sms A.-tól: „Ahogy tudsz, hívjál.”
Tudtam, hogy baj lehet, mert a férjem nem szokott ilyen szövegeket küldözgetni.
Felhívtam: Minden rendben a házzal. Átnéztek mindent. A festők el is kezdtek dolgozni. Majd mellékesen azt is hozzátette, hogy az alsó szinten beáztunk.
Még nem fizettük ki a teljes vételárat, így nyilvánvaló, hogy az eladóinké a probléma. Akik Amerikában vannak már. Semmi gond, feltárjuk a problémát és referálunk nekik.
Annak ellenére, hogy nálunk napok óta esik az eső, a beázott álmennyezet-paneleken kívül minden csontszáraz a házban. A külső-belső falak. A fa. (Igen, faházat vettünk.) A beázás tehát nem be. Mert úgy tűnik, nem kintről jött a víz.
DE AKKOR HONNAN?
A beázás felett a hűtőszekrény van. Aminek külön vízvezetéke van. Ne kérdezzétek, miért, én sem értem. És nem is érdekel. A lényeg, hogy (az optimista verzió szerint) a hűtőszekrény áztatja az alsó szintet.
Amiért a férjemnél is kiesett a gép a pikszisből. A férjem is utálja. Ezért a közös ellenség! Akinek most már tényleg mennie kell!!!
PS.: És nem, nem én babráltam a csövekkel!
2010. június 1., kedd
Úszóedzés II.
Én: Na, Bakka, milyen volt az első úszóedzés?
Bakka: Jaj, Mamika, nagyon jó. Képzeld, Domával a halandók csoportjába* kerültünk.
Én: Na látod, kár volt annyit hisztizned, hogy nem akarsz menni!
Bakka: Mamika, az csak műhiszti volt.
Én: És honnan kellett volna felismernem a műhisztit?
Bakka: Jaj, Mamika, nem műhiszti volt, hanem igazi.
Tanulság: Nem mondhatnám, hogy tisztán látok az ügyben, de úgy tűnik, a lányomnak tetszik az úszás...
* Azt hiszem, mind ott játszunk...
Bakka: Jaj, Mamika, nagyon jó. Képzeld, Domával a halandók csoportjába* kerültünk.
Én: Na látod, kár volt annyit hisztizned, hogy nem akarsz menni!
Bakka: Mamika, az csak műhiszti volt.
Én: És honnan kellett volna felismernem a műhisztit?
Bakka: Jaj, Mamika, nem műhiszti volt, hanem igazi.
Tanulság: Nem mondhatnám, hogy tisztán látok az ügyben, de úgy tűnik, a lányomnak tetszik az úszás...
* Azt hiszem, mind ott játszunk...
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)